Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)
2. füzet - Pálfai Imre: Széchenyi és a Tisza-szabályozás
Széchenyi és a Tisza-szabályozás 1za bályozás előkészítésén dolgoztak együtt. Széchenyi tehát vízügyi-műszaki ismeretekkel is fölvértezve vághatott bele az óriási feladatba, az átfogó Tisza-szabályozásba. Széchenyi Tisza iránti kitüntetett érdeklődésének első jele, hogy talán még az 1830-as árvíz következményeinek hatására, vagy csak a tiszai hajózási viszonyok megismerése céljából - 1833-ban, al-dunai útjáról visszatérőben, egy hirtelen elhatározással fölhajózott a Tiszán Szegedig, illetve azon túl Algyőig: „Ellenállhatatlan kedvem kerekedik a Duna gőzhajóval Szegedre menni", jegyzi be naplójába 1833. augusztus 30-án. Mivel Titelnél elment előtte a hajó, végülis Törökbecsénél szállt fel a gőzösre. Az úton végig lelkesen fogadták, Szegeden különösen ünnepelték. Viszszafelé Zentán Torontál megye mérnökével is szót vált, aki büszkén mutatja neki a szép gátat. Széchenyi azonban rosszallását fejezi ki amiatt, hogy a nemesség nem tett semmit a gát megépítéséért, „így nekem bizony nem igen tetszik" - tanúskodik a naplóbejegyzés. Talán nem véletlen, hogy ugyanebben az évben, tehát 1833-ban kezdik meg a helytartótanács megbízására a Tisza teljes vízrajzi felmérését, amelynek befejezése után, annak gazdag adatanyagára támaszkodva készíti majd el 1845-46-ban Vásárhelyi Pál, mint Széchenyi István elsőszámú munkatársa, a Tisza általános szabályozási tervét. A helyi érdekeltségek azonban nem várták be a felmérés befejezését, s több helyen szorgalmazták a szabályozási munkák sürgős megindítását. E célból privát egyletek is alakultak, pl. 1836-ban Szegeden, az 1840-as évek első felében pedig Zemplén, Bereg és Heves megyében. A helyi kezdeményezések különféle szabályozási tervekben is testet öltöttek. A Felső-Tisza egyes szakaszaira és néhány mellékfolyóra készített helyi szabályozási tervek egyre jobban nyugtalanították az alsóbb területek lakóit, akik az árvízveszély fokozódásától félve 1845 tavaszán panaszukkal a nádorhoz fordultak. A helyzetet különösen kiélezte az 1844/45. évi árvíz, amely az Alsó-Tiszán 1845 márciusában minden korábbinál magasabb szinten tetőzött, s amely szinte az egész Tisza-völgyet elborította. A víz 1844 tavaszától 1845 nyaráig, mintegy másfél éven keresztül, le sem vonult az ártérről! A fenti panaszos ügy kivizsgálása során Vásárhelyi Pál - talán Széchenyi sugallatára - a közös érdekeknek megfelelő „Előleges javaslat"-ot adott a Felső-Tisza egységes szabályozására. Ezt a szabályozás ügyében kijelölt bizottság báró Vay Miklós elnöklete alatt június 12-én megtárgyalta. Vay azonban nem akarta, hogy őt küldjék ki királyi biztosnak ebben az ügyben, így e feladat Széchenyire hárult, akit Metternich már tavasszal félhivatalosan fölkért a helytartótanács kebelében felállítandó, a magyarországi közlekedési állapotok javítását elősegítő külön bizottmány elnökének. Széchenyit nem érte váratlanul a felkérés, hisz reformterveinek végrehajtása érdekében már korábban is kereste a kapcsolatot a kormánnyal, és kérte támogatását. Elképzeléseit ,Magyarország kiváltságos lakosihoz" című, az országgyűléshez intézett és a Jelenkor hasábjain megjelent felhívásaiban fejtette ki 1844 tavaszán ill. 1845 nyarán. Eszméinek konkrét megvalósítására a Tisza-völgy kínált legalkalmasabb terepet. Valószínű, hogy a Tisza 1845. évi pusztításairól vett hírek és a folyószabályozási tervek körüli zűrzavar késztették Széchenyit arra, hogy elvállalt megbízatásának teljesítését a tiszai problémák közelebbi megismerésével kezdje. Titkárának, Tasner Antalnak, a következőket írja Bécsből 1845. július 19-én: ,Egészen köztünk Tüstént, mikor helyt fogtam foglalni, Tisza vidékét akarom megjárni, és aztán a tengerpartit". Hozzáteszi, hogy sem