Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 1. szám - Szlávik Lajos: Adalékok az 1947-48-as szilveszteri felső-tiszai árvíz történetéhez
176 Szlávik Lajos: Adalékok az 1947-48-as felső-tiszai árvíz történetéhez A Gazdasági Főtanács 33 1947. március 11-én kelt 1534/1947. sz. határozatával megállapította, hogy szükségesnek tartja a földadóba beolvasztható ártéri járulék bevezetését és esetleg az ármentesítő társulatok államosítását. A Tisza- Dunavölgyi Társulat központi bizottsága 1947. március 13-án tartott ülésén tárgyalta a Gazdasági Főtanács határozatát. A felszólaló központi bizottsági tagok a felvetett kérdésnek csak a társulatok államosítására vonatkozó részéhez szóltak hozzá és egyhangúan állást foglaltak az államosítás ellen. A TDT központi bizottsága 1947. április 24-én kelt felterjesztésében - egy alapos elemzés keretében - foglalta össze a társulatok véleményét az államosítások kérdésében. Összegezték az autonómiának az előnyeit az állami adminisztrációval szemben. Kifejtették többek között hogy „... társulati autonómiának megszüntetése a mai demokratikus irányzattal össze nem egyeztethető. A demokratikus közszellem nem az autonómiák megszüntetését, hanem ellenkezőleg, azoknak fejlesztését kívánja. A valódi demokráciát az jellemzi, hogy az önkormányzatoknak minél nagyobb teret enged.’’' További érvként hozták fel: az a körülmény, hogy az államnak a vízitársulatokat átmenetileg támogatni kellett, nem teszi szükségessé az államosítást, mert a társulatok súlyos anyagi helyzetét nagyrészt az okozta, hogy a földreform folytán az ártéri járulékok nagy része nem folyt be. Miután pedig a földreform állami akció volt, az állam nem térhetett ki azon kötelezettsége alól, hogy a részben a földreform miatt súlyos anyagi helyzetbe került társulatokat támogassa. Az autonóm igazgatásnak egyik fő előnye a társulati mérnököknek ugyanazon helyen való hosszas, sokszor évtizedekig terjedő szolgálata, ami rendkívüli helyi ismeretek megszerzését teszi lehetővé. A társulati mérnökök, akiket maga a társulat választ meg, szoros és közvetlen kapcsolatban vannak az érdekeltséggel. És végül az állami központi adminisztráció bürokratikus szervezete nem biztosítja azt a gyorsaságot, rugalmasságot, amelyeket a helyi autonóm igazgatás megadhat. A Földmívelésügyi Minisztérium Vízügyi Főosztálya 1947. október 22-én véleményezésre megküldte a Gazdasági Főtanácsnak a vízi társulatok korszerűsítésével kapcsolatos újabb határozati javaslatát. Ezt a javaslatot a TDT központi bizottságának titkársága azonnal véleményeztette a tagtársulatokkal és az anyagot november 11-i ülésén megtárgyalta. Az a vélemény alakult ki, hogy a Gazdasági Főtanács javaslata „...a társulati igazgatásnak ma fennálló és kitűnően bevált szervezetét kívánja megváltoztatni az állítólag fennálló, de semmiféle konkrétummal meg nem jelölt hibák kiküszöbölése céljából.” 33 33 A gazdasági élet központi irányításának csúcsszerve a Gazdasági Főtanács volt, amelyet 1945. decemberében hoztak létre. A megalakításakor a három főből álló irányító testület tagja volt a miniszterelnök (Tildy Zoltán), az iparügyi miniszter (Bán Antal) és a közlekedésügyi miniszter (Gerő Ernő). Hatáskörébe tartozott a pénz- és anyaggazdálkodás irányítása mellett az árak és bérek szabályozása is. A Gazdasági Főtanács operatív szerve a Titkárság volt, amelynek vezetését Vas Zoltán látta el a testület 1949-es megszüntetéséig.