Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1998 / 1. szám

A Körös és Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19.században Dr. Dóka Klára - a vízgazdálkodás törté­netének és a honismeret lelkes kutatóinak örömére - gyakran vissza-visszatér tudomá­nyos vizsgálódásainak egykori vadászterüle­tére. Egy ilyen „visszaruccanásnak” köszön­hető legújabb kötete is, amely egy régi hi­ányt pótolva mutatja be, milyen változatos forrásanyag áll mindannyiunk rendelkezésé­re a hazai levéltárakban. Az egyik ilyen for­rásmunka például 1823-ból származó „Víz­rajzi Értekezésbe a Körösök vidékéről, amelyet 1985-ben a Kőrös vidéki Vízügyi Igazgatóság jelentetett meg reprezentatív formában, s amelynek bevezető tanulmányát éppen Dóka Klára írta. Az adott régió természeti viszonyainak alakulásával, vízügyeinek történetével már a múlt század jeles mérnöke Gallacz János is behatóan foglalkozott, de ő a „Monográfia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről“ cí­mű művében elsősorban a vízrendező társu­latok által elvégzett szabályozási munkák műszaki szempontjait figyelembe véve vizs­gálta a történéseket. Dóka Kláránál a hang­súly az eseményekre tevődik, ahol a legfőbb rendező elv a kronológia. S, hogy a „helyi időszámítás”-sal az országos léptéket se té­veszthesse az olvasó szem elől, arról a könyv végén egy párhuzamos időrendi ös­­­szeállítás gondoskodik. De ne ugorjunk még a végére, hanem tekintsük át a lényegesebb fejezeteket! A könyv viszonylag röviden intézi el Kö­rös-Berettyó völgy kialakulását és természe­ti viszonyait, valamint a vidék középkori történetét. Joggal, hiszen ez a téma más szerzők műveiben részletesen kifejtett, itt elegendő volt csak a leglényegesebbnek tar­tott adatokra és tényekre utalni. Sokkal iz­galmasabbak azok a levéltári kutatásokból származó idézetek, amelyek az időről-időre kiöntő vizek mellett élő nép árvízi panasza­it, illetve az ugyanezen vizek haszonvételé­ből élők hálaszövegeit fogták csokorba a szabályozások előtti gazdálkodást bemutató fejezetben. A megyei törvényhatóságok 1744-ben vették kézbe a vízszabályozási munkákat, de alig több mint hat évtized alatt vajmi kevés haladást tudtak elérni. A szerző ezt az érin­tett megyék közötti érdekellentétek minden kezdeményezést elsorvasztó következmé­nyének tudja be „Bihar és Békés megye el­lentétei akadályozták az eredményesen in­duló kis-sárréti munkákat, négy érdekelt megye vitatkozott azon, ki és hogyan kezdje a Berettyó szabályozását... „stb. Ebben a helyzetben a kormányzat nagy reményeket fűzött a királyi biztosi intézményhez, s a tu­dós hadmérnököt, báró Vay Miklóst nevez­ték ki a Körösök szabályozásának élére. A királyi biztos sikereket ért el elsősorban a környezetet rongáló vízimalmok elbontatá­­sával, ill. a tervszerű vízrajzi felvételek meg­indításával, de a vízszabályozásokkal kap­csolatban ő is csak néhány kisebb jelentősé­gű csatornaásásig és töltésépítésig jutott el. A könyv részletesebben foglalkozik Hu­szár Mátyás vízrajzi felméréseivel és az 1824-1836 között elvégzett szabályozási munkákkal. Kevéssé ismert adatok jelennek meg ezeken az oldalakon a Körös-Berettyó vidék vízi munkáinak egyik méltatlanul hát­térbe szoruló mérnökéről, Vargha Jánosról, akinek tevékenysége sokban hozzájárult ah­hoz, hogy utódai - és itt elsősorban Bodoky Károlyra gondolhatunk - kedvezőbb feltéte­lek között végezhessék országépítő munká­jukat. Bodoky 1850-1861 között az ország talán legbonyolultabb vízrendszerének sza­bályozását tudta sikeresen befejezni. Az ezt követő időszakban nemcsak az árvizek, ha­nem a század legsúlyosabb aszálykatasztró­fája és a belvizek megjelenése adott új meg új feladatokat a kor vízmérnöki praxisának. További fordulópontot jelentett a hazai víz­szabályozások történetében a pusztító szege­di árvíz. 1879 után nemcsak a Tisza szabá­lyozásában vette kezdetét a korrekció, ha­nem az ármentesítő társulatok szervezeti rendjében is jelentős változásokat hajtottak végre. A századfordulóig terjedő időszakban az érdekeltségi területek átrendeződésével jött létre a Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő Társulat, a régióban folyó vízimunkák és ár­védekezés egyik legfontosabb szervezete. Dóka Klára a szabályozások eredményét összefoglalva az egyik legfontosabb tényre hívja fel az olvasók figyelmét: „A közös­szabályozást a szakirodalom az egyik legsi­keresebb vízimunkálatként tartja számon. Az 1879-re érdemben lezárult munkát 1895- re eredményesen meg tudták szilárdítani, és kisebb fejlesztéseken kívül érdemi beavat­kozásra nem volt szükség.“ A könyv nagy erénye, hogy nem elégszik meg az események részletes ismertetésével, hanem elemzi a természetalakító munkák hatását az érintett régió mezőgazdaságának fejlődésére. Számos táblázat és összehason­lító adat áll a kérdésben mélyebb összefüg­géseket kutatók rendelkezésére. Igen jó gon­dolat volt a szerzőtől, hogy a kötet mellékle­tében az 1451-1886 között született, de nap­jainkban nehezen hozzáférhető, forrásértékű leírásokat közli Janus Pannoniustól Márki Sándorig a Körösök és a Berettyó vidékéről. További erénye a kiadványnak, hogy a könyvben szereplő mérnökök - másutt nem publikált - rövid életrajzi adatait is közli. Kár, hogy a mérnöki névsorhoz nem tartozik egy mutató, hogy annak segítségével az ille­tő tevékenysége visszakereshető legyen a könyv lapjain. Ha már a kritikánál tartunk, még néhány észrevétel! Éppen azért, mert a kitűnő munkát már ré­gen várta a szakmai közvélemény, s a kötet sok szempontból példaként állítható a ha­sonló célú kiadványok szerzői elé, néhány apróbb hibára fel kell hívni a mindenkori szerkesztők figyelmét. Másutt is lehet ta­pasztalni, de ott sem szerencsés az a gyakor­lat, amely - megnehezítve az olvasó helyze­tét - a levéltári és irodalmi forrásokat fejeze­tenként mindannyiszor újraszámozva adja meg a könyv végén. Másik, szintén zavaró megoldás az, amikor az egyes területeket négyzetkilométerben, helyenként holdban, vagy hektárban adja meg a szerző. Ugyan­csak kár, hogy az egyébként nem túl jó nyomdatechnikával készített illusztrációk nem a szöveg között, hanem a könyv végén találhatók. A laikus olvasók tájékozódását könnyítette volna meg az is, ha a sok földraj­zi név dzsungelében szövegközi térképváz­latok segítettek volna eligazodni. De ne le­gyünk telhetetlenek! Dóka Klára munkája olyan könyvet ered­ményezett, amelyet általában nem egy ültő helyében olvas el az ember, hanem részle­tekben. Az ilyen könyvet az ember a háta mögötti könyvespolcon tartja, hogy mindig leemelhesse, ha szüksége van rá. A kötetet a Közlemények Békés megye és környéke történetéből sorozatban a Békés Megyei Levéltár jelentette meg. Fejér László Egy táj átalakulása Dóka Klára: A Körös és Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században c. könyvéről Dóka Kűára (Egy táj árufokittósa) 20

Next