Vörös Zászló, 1953. január-június (9. évfolyam, 1-53. szám)

1953-01-04 / 1. szám

а т läL mu лі л Világ proletárjai, egyesüljetek! VÖRÖS“ “ W її Az Ukrajnai Kommunista Párt berehovoi körzeti bizottsága és a dolgo­zik képviselői Kárpátontuli területi, berehovoi körzeti Szovjeté lapja. Орган Берегівського окружкому Комуністичної Партіі України та окружної Ради депутатів трудящих Закарпатскоі області. 9. évf. 1. (850) sz. Vasárnap, 1953 január 4. Ära 15 kopek Választások a dolgozók képviselői helyi Szovjetéibe Az USzSzK Legfelsőbb Szovjeté Elnökségének rende­lete értelmében 1953 február 22-én, vasárnap tartják meg az Ukrán SzSzK-ban a dolgo­zók képviselői helyi Szovjetéi­nek választását. A választásokhoz való elő­készület egybeesik azzal a ha­talmas politikai és munkaak­tivitással, amelyet a Szovjet­unió Komunista Pártja XIX. kongresszusa határozatai, Sztálin elvtársnak a záróülé­sen mondott történelmi jelen­tőségű beszéde és a kongresz­­szus előtt megjelent, »A szoci­alizmus gazdasági problémái a Szovjetunióban« című­ zse­niális műve váltottak ki Ha­zánk dolgozói körében. A kon­gresszus határozatai teljesíté­sére irányuló össznépi szocia­lista verseny egyre nagyobb lendületet vesz. Az egész szovjet néppel együtt örömteljes időket élnek át a berehovoi körzet dolgozói is. A szovjet rendszer évei­latt, Lenin-Sztálin nagy párt­jának vezetésével, a testvérné­pek s mindenekelőtt­­ a nagy orosz nép odaadó segítsége eredményeképpen hatalmas fejlődést ért el körzetünk a gazdasági és kultúrépítés min­den szakaszán. Minden év új sikereket hoz. A helyi szovjetek legutóbbi vá­lasztásai óta eltelt időben ipari üzemeink jelentékenyen emel­ték a termelt áruk mennyisé­gét, megjavították minősé­gét és csökkentették önköltsé­gi árát. Megnagyobbított kol­hozaink gazdaságilag és szer­vezetileg megerősödtek. Új kultúrintézmények létesültek. Nagyszerű, békés, alkotó jelenünk minden napja új bi­zonyítékokkal szolgál amellett az összehasonlíthatatlan fö­lény mellett, amellyel a Kom­munista Párt által megterem­tett és irányított szovjet társa­dalmi és állami rendszer a ka­pitalista rendszer fölött ren­delkezik. A szovjet szocialista rend­szer igazi népi rendszer, azt a nép teremtette meg és támo­gatja. Ez a rendszer a legtöké­letesebben biztosítja a nép anyagi és szellemi erejének mindenirányú kibontakoztatá­sát. A háború utáni időben le­folyt választások, amelyeken a szovjet dolgozók egyöntetű lelkesedéssel vettek részt, ki­fejezői voltak annak a határ­talan bizalomnak, amellyel a nép a Kommunista Párt, a szovjet kormány iránt viselte­tik. Kifejezték a szovjet nép erkölcsi és politikai egységét, a szovjet állami apparátus egybeforrottságát a szovjet néppel. A választások nálunk a vi­lág legdemokratikusabb alkot­mánya, a Sztálini Alkotmány értelmében általános, egyenlő és közvetlen választójog alap­ján, titkos szavazással történ­nek. Ezzel ellentétben a kapi­talista országokban és főleg az USA-ban semmi sem maradt meg a dolgozók évtizedeken át kiharcolt demokratikus jo­gaiból. A helyi szovjetekbe lefolyta­tott legutóbbi választások óta eltelt két év alatt a képviselők nagy munkát végeztek a gaz­dasági- és kultúrépítés minden szakaszán. A munkában még előforduló hibák kiküszöbölé­séért folyó harc jegyében, a dolgozók nagy politikai akti­vitása közepette tartották meg a városban és falvakon azokat a gyűléseket, amelyeken a kör­­leti választási bizottságok tag­jait jelölték. Az előkészület idejét fel kell használni a helyi Szovjetek szerepének további fokozására a kommunizmus felépítéséért folyó harcban. A helyi párt­­szervezetek feladata, hogy ezt a fontos politikai kampányt szervezetten és a tömegek ma­gas politikai aktivitása mel­lett folytassák le. Már most meg kell kezdeni széles fron­ton az előkészületeket. A szer­vezési és tömegpolitikai mun­kát arra kell irányítani, hogy az, a választások sikeres le­folytatása mellett, hozzájárul­jon a dolgozók termelési akti­vitása fokozásához, a bírálat és önbírálat kibontakozásá­hoz, a XIX. pártkongresszus határozatai maradéktalan tel­jesítéséhez. Körzetünk dolgozói, legjobb fiaikat és leányaikat jelölve és választva, meg a dolgozók képviselői helyi Szovjeteibe, a választások napját a párt és a szeretett vezér, Sztálin elv­társ köré még szorosabban tö­mörülve, az ötödik ötéves terv teljesítésében elért újabb sike­rekkel fogadják. A SZOVJETUNIÓ BÁNYÁSZAI HATÁRIDŐ ELŐTT TELJESÍTETTÉK A SZÉNTERMELÉS TERVÉT A SzSzKSz Szénipari Mi­nisztériuma üzemeinek bá­nyászai december 29-én, ha­táridő előtt teljesítették az energetikai és kokszosítható szén termelésének az 1952. évre megállapított állami ter­melési tervét. . (TASS) A KAHOVKAI VIZIERŐMÜ ZSILIPJEINÉL Novaja-Kahovka, (RATAU). A Kahovkai Vizierőmű zsilip­medencéjében gyors ütemben folyik az előkészület a beton­­lerakáshoz. A medence part­vonala mentén befejezték a vízsüllyesztő munkálatok első részét. Január 20-ig elta­karítják a földet és megkezdik a betonlerakást. A vízsüllyesztő kollektívá­ban sok volga-doni építőmun­­kás dolgozik. Kuszlja Iván, Tibik Vaszilij sztahanovisták előbb a Dnyeperi Vizierőmű, majd a Lenin V. I. Volga-Don csatorna építkezésénél dolgoz­tak. Ott szerzett tapasztala­taikat Kuszlja és Bibik elv­társak sikeresen alkalmazzák a Kahovkai Vízierőmű építésé­nél. A vízáteresztő zsilipek szerelését a volga-doni építők kitűnően, határidő előtt elvé­gezték. Fokozott ütemben sze­relik a sztahanovisták a má­sodik szivattyúállomást. Zaporozsjei terület: Az oszipen­­kivkai útépítő gépek gyára talaj­­gyalukat és más gépeket gyárt. Az üzem kollektívája kötelezett­séget vállalt, hogy 1 millió rubel értékű gépet készít terven felül. A felvételen: A talajgyalu­­készítő műhelyben. Az előtérben Bardos Olexij Szemjonovics bri­gádvezető (jobbra) és Kalasnyi­­kov Kija Grigorovics lakatos, akik egy váltás alatt két normát telje­sítenek. Krenovszkij felvétele. A NAGY CSATORNA ÉPÍTÉSÉNÉL Tahia-Tas, (TASS). Homok­pusztában terül el a Turkmé­­niai Főcsatorna csapajevi épí­­tőkörzete. Fénye 10 kilométer­re is ellátszik. Az újonnan épült házak kéményéből vidá­man száll a füst. Az építők laknak itt, ők hódították meg a pusztát félévvel ezelőtt, sok nehézséget és akadályt leküzd­ve. A homok égette lábukat,, a hőmérő 60 fok meleget mu­tatott, amikor a Kosztenko mérnök által vezetett kis épí­­tőkollektíva élelmiszerkészlet­tel, lapátokkal, szétszedhető házalkatrészekkel felszerelve, letáborozott a pusztában. Már másnap hozzáfogtak a ré­gi Samurát csatorna kitisztí­tásához. Sem a nyári hőség, sem a téli fagyok nem riasztották el a csapajevi körzet építőit. A Samurát csatornát már 20 ki­lométer hosszúságban kitisztí­tották.­ ­ A kommunizmus építkezései — az egész nép ügye A TUDÓSOK NEMZETI KÁDEREI Hazánk minden köztársasá­gában vannak főiskolák. A forradalom előtt voltak ná­lunk olyan népek, amelyeknek még saját nemzeti írásuk sem volt. Ma már ezekből szakká­derek kerülnek ki.. A háború utáni években az Ukrán Köztársaság főiskolái­ból többszázezer, Grúzia, Azerbajdzsán és az Örmény Köztársaság egyetemeiről több, mint 50.000,­­Közép- Ázsia köztársaságaiból pedig 40.000 szakember került ki. A Szovjetunió főiskolai minisz­tériumának legfelsőbb vizs­gáztató bizottsága csupán a folyó év 11 hónapja alatt a nemzeti köztársaságok 44 tu­dósának és technikusának ítél­te oda a tudományok doktora címét. (TASS) J1­ S­Z­O­V­J Csernovici terület, kelmencei kerülete Dnyisztrivka falu. A »Pe­­remoha« kőiből tagjai az 1952. év minden munkanapjára 3 kg szemestermény és 1.50 rubel pénzelőleget kaptak. Jancsist, Mi­­kola Ivanovics brigádvezető és családja 2.100 kg szemesterményt és 1.000 rubelt kapott előlegül. A felvételen: Jancsu­k Mikola Ivanovics (középen) feleségével, Katerina Ivanovnával­ anyagot választ a falusi szövetkezeti bolt­ban. (Balról) a szövetkezeti bolt vezetője, Mokrohuz Andrij Pet­­rovics. Karlova felvétele GONDOSKODÁS A DOLGO­ZÓK EGÉSZSÉGÉRŐL Jakutszk, (TASS). Az egész­ségvédelemben elért nagy si­kerekkel fogadja Jakutia­ az 1953-as évet. A Szovjetunió központi te­rületeiről 133 különböző szak­képzettségű orvos és ápolónő érkezett ide. A helyi felcser- és bábaképző iskolát 90 fel­cser és szülésznő végezte el. Nagy figyelmet fordítanak a helyi lakosságból kikerülő egészségügyi káderek tovább­képzésére. Az ország orvosi főiskoláira a múlt évben 40 ifjút és leányt küldtek. Egy év alatt jelentősen megnövekedett a kórházakban és szanatóriumokban a férő­helyek száma. Új orvosi intéz­mények nyíltak a lenszki és nyizsnyi-kolomszki kerületek­ben. Sok kerületben új szana-­­tóriumok és kórházak épülnek. E T H A Z Á Hazánk minden részéből 5.000 észszerűsítő és tech­nikai tökéletesítési javaslat érkezett be a cseljabinszki traktorüzem munkásaitól. 2.000 javaslatot megvalósítot­tak. Ezekkel az újításokkal népgazdaságunk 20 millió ru­belt, 1.515 tonna fekete fémet, 81 tonna színes fémet és 2.755 tonna fű­tőanyagot taka­rított meg. (Cseljabinszki Ra­­bocsij). * * Hatalmas építkezések foly­nak az Ohotszki tengeri hal­ipari üzemekben. Gépesítették a heringek konzerválását, úgyszintén a teherkikötőket és a keskenyvágányú vasuta­kat, amelyeken a hal elszállí­tása történik. (Tyihovkeján­­szkaja Zvezda, Habarovszk). * * * Hazánk dolgozóinak ezrei érkeznek Sztálingrádba. Csak ebben az évben több, mint 40.000 kiránduló látogatta meg a hős várost. A kirándu­lók megtekintették a Lenin V. I. Volga-Don hajózható csa­tornát, a Sztálingrádi Vizi Villanyerőmű­ építkezéseit és a 64. Hadsereg harcainak színhelyét. (Sztálingrádszka­­ja Pravda). * * * A jevpatorijszki néprajzi múzeumba három orosz ön­töttvas ágyú érkezett, ame­lyek a krími háború idejéből származnak. Ezeket azon a helyen lelték, ahol Hrulev ge­nerális osztaga harcolt a tö­rök csapatokkal. Két ágyút az orosz katonák hősiessége em­lékére felállított szobor mellé, a harmadikat pedig a múzeum főbejáratánál helyeztek el. (Krimszkaja Pravda, Szimfe­­ropoly). ■i* »f* »f* Az Ivanovói területi művé­szi miniatűröket készítő arte­­lek munkáit nagy sikerrel mu­tatják be külföldön. 1952-ben az artelek készítményeit be­mutatták Ausztria és Bulgária nemzetközi kiállításain..Az ar­­telekben már elkészült 19 új miniatűr a milánói kiállítás­ra. (Robocsij kraj, Ivanovo). A XIX. pártkongresszusnak az ötödik ötéves tervre vonatkozó direktívái a mezőgazdaságban annyira nélkülözhetetlen szem­­­csésített ásványi műtrágyák elő­állításának jelentős emelését irá­nyozzák elő. Az odesszai szuperfoszfátot gyártó üzemben, ahol 1951-ben kezdték meg a szemcsésített szu­perfoszfát előállítását, évről-évre nagyobb mennyiségű ilyen mű­trágyát gyártanak. A felvételen: A kész szemcsé­sített szuperfoszfát a raktárban, elszállítás előtt. Fatyejev felvétele. N­К В­O L

Next