Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)
1. füzet - Antal Emánuel: A Tisza szabályozásának éghajlatmódosító szerepe
A Tisza szabályozásának éghajlatmódosító szerepe 3z a globális fölmelegedés következménye a Kárpát-medencében és a Föld számos éghajlati övezetében tapasztalható csapadékcsökkenés. Mindazonáltal a Tisza szabályozásának mikroklimatikus következményei nem vitathatók. A makroklímára gyakorolt hatása azonban jelentéktelen és nem mutatható ki. Azt azonban senki sem vitatja, hogy a valaha vízjárta területek fölött más volt a talajközeli légtér mikroklímája. A vízborítás idején ugyanis a potenciális párolgás következtében a felszín közelében nagyobb volt a páratartalom, alacsonyabb a hőmérséklet és a sugárzási egyenleg is másként alakult. Szász (1992) közelítő számításai alapján az ármentesített területeken manapság 100 mm-rel kevesebb a párolgás, mint az árvízjárta területeken valaha volt. Ha 1,5 millió hektárnak vesszük az Alföldön ármentesített terület nagyságát, akkor a 100 mm-nyi párolgáscsökkenés 1,5 km3-nek megfelelő vízmennyiséggel mérséklődik a térség párabevétele egy átlagos esztendőben. Ebből két következtetés vonható le. Egyrészt a szóban forgó térségben 100 mm párolgásnak megfelelő hőenergiatöbblet marad a szabályozás előtti időszakhoz képest, mivel most ennyivel kevesebb ott az évi párolgás összege. Ez a hőtöbblet a helyi levegő és a talaj fölmelegedésére fordítódhat. Másrészt az ármentesített időszakhoz képest ez a 1,5 km3-nyi víz a Tiszában marad, ami az árhullámok magasságának jelentős megemelését eredményezi (ez a vízmennyiség a szabályozás előtt az elöntött területekről párolgás révén távozott a légtérbe és nem terhelte a folyó medrét). Ugyancsak Szász (1992) számításai szerint a gyökérzóna talajnedvességkészlete az ármentesített területeken az elöntések megszűnése miatt évi viszonylatban 75 mmrel kevesebb, mint az elöntések idején volt. Ez —szintén a 1,5 millió hektárra átszámítva—újabb 1,125 km3 olyan víztöbbletet jelent, ami korábban kiöntés útján kikerült a Tisza medréből, ám a szabályozást követően ezt már a folyónak kell elvezetnie. Mindösszesen tehát 2,6 km3 az a vízmennyiség, ami többletként terheli a folyót a szabályozása előtti időhöz képest, s ami ma már nem növeli a térség páratartalmát. Ez a vízszállítás szempontjából igen jelentős víztömeg, hiszen a Tisza teljes befogadóképessége (beleértve a hullámteret is a töltések maximális szintjéig) Vágás ( 1982, 1990) szerint 6,5—7,0 km3 (összehasonlításként: a Balaton közepes vízkészlete 1,8 km3), ugyanakkor a térség atmoszférájának vízkészletéhez képest jeletéktelen mennyiség. Tehát felvetődik a kérdés, hogy a csapadékképződési rendszer számára a Tisza-szabályozás hatására bekövetkezett 2,6 km3-re becsült párolgáscsökkenés érdemben befolyásolhatta-e a légkör páratartalmát? Noha Réthly (1936), Róna (1936), Kojlanovits ( 1977) és Szász ( 1992) korábban bizonyos klimatológiai vizsgálatokkal már bizonyította, hogy a Tisza szabályozásával jelentősen átalakított térségi vízháztartási rendszer nem eredményezett érzékelhető változást sem a csapadék mennyiségében, sem időbeli eloszlásában, mégis érdemes visszatérni erre a kérdésre. Az összehasonlító elemzést a légkör abszolút nedvességkészletének számadataira, vagyis az atmoszférából potenciálisan kihulló vízmennyiségre (Wp) alapozzuk. A Wp klimatológiai átlagértékeit Takács (1986) számította ki Európára és a Kárpát-medencére.