Vörös Zászló, 1955. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1955-01-02 / 1. szám
2. oldal A boldogságért, bőségért! JASIN A., a Sztálin-dij nyertese haladtak Kelet felé. Az egész úrfoglal el. Minden új nap elő-1 szág figyelemmel kisérte az ifjú haszovjet földön hajnalodik. Mizafiak munkáját a szűzföldeken. A föld pedig meghálálta a szovjet nép munkáját és gondoskodását. Hatalmas, páratlanul álló termést értik el országunk keleti részeinek szovhezai és kolhozai. Láttam ai altáji sztyeppéket, melyeken mindenütt, ameddig a szem ellát, hatalmas búzatáblák terülnek el. Ennél szebb látványt el sem tudok képzelni. Úgy tűnik fel, mintha a Nap a búzatáblákból kelne fel és azok végtelen hullámaiban nyugodna le. Különösen gyönyörű látványt nyújtottak a sztyeppék akkor, amikor megindultak azokon a kombájnok. Minden hang elcsendesült, csak a hatalmas hernyótalpas traktorok és tehergépkocsik zaja hallatszott. Jelentős helyet foglalnak el az elmúlt 1954. év történelmében a Kurgáni területi »Lenin hagyatéka« kolhozban megtartott össz-szövetségi tanácskozások, amelyeket Malcev T. Sz., a kolhoz gazdásza által ajánlott új talajmegművelési módszerre vonatkozó tapasztalatok tanulmányozásának és terjesztésének szenteltek. Ezek a tanácskozások szintén kapcsolatban voltak népgazdaságunk fő feladatának megoldásával. Az orosz nép számos mesét alkotott egy képzeletbeli, csodálatos országról, ahol mindene megvan az embernek. Ebben a mesebeli országban repülő szőnyegek, maguktól dolgozó balták, tejjel-mézzel telt folyók voltak. Majdnem ilyen mesebeli országgá, csodavárossá alakult Moszkvában az Országos Mezőgazdasági Kiállítás, azzal a különbséggel, hogy ezt a »csodát« szovjet munkások, mérnökök, építészek alkották. A kiállításon látható nagyszerű dolgokat nem a meséből vették, hanem kolhozaink és szovhozaink mezői adták. Mindezt a szocialista földművelés és állattenyésztés dolgozóinak mesteri keze hozta létre. A szépség iránti szükséglet együtt jár a bőséggel. Az új, 1955. év előbbre kell, hogy vigyen bennünket a boldogsághoz és a bőséghez vezető nagy utunkon. Sok jó, dicső emlékünk maradt az 1954. évről és mindez kapcsolatban van a szovjet ember, a dicső Kommunista Párt és a Szovjet Kormány lankadatlan tevékenységével. A szovjet ember, minden leigázott és elnyomatás alatt élő nép testvére és barátja, a gyengébbeket védő, igazságos és vendégszerető szovjet nép, megingathatatlanul áll a demokrácia és a világbéke őrségén. A szovjet ember, nemzetközi kötelezettségeihez híven, hajlandó barátságban élni minden kis, vagy nagy nemzettel, éber figyelemmel kíséri a háborús uszitók minden próbálkozását. Nemcsak nekünk van szükségünk békére, hanem mindenkinek, aki hisz a boldogságban a földön. A szovjet emberek, a nagy Kína és a népi demokrácia más országai dolgozói saját kezükkel teremtik meg ezt a boldogságot. Minden becsületes ember látja ezt és ezért évrőlévre növekszik barátaink száma az egész világon. Kívánjunk ebben az új évben nekik, a kapitalizmus országaiban élő barátainknak is boldogságot és sikert a munkához való jogért, a szabadságért, a jólétért, a demokráciáért és a világbékéért folytatott harcukban! Hatalmas országunk óriási területet szőr látjuk elsőnek a kelő Nap sugarait, hozzánk érkezik el leghamarabb az új év. Az órák nem mutatják mindenütt egy és ugyanazt az időt. A Kremli bástya harangszavát azonban országunk minden részén hallják. A szovjet emberek milliói ebben az évben is izgatottan vártál ezen az ünnepélyes éjszakán, mint szólal meg a Szpaszki torony harangjátéka, amely moszkvai idő szerint az új év kezdetét jelzi. Szibéria vadászkunyhóiban és a Csendes-óceán szigetein, Altáj szűzföldjein és a világ legnagyobb vizierőműves építkezésein, a vorogdai erdőmunkások lakótelepülésein és a Jeges-tenger sarki kutató állomásain — mindenütt pohárköszöntőt mondottak nagy szocialista Hazánk felvirágzására, a szovjet nép boldogságára és dicsőségére. Megtisztelő és valóban titáni feladatot tűzött elénk a történelem. Már 38-adszor fogadjuk az új évet, azóta, amióta a nagy Lenin kihirdette az új korszak kezdetét a földön. Történelmünkben még egyetlen olyan év sem volt, melyet ne tettek volna nevezetessé népünk hősi tettei. A külső és a belső ellenség nem egy ízben próbálta megakadályozni győzedelmes előrehaladásunkat. Az elmúlt 37 év azonban arról tanúskodik, hogy semmiféle megpróbáltatás nem képes megtörni azokat az embereket, akik felismerték a szabad, alkotó munka örömét, boldogságát. Ügyünk igazságába vetett hittel győztük le az akadályokat. Az egész világ csodálja a szovjet ember bátorságát, állhatatosságát. Minden új esztendő újabb, még hatalmasabb feladatokat állít elénk. Ezeknek a feladatoknak megoldásához mindig lelkesen látott hozzá a szovjet nép. Minden előre tett lépést nehéz harc közepette kell megtennünk, de annál nagyobb számunkra a kivívott győzelem öröme. A pártnak és a kormánynak a mezőgazdaság minden ágazata fellendítéséről szóló történelmi jelentőségű határozatai felbolygatták a kolhozista falvakat. A néphez intézett azon felhívás, hogy teljes egészében és záros határidőn belül lássuk el országunkat közszükségleti és élemiszer cikkekkel, könnyű- és élelmiszer iparunkat pedig nyersanyaggal, megtalálta az emberek szívéhez vezető utat. A párt odaadó gondoskodása még lendületesebb munkára serkentette és lelkesítette a dolgozókat. Ilyen lelkesedéssel látunk mi hozzá minden nagyobb feladat végrehajtásához. Ilyen lelkesedés közepette teremtettük meg a szocializmus hatalmas iparát, építettük az új városokat, hajtottuk végre a mezőgazdaság kollektivizálását, védtük meg Hazánkat a Nagy Honvédő Háborúban. Ez társadalmunk törvénye. Ilyenek vagyunk mi, szovjet emberek. Népünk nagy lelkesedéssel látott hozzá a szűzföldek és parlagok meghódításához, a nép jólétének további emeléséhez. A Kommunista Párt felhívására a városok és ipari központok szakembereinek ezrei mentek a szovhozokba, a gép- és traktorállomásokra. Követték őket a falura a komszomolok is. Bárhonnan is érkeztek, a kolhozisták »moszkvaiaknak« nevezték őket, mert ők Moszkva küldöttei. A szocialista ipar nagymennyiségi mezőgazdasági gépet irányított a falvakra. A szerelvények százai VÖRÖS ZÁSZLÓ Szombat, 1955 január 1. . — -а иит»итниїжіму-и-ія«».«г з.іья-іг'іиіоі Télapó az iskolában Kipirult arcú, csillogó szemű gyermekek öltik magukra a 4. számú középiskola könyvtárszobájában jelmezeiket. A fiúk, leányok különböző virágokat, növényeket, állatokat személyesítenek meg. Izgatottan várják, várjon sikerük lesz-e, elnyerik-e társaik, tanítóik tetszését ezen az óévet búcsúztató, újévet köszöntő színielőadáson, álarcosbálon. A nagy teremben már folyik az előadás. Karaszjova: »Újév éjszakáján« című színdarabját figyelik önfeledten a tanulók. Megtapsolják a kedves jeleneteket, de közben valamennyien kissé remegve várják Télapót. Tudják róla, hogy szívesen dicséri meg azokat, akik arra rászolgálnak, de nem fukarkodik a dorgálással sem, ott, ahol arra szükség van. ...Hull a hó a békés téli tájra. A színpadon megjelenik a fehérhajú, nagyszakállú Télapó. Örvendező gyermeksereg veszi körül. — Hol jártál? — Mit láttál? — kérdezgetik. — Bejártam az egész világot. Láttam a kapitalista országok gazdagjainak minden jóban duskálkodó gyermekeit. Benéztem a szegény, kizsákmányolt munkások otthonaiba is. Szomorú látvány volt a sok rongyos, éhes, tudatlan gyermek. Iskolába sem járhatnak, mert az is sokba kerül beszéli el Télapó. Siettem vissza, a mi gyönyörű Hazánkba, ahol vidámak a gyermekek, mert részük van minden szépben, jóban. Hálásak is érte. Már láttam Balogh Kató, Almási Magda, Kovács Béza, Majorosi István, Somogyi Irén, Ilku Katalin bizonyítványát, mind tiszta kitűnő. De vannak még nálatok gyenge tanulók is. Komonyi Magda, Varga József, Revicki Károly rosszul tanultak. Nekik jobban kell igyekezniük, nektek pedig többet kell segíteni őket, hogy kijavítsák osztályzataikat. — Megtesszük! — Ígérik a gyermekek. — Nem jöttem üres kézzel — folytatja Télapó — és kiosztja az örvendező tanulók között az iskola és a szülők ajándékait. Az idő eljár. A küszöbön megjelenik Janovszki tanuló — az új, 1155-ös év jelmezében. — Üdvözöllek benneteket! Azért jöttem, hogy lássam, hogyan tanultak az új esztendőben, halljuk az Újév szavát. ...Áll a bál, táncolnak, mulatnak a tanulók. Legyen az egész uj esztendejük eredményes. ___________ _________________________ ilyen boldog, békés és Fodor M. iі! І A NAGY BARÁTSÁG ZVONÁR V.: Süvöltött, zúgott, fütyölt a szél. Minden árkot, minden mélyedést megtöltött szépen csillogó, puha hóval. Olyan sötét volt, hogy egy lépésnyire sem lehetett látni. A hóval behordott mezőn két határőr , Nyicsiporenko Vaszilij és Orlov Nyikolaj haladt előre az egyre erősbödő hóviharban. A klubban gyérkeztek barátaikhoz, a színjátszó csoport próbájára. Egy színdarabot segítenek előadni a falusi ifjúságnak. — Segítség! — Mintha a föld alól jönne, úgy hallatszott ez az emberi hang. Megálltak. Hallgatóztak. A szél süvöltésén kívül azonban semmit sem hallottak. — Vaszilij, te is hallottad ezt a hangot? — kérdezte Nyikolaj. — Igen, kétségtelenül — felelte az. Álltak és hallgatóztak. Arcukba hatalmas hócsomókat csapott a szembefujó szél. — Jaj! — hallották ismét a hangot. — Hohó! — kiáltotta Vaszilij, tölcsért formálva tenyeréből, abba az irányba, amely felől a hang hallatszott. A hang azonban erőtlenül elveszett a szél zúgásában. Senki sem felelt. Keresésére indultak. ...Hegedűs Sándor este 9 órakor szállt le a vonatról. Hogy megrövidítse útját, elhatározta, hogy a mezei ösvényen megy. De a sötét éjszakában és hóviharban eltévedt. Egy gödörbe esett. Mikor ki akart mászni belőle, megcsúszott és kificamította ELBESZÉLÉS * * * a lábát. Nem tudott többé mozdulni. Addig kiáltozott ott, amig meg nem hallották a határőrök. Már fogytán volt az ereje. Fejét a hóra hajtotta és pihent. Úgy tűnt fel, mintha nem is fájna a lába, azt hitte, otthon van, gyermekei mellett, így találták meg a katonák. Kihúzták a gödörből. A kolhozista fájdalmában felnyögött. — Mi van magával? kérdezte Orlov Nyikolaj. — Fáj — felelte Hegedűs halkan és a lábára mutatott. A határőrök, bár nem nagyon értették a magyar nyelvet, mégis rájöttek, hogy miről van szó. Nyikolaj vállára vette a beteget és elindult a falu felé. Felváltva vitték. Miután elérték az első házat, orvost hívtak. Egy óra múlva pedig Hegedűs Sándor, a katonák vállára támaszkodva, elindult hazafelé. ...Elmúlt egy év. Sok boldogságot hozott mindnyájuknak. Hegedűs Sándor magas terméshozamáért részt vett az Országos Mezőgazdasági Kiállításon. Moszkvában találkozott a mezőgazdaság élenjáróival. Minden látottat és hallottat sikeresen alkalmaz részlegén. Nagy segítségére van munkájában Orlov Nyikoláj, agronómus. Nyikoláj, miután leszerelt a hadseregből, a kolhozban maradt. Szülőföldjéről, a Tambovi területről hozzá költözött édesanyja is. Ma pedig, újév éjszakáján, Nyikolaj egy asztalnál ül Hegedűs Sándorral, figyelemmel kíséri a gazda ügyes lányának, Ilonának szorgoskodását, aki különféle ételeket és italokat helyez az asztalra. A szoba melegétől, vagy talán Nyikolaj tekintetétől kipirult, mint a tavaszi rózsa. Tekintetük gyakran találkozik és titokzatos fény csillog abban... A házigazda ideges. A szoba egyik sarkától a másikig lépdel, türelmetlenül szívja pipáját. — Lehet, hogy nem jön el — mondja kissé bosszankodva. — Hiszen a vonat már régen bejött. — A barátok sohasem csapnak be — mondja vidáman Nyikolaj. — Ha megjött volna, már itt lenne a helyeselt apjának Ilona. A mutató a 12-es számhoz közeledik. Mindenki türelmetlenül néz az órára. Kopogtatnak. A küszöbön megjelenik Nyicsiporenko Vaszilij, hadnagy. Megjelenését nagy örömmel fogadják. A barátok megölelik egymást. Nyicsiporenko Vaszilij a Kaukázusból érkezett, hogy barátaival, a berehovói kerületben fogadja az új esztendőt. Az újévi fenyőfán fényes csillagok gyúlnak. A rádióban megszólal a Kremli bástyák harangjátéka. Éjfél. Mindnyájan magasra emelik poharukat. — A nagy és szilárd barátságra! — mondja Hegedűs Sándor. — Boldog új esztendőt, drága barátaim!