Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-10-01 / 10. szám

terv szerint épített dunai védvonal része volt és több mint 120 000 kh földet védett a Duna árvizei ellen. Ezekben az években megfogamzott már benne legna­gyobb csatornaterve, a Kolozsvár—Grác közti víziút is abból az elgondolásból kiindulva, hogy a Grácba irányuló magyar termények útja így gazdaságilag igen nagy hasznot hajtana. Ez a sokoldalú tanulmánya a maga korában vízépítői és közgazdasági szempontból is páratlanul érdekes. Hogy ezek a tervek ennek ellenére nem valósultak meg, okai a vasút gyors térhódításában keresendők. Nagy koncepcióját tükrözi a Duna—Dráva-csatorna terve­zete is, melyet 1843-ban a „Mérnöki irányzatok"-ban hozott nyilvánosságra. Mint minden előbbi eszméje, ez is nagysza­bású. Gondolkodása sokszor megelőzte korát. A problémá­kat sohasem egymagukban vizsgálta. Felismerte a megol­dásra váró többféle feladat összefüggéseit, a munkát egy­­behangoltan, teljes összetettségében kívánta megoldani. Valóban, a korszerű vízgazdálkodási szemlélet előfutára volt. Beszédes nagyságát mutatja az is, hogy világosan látta az ország felvirágoztatása érdekében teendő feladatokat a mezőgazdaság, kereskedelem, közlekedés stb. fejlesztése te­rén és ennek rendelte alá műszaki tevékenységét. Világos bizonyítéka ennek „A mezei gazdaságra, mesterségekre és kereskedésre alkalmazott rizsenérségből” c. cikkének alábbi része: „Ekkor kezdődik a Nemzetnek Cultúrája, mellyben a mint előre halad, úgy, minden gondjának oda kell járulni, hogy a' földje váljon létesének azon rendíthetetlen alapjává, mellynek legfellebb vitt használására építvén nemzetiségét semmi külső és belső nyomorúságtól soha ne félhessen. De a’ földnek legmagosabbra vitt használása főképpen abból áll, hogy annak színét a' fölösleg nedvességtől meg­mentsük, a' szükséges áztatást pedig kényünk­­ szerént annak megadhassuk, a’ mívelt föld színének első, vagy hó lév által való elrontását meggátoljuk és az olly igen szükséges népességet az országban jól használjuk. Ezek magas tárgyai az Inzse térségnek az okos országos mezei gazdaságban." Fentiek meggyőző erővel bizonyítják Beszédes koncepció­zus gondolkodását, az utókor számára is iránymutató elkép­zeléseit. BOGDANFY ODON, A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG VÍZÜGYI SZOLGÁLATÁNAK VEZETŐJE Az előrelátó gondolkodás, az összefüggések világos felis­merése jellemezte Bogdánfy Ödön, a Tanácsköztársaság víz­ügyi szolgálata vezetőjének tevékenységét is. A jövőbe látó mérnök és nagyszerű gazdaságpolitikus méltán foglal el kiemelkedő helyet a nagy vízimérnökök sorában, mivel egész életműve meggyőző erővel bizonyítja, hogy műszaki tevékeny­ségét zseniális éleslátással mindig alárendelte a társadalmi haladást szolgáló magasabbrendű gazdaságpolitikai célok­nak. Míg a reformkor nagy vízimérnökei a második honfoglalás­ként emlegetett, egész országrészek arculatát átalakító ár­mentesítési, lecsapolási, belvízrendezési munkálatok, tehát a vizek kártételei elleni védekezés terén alkottak nagyot, addig Bogdánfy Ödön annak a mérnökgenerációnak volt kimagasló képviselője, amely már a vizek hasznosításának nagyszabású terveivel is foglalkozhatott. Ő élt is ezzel a lehetőséggel, és ilyen vonatkozásban többek között az öntözés nagyarányú kiterjesztése, valamint a vízerőhasznosítás terén voltak igen figyelemreméltó elgondolásai, melyek még ma is útmutatásul szolgálhatnak számunkra. Merész álmai megvalósításának hajnalát vélte elérkez­ni Bogdánfy, amikor létrejött a Magyar Tanácsköztársaság. Úgy vélte, hogy elérkezett a nagy pillanat, amikor elkezdőd­het azoknak az elgondolásoknak a valóra váltása, amelye­ken addig munkálkodott. Bogdánfy politikai állásfoglalását első ízben az 1889-ben megjelent „A földműves-szocializmus és az Alföld öntözése" c. tanulmányában fejtette ki. Ebben élesen bírálja a kor­mányzat gazdaságpolitikáját és messzemenően elítéli a nagy­birtokrendszer fenntartását. Többek között ezeket írja: „Egyrészről ... a föld termőképességének csökkentése, a lakosság szaporodása, az igények növekedése, másrészről az a közöny, mellyel a jövedelem fokozása és megosztása iránt úgy a hatóságok, mint a társadalmi rétegek viseltettek, okoz­ták elsősorban, hogy az alföldi szegényebb néposztály hely­zete tarthatatlanná lett és a magyar földmívesnél a szocializ­mus eszméi termékeny talajra találtak. A baj itt keletkezett nálunk, nem külföldről jött ide: a kül­földi agitátorok csak az elégületlenségnek irányt, kifejezést adtak, s a szociális mozgalmat szisztematizálták." „Birtokhoz kell juttatni a földmívest... át kell vinnnünk a köztudatba a hitbizományi és holtkézi birtokok megszünte­tésének szükségességét..." Később megjelenő gazdaságpolitikai cikkeiben, tanulmá­nyaiban is hasonló határozottsággal hirdeti eszméit és foglal állást az általa jónak tartott megoldás mellett. Ebből a szempontból igen figyelemreméltó a „Törvényjavaslat a tele­pítésről, az ingatlan feldarabolásáról és annak indoklása" c. tanulmánya is. Az itt említett és ezekhez hasonló írásai a századelejei Ma­gyarország politikai, társadalmi és gazdasági helyzetének olyan kitűnő elemzését adják, amelyek fényesen igazolják éleslátását és széles látókörét. Ilyen előzmények után egészen természetes volt, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság idején Bogdánfy került a víz­ügyi szolgálat élére, így lehetősége nyílt arra, hogy kidolgoz­za a Tanácsköztársaság vízügyi programját, mely koncep­cióját tekintve igen előremutató volt. Meggyőzően támasztják alá ezt a kortárs Hevesi Gyula szavai is, aki „A Tanácsköz­társaság vízgazdálkodása" c. kiadvány előszavában a kö­vetkezőket írta: „A vízgazdálkodás területén dolgozóknak különösen meg­van az okuk és joguk arra, hogy a Tanácskormány újszerű vízügyi politikájáról, szemléletéről, mint a magyar vízügy fejlődésének kiemelkedő szakaszáról, haladó hagyományáról megemlékezzenek. A mai gazdasági életnek ez az egyik új és központi jelentőségűvé vált munkaterülete hazánkban a Tanácsköztársaság idején részesült először jelentőségének és szerepének megfelelő megbecsülésben és támogatásban. Sőt, az „energiagazdálkodás" abban az időben még nemzetközi viszonylatban is újszerű fogalmával együtt a „vízgazdálkodás" fogalma is a Tanácsköztársaság gazdaságpolitikai koncep­ciójában kapott először helyet: a Tanácsköztársaság idején megvalósított egységes vízügyi igazgatás akkor vált — nevé­ben is — a vízgazdálkodás irányító szervévé." A Tanácsköztársaság vízügyi programja a népgazdaság fejlesztésében rendkívül nagy szerepet szánt a komplex víz­­hasznosítást szolgáló vízépítési nagylétesítmények ügyének. Ezek ugyanis nemcsak a népgazdaság különböző ágai — az ipar, mezőgazdaság és a közlekedés — fejlesztését segítették volna, hanem az adott helyzetben csaknem az egyetlen lehe­tőséget jelentették a tömegek produktív foglalkoztatására. A vízügyi program keretében határozták el a pesti (csepeli) kereskedelmi és ipari kikötők építésének folytatását is, melyet a háború miatt abbahagytak. Különös hangsúlyt kapott a komplex vízhasznosítás keretein belül vízerőhasznosításunk fejlesztése, mivel a Tanácskormány gazdasági programja döntő szerepet szánt az ország gazda­sági újjászervezésében az energiagazdálkodás reformjának, így került sor ebben az időben a soroksári Dunaágon terve­zett erőmű építésére, továbbá a szentendrei Dunaág erő­művének tervezésére és a mosoni Duna-ágban előirány­zott erőművekkel kapcsolatos konkrét tárgyalásokra. A tervben szerepelt még néhány más, kisebb erőmű megépítése is, mint pl. a siófoki, a Rábán a rumi stb. Jelentős helyet foglalt el a vízügyi programon belül a Duna—Tisza-csatorna évszázados tervének megvalósítása is. Ennek kivitelezésére a Bogdánfy-féle mélybevágású csatorna tervét fogadták el, mely figyelembe vette a Tisza-völgy öntö­zési lehetőségeinek hasznosítását, a Duna-völgy Pest­ megyei részének lecsapolását, valamint a vízerőhasznosítási adottsá­gok kihasználását is. Bogdánfy a Tanácsköztársaság idején erejének és tehet­ségének latba vetésével szolgálta a reá bízott vízügyeket. Munkáját mindvégig összefüggésbe hozta a fő céllal, Magyar­­ország felvirágoztatásával. Jövőbe mutató elgondolásaival, világos célkitűzéseivel ,határozott, következetes intézkedései­vel kivívta a Tanácskormány legteljesebb bizalmát és meg­becsülését. Az előzőekben példaként említett kiváló egyéniségek tevé­kenysége, egész életműve fényesen igazolja, hogy azért tud­tak nagyot alkotni, mivel sohasem csak a „mában" gondol­kodtak, hanem igyekeztek betekinteni a jövőbe is úgy, miként azt Kölcsey bölcsen megfogalmazta: „Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort..." Dr. László Ferenc kandidátus 17

Next