Vörös Zászló, 1963. július-december (19. évfolyam, 88-165. szám)

1963-07-02 / 88. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VÖRÖS ZÁSZLÓ A Kárpátontúli területi Berehovói Termelési Kolhozi- Szovházi Igazgatóság pártbizottságának és a dolgozók képviselői kerületi tanácsának lapja 19. évfolyam. *­ 88. (2338). sz.}­­ 1963 І juliu­s kedd Ara 2 képek. I Az újság ukrán és magyar­o­l nyelven jelenik meg. Megkezdődött a legfelelősségteljesebb ütközet A Csapajev Kolhoz bla­­zsijevói brigádjának borsó­ültetvényére zöld akácok­kal szegélyezett mezei út vezet. A fák zöld fala mö­gött dolgozik Bekfi Imre traktorista. Gépe után t ren­den hever a földön a leara­tott borsó. Litvin Jevge­­nyij Dim­itrovics, a kolhoz agronómusa megáll a rend mellett, kezébe vesz belő­le (lásd a felvételen) és örömmel jelenti ki: — Arra vállalkoztunk, hogy 20 mázsás termést érünk el hektáronként, de már látom, hogy több lesz. Valóban, Hidi András brigádjában jó a borsó, nagy termést ígér. Ez az odaadó munka eredménye. A borsót a kolhozisták ko­ra tavasszal elvetették, jól előkészítették számára a talajt. Ez kedvezően hatott a növény fejlődésére és ko­rai beérésére. Most megkez­dődött a betakarítás. Bekfi Imre fiatal gépke­zelő naponta 6 hektárt ka­szál le a norma szerinti 5 hektárral szemben. — Holnap,­ — jelenti ki­­ az agro­onómus, — a borsó ? kaszálásába még 4 trakto- і ros kaszálógép kapcsolódik be. Úgy tervezzük, hogy 132 hektáron 5 munkanap alatt végzünk a betakarítás­­­sal. A negyedik napon oda irányítunk két kombájnt. Azok csépelik ki a rende­ket. A bő termésért folyó harc legfelelősségteljesebb ütközete kezdetét vette. Csika J. Határidő előtt teljesítették a félévi tervet a terem Tervei : Az irsavai erdőrészleg mű­- t­elveiben a munkások figyel­e­­lesen tanulmányozzák az ] ''ZKP KR júniusi plénumá-n­­ak anyagait. Egyöntetűen he-l­yeslik azokat, új munkasike- r ■rekkel örvendeztetik meg a* Hazát.­­ A fakitermelők betartják a szavukat. Határidő előtt tel-­­ljesítették a fakitermelés fél ] évi tervét. Június végéig pót­­­lólagosan 2 ezer köbméter fát] adtak terven felül. Akárcsak korábban, úgy] most is Kovács Mihály kom­­­munista részlege tartja az el­­­sőséget a versenyben. 600­­ köbméter fa a félévi terven­ felül!, Ez az ők tettekkel kifeje- j zett válaszuk pártunk prémx- і mának határozataira. Odaadóan dolgoznak itt Szi- I­vula Mihaj­lo és Semeta Iván­ komplex brigádjai a Rosszis-' nij és Zsubrik részlegeken,­­ Bátyó Mihály, Tatos Demeter­­ fürészkezelők, Melnik Deme-­­ tér, Zavadják András csúszta­­­tók és mások, rendszeresem túlteljesítik napi feladataikat.­ BURLAKOV 1.,­­ munkáslevelező. 1 A lenini kommunista nevelésért Moszkvában befejezte munkáját az SZKP KB plé­numa, amely megtárgyalta Iljicsov L. F.-nek az SZKP KB titkárának «A párt ide­ológiai munkájának soron­­lévő feladatai» című beszá­molóját. Az SZKP XXII. kong­resszusa pártunkat új ki­váló okmányokkal vértezte fel, kidolgozta a kommu­nizmus építésének hatalmas programját. Egész pártunk azon fáradozik, hogy a tör­ténelmi jelentőségű határo­zatokat az életben megva­lósítsa. A Központi Bizott­ság előző két plénumán megoldotta az ország életé­nek gazdasági és politikai problémáit és most Hrus­csov Nyikita Szergejevics javaslatára megtárgyalta a párt ideológiai feladatait. Mi a kommunizmust épít­jük! Az elmúlt 10 év so­rán Hazánk hatalmas sike­reket ért el a bel- és külpo­litika, a gazdaság és a kul­túra fejlesztése, a népjólét emelése terén, a marxista­­leninista eszmék kérdései­nek alkotó megoldásában, a népek közötti béke és ba­rátság lenini politikájának megvalósításában. Végrehajtva Lenin Vla­gyimir Iljics azon megha­gyásait, hogy gyökerestől meg kell dönteni a kapita­lizmus minden támaszát nem csak katonai és poli­tikai téren, hanem ideológiai téren is -pártunk mindent megtesz, hogy az ideológiai munkát egyre magasabb színvonalra emelje és bizto­sítsa a kommunizmus esz­méinek győzelmét. A jelen­legi időben a mezőgazdaság dolgozóinak, az ipari mun­kásoknak nagy mozgalma a kommunista munka mozgal­mává alakult át. A kollek­tívákban új embertípus ed­ződik meg, amely képes be­venni a kommunizmus csú­csait. Ideológiai munkánk fegyvertárában sok rendkí­vülien hatékony eszköz és módszer van a dolgozók ne­velésére. Az Új Életért, Határőr, Szikra s más kolhozok so­kat tettek a kolhozisták kö­rében az állandó tömegpoli­tikai munka megszervezé­séért, ugyanakkor sok kol­hozban az ideológiai munka színvonala alacsony. Az SZKP KB júniusi plénumán elfogadott hatá­rozatok a pártszervezetek elé a dolgozók kommunista nevelésének új feladatait állították. E történelmi je­lentőségű fontos okmányok kell, hogy hasznos fegyve­rül szolgáljanak a kommu­nistáknak további ideoló­giai munkájukban. Dolgo­zóinknak a legedzettebbek­nek kell lenni eszmei téren. Határozott harcot kell foly­tatni az emberek öntudatá­ban élő csökevényekkel szemben, különös figyelmet kell fordítani a dolgozók ateista nevelésére. Idegen eszméknek nincs helye körünkben. Ezek el­len kell fordítani egész erőnket, a kommunista be­­­folyás minden eszközét. A pártszervezeteknek a hely­­­­színen minden rendelkezé­sükre áll az emberek neve­lésére, arra, hogy azért küzdjenek, hogy minden dolgozó erőt és lelkesedést mentsen a marxista-leninis­ta tudomány nagy forrásá­ból, hogy jól megismerhes­sék Lenin halhatatlan mű­veit. Berlin dolgozói köszöntik Hruscsov elvtársat Walter Ulbricht elvtárs­nak, a Német Szocialista Egységpárt DB-ja első tit­kárának, az NDK Államta­nácsa elnökének 70. szüle­tésnapja alkalmából június 28-án elutazott Moszkvából a Német Demokratikus Köz­társaságba Hruscsov N. Sz., az SZKP KB első titkára, I az SZSZKSZ Minisztertaná- I csa elnöke és felesége, t Nyikita Szergejevics még І Ф ♦ ♦ Az Ukrán SZSZK . I Legfelsőbb Tanácsa J" I Elnökségének J RENDELETE [_♦ Kazanyec I. P. elvtárs j.j kinevezéséről az Ukrán SZSZK >_ І Minisztertanácsának elnökéül aj Az Ukrán SZSZK Legfel­­­sőbb Tanácsa Elnöksége el­­ki rendeli: Kazanyec Iván Pav­­l-­­lovics elvtárs, az Ukrán [-] SZSZK Minisztertanácsának­­-* elnökévé nevezendő ki. KOROTCSENKO D„ az Ukrán SZSZK Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke, ZSENKO A., az Ukrán SZSZK Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségé­nek titkára. Kijev, 1963 június­ 28. Є KRÓNIKA Az Ukrán SZSZK Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksé­ge azzal kapcsolatban, hogy más munkára ment át, Scserbickij V. V. elvtársat felmentette az Ukrán SZSZK Minisztertanácsa el­nökének tisztségéből, aznap megérkezett Berlin­be. Hruscsov N. Sz.-t a re­pülőtéren testvérként üdvö­zölte Walter Ulbricht. Az NDK fővárosa lakos­ságának képviselői a ma­­gasrangú vendégnek meleg fogadtatást rendeztek. W. Ulbricht és Hruscsov N. Sz. beszédet tartottak. ☆ Embertenger özönlötte el a berlini városháza előtti te­ret. A város lakói gyűltek össze itt, hogy szívélyesen üdvözöljék Hruscsov N. Sz.-t, aki W. Ulbrichttal és az NDK vezető államférfi­­aival ide jöttek. Hruscsov N. Sz. és az NDK kormá­nya és a NSZEP vezetőivel a városháza erkélyére men­tek. A tér visszhangzott a felkiáltásoktól: «Éljen Hrus­csov!», «Barátság!», «Hur­­■ rá!» Az NDK fővárosának la­kói nevében Friedrich Ebert, Berlin főpolgármes­tere, az NSZEP КВ-ja Po­­litbürójának tagja szívélyes szavakkal üdvözölte Hrus­csov N. Sz.-t és Walter Ulbrichtot. Azután viharos éljenzés közepette Hruscsov N. Sz. tartott beszédet. A nagygyűlés után Hrus­csov N. Sz. W. Ulbrichttal a nyitott gépkocsin a kijelölt­­ rezidenciára ment. A kedves vendégeket szívélyesen üdvözölték a berliniek. (TASZSZ) Ukrajna ipara határidő előtt teljesítette a félévi tervet A köztársaság népgazdasági tanácsai ipari üzemeinek­­ dolgozói, az SZKP KB novemberi plénumának határoza­­t­­ait megvalósítva, széleskörű szocialista versenyt­­ bontakoztattak ki és új termelési sikereket értek el. Ha­­­­táridő előtt, 1963 július 26-ra teljesítették az össztermes­­­lés és sok termékfajta előállításának 6 hónapi tervét. Túl- t teljesítették a tervet a villanyenergia, a műtrágyafélék, a­­ szintetikus gyanták és műanyagok, a mű- és szintetikus­­ selymek, a kén és kénsav, az ammónia, az égetett és ma­­t­rószóda, a természetes gázok, cink, ólom termelése, a Dl- * eset-mozdonyok, autóbuszok, különböző mezőgazdasági gé- і рек és azok pótalkatrészei, valamint számos más ipari ter- * mék gyártása terén. і Úgyszintén túlteljesítették a tervet a közszükségleti * cikkek termelése terén is.­­ A köztársaság dolgozói számára az első félévben csu-­­­pán az állami befektetésekből több mint 1,7 millió­­ négyzetméter lakterületű lakást építettek.­­ A technikai haladásra hozott intézkedések megvalósí­­­ tása és az élenjáró tapasztalatok széleskörű alkalmazása­­ folytán teljesítették a munka termelékenysége emelésének­­ tervét is. (RATAU)­­ * * Sütő Kálmán: JÚNIUSI MEZŐ Izzik a nap, fényözönében sárga habot kavar a róna. Összesúgnak a jegenyefák, regét költve egymásnak róla. Meg megrázzák bóbitás fejük a zöldruhás tengeri­ szárak, áldott terhük már kitakarják, selymes hajú csöveket várnak. Lila kelyhet paszuly-virágok integetnek a töltött sorból, s koszorújuk a nap tükrében nézegetik a napraforgók. Nap tüzétől pezsdülő kedvvel zab­kisasszony kelleti magát. S büszkén bontva aranyos fürtjét­­érett kalász várja a kaszát.

Next