Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)

2. szám - I. Iványi Bertalan: A Tisza kisvízi szabályozása

138 IVÁNYI BERTÁS,ЛХ Kisebb igényű volt a forgalom. Nem volt sürgős a szállítás. Ki lehetett várni az árhullámo­kat. A motor a felfelé szállításnál a ló volt, amelyet mindenütt lehetett legeltetni, az állás nem jelentett olyan veszteséget, mint a mostani vontatóberendezéseknél. Vízmentében pedig ereszkedve, a víz erejével jött a hajó. De a kisvízállás időtartama is sokkal rövidebb volt, mint napjainkban. Az átmetszések elkészülte előtt sokkal lassabban ürült ki a meder a tavaszi és nyáreleji magasabb vizek után, mint most. Annak a sok cifra, szövevényes kanyarulatnak a medre, amelyet azután az átvágások kikapcsoltak, nagyon sok vizet tárolt. A tárolt víz a régi, sokkal kisebb vízszín­esés miatt jóval lassabban folyt ki a medrek­ből és mindvégig táplálta a folyót, szaporította kisvizét. De a hatalmas árvízi kiöntéseknek a fokokon lassan visszacsörgedező vize is jobban táplálhatta a folyó kisvizét, mint most a töltések közéről, a szűk hullámterekről gyorsan visszafolyó víz és azoknak a­ jórészben feliszapolódott elvágott kanyarulatoknak a vize, amelyek a töltések között maradtak. Ha még azt is meggondoljuk, hogy maga a meder is sokkal kisebb keresztmetszetű és sokkal szűkebb volt a múltban, mint ma — főleg a Tokaj feletti szakaszon, de máshol is —, tehát vastagabb lehetett benne­ a kisvíz rétege, mint most, egészen érthető és természetes előttünk, hogy a nagy Tiszaszabályozás számára akkor sem lehetett volna még időszerű, sőt látható sem, a kisvízi szabályozás problémája, ha nemcsak az ármentesítés a fő cél. Akkor még elég jók voltak a gázlók, és türelmesebb lehetett­­a hajózás, jóllehet az akkori úttalan és vasúttalan időkben nagyobb volt a jelentősége. Közbevetőleg említhetjük meg, a szakadó­ partok megkötésének kérdése sem jött és jöhetett szóba akkor. Nem volt még értékes a föld. A töltések alámosás elleni védelme abból állott, hogy a töltéseket a folyó mozgó partjaitól kellő távolságra tették. Ez jött egyedül szóba, sohasem a partvédelem. A part megvédése olyan feladatnak látszott akkor, s bizonyára az is volt, amelynek megoldását feltétlenül mellőzni lehetett . Az árvíz gyorsabb levezetése, ennek érdekében a lefolyó víz eleven erejének fokozása, összetartása, a meder bővülése nagyon is jól látott és elsőrendűnek tartott cél volt a szabá­lyozásnál, de, hogy ezekkel a változásokkal rombolás is jár, hogy partszaggatás, a partok elmosása, a kanyarulatok vándorlásának fokozódása, a hordalék megszaporodása, a kisvíz megfagyása, szintjének leszállása, sőt a mederbe hulló tőkék számának jelentékeny meg­szaporodása is lesz mindezek következménye, arra talán senki sem gondolt. A végrehajtott szabályozás természete magában hordozta a hajózási viszonyok megromlásának majdnem valamennyi okát, és a hajózás szempontjából egyetlen előnyös eredmény az volt, hogy az átvágások folyományaképen a távolságok kisebbek, az utak rövidebbek lettek. Ez nem kritika részemről, csak egyszerű megállapítás. Olyan óriási műszaki és gazdasági problémába fogtak bele a Tiszaszabályozás kezdeményezői, hogy a legélesebb elméjű mérnökök sem láthatták előre a következménye­ket. De ha talán látták volna is, más út nem volt a számukra, mint amelyet választottak. Más lehetőség akkor nem volt, követni kellett az egyedül lehetségeset. Csakis úgy lehetett elindulni elődeinknek, ahogyan elindultak. Nemzetgazdasági, sőt nemzetpolitikai szüksé­gesség volt a Tisza és mellékfolyói óriási ártereinek ármentesítése. Természetes, hogy olyan Tiszaszabályozás kellett, ami ezt az akkori viszonyok között elérhetővé tette. Ez a töltés­építés és a végtelen kanyarulatok átvágásával való szabályozás volt. Hogy azután a hosszú idő alatt, ami az óriási munka végrehajtására szükséges volt, sok hiba is esett ebben az akkor egyedül lehetséges szabályozási eljárásban, hogy sok érdek érvényesült az általános szabályozás hátrányára és kárára, az más kérdés. Jól tudjuk, ma is csak nagy katasztrófák hatására tudunk egy-egy lendülettel előbbrejutni a nagy vízimunkálatok terén, így volt ez a múltban is. Az egyén pedig, még ha nagyon világos látású és vezető is, nagyon korláto­zott az ilyen nagy kérdések megoldásában, amelyben nemzedékeknek kellett dolgozniok. Árvizek és szárazságok, háborúk és békék, gazdasági válságok, termelési, közlekedési

Next