Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 1. szám
Dunka Sándor - Fejér László - Vágás István: A verítékes honfoglalás (A Tisza-szabályozás története) A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és az Országos Vízügyi Főigazgatóság kiadása, Budapest, 1996 Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény gondozásában. Dr. Lotz Károly szakminiszter előszavával. A/4 formátum, 216 old., ebből 13 old. színes képmelléklet. A szöveges részt időrendi táblázat, életrajzi adattár, a szakkifejezéseket magyarázó kislexikon, földrajzi névmutató, a tárggyal foglalkozó legfontosabb szakkönyvek címjegyzéke követi. A könyv iránt érdeklődők azt beszerezhetik a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény központjában (1054 Budapest, Alkotmány u. 27., telefon: 332-8515 telefax: 311-6899). A kor, amelyben a Tisza és mellékfolyóinak átfogó szabályozása megkezdődött, az alföldi magyarság gazdasági és szellemi felemelését tűzte ki céljául. Az a fél évszázad, amely alatt a Tisza-szabályozás legfontosabb feladatát, az árvízmentesítést és a lecsapolásokat elvégezték, megnyitotta az utat az érintett országrész gazdasági fejlődése számára. A szerzők célja az volt, hogy ezt a nemzeti történelmünk részévé vált, országos jelentőségű építő munkát a vízügyi szakemberek együttesén túl a nagyközönség, különösen pedig az általános- és középiskolák tanuló ifjúsága számára is ismertté, érthetővé és elismertté tegyék. A magyarázó ábrákkal, képekkel és színes mellékletekkel gazdagon illusztrált könyv hét fő fejezetből áll. Ezek bemutatják: - a szabályozás előtörténetét, -az egységes szabályozás gondolatának születését, -az átfogó vízimunkák előkészületeit a hazai mérnökképzés 1782. évi kezdeteitől a Tiszavölgyi Társulat 1846. évi megalakulásáig, - a Tisza „regulázásáéra kidolgozott terveket, mindenek előtt Vásárhelyi Pál általános tervét és Pietro Paleocapa szakvéleményét, -a Tisza-szabályozás végrehajtását, az építés közben felmerült problémákat, a Tisza-szabályozás gazdasági eredményeit, annak árnyoldalait, az árvízmentesítéseket követő feladatokat, a kisvízi szabályozások és az öntözések összefüggő kérdéseit, a mai időszak szempontjai szerinti értékelést, amely a természetvédelem korábbi és későbbi időkben felmerült igényein át is megindokolja a nagy munka célját és értelmét. A tiszai mérnökök által végzett előzetes felmérés során - az 1830-as évek derekán - megdöbbentő kép tárult az egykori Főigazgatóság vezetői elé. Ekkor derült ki először, hogy a tiszai árvizek az érintett 18 vármegyében 854 települést veszélyeztethetnek. Évszázadokkal azelőtt az akkor élők nem az árvizeknek kitett helyeken akarták tanyáikat, falvaikat felépíteni, hanem a szárazulatokon. A Tisza és mellékfolyói vízgyűjtő területén az erdők irtása és a legeltetés miatt fokozatosan növekedett a síkságokra zúduló vizek mennyisége, s ez egyre emelkedő árvízszinteket eredményezett. A nádas világ, a mocsártenger festői lehetett - írta Móricz Zsigmond - de annyi átokkal volt összekötve, amiről a mai embernek fogalma sincs. Az egykori vízivilág eltűnése nagy általánosságban az egész alföldi nép érdekeit szolgálta, ha nem is azonos mértékben. A korábbi ártereken voltak olyan vidékek, ahol a lakosság lélekszáma másfél évszázad alatt megtízszereződött. A mezőgazdaság továbbra is fennmaradt egyes gondjain segíteni látszott az a körülmény, hogy 1920. után, a területveszteségeink nyomán az ország szempontjából az Alföld gazdaságilag felértékelődött. Az 1937-ben életbe léptetett Öntözésügyi Törvény mutatott kiutat és fejlődési irányt a későbbiek számára. A nemzedékek munkáját igénylő nagy feladatok: a vízi munkák, vagy a vasutak építése új szakmákat, új életformákat hozott létre, elsősorban a később külföldre is eljutó kubikosok esetében, de megteremtette a vízügyi szolgálat azóta is ismert munkaköreit, a 27