Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)

2023 / 1. szám - Szlávik Lajos: Adalékok az 1947-48-as szilveszteri felső-tiszai árvíz történetéhez

Vízügyi Közlemények, CV. évfolyam, 2023. évi 1. füzet 175 ráadásul szükségszerűen ki kell terjessze valamennyi adófizetőre (illetve azok ingat­lanaira) az egyenlő biztonság elvét, amely országos viszonylatban áthidalhatatlan műszaki nehézségeket és beláthatatlan anyagi terhet jelenthet az államnak. Valószí­nűleg az is közrejátszott, hogy 1941 -ben ismét jelentős árvizek vonultak le a folyókon és jelentős belvízelöntések alakultak ki; a belvízzel bontott terület nagysága közel 5 000 km 2-t tett ki. A csapadékos-belvizes periódus 1942-ben is folytatódott, ezért je­lentősen fokozták az állami szerepvállalást a belvízmentesítőben (Fejér 1997). A frissen kinevezett Kállay Miklós miniszterelnök március második felében személyesen járta be a belvízzel legjobban sújtott dél-alföldi vidéket. Útja során kijelentette: „Olyan intézkedésekre van szükség, hogy a mai állapotok meg ne ismétlődjenek.” (P­álfai 1992) Jóllehet egy ilyen mondat bármely politikus szá­jából elhangozhatott, de a háborúban álló ország gazdasága és politikai vezetése számára egyáltalán nem volt közömbös a vízkárok következtében beállott ter­méskiesés. Ráadásul magáról Kállayról sem lehetett azt mondani, hogy tájéko­zatlan lett volna a vízügyekben és a társulati dolgokban. Éveken keresztül volt földmívelésügyi miniszter, s miniszterelnöki kinevezése előtt az Országos Ön­tözésügyi Hivatal elnökének tisztét töltötte be. Szándékai ellenére valószínűleg az országot egyre erősebben sújtó háború mindennapos gondjai vetették le a kormány napirendjéről a kérdést (Fejér 2001). 12.2. A vízgazdálkodási társulatok államosítási folyamata a II. világháború után (1945-1948) A II. világháborút követően a vízgazdálkodási társulatok államosításának kér­dése egyre erőteljesebben vetődött fel, egyre konkrétabb formát öltött­­ össz­hangban a gazdaság teljes spektrumát érintő államosítási törekvésekkel és intézkedésekkel. A továbbiakban áttekintjük ezt a folyamatot, különös tekintettel arra, hogy az 1947/48. évi felső-tiszai árvízkatasztrófa ürügyet és indokot szol­gáltatott az államosítás végrehajtására. A gazdaság központi vezérléssel tervezett működtetése egyik oldalról a ter­melőeszközök és a pénzügyi javak megszerzését igényelte, másik oldalról pedig a piaci mechanizmust kiiktató, újraelosztáson nyugvó szabályozását. Ezt szol­gálták a már 1945 végén megkezdett államosítási eljárás egymást követő fázisai. Az energiatermelő magánvállalkozások (bányák, villamos erőművek), majd a legnagyobb nehézipari részvénytársaságok - köztük a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű, a Győri Vagon- és Gép­gyár, illetve a Ganz vállalatcsalád - nyitották a sort. Ez 1947 őszén a bankokat államosító törvény becikkelyezésével folytatódott. Fél évvel később, 1948 tava­szán államosították a száz főnél több alkalmazottal működő üzemeket, vállala­tokat (Gyarmati 2010). Ebbe a folyamatba illeszkedett a vízgazdálkodási társulatok államosításának szándéka is.

Next