Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1995-07-01 / 7. szám

rátát, vízügyi programjának első összefog­lalását: Eszmetöredékek, különösen a Tisza­­völgy rendezését illetőleg címmel. VÁSÁRHELYI Pál a Felső-Tisza árvizei­nek mielőbbi gátlása érdekében 1845. június 8-án benyújtott Előleges javaslata után a Helytartótanács és a Tiszavölgyi Társulat megbízása alapján kidolgozta, majd 1846. március 25-én előterjesztette a Tisza általá­nos szabályozásának tervét is. A műszaki tervet 52 darabból álló rajz al­kotta, amelyhez 36 oldalas műszaki leírás tartozott. Ez a második terv — annak ellenére, hogy a szövegrészek több helyen azonosak az elő­leges javaslatban foglaltakkal — nem a korábbi elképzelés kiegészítése, hanem való­ban egy teljes Tisza-szabályozási terv, amely a folyó torkolatáig terjedően foglalja össze a teendőket. A terv nem vázlatos javaslat, ahogyan azt helyenként nevezték, hanem olyan bőséges adatanyagot tartalmaz, amely kivitelezésre közvetlenül alkalmas volt. Erről HERRICH Károly, a Tisza-szabályozás végrehajtója így ír: Vásárhelyi olyan gazdag anyagot mutatott be, minőt eddig soha egy folyóról mérnök előmutatni nem bírt! (De úgy volt képes ezt előállítani, hogy ezen terv dús adathalmaza mintegy 35-40 mérnök, ily természetű munkában jártas jeles szakember hosszú évek során tartott működésének eredménye.) SZÉCHENYI vízügyi koncepciójának megfelelően VÁSÁRHELYI itt hangsúlyozza először, hogy a Tisza-szabályozást nem lehet készletekben, egyes szakaszokra szorítva megoldani: a Tisza-völgy egységes általános rendezésére van szükség, amit csak a mellék­folyókat figyelembe véve lehet végrehajtani. Kimondja továbbá, hogy az ármentesítés és a folyószabályozás egységes, egymástól elválaszthatatlan feladat. A tervben már akkor foglalkozott az árvíz­szint várható emelkedésével, a különálló árvízi öblözetek kialakításával, a belvízleve­zető zsilipek építésével, valamint a partvédő művek kialakításával. Javaslatának kiinduló pontja mindkét terv­ben a Tisza-völgy vízrajzi viszonyainak is­mertetése: a folyó sajátosságainak alapján állapítja meg a szabályozásnál követendő eljárásokat. Leírása lényegében magába foglalja mind­azt, ami a Tisza hidrológiai jellemzői közül a szabályozás szempontjából lényeges, s ami a kor ismeretei, a tudomány akkori színvonala alapján megállapítható volt. VÁSÁRHELYI a csekély esésű és ka­nyargós, úgynevezett középszakasz jellegű folyóknak а ХЛТП— XIX. század fordulóján kialakult és azóta klasszikussá vált szabá­lyozási elvei értelmében legelőször a folyó lefolyási viszonyait kívánta megjavítani a túlfejlett, érett kanyarainak átmetszésével. A folyó esésviszonyainak ily módon való megjavítása, az árvizek levonulásának meggyorsítása — véleménye szerint — elő­feltétele az ármentesítés eredményességé­nek. A tervleíráshoz mellékelt térkép 101 átvágást tüntet fel, s ezzel a Tiszaújlaktól a Dunáig terjedő 1212 kilométeres folyósza­kasz 750-re rövidül. Előre figyelmeztet azonban arra, hogy a Tisza alsó szakaszának kötött talajában lé­tesítendő átvágások nehezebben fognak kia­­lakulni, ezért itt kotrógépek munkába állítására is szükség lesz. Sok támadás érte később VÁSÁRHELYI tervét azért, mert részben neki tulajdonították azt a kivitelezés során elkövetett hibát, hogy az átvágásokat főképpen a felső és középső szakaszon kezdték meg. Ezt cáfolja a műsza­ki leírásnak az átvágások sorrendjére vonat­kozó része. A fent kijelölt szakaszokba fekvő átvágások rendjére nézve megjegyzendő, hogy ha a ter­vezett átvágásoknak mindenike akár a víz­szint süllyesztésére, akár más fennforgó vi­szonyokra nézve egyenlő sikert ígérne, akkor azt lehet javasolni, hogy ezek a szakaszban alulról kezdessenek meg. De ha ez nem úgy volna, a minthogy valóban nincs is, hanem egyik átvágás a szakaszban a másik felett elsőséggel bír annyira, hogy ha felül fekvő átvágás által például helység vagy nagyobb kiterjedésű vagy értékű birtok mentetik meg, akkor midőn a másik alább fekvő által csak kisebb becsű és terű föld védetik meg, vagy ha a vízmérési adatok tudatják, miképp a feljebb fekvő jóval süllyesztené a víz színét akkor, mikor az alsóbb csak néhány vonallal, ha továbbá a folyó iránya a felső által tete­mesen javulna, ekkor csakugyan a felsőbb­nek mindenekelőtt munkába vétele javall­­ható, mivel annak folyamatja által nagyobb haszonsiker érezhetik el, mi a szabályozás végczélja. De vannak még más esetek is, midőn vízművi tekintetek ajánlják a felsőbb átvágások előbbi megnyitását, ez akkor van, ha az alsóbb átvágás sikere a felsőbbnek jó foganatja által feltételeztetik Ezekből ért­hető, hogy azon elvet, miszerint az átvágások alulról felfelé létesíttessenek, mily nagy vigyázattal és óvatossággal szükség alkal­mazni. VÁSÁRHELYI tehát az átvágások sor­rendjének megállapításában nagy óvatosság­ra int, s bár nem mondja ki, az átvágásoknak valamennyi folyószakaszon egyszerre történő megindításával, s az alsóbb szaka­szon szélesebb vezérárok megnyitásával tu­lajdonképpen állást foglal amellett, hogy a felsőbb szakaszok átvágásainak nem szabad korábban anyamederré válni, mint az alsó szakaszon levőknek. Ezt bizonyítja mindjárt a következő megállapítása, amely szerint alaptalan az alsó szakaszon levők azon félel­me, hogy a felső és középső szakasz átvágá­sai az alsóra zúdítják víztömegüket. Ettől szerinte nem kell félni, mert a víz szabadab­ban és gyorsabban fog lefolyni, mint koráb­ban. Tehát nem fognak az árhullámok egymásra tolulni. Természetesen ez csak akkor képzelhető el, ha az alsó szakaszon is minden átvágás anyamederré vált. Ugyancsak előre látja, hogy az átvágások hatására az árhullámok hevesebbé válnak, és a töltésezés következtében a nagy vízszintek emelkedni, a kisvízszintek süllyedni fognak. Ezt a tényt a töltések fejlesztésénél is figye­lembe kell venni. A töltésméreteket tehát nem a korábbi árvízszint, hanem a vízhozam alapján kell meghatározni. A terv legrészletesebb fejezete a tölté­sekről szóló rész, amelyben megadja a töltéstávolságokat, részletes hidraulikai szá­mítással kiegészítve. VÁSÁRHELYI az átvágásokkal való folyó­szabályozás és a töltésezéssel való ármen­tesítés munkáját egységes és egymástól elvá­laszthatatlan feladatnak tekintette, s a hazai szakirodalomban elsőként mutatott rá arra, hogy a töltésvonalazásnak a megfelelő árvízi meder kialakítását, a nagy vízszabályozást kell szolgálnia Erről így nyilatkozik: A töltéseknek­, nem csak az áradásoktól kellene megóvni, hanem helyeztetésük által arra kell törekedni, hogy általuk maga a folyó is jobb karba tétessék úgy hogy ágya emelése meggátoltatván épp annak mélyítése eszközöltessék' E tekintetből — írja a továbbiakban — a töltés parttóli távolságának meghatározása nagy fontossággal bír. A folyó (pontosabban az árvízi meder) le­folyási viszonyainak javítása, a sebesség nö­velése érdekében, ami a mederfeltöltés meg­akadályozásának is eszköze, a parthoz vi­szonylag közel fekvő és párhuzamos töltése­ket javasolt. A vízárt lehetőleg összetartani kell a lehető legsebesebb lefolyás végett... A fő feladat... amennyiben a helybeli viszonyok megengedik hogy a szabályos töltés építése megközelíttessék.. (Ezzel kapcsolatban utal arra a hidrológiai adottságra is, hogy az árte­reknek a mederhez közelebb fekvő részei általában magasabbak, mint a távoliak, tehát a közelebb fekvő töltések építése nemcsak célszerűbb, hanem olcsóbb is lesz.) A töltéseknek megfelelő szélességű előte­ret kíván biztosítani, s ezen erdősávot telepí­teni, ami a gátakat a hullámveréstől megóvja. A töltések vonalvezetésénél és mére­tezésénél tekintetbe veendő szempontok után foglalkozik a töltések anyagával (az agyag és a homok megfelelő keverésével), tömörítésé­vel, gyepesítésével, a gyep védelmével és karbantartásával, valamint a zsilipek építésé­vel is. 10

Next