Vörös Zászló, 1955. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-02 / 1. szám

2. oldal A boldogságért, bőségért! JASIN A., a Sztálin-dij nyertese­ ­haladtak Kelet felé. Az egész úr­­foglal el. Minden új nap elő-1 szág figyelemmel kisérte az ifjú ha­­szovjet földön hajnalodik. Mi­­­zafiak munkáját a szű­zföldeken. A föld pedig meghálálta a szov­jet nép munkáját és gondoskodását. Hatalmas, páratlanul álló termést értik el országunk keleti részeinek szovhezai és kolhozai. Láttam ai altáji sztyeppéket, me­lyeken mindenütt, ameddig a szem ellát, hatalmas búzatáblák terülnek el. Ennél szebb látványt el sem tu­dok képzelni. Úgy tűnik fel, mintha a Nap a búzatáblákból kelne fel és azok végtelen hullámaiban nyugod­na le. Különösen gyönyörű látványt nyújtottak a sztyeppék akkor, ami­kor megindultak azokon a kombáj­nok. Minden hang elcsendesült, csak a hatalmas hernyótalpas trak­torok és tehergépkocsik zaja hal­latszott. Jelentős helyet foglalnak el az el­múlt 1954. év történelmében a Kur­­gáni területi »Lenin hagyatéka« kol­hozban megtartott össz-szövetségi tanácskozások, amelyeket Malcev T. Sz., a kolhoz gazdásza által ajánlott új talajmegművelési mód­szerre vonatkozó tapasztalatok ta­nulmányozásának és terjesztésének szenteltek. Ezek a tanácskozások szintén kapcsolatban voltak nép­gazdaságunk fő feladatának megol­dásával. Az orosz nép számos mesét al­kotott egy képzeletbeli, csodálatos országról, ahol mindene megvan az embernek. Ebben a mesebeli or­szágban repülő szőnyegek, maguk­tól dolgozó balták, tejjel-mézzel telt folyók voltak. Majdnem ilyen mesebeli ország­gá, csodavárossá alakult Moszkvá­ban az Országos Mezőgazdasági Kiállítás, azzal a különbséggel, hogy ezt a »csodát« szovjet mun­kások, mérnökök, építészek alkot­ták. A kiállításon látható nagysze­rű dolgokat nem a meséből vették, hanem kolhozaink és szovhozaink mezői adták. Mindezt a szocialista földművelés és állattenyésztés dol­gozóinak mesteri keze hozta létre. A szépség iránti szükséglet együtt jár a bőséggel. Az új, 1955. év előbbre kell, hogy vigyen bennün­ket a boldogsághoz és a bőséghez vezető nagy utunkon. Sok jó, dicső emlékünk maradt az 1954. évről és mindez kapcso­latban van a szovjet ember, a di­cső Kommunista Párt és a Szov­jet Kormány lankadatlan tevékeny­ségével. A szovjet ember, minden leigá­­zott és elnyomatás alatt élő nép testvére és barátja, a gyengébbeket védő, igazságos és vendégszerető szovjet nép, megingathatatlanul áll a demokrácia és a világbéke őrsé­gén. A szovjet ember, nemzetközi kötelezettségeihez híven, hajlandó barátságban élni minden kis, vagy nagy nemzettel, éber figyelemmel kíséri a háborús uszitók minden próbálkozását. Nemcsak nekünk van szükségünk békére, hanem mindenkinek, aki hisz a boldogságban a földön. A szovjet emberek, a nagy Kína és a népi demokrácia más országai dol­gozói saját kezükkel teremtik meg ezt a boldogságot. Minden becsüle­tes ember látja ezt és ezért évről­­évre növekszik barátaink száma az egész világon. Kívánjunk ebben az új évben ne­kik, a kapitalizmus országaiban élő barátainknak is boldogságot és si­kert a munkához való jogért, a sza­badságért, a jólétért, a demokráci­áért és a világbékéért folytatott harcukban! Hatalmas országunk óriási terü­letet szőr látjuk elsőnek a kelő Nap sugara­it, hozzánk érkezik el leghamarabb az új év. Az órák nem mutatják mindenütt egy és ugyanazt az időt. A Kremli bástya harangszavát azonban or­szágunk minden részén hallják. A szovjet emberek milliói ebben az évben is izgatottan vártál­ ezen az ünnepélyes éjszakán, min­t szólal meg a Szpaszki torony harangjáté­­ka, amely moszkvai idő szerint az új év kezdetét jelzi. Szibéria vadászkunyhóiban és a Csendes-óceán szigetein, Alt­áj szűzföldjein és a világ legnagyobb vizierőműves építkezésein, a vorog­­dai erdőmunkások lakótelepülésein és a Jeges-tenger sarki kutató ál­lomásain — mindenütt pohárkö­szöntőt mondottak nagy szocialista Hazánk felvirágzására, a szovjet n­ép boldogságára és dicsőségére. Megtisztelő és valóban titáni fel­adatot tűzött elénk a történelem. Már 38-adszor fogadjuk az új évet, azóta, amióta a nagy Lenin kihir­dette az új korszak kezdetét a föl­dön. Történelmünkben még egyetlen olyan év sem volt, melyet ne tettek volna nevezetessé népünk hősi tet­tei. A külső és a belső ellenség nem egy ízben próbálta megakadályozni győzedelmes előrehaladásunkat. Az elmúlt 37 év azonban arról tanúsko­dik, hogy semmiféle megpróbálta­tás nem képes megtörni azokat az embereket, akik felismerték a sza­bad, alkotó munka örömét, boldog­ságát. Ügyünk igazságába vetett hittel győztük le az akadályokat. Az egész világ csodálja a szovjet ember bátorságát, állhatatosságát. Minden új esztendő újabb, még hatalmasabb feladatokat állít elénk. Ezeknek a feladatoknak megoldásá­hoz mindig lelkesen látott hozzá a szovjet nép. Minden előre tett lépést nehéz harc közepette kell meg­tennünk, de annál nagyobb szá­munkra a kivívott győzelem öröme. A pártnak és a kormánynak a mezőgazdaság minden ágazata fel­lendítéséről szóló történelmi jelen­tőségű határozatai felbolygatták a kolhozista falvakat. A néphez inté­zett azon felhívás, hogy teljes egé­szében és záros határidőn belül lás­suk el országunkat közszükségleti és élemiszer cikkekkel, könnyű- és élelmiszer iparunkat pedig nyers­anyaggal, megtalálta az emberek szívéhez vezető utat. A párt odaadó gondoskodása még lendületesebb munkára serkentette és lelkesítette a dolgozókat.­­ Ilyen lelkesedéssel látunk mi hoz­zá minden nagyobb feladat végre­hajtásához. Ilyen lelkesedés köze­pette teremtettük meg a szocializ­mus hatalmas iparát, építettük az új városokat, hajtottuk végre a me­zőgazdaság kollektivizálását, védtük meg Hazánkat a Nagy Honvédő Háborúban. Ez társadalmunk törvé­nye. Ilyenek vagyunk mi, szovjet emberek. Népünk nagy lelkesedéssel látott hozzá a szűzföldek és parlagok meg­hódításához, a nép jólétének továb­bi emeléséhez. A Kommunista Párt felhívására a városok és ipari központok szakem­bereinek ezrei mentek a szovhozok­­ba, a gép- és traktorállomásokra. Követték őket a falura a komszomo­­lok is. Bárhonnan is érkeztek, a kolhozisták »moszkvaiaknak« ne­vezték őket, mert ők Moszkva kül­döttei. A szocialista ipar nagymennyisé­gi mezőgazdasági gépet irányított a falvakra. A szerelvények százai VÖRÖS ZÁSZLÓ Szombat, 1955 január 1. . — -а иит»итниїжіму-и-ія«».«г з.іья-іг'іиіоі Télapó az iskolában Kipirult arcú, csillogó szemű gyermekek öltik magukra a 4. számú középiskola könyvtárszobájában jelmezeiket. A fiúk, leányok különböző virágokat, növényeket, állato­kat személyesítenek meg. Izgatottan várják, várjon sike­rük lesz-e, elnyerik-e társaik, tanítóik tetszését ezen az óévet búcsúztató, újévet köszöntő színielőadáson, álarcos­bálon. A nagy teremben már folyik az előadás. Karaszjova: »Újév éjszakáján« című színdarabját figyelik önfeledten a tanulók. Megtapsolják a kedves jeleneteket, de közben valamennyien kissé remegve várják Télapót. Tudják róla, hogy szívesen dicséri meg azokat, akik arra rászolgálnak, de nem fukarkodik a dorgálással sem, ott, ahol arra szük­ség van. ...Hull a hó a békés téli tájra. A színpadon megjelenik a fehérhajú, nagyszakállú Télapó. Örvendező gyermek­sereg veszi körül. — Hol jártál? — Mit láttál? — kérdezgetik. — Bejártam az egész világot. Láttam a kapitalista országok gazdagjainak minden jóban duskálkodó gyermekeit. Benéztem a szegény, kizsákmányolt munkások otthonaiba is. Szomorú látvány volt a sok ron­gyos, éhes, tudatlan gyermek. Iskolába sem járhatnak, mert az is sokba kerül beszéli el Télapó. Siet­tem vissza, a mi gyönyörű Hazánkba, ahol vidámak a gyermekek, mert részük van minden szépben, jóban. Hálásak is érte. Már láttam Balogh Kató, Almási Magda, Kovács B­éza, Majorosi István, Somogyi Irén, Ilku Katalin bizonyítványát, mind tiszta kitűnő. De vannak még nálatok gyenge tanulók is. Komonyi Magda, Varga József, Revicki Károly rosszul tanultak. Nekik jobban kell igyekezniük, nektek pedig töb­bet kell segíteni őket, hogy kijavítsák osztályzataikat. — Megtesszük! — Ígérik a gyermekek. — Nem jöttem üres kézzel — folytatja Télapó — és kiosztja az örvendező tanulók között az iskola és a szülők ajándékait. Az idő eljár. A küszöbön megjelenik Janovszki tanuló — az új, 1155-ös év jelmezében. — Üdvözöllek benneteket! Azért jöttem, hogy lássam, hogyan tanultak az új esztendőben, halljuk az Újév szavát. ...Áll a bál, táncolnak, mulatnak a tanulók. Legyen az­ egész uj esztendejük eredményes. ___________ _________________________ ilyen boldog, békés és Fodor M. iі! І A NAGY BARÁTSÁG ZVONÁR V.:­­ Süvöltött, zúgott, fütyölt a szél. Minden árkot, minden mélyedést megtöltött szépen csillogó, puha hóval. Olyan sötét volt, hogy egy lépésnyi­re sem lehetett látni. A hóval behordott mezőn két határőr , Nyicsiporenko Vaszilij és Orlov Nyikolaj ha­ladt előre az egyre erősbödő hóviharban. A klubba­n gyér­keztek barátaikhoz, a színját­szó csoport próbájára. Egy színdarabot segítenek előadni a falusi ifjúságnak. — Segítség! — Mintha a föld alól jönne, úgy hallat­szott ez az emberi hang. Meg­álltak. Hallgatóztak. A szél süvöltésén kívül azonban sem­mit sem hallottak. — Vaszilij, te is hallottad ezt a hangot? — kérdezte Nyikolaj. — Igen, kétségtelenül — felelte az. Álltak és hallgatóztak. Ar­cukba hatalmas hócsomókat csapott a szembefujó szél. — Jaj! — hallották ismét a hangot. — Hohó! — kiáltotta Vaszi­lij, tölcsért formálva tenyeré­ből, abba az irányba, amely felől a hang hallatszott. A hang azonban erőtlenül elve­szett a szél zúgásában. Senki sem felelt. Keresésére indul­tak. ...Hegedűs Sándor este 9 órakor szállt le a vonatról. Hogy megrövidítse útját, el­határozta, hogy a mezei ös­vényen megy. De a sötét éj­szakában és hóviharban elté­vedt. Egy gödörbe esett. Mi­kor ki akart mászni belőle, megcsúszott és kificamította ELBESZÉLÉS * * * a lábát. Nem tudott többé mozdulni. Addig kiáltozott ott, amig meg nem hallották a ha­tárőrök. Már fogytán volt az ereje. Fejét a hóra hajtotta és pihent. Úgy tűnt fel, mintha nem is fájna a lába, azt hitte, otthon van, gyermekei mellett, így találták meg a katonák. Kihúzták a gödörből. A kol­hozista fájdalmában felnyö­gött. — Mi van magával? kér­dezte Orlov Nyikolaj. — Fáj —­ felelte Hegedűs halkan és a­ lábára mutatott. A határőrök, bár nem na­gyon értették a magyar nyel­vet, mégis rájöttek, hogy mi­ről van szó. Nyikolaj vállára vette a beteget és elindult a falu felé. Felváltva vitték. Miután elérték az első há­zat, orvost hívtak. Egy óra múlva pedig Hegedűs Sándor, a katonák vállára támasz­kodva, elindult hazafelé. ...Elmúlt egy év. Sok bol­dogságot hozott mindnyá­juknak. Hegedűs Sándor magas terméshozamáért részt vett az Országos Mezőgazda­­sági Kiállításon. Moszkvában találkozott a mezőgazdaság élenjáróival. Minden látottat és hallottat sikeresen alkal­maz részlegén. Nagy segítsé­gére van munkájában Orlov Nyikoláj, agronómus. Nyiko­­láj, miután leszerelt a hadse­regből, a kolhozban maradt. Szülőföldjéről, a Tambovi te­rületről hozzá költözött édes­anyja is. Ma pedig, újév éjszakáján, Nyikolaj egy asztalnál ül He­gedűs Sándorral, figyelemmel kíséri a gazda ügyes lányá­nak, Ilonának szorgoskodását, aki különféle ételeket és ita­lokat helyez az asztalra. A szoba melegétől, vagy talán Nyikolaj tekintetétől kipirult, mint a tavaszi rózsa. Tekinte­tük gyakran találkozik és ti­tokzatos fény csillog abban... A házigazda ideges. A szo­ba egyik sarkától a másikig lépdel, türelmetlenül szívja pipáját. — Lehet, hogy nem jön el — mondja kissé bosszankod­va. — Hiszen a vonat már ré­gen bejött. — A barátok sohasem csap­nak be — mondja vidáman Nyikolaj. — Ha megjött volna, már itt lenne a helyeselt apjának Ilona. A mutató a 12-es számhoz közeledik. Mindenki türelmet­lenül néz az órára. Kopogtatnak. A küszöbön megjelenik Nyicsiporenko Va­­szilij, hadnagy. Megjelenését nagy örömmel fogadják. A barátok megölelik egymást. Nyicsiporenko Vaszilij a Kau­kázusból érkezett, hogy ba­rátaival, a berehovói kerület­ben fogadja az új esztendőt. Az újévi fenyőfán fényes csillagok gyúlnak. A rádióban megszólal a Kremli bástyák harangjátéka. Éjfél. Mindnyájan magasra eme­lik poharukat. — A nagy és szilárd barát­ságra! — mondja Hegedűs Sándor. — Boldog új esztendőt, drá­ga barátaim!

Next