Vörös Zászló, 1966. július-december (22. évfolyam, 78-155. szám)
1966-07-02 / 78. szám
MÚLT ÉVI TANULSÁGOK Tavaly történt. Napok óta zuhogott az eső, amikor felkeresett Káli Nándor, a traktorbrigád vezetője. — Gondoljunk ki valamit, mert ilyen időben nem dolgozhatunk kombájnokkal és elhúzódhat az aratás, — mondotta. Pótkerekeikkel akkor nem rendelkeztünk a kombájnkerekek párosításához. Végül is elhatároztuk, hogy a kolhoz talajgyalujáról, mely nyáron úgy is vesztegel, szereljük a kombájnokra a kerekeket. A talajgyali kerekei azonban pár centiméterrel kisebbeknek bizonyultak a kellő méretnél. De ez nem okozott fennakadást. Sőt, a kombájn keréktárcsáihoz szerelt kisebbkerekek kemény talajon nem érték el a felszínt, nem növelték az ellenállást, amikor pedig a kombájn kerekei süllyedni kezdtek, nyomban elérték a talaj felszínét, meggátolták, hogy elüljön a gép, csússzanak a kerekek, így tehát még két másik kombájnt szereltünk át. Gépkezelőink idejében és veszteség nélkül fejezték be az aratást. Most az aratásra újból eső® idő köszöntött. De az árpa betakarításával nem várhatunk tovább. A gépkezelők a tavalyi tapasztalatok alapján hozzáláttak a kombájnok kerekeinek átszereléséhez. Ez az eset csak egy példa arra, hogy bármilyen nehéz helyzetből is van kiút, ha a gépkezelők alkotó kezdeményezésről tesznek tanúságot, keresik a módját annak, hogy a rájuk bízott feladatokat idejében megoldják. ANTONIK A., a Lenin Kolhoz mechanikusa. SIKEREK ÉS NEHÉZSÉGEK . Jól dolgoznak szőlészeink az idén. A részlegeken befejezéshez közeledik a szőlő harmadik permetezése. A sorok mindenütt gyommentesek. Gerő Pál, Baksa Gyula, Halász Gyula naponta 800 tőke helyett 1600 — 1800 tőkét permeteznek be. Minden ember arra törekszik, hogy az idén hektáronként 65 mázsa szőlőt szüreteljünk. A kolhoz vezetősége azonban még mindig nem törődik eléggé az ültetvények karbantartásával. Sok karót kellene pótolni. A kolhoz vezetősége azonban halogatta ezt a dolgot és csak most vásárolt két vagon karót, holott arra már régen szükség lett volna. Esős időben különösen nagy jelentősége van a kötözésnek. Ezt a fontos munkát azonban csak nagy nehézségekkel végezhetik el a szőlészek, mert nem gondoskodtak idejében elegendő kötözőanyagról. A bajon most úgy segítenek, hogy lámpabelet bontogatnak ki erre a célra. Ez költséges és lassú dolog, visszatartja a munkát. A Lenin Útja Kolhoz szőlészei értik dolgukat. Erről tanúskodik, hogy már eddig három szőlészünk részesült jó eredményeiért magas kormánykitüntetésben. De a szorgalom csak akkor hozhat sikert, ha a kolhoz vezetősége az eddiginél többet ■fog törődni azzal, hogy munkánkat akadálytalanul végezhessük. KISZ. Taurla és Krim közel 100 ezer hektáros területét öntözik az észak-krimi hajózható csatorna vizével. A csatorna fő medrén keresztül minden másodpercben 105—110 köbméter dnyeperi víz halad át. A felvételen az észak-krimi hajózható csatorna fő medrének látképe. Andrejev R. felvétele. (A RATAU fotokrónikája). A búza, rozs, tatárka, köles, rizs, kukorica, valamint más gabonafélék és takarmánynövények termelésének és készletezésének növelésében elért sikerekért a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 1966 június 23-i rendeletével az SZSZKSZ rendjeleivel és érmeivel tüntette ki a kolhoztagok, szovhozmunkások, mezőgazdasági szakemberek, tudósok, mezőgazdasági készletezési, párt-, tanácsi, szak- és komszomolszervezeti dolgozók egy nagy csoportját. Köztük: A BEREHOVÓI KERÜLETBEN LENIN-RENDJELLEL Vajsz Mihajlo Benjáminovicsot, a tyacsevói kerületi Lenin Kolhoz volt elnökét. Tót Fedor Fedorovicsot, a berehovói kerületi XXI. Pártkongresszus Kolhoz brigádvezetőjét. A VÖRÖS MUNKAZÁSZLÓ RENDJELLEL Molnár Fedor Fedorovicsot, a berehovói kerületi Győzelem Kolhoz brigádvezetőjét. Nánási Fedor Fedorovicsot, a berehovói kerületi Út a Kommunizmushoz Kolhoz traktorosát. Ruszin Vaszil Ivanovicsot, a berehovói kerületi XXI. Pártkongresszus Kolhoz elnökét. Szilágyi Iván Mihajlovicsot, a berhovói kerületi XXI. Pártkongresszus Kolhoz brigádvezetőjét. A TISZTELET JELE RENDJELLEL Bírta Adalbert Andrijovicsot, a berehovói kerületi Vörös Zászló Kolhoz traktorosát. Buda Sándor Julijevicset, a berehovói kerületi Lenin Útja Kolhoz brigád vezetőjét. Vas Vaszil Iljicset, a berehovói kerületi népi ellenőrző bizottság elnökét. Marosin Mikola Sztepanovicsot, a berehovói kerületi Csapajev Kolhoz traktorosát. Nánási Kálmán Kálmánovicsot, a berehovói kerületi Út a Kommunizmushoz Kolhoz traktorosát. Tóth Sztepán Jurijovicsot, a területi mezőgazdasági kísérleti állomás brigádvezetőjét. Tomencsuk Dmitro Mikolajovicsot, a berehovói kerületi mezőgazdasági termelési igazgatóság főnökét. Urbanszkij Erneszt Olekszandrovicsot, a berehovói mezőgazdasági gépellátó javító üzemének gázhegesztőjét. Fenics Mihajlo Vasziljovicsot, a berehovói kerületi Győzelem Kolhoz agronómusát. Sándor Sztepán Mihajlovicsot, a berehovói kerületi Marx Károly Kolhoz brigádvezetőjét. MUNKADICSŐSÉG ÉREMMEL Bagu Bertalan Mihajlovicsot, a berehovói kerületi XXI. Pártkongresszus Kolhoz csoportvezetőjét. Huszárik Iván Pavlovicsot, a berehovói kerületi Csapajev Kolhoz gépkocsivezetőjét. Dohej Olga Jakivnát, a berehovói kerületi Vörös Zászló Kolhoz közgazdászát. Jankovszki Antal Jánosovicsot, a berehovói kerületi Barátság Kolhoz kombájnosát. Kovács Joszip Sztepanovicsot, a berehovói kerületi XXII. Pártkongresszus Kolhoz traktorosát. Kodin Mihajlo Kuzmicsot, a berehovói kerületi mezőgazdasági termelési igazgatóság osztályvezetőjét. Molnár István Karlovicsot, a berehovói kerületi Vörös Zászló Kolhoz csoportvezetőjét. Nánási Béla Kálmánovicsot, a berehovói kerületi Ut a Kommunizmushoz Kolhoz traktorosát. Pallagi Hanna Havrilivnát, a berehovói kerületi Lenin Uta Kolhoz agronómusát. Szviscso Vaszil Vasziljovicsot, a berehovói kerületi Lenin Útja Kolhoz elnökét. Fedenisinec Fedor Fedorovicsot, a berehovói kerületi mezőgazdasági gépellátó traktorosát. A KIVÁLÓ MUNKÁÉRT ÉREMMEL Barna Tibor Antonovicsot, a berehovói kerületi mezőgazdasági gépellátó lakatosát. Kerényi Jurij Julijovicsot, a berehovói kerületi kolhozközi építőszervezet főmérnökét. Margitics Hanna Iványivnát, a berehovói kerületi Kommunizmus Hajnala Kolhoz csoportvezetőjét. Navrocka Nagyija Boriszivnát, a területi mezőgazdasági kísérleti állomás osztályvezetőjét.Prókai Zoltán Martonovicsot, a berehovói kerületi kolhozközi építőszervezet építőbrigádjának vezetőjét. Szabó István Árpádovicsot, a berehovói kerületi Marx Károly Kolhoz elnökét. Tóth Géza Gézovicsot, a berehovói kerületi Lenin Útja Kolhoz traktorbrigád vezetőjét. Juhász Erneszt Frantyisekovicsot, a berehovói kerületi Győzelem Kolhoz traktorosát. AZ SZSZKSZ - TANÁCS ELNÖKSE A hétéves tervgyártás fejlesztés tai teljesítésében ért az SZSZKSZ Tanácsának Elnöksetunió rendjeleivével tüntette ki a mérnök-műszaki de gépgyártás üzemelzetei alkalmazottainat szovjet-, szak- égyTM„,і szervezetek munkásainak na csoportját. A legjelesebb munkásokat a Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki. (RATAU) DICSŐSÉG A KITÜNTETETTEKNEK AZ SZSZKSZ LEGFELSŐBB TANÁCSÁNAK ELNÖKSÉGÉBEN A Drohe termelési kori női ha Kijevi Sz Ruhagyárra nyújtották a ló rendjelet. Párt és a S nagyra értékelte kollektívák odaa A HA KITŰNT A HŐSIES Új terményraktár épült A Kalvitn Kolhoz sertéstenyésztői azt javasolták, hogy építsenek a farm közelében terményraktárt. A kolhoz vezetősége helyt adott a kérelemnek. Ez lényegesen olcsóbbá teheti a sertéshúst, mivel a takarmányok szállításánál sok munkát és fáradságot takaríthatnak meg ezáltal. Az év elején kezdetét is vette az építkezés. Jól kihasználták az időt a Kolhozközi Építkezési Tanács építészei. Egy hónappal a határidő előtt jelentették a munka befejezését és az épületet átadták a használatnak. SZIDOR E. TEREMJEN KÉTSZER A FÖLD Ha megkérdezik kolhozunk kertészét, Meggyesi Ottiliát, mi sikerének a titka, hogy a vezetése alatt álló kertészet öntözés nélkül is sok zöldségfélét ad el az államnak és nagy jövedelmeket hoz a kolhoznak, ezt a választ kapják: — Igyekszünk jól kihasználni minden talpalatnyi földet. A melegágyaikat egy évben háromszor használja fel zöldség- és palántatermesztésre. De így tesz a mezei földekkel is. Korai retek, káposzta után más növények kerülnek a földbe. A téli káposztát is korai burgonya és más zöldségfélék előzik meg. Ami a kertészetben megvalósítható, alkalmazható a növénytermesztő brigádokban is. Kolhozunkban már régen használják az őszi bükkönyt, az őszi repcét tavaszi kapások előnövényeként. A szántóföldek jó felhasználásának másik igen előnyös módja a tarló utáni vetés. Éppen ezért széles körben alkalmazzuk is. Az árpaföldeken és a korábban betakarított búzaföldeken 40 hektár csatamádét fogunk vetni. Később tavaszi repcét vetünk tavaszi zöldtakarmánynak, ősszel még juhok legeltetésére is vetünk őszieket. Azt, hogy a kolhoz tejtermékfarmja termékenyen dolgozik, éppen ezeknek a vetéseknek köszönhetjük. Természetesen a másodvetés csakis akkor járhat eredménnyel, ha megfelelő talajba jut. Éppen ezért vetés előtt a talajt műtrágyafélékkel felültrágyázzuk. A másik feltétele a sikernek a korai vetés. Mindig a másodvetésre kijelölt földeken kezdjük az aratást, s gondoskodunk arról, hogy azokról a szalma az aratást követő harmadik napon betakarításra kerüljön és ne gátolja a gépek munkáját. MARGITICS J., a Marx Károly Kolhoz agronómusa. Bő TERMÉS ÍGÉRKEZIK Az Új Élet Kolhoz kertészeinek minden nap új örömöt hoz. A kertészetben a korai zöldségfélék után megkezdődött a káposzta, az uborka és a burgonya betakarítása. A Todorov Ferenc vezetése alatt álló brigád már eddig 2 mázsa uborkát, 30 mázsa káposztát és 15 mázsa korai burgonyát vitt piacra. Burgonyából, melyből két hektárt ültettek, különösen jó termés ígérkezik. A brigád részlegén hektáronként legkevesebb 200 — 220 mázsás termésre számítanak. Káposztából pedig hektáronként legalább 300 mázsás termésre van kilátás. BIHARI 7. HATÁRIDŐ ELŐTT A Berehovói Kerületi Fogyasztási Szövetkezet Készletezési Hivatala határidő előtt, június 30-án teljesítette a gyapjúfelvásárlásévi tervét. A gyapjú terven felüli felvásárlása tovább tart. Pál B., Jatz R. Július 10-é az állattenyésztők kerületi ünnepe Az UKP kerületi bizottságának bürója és a kerületi végrehajtó bizottság együttes határozata értelmében az állattenyésztők kerületi ünnepét ez év július 10-én tartják meg az ivanivkai Csapajev Kolhozban, a győztesknek az ünnepségen átnyújtják a vörös vándorzászlókat, az élenjárókat értékes ajándékokkal, dicsérő oklevelekkel tüntetik ki. A résztvevők számos kulturális és sporttömegrendezvényben gyönyörködhetnek. Az ünnepen részt vesznek mindazok a kolhozok, amelyek minden 100 hektárra 35 mázsa húst értek el, juhonként 3,6 kilogramm gyapjút nyírtak, tojótyúkonként 75 tojást értek el. Meghívják az ünnepségre a fejőnőket, akik tehenenként 1350 liter tejet fejtek, a borjúgondozókat, akik 700 grammos napi súlygyarapodást értek el, a sertéstenyésztőket, akik kocánként 10 malacot neveltek fel, a juhászokat, akik 3,7 kilogramm gyapjút nyírtak és a baromfigondozókat, akik 80 tojást értek el tojótyúkonként. VÖRÖS 3. ZÁSZLÓ oldal 1966 július 2. szombat