Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-10-01 / 10. szám
terv szerint épített dunai védvonal része volt és több mint 120 000 kh földet védett a Duna árvizei ellen. Ezekben az években megfogamzott már benne legnagyobb csatornaterve, a Kolozsvár—Grác közti víziút is abból az elgondolásból kiindulva, hogy a Grácba irányuló magyar termények útja így gazdaságilag igen nagy hasznot hajtana. Ez a sokoldalú tanulmánya a maga korában vízépítői és közgazdasági szempontból is páratlanul érdekes. Hogy ezek a tervek ennek ellenére nem valósultak meg, okai a vasút gyors térhódításában keresendők. Nagy koncepcióját tükrözi a Duna—Dráva-csatorna tervezete is, melyet 1843-ban a „Mérnöki irányzatok"-ban hozott nyilvánosságra. Mint minden előbbi eszméje, ez is nagyszabású. Gondolkodása sokszor megelőzte korát. A problémákat sohasem egymagukban vizsgálta. Felismerte a megoldásra váró többféle feladat összefüggéseit, a munkát egybehangoltan, teljes összetettségében kívánta megoldani. Valóban, a korszerű vízgazdálkodási szemlélet előfutára volt. Beszédes nagyságát mutatja az is, hogy világosan látta az ország felvirágoztatása érdekében teendő feladatokat a mezőgazdaság, kereskedelem, közlekedés stb. fejlesztése terén és ennek rendelte alá műszaki tevékenységét. Világos bizonyítéka ennek „A mezei gazdaságra, mesterségekre és kereskedésre alkalmazott rizsenérségből” c. cikkének alábbi része: „Ekkor kezdődik a Nemzetnek Cultúrája, mellyben a mint előre halad, úgy, minden gondjának oda kell járulni, hogy a' földje váljon létesének azon rendíthetetlen alapjává, mellynek legfellebb vitt használására építvén nemzetiségét semmi külső és belső nyomorúságtól soha ne félhessen. De a’ földnek legmagosabbra vitt használása főképpen abból áll, hogy annak színét a' fölösleg nedvességtől megmentsük, a' szükséges áztatást pedig kényünk szerént annak megadhassuk, a’ mívelt föld színének első, vagy hó lév által való elrontását meggátoljuk és az olly igen szükséges népességet az országban jól használjuk. Ezek magas tárgyai az Inzse térségnek az okos országos mezei gazdaságban." Fentiek meggyőző erővel bizonyítják Beszédes koncepciózus gondolkodását, az utókor számára is iránymutató elképzeléseit. BOGDANFY ODON, A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG VÍZÜGYI SZOLGÁLATÁNAK VEZETŐJE Az előrelátó gondolkodás, az összefüggések világos felismerése jellemezte Bogdánfy Ödön, a Tanácsköztársaság vízügyi szolgálata vezetőjének tevékenységét is. A jövőbe látó mérnök és nagyszerű gazdaságpolitikus méltán foglal el kiemelkedő helyet a nagy vízimérnökök sorában, mivel egész életműve meggyőző erővel bizonyítja, hogy műszaki tevékenységét zseniális éleslátással mindig alárendelte a társadalmi haladást szolgáló magasabbrendű gazdaságpolitikai céloknak. Míg a reformkor nagy vízimérnökei a második honfoglalásként emlegetett, egész országrészek arculatát átalakító ármentesítési, lecsapolási, belvízrendezési munkálatok, tehát a vizek kártételei elleni védekezés terén alkottak nagyot, addig Bogdánfy Ödön annak a mérnökgenerációnak volt kimagasló képviselője, amely már a vizek hasznosításának nagyszabású terveivel is foglalkozhatott. Ő élt is ezzel a lehetőséggel, és ilyen vonatkozásban többek között az öntözés nagyarányú kiterjesztése, valamint a vízerőhasznosítás terén voltak igen figyelemreméltó elgondolásai, melyek még ma is útmutatásul szolgálhatnak számunkra. Merész álmai megvalósításának hajnalát vélte elérkezni Bogdánfy, amikor létrejött a Magyar Tanácsköztársaság. Úgy vélte, hogy elérkezett a nagy pillanat, amikor elkezdődhet azoknak az elgondolásoknak a valóra váltása, amelyeken addig munkálkodott. Bogdánfy politikai állásfoglalását első ízben az 1889-ben megjelent „A földműves-szocializmus és az Alföld öntözése" c. tanulmányában fejtette ki. Ebben élesen bírálja a kormányzat gazdaságpolitikáját és messzemenően elítéli a nagybirtokrendszer fenntartását. Többek között ezeket írja: „Egyrészről ... a föld termőképességének csökkentése, a lakosság szaporodása, az igények növekedése, másrészről az a közöny, mellyel a jövedelem fokozása és megosztása iránt úgy a hatóságok, mint a társadalmi rétegek viseltettek, okozták elsősorban, hogy az alföldi szegényebb néposztály helyzete tarthatatlanná lett és a magyar földmívesnél a szocializmus eszméi termékeny talajra találtak. A baj itt keletkezett nálunk, nem külföldről jött ide: a külföldi agitátorok csak az elégületlenségnek irányt, kifejezést adtak, s a szociális mozgalmat szisztematizálták." „Birtokhoz kell juttatni a földmívest... át kell vinnnünk a köztudatba a hitbizományi és holtkézi birtokok megszüntetésének szükségességét..." Később megjelenő gazdaságpolitikai cikkeiben, tanulmányaiban is hasonló határozottsággal hirdeti eszméit és foglal állást az általa jónak tartott megoldás mellett. Ebből a szempontból igen figyelemreméltó a „Törvényjavaslat a telepítésről, az ingatlan feldarabolásáról és annak indoklása" c. tanulmánya is. Az itt említett és ezekhez hasonló írásai a századelejei Magyarország politikai, társadalmi és gazdasági helyzetének olyan kitűnő elemzését adják, amelyek fényesen igazolják éleslátását és széles látókörét. Ilyen előzmények után egészen természetes volt, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság idején Bogdánfy került a vízügyi szolgálat élére, így lehetősége nyílt arra, hogy kidolgozza a Tanácsköztársaság vízügyi programját, mely koncepcióját tekintve igen előremutató volt. Meggyőzően támasztják alá ezt a kortárs Hevesi Gyula szavai is, aki „A Tanácsköztársaság vízgazdálkodása" c. kiadvány előszavában a következőket írta: „A vízgazdálkodás területén dolgozóknak különösen megvan az okuk és joguk arra, hogy a Tanácskormány újszerű vízügyi politikájáról, szemléletéről, mint a magyar vízügy fejlődésének kiemelkedő szakaszáról, haladó hagyományáról megemlékezzenek. A mai gazdasági életnek ez az egyik új és központi jelentőségűvé vált munkaterülete hazánkban a Tanácsköztársaság idején részesült először jelentőségének és szerepének megfelelő megbecsülésben és támogatásban. Sőt, az „energiagazdálkodás" abban az időben még nemzetközi viszonylatban is újszerű fogalmával együtt a „vízgazdálkodás" fogalma is a Tanácsköztársaság gazdaságpolitikai koncepciójában kapott először helyet: a Tanácsköztársaság idején megvalósított egységes vízügyi igazgatás akkor vált — nevében is — a vízgazdálkodás irányító szervévé." A Tanácsköztársaság vízügyi programja a népgazdaság fejlesztésében rendkívül nagy szerepet szánt a komplex vízhasznosítást szolgáló vízépítési nagylétesítmények ügyének. Ezek ugyanis nemcsak a népgazdaság különböző ágai — az ipar, mezőgazdaság és a közlekedés — fejlesztését segítették volna, hanem az adott helyzetben csaknem az egyetlen lehetőséget jelentették a tömegek produktív foglalkoztatására. A vízügyi program keretében határozták el a pesti (csepeli) kereskedelmi és ipari kikötők építésének folytatását is, melyet a háború miatt abbahagytak. Különös hangsúlyt kapott a komplex vízhasznosítás keretein belül vízerőhasznosításunk fejlesztése, mivel a Tanácskormány gazdasági programja döntő szerepet szánt az ország gazdasági újjászervezésében az energiagazdálkodás reformjának, így került sor ebben az időben a soroksári Dunaágon tervezett erőmű építésére, továbbá a szentendrei Dunaág erőművének tervezésére és a mosoni Duna-ágban előirányzott erőművekkel kapcsolatos konkrét tárgyalásokra. A tervben szerepelt még néhány más, kisebb erőmű megépítése is, mint pl. a siófoki, a Rábán a rumi stb. Jelentős helyet foglalt el a vízügyi programon belül a Duna—Tisza-csatorna évszázados tervének megvalósítása is. Ennek kivitelezésére a Bogdánfy-féle mélybevágású csatorna tervét fogadták el, mely figyelembe vette a Tisza-völgy öntözési lehetőségeinek hasznosítását, a Duna-völgy Pest megyei részének lecsapolását, valamint a vízerőhasznosítási adottságok kihasználását is. Bogdánfy a Tanácsköztársaság idején erejének és tehetségének latba vetésével szolgálta a reá bízott vízügyeket. Munkáját mindvégig összefüggésbe hozta a fő céllal, Magyarország felvirágoztatásával. Jövőbe mutató elgondolásaival, világos célkitűzéseivel ,határozott, következetes intézkedéseivel kivívta a Tanácskormány legteljesebb bizalmát és megbecsülését. Az előzőekben példaként említett kiváló egyéniségek tevékenysége, egész életműve fényesen igazolja, hogy azért tudtak nagyot alkotni, mivel sohasem csak a „mában" gondolkodtak, hanem igyekeztek betekinteni a jövőbe is úgy, miként azt Kölcsey bölcsen megfogalmazta: „Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort..." Dr. László Ferenc kandidátus 17