Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 2. szám
az 1932. évi tiszai árvíz is elöntötte. Ezt követően alakult meg a Dél-borsodi Tiszai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat, mely a miskolci Állami Építészeti Hivatal tervei alapján a nagyszabású munkát 1939- ben befejezte. Az akkori tiszai töltések azonban csak az 1932. évi árvíz szintjének megfelelő magasságra épültek ki és a Hejő és Csincse patakok szabályozására is csak később került sor. Ebben az időszakban épült a tiszavalki Csincse-zsilip 2,20 x 2,20 m belmérettel. A Magyar Királyi Kultúrmérnöki Hivatal tervei alapján Tiszabábolnán 1936-ban 1,0 x 1,5 m nyílású csőzsilip épült. A belsőségi vizek átvezetésére zsilipek épültek Tiszadorogmán és Tiszakeszinél a Rigósérnél. 1943-1948 között 2,0 m 3/s-os kapacitással megépült a tiszabábolnai régi szivattyútelep. Az 1950-es években helyenként töltéserősítési munkákat végeztek. Ekkor épült a tiszakeszi parapetfalas szakasz és a Tiszaszederkény-Sajóörs közötti Sajó jobb parti védtöltés is. Tiszavalkon az első szivattyútelep építése 1966-ban fejeződött be 2,4 m 3/s-os kapacitással. Az árvízvédelmi és belvízvédelmi fejlesztési munkák a Kiskörei Vízlépcső építését követően vettek újabb lendületet. 1978- 83 között kiépült a Tiszatarján-Sajószöged közötti védvonal, 1981-84 között megvalósításra került a Tiszadorogma-Ároktő közötti töltéskorrekció. További erősítési munkák folytak 1986-88-ban Ároktő- Tiszatarján között, de hátramaradt az egész árvédelmi rendszer leggyengébb szakaszának, a tiszakeszi belterületi töltésnek a megerősítésére A belvizek és a szivárgó vizek átemelése1990-ben megvalósításra került a tiszadorogmai szivattyútelep 4,5 m 3/s-os átemelő kapacitása. Tiszakeszi község területén a rigósi szivattyútelep 5,2 m 3/s-os kapacitással 1992-ben épült meg. Folyószabályozási szempontból az 1970- es és 1980-as évek árvizei nagymértékű kárt okoztak a tiszakeszi partvédőműben. A partszakadások veszélyességét tovább növelte a védtöltések közelsége, ezért a partvédőmű helyreállítási munkáit 1993- ban soron kívül el kellett végezni. Ennek során a Tisza jobb parton a 463,9-464,5 fkm közötti 600 fm-es szakaszon 15 millió Ft költséggel, 5.800 m 3 mennyiségű vízépítési terméskő beépítésével a partbiztosítás helyreállítása és kiegészítése megtörtént. 1996-ban az 1,5 m 3/s-os ároktői telepített szivattyútelep rekonstrukciójára is sor került. Ezzel tulajdonképpen befejeződött a délborsodi öblözetben lévő korábban tervezett szivattyútelepi kapacitások kiépítése. A jelenlegi 8 db szivattyútelep összes kapacitása az ismertetett fejlesztésekkel 23,8 m 3/sre növekedett. Petőfi Sándor születésének 175. évfordulóján művei és élettörténete iránt a szokásosnál nagyobb figyelem és érdeklődés tapasztalható. Ezt ünnepi megemlékezések, kiállítások, cikkek és tanulmányok sora jelzi. Hadd csatlakozzunk mi is ehhez a sorozathoz azzal, hogy bemutatjuk, miként vélekedett nagy költőnk a Tisza-szabályozásról. Köztudomású, hogy Petőfi rajongott az Alföldért, a végtelen rónaságért. Természetszeretetének egyik legszebb megnyilvánulása A Tisza című verse (1847 február), melyben - az idilli táj mellett - a folyó pusztító, gátat áttörő árvizének emléke is fölelevenedik. A verseken kívül Petőfi prózájában és leveleiben is számos példáját találjuk a szeretett alföldi, illetve tiszai táj leírásának. A Kerényi Frigyeshez címzett fiktív úti levelek egyikében (Ungvár, 1847. július 11.) Petőfi így ír: „Széphalomtól becsavarodtam a Bodrogközre. Országúinak híre sincs; csak úgy őgyelegtünk faluról falura. Különben nem untam meg magamat, mert a Bodrogköz szép, gazdag vidék. Nyugat felől túl a Bodrogon látszanak a hasonlíthatatlan szépségű Sátorhegyek Újhely mellett; innen a Bodrogon erdős rónaság. Itt is, ott is egyegy kis erdő, azok között termékeny földek, magas sárga gabonával... virító zöld mezők, rajtok egy-egy kis tó, szélén sás, tisztáján pedig fejér vízi liliomok, s fölötte jajgató sirályok lengetik hosszú szárnyaikat..., apró barátságos alakú faluk, a házak között sudár jegenyefák, s a házak előtt vidám ép legénység és szép takaros leányok.“ E levél végén a következőket olvashatjuk: „Késő este értem Ungvárra. Itt kezdődik ama nagy rónaság, melly tart lefelé egészen a Dunáig, s mellyen kénye kedve szerint csavarog a Latorca, Tisza, Szamos, Kraszna, Kadarcs, Hortobágy, Berettyó, Körös, Maros stb., s mellyen fekszik Szatmár, Nagy- Kálló, Nagy-Károly, Debrecen, Karcag, Kecskemét, Halas, Szeged, Szarvas, Gyula, Makó, Temesvár, Kikinda, Becskerek stb. Ah, csak addig szeretnék madár lenni, míg ez óriási rónát keresztülröpülném!“ A július 17-i, Szatmáron kelt levelében azt írja a költő, hogy „Badaló mellett, Bereg és Szatmár megye közt, jöttem át a Tiszán, a szép Tiszán. Úgy szeretem e folyót talán azért, mert tetőtől talpig magyar: hazánkban születik és hazánkban hal meg, és épen az alföldön vándorol keresztül, az én kedves alföldemen.“ Petőfinek a Tisza-szabályozásról alkotott véleményét - egy szemléletes és humoros tájleírás csattanójaként - a III. levélben (Debrecen, 1847. május 14.) olvashatjuk: „Füzes-Abonytól, hol a múlt évét töltöttem, egy nap alatt értünk ide Debrecenbe. Nap keltekor már Poroszlón voltunk, mellyet a Tisza különösen kedvel, mert gyakran kilátogat hozzá, nem reszeli a nagy utat. Most is ott tisztelkedik. A fogadótól jobbra balra tengert látunk, mellyben nyakig úsznak a fák, mint valami szerencsétlen hajótörést szenvedők. A víz közepén nyúlik végig, mint a magyar nadrágon a zsinór, az a nevezetes töltés, melynek olly sok ló köszönheti már, hogy e siralom völgyéből Ábrahám keblébe jutott. Hosszúsága egész félórányi ugyan, de jó időben négy lovas kocsi - nyolc ökör segítségével - egy nap alatt is megjárja. Száraz időben az a szép tulajdonsága van, hogy odavarázsolja az alföldre a Kárpátok táját, ollyan hegyek és völgyek keletkeznek rajta. E tekintetből jónak láttam leszállni a gyorsszekérről s gyalog zarándokolni át a töltésen, hogy a feldőlés ellen biztosítsam magamat, mert én fejemmel szerzem ugyan kenyeremet, de azért nyakamat sem imádom kevésbé, mint fejemet. A gyorsszekérnél egy óranegyeddel előbb értem a Tisza hídjához, s ez alatt gyönyörködve néztem jobbra balra a tájat, melly a kiöntés által hasonlíthat Amerika őserdeihez regényességben. És az az átkozott szabályozás majd mind e regényességnek véget fog vetni, lesz rend és prózaiság. Bizony nem szeretnék mostanában a Tiszának lenni. Szegény Tisza eddig kénye kedve szerint kalandozta be a világot, mint valami féktelen szilaj csikó, most pedig zablát vetnek szájába, hámba fogják, s ballaghat majd szépen a kerékvágásban, így teszi az élet a lángészt filiszterré!“ Ez a vélemény - a természetféltésen túl is - nagyon illik Petőfihez, aki szintén féktelen, szilaj természetű volt, s akinek a gondolatvilágától az árvíz okozta gyakorlati problémák és a szabályozás kérdései nyilván távol estek, különben nem átkozódott volna így. Az sincs azonban kizárva, hogy tájékozott volt a Tisza-szabályozás ügyében, ez esetben viszont ellenszenvét talán az is táplálhatta, hogy a szabályozási munkálatok, melyeket ráadásul egy gróf irányított, elsősorban a nagybirtokosok érdekeit szolgálták. Úgy hiszem, hogy Petőfinek ezt az átkozódását meg lehet bocsátani, hiszen - döblingi magányában - Széchenyi is megbékélt a magyar arisztokráciát verseiben féktelenül támadó költővel. El kell viszont gondolkodni azon, hogy amit az Alföldön árvízvédelem, folyószabályozás, vízrendezés stb. címszó alatt a továbbiakban csinálunk, azt hogyan csináljuk? Legjobb lenne úgy, hogy - a vízügyi-műszaki követelmények teljesítése mellett - az Alföld maradék szépségét megőrizzük, sőt, ha lehet, valamit vissza is hozzunk a Petőfi által látottakból. Dr. Pálfai Imre 8