Vízügyi Közlemények, 2022 (104. évfolyam)
2022 / 2. szám - Horváth Emil: Tölgyfák, mint a vízszabályozások tanúi - dendrokronológiai összefüggések
148 Horváth Emil: Tölgyfák, mint a vízszabálozások tanúi... 1. A vízszabályozást megelőző és az azt követő időszak A dunamenti Sárközt mindkét parton nagy kiterjedésű mocsárvidék jellemezte, egyes helyeken a 20. század elejéig. A mélyebb fekvésű árterületeket a Duna árvizei járták (Tolna megyei Sárköz), azokban a valamikori ősmedrekben pedig, amelyek az évezredes geológiai mozgások során magasabb térszínre kerültek (Duna-Tisza köze, Kalocsai-Sárköz), mocsarak alakultak ki, amelyek több évezredes voltát bizonyítják a változó vastagságú tőzegrétegek. Ezeken a területeken egykor nagy kiterjedésű erdők voltak. Az elmocsarasodott, vízjárta területek megmaradásához, növekedéséhez, a lepusztult térszínek, a homokpuszták kialakulásához nagyban hozzájárult a török hódoltság kora, majd a 18. századi erdőirtások (Ihrig 1973). Ezeknek az erdőknek a maradványai - nagyrészt a folyók mélyárterein - megélték a 19. századi vízszabályozásokat, és kis hányaduk túl is élte azt. Hazánk ősi ártéri növénytársulásának jellemző fája a kocsányos tölgy (Quercus Robur). Az árvízvédelmi és belvízvédelmi művek kiépítésével, az ebből eredő hidrológiai eseményekkel jelentős változások következtek be a terület vízjárásában, ami minden bizonnyal befolyásolta és befolyásolja ma is a terület jellemző növénytakarójának fennmaradását, életműködését. A térség folyószabályozási és lecsapolási munkái a Paks alatti Duna-szakasz túlfejlett kanyarjainak szabályozásával a 19. század elején kezdődött, és Baja alatt fejeződött be a 20. század elején. Ennek egyik szemléletes példája az árvízvédelmi szempontból egyik legveszélyesebbnek tartott tolnai-kanyarulat 7 km-es átvágása volt 1843-1852. között (1. ábra), leválasztva ezzel egy jelentős területet a bal parti Kalocsai-Sárközről, benne Bogyiszló településsel. A Duna jobb parti átmetszések helyét sokáig nem töltötték át, és a töltésekkel szegélyezett régi mederbe bejátszottak az árvizek. A tolnai ág befolyását Doromlásnál 1893-ban zárták le (Ihrig 1973), de az adatok szerint még 1882-ben is épült töltés a terület védelmére. Tehát az átmetszés befejezésétől (1852) legalább 1882-ig, az árvizek gyakran elönthették a bogyiszlói „szigetet” és a Duna bal parti Sárközt is (Nagy 2007). A Duna árterén kívül, a Duna-Tisza közén, a fennsíki területeken is voltak jelentős nagyságú állandó vagy időszakos vízelöntések, állandó mocsarak. A Kalocsai-Sárköz lecsapolására 1912-1927. között került sor a Duna-völgyi-főcsatorna létesítésével, amely a hátság belvizeit vezeti be a Dunába Bajánál. (Ihrig 1973).