Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 3. szám
186 Kovács Péter: A Duna budapesti állami vízmércéjének története 2017-ben egy hajózási projekt keretében jelentős fejlesztés történt a dunai távjelző vízmércéken, melynek során a Lánchíd felett, a jobb parton álló vízmérce házikóba is folyamatosan működő vízállás távadó állomást helyeztek el. Mminden távjelző vízmércéhez kalibrációs okokból szükséges egy lapvízmérce megléte, a lánchídi vízmércepárt ismét használatba vették, és jelenleg a vízmérce házikóban működő távjelző állomás ellenőrző vízmércéjeként működik a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság (KDVVIZIG) mérőhálózatában. A vízmércét érintette a Lánchíd a 2021-2023 között végrehajtott felújítása is, amelynek során szükség szerint javították vagy újravésték az idők folyamán erodálódott mérceszakaszokat. Az évszázados tapasztalatok alapján tudjuk, hogy nagy pontosságú - a mai szakágazati műszaki előírásoknak megfelelő vízállás észlelésre a Lánchídi mércepár a metrikus részének deciméteres beosztása és a hídpillér körüli áramlások vízszint torzító hatásai, valamint az eredeti - szó szerint kőbe vésett - nullpont megváltoztathatatlansága miatt nem alkalmas. A 2018-as kisvíz idején teljesen szárazra is került a vízmérce, ami különlegesnek számít, mert a nulla jelzés megtekintésére eddig nem túl sokszor adódott lehetőség a vízmérce történetében. Viszont az idén száztíz éves, műemlék jellegű vízmérce házikóban működő modern vízállás távjelző állomáshoz ellenőrző vízmérceként tökéletesen illeszkedik az ugyancsak műemlék Lánchídon elhelyezett több mint 170 éves véset. 2.3. A gőzhajózási vízmérce A gazdasági élet fellendülésével a folyami hajózás szerepe egyre nőtt. Ezzel magyarázható, hogy a Duna Gőzhajózási Társaság (DGT) 1853-59 között a csaknem teljesen rendezetlen Duna-parton, a Lánchíd pesti hídfőjénél lefelé és felfelé is 345-345 m hosszú, kővel burkolt kikötő partfalat és rakodópartot, valamint raktárakat létesített. Ezek voltak az első igazi, mai értelemben vett rakpartok a városban. Ehhez csatlakozva a Zoltán utcáig, illetőleg Petőfi térig terjedő, kétszintes rakpart kiépítését 1866-ban „a beton korlátlan használatával” Reitter Ferenc vezette (Nagy 2007). A következő években az 1867-es kiegyezés adott óriási lendületet a fejlődésnek, így a Pest-budai Duna-szakasz szabályozásának és a rakpartok építésének is. 1869-ben elkészültek a Duna szabályozás engedélyes tervei, a szabályozási munkák pedig 1871 és 1875 között zajlottak. A Lánchíd alatti szakaszon kétszintű lépcsős rakpart épült ki, ami gyakorlatilag a mai Duna-korzó első változata volt (Nagy 2007, Kolundzsija 2020). A frissen elkészült bal parti rakpart szakaszt - pontosabban a DGT kikötő hídját 200 méterrel a Lánchíd alatt - megfelelő helynek találták a pontosan leolvasható állami vízmérce elhelyezésére és az észlelés is megoldható volt a kikötő személyzetével (Szilágyi 1988).