Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)

3. füzet - Csoma János: A Tisza jégjelenségeinek előrejelzése

Csorna János A főbb befolyásoló tényezők áttekintése után vizsgáljuk meg a tényezők jég­járásra gyakorolt együttes hatását. Az éghajlati adottságokból és a folyó rendkívül kicsi eséséből adódik, hogy a Tiszán igen korán jelenik meg a jég és igen hosszú a jeges időszak. A téli kisvíz­hozamok gyorsan követik az időjárás változását, ezért a Tiszán gyorsan jelenik meg a jég, de már rövidebb olvadás is megbontja a jégtakarót [10]. Érthető tehát, hogy a Tiszán egy téli időszakon belül is többször bekövetkezhet a beállás. A Tisza felső szakaszán a folyó beállását hátráltatja a nagyobb esés, ugyan­akkor a vidék lényegesen hidegebb éghajlata ezt a hatást bizonyos fokig ellen­súlyozza. Ebből következik, hogy a jég csaknem egyidőben jelenik meg és áll be a Tisza magyar szakaszán. Érdekes összehasonlítani a Tisza, Duna és mellékfolyóik beállását [12, 21]. Az összehasonlítás azt mutatja, hogy a Duna sok évi átlagban nyolc nappal ké­sőbb fagy be, mint kisebb mellékfolyói, a Tisza és mellékfolyói beállása között azonban csupán két nap eltolódás adódik. Végül megállapítható, hogy a szabályozás hatására előállt beágyazódási folya­mat is igen kedvező hatással van a jéglevonulásra. A viszonylag nagy középvízi meder összefogja a vizeket, így nagyobb árhullámokat is képes levezetni anélkül, hogy azok a hullámtérre kilépnének. Ebből következik, hogy az árhullámok köny­nyebben tudják megbontani a jégtakarót a Tiszán, mint azokon a vízfolyásokon, ahol már kisebb vizek is kilépnek a hullámtérre. Ismeretes, hogy a téli kisvizes időszakban a beágyazódás következtében lé­nyegesen több talajvíz jut a mederbe, mint a szabályozás előtt. A mederbe jutó talajvíz hőmérséklete magasabb, mint a folyó vizének hőmérséklete, ezért ked­vező hatással van a jégviszonyok alakulására. Az emberi beavatkozással kapcsolatosan meg kell említenünk még a tisza­löki vízlépcsőt, amely fölött — a duzzasztott szakaszon — a vízsebesség lecsökkent, ennek következtében korábban áll be a folyó, gyakrabban alakul ki a jégtakaró, a jeges időszak pedig megnyúlt. Igen kedvező hatással van a jégelvonulásra, hogy a mellékvízfolyások ár­hulláma megelőzi a tiszait és sok esetben megbontja a folyó jegét. Igen gyakran előfordul az általunk vizsgált időszakban, hogy a Tisza felső szakaszáról levonuló jég Csongrád alatt már jégmentes vizet talált. 3. A Tisza jégjelenségeinek hatása az árvízvédelemre és a hajózásra Ismeretes, hogy az állójég felszakadását árhullám, vízhozamnövekedés okozza. A felszakadt, levonuló jég könnyen felakadhat kanyarulatokban, mivel a hirtelen irányváltozást követni nem tudja, de fennakadhat mederszűkületekben és hullám­téri magaslatokon, ahol a jégtáblák összeszorulnak és a víz útját elzárják. A Tiszán is előfordulhatnak jeges árvizek, bár a Tisza szabályozása nagymér­tékben csökkentette a jégtorlódás veszélyét. Ennek ellenére a zajló jég már több­ízben jelentékeny kárt okozott, még a szárazforduló után is több fahidat rongált meg, sőt a szolnoki fahidat el is vitte. Az 1. táblázatban összeállították a jelentősebb tiszai jeges árvizek adatait. A 2. ábrán feltüntettük az 1942., 1946. és 1963. évi jeges árvizek tetőző szintjeit. A táblázat és az ábra alapján megállapítható, hogy Vásárosnaményben — az 1946. évi kivételével — az összes jeges árvíz a középvízi mederben vonult le.

Next