Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)

2023 / 2. szám

Vízügyi Közlemények, CV évfolyam, 2023. évi 2. füzet 185 nagyon hosszú idő múlva érhetné el kitűzött céljait. Az 1854. szeptember 30-án Kemecsén tartott közgyűlésen határoztak arról, hogy a töltésépítési munkákkal külső vállalkozókat bíznak meg. A költségek fedezéséhez pedig a mentesített terü­let arányában 1-1 forintot vetett ki holdanként a birtokosokra. Egyúttal felkérték az osztálymérnöki hivatalt a csatornázási tervek elkészítésére. A következő évben meg is kezdődtek a töltésépítések, a munkálatok elvégzésével Kussevich Antal vállalkozót bízták meg (Almássy- Virágh 1896). A társulat, ill. az érdekelt birtoko­sok nagy áldozatokat vállaltak, hiszen bíztak abban, hogy az ármentesítés nyomán létrejövő gazdasági lehetőségek hamar hasznot hajthatnak. Ennek érdekében a tár­sulat nagy összegű hitelt is felvett, csak hogy gyorsíthassa a szabályozási munká­latokat. A vállalkozó 1858-ban be is fejezte a tiszai védművek építését Zsurk és Gávavencsellő között. A következő évi árvíz azonban nagy károkat okozott a véd­­művekben, több helyen át is szakította azokat, nagy területeket elöntve. Aztán a kijavított töltéseket 1860-ban ismét megrongálta az árvíz, ezért a társulat a tölté­sek magasságának emelése mellett döntött. A munkálatok 1862-ben fejeződtek be. Az évtized végén az újabb árvizek miatt aztán ismét emelni kellett a töltések magasságát, egyúttal szélesítették is azokat, így lassan ugyan, de tartósan sikerült megvédeni a Rétköz területét a folyó vissza-visszatérő árvizeitől. A tiszai gátak építésével egy időben megkezdték a Rétköz belvizektől való men­tesítését is, hiszen tisztában voltak vele, a folyó árvizeinek kizárásával nem válik vízmentessé a terület. A nyírségi birtokosok azonban nem voltak érdekeltek a Rétközre zúduló vizek megszüntetésében, így a munka lassan haladt, ráadásul szá­mos ellentétet szült a felső-szabolcsi és a nyírségi érdekeltek között. Az 1860-as évekre aztán részben vármegyei közmunka keretében elkészült a Belső-csatorna Tiszabezdédtől Tiszabercelig mintegy 55 km hosszan. Csapadékosabb esztendők­ben azonban a csatorna nem tudta levezetni a vizet a Tiszabercelnél létesített zsili­pen keresztül, így előfordult, hogy több volt a belvízkár, mint az ármentesítés előtti években. Lónyay a társulat elnökeként minden befolyását latba vetette a helyzet fel­oldása érdekében, s igyekezett rábírni a nyírségi birtokosokat a nyírvizek levezeté­sére, de még a helytartótanács határozott utasítása ellenére sem haladtak a kívánt mértékben a munkálatok. Az 1860-as időszak néhány rendkívül aszályos éve is hoz­zájárult a munkálatok félbemaradásához, hiszen a Rétköz is kevésbé szenvedett ezekben az esztendőkben a nyírvizektől, így könnyebben odázták el a munkát. Ez rávilágított a koordináció hiányosságaira, miután nem volt a társulatok munkáját összehangoló országos társulat, amelynek munkájában az érdekelt bir­tokosok is részt vehettek. Mint említettük, a Tiszavölgyi Társulat megszüntetését követően teljes mértékben állami kézbe került a szabályozás irányítása, a helyi társulatok számára szinte csak a végrehajtó szerep jutott. Lónyay mindvégig tisz­tában volt vele, hogy a helyi szintű beavatkozások mit sem érnek a folyó egészé-

Next