Vörös Zászló, 1971. január-június (27. évfolyam, 1-76. szám)

1971-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJÁT. EGYESÜLJETEK: VÖRÖS ZÁSZ­LÓ Az Ukrajnai KP Berehovói Kerületi Bizottságának és a Dolgozók Képviselői Kárpátontúli Területi Berehovói Kerületi Tanácsának lapja 27. évfolyam. ♦ • ♦ 1. (3493). sz. ♦ : 1971.­­ ♦ ♦ . január $ ♦ ♦ ♦ ■* ♦ . * I . péntek * Ara­b képek Az újság ukrán és magyar nyelven jelenik meg Boldog Újévet, elvtársak! Hazánk behavazott, végte­len térségei fölött éjfélkor el­­­ hangzott a Szovjetunió himnu­szának ünnepélyes, magasztos melódiája. A szovjet emberek milliói az új, 1971-es évre emelték poharukat. Mit hozott számunkra a ta­valyi év? Mivel gazdagította hazánkat? Túlzás nélkül állíthatjuk,­­ hogy 1970 jelentős év volt or­­­­szágunk történetében. Ekkor­­ ünnepeltük Lenin V. I., a kom­munista párt és a szovjet állam megalapítója, a világproletariá­tus vezére, a zseniális teoreti­kus születésének 100. évfordu­lóját. Mint országunk többi népei, a berehovói kerület dolgozói is nagy munkasikerek­kel ünnepelték ezt a jelentős évfordulót. Odaadó, öntudatos munkájukért nagy kitüntetés­­­­ben részesültek: kerületünk­­ több mint kétezer dolgozója kapta meg a Lenin-jubileumi emlékérmet-Tavaly ünnepeltük a hős­­ szovjet népnek a Nagy Honvéd i­dó Háborúban elért győzelme­­ 25. évfordulóját. Területünk lakosai számára ez az esemény majdnem egybeesett még egy évfordulóval: Kárpátontúl és Szovjet-Ukrajna egyesülésének 25. évfordulójával. Most, az új év első napján, mindannyian örömmel gondo­lunk arra, hogy a berehovói ke­rületben valamennyi munkás, kolhozista, értelmiségi hoz­zájárult a kommunista párt és a szovjet állam által felvázolt feladatok megva­­lósításához. Az ipar még szeptember 25-én teljesí­tette a termékek értékesítésé­nek ötéves tervét. Jelentősen túlteljesítették az állattenyész­tési termékek, a szemestermé­nyek, a zöldségfélék, a gyü­mölcsfélék, a burgonya állami eladásának ötéves tervét is. Komoly sikereket értünk el a dolgozók jólétének növelésé­ben. De Lenin V. I. arra tanít bennünket, hogy nem szabad megelégednünk az elért ered­ményekkel, hanem tovább kell haladnunk előre. Ezt jól tudják kerületünk dolgozói. Az új ötéves tervidő­szak első évébe, az SZKP és az Ukrajnai KP XXIV. kong­resszusának évébe lépve, elha­tározták, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek hazánk to­vábbi felvirágoztatása érdeké­ben. Erről tanúskodnak az 1971. évi szocialista kötelezett­ségvállalások, amelyeket az ipari üzemek, a kolhozok és szovhozok dolgozói tettek. Nem kevesebb, mint 3,6 ezer tonna szemesterményt, s 5,8 ezer tonna zöldségfélét, і 1,6 ezer tonna burgonyát, 1,8 і ezer tonna dohányt, 6,3 ezer­­ tonna szőlót, 3,6 ezer tonna­­ húst, 14,3 ezer tonna tejet, 3 і millió darab tojást fognak el­adni az államnak, ezt a feladat I­­ot állították maguk elé a be­rehovói kerület kolhozainak és szovházainak a dolgozói. Nem kételkedünk benne, hogy be­csülettel teljesítik vállalt köte­lezettségüket. Az SZKP és az Ukrajnai KP XXIV. kongresszusának méltó fogadásáért folyó harc élén a kommunisták haladnak, ők az új évben is megtesznek min­dent, hogy odaadó munkára mozgósítsák a dolgozókat, hogy minden erejüket, minden ener­giájukat a kommunista párt által eléjük állított feladatok megoldására fordítsák. Azt kívánjuk, hogy az 1971- es év a béke éve legyen, ha­zánk további felvirágzásának az éve. Hozzon sok örömöt, bol­dogságot, nagy alkotói sikere­ket minden dolgozónak! Boldog Újévet, kedves elv­­társak! BARATE Ferenc: A TEL Évente egyszer ránk költötte pénze részét hajdan apánk, öröm sugárzott szemeinkből, habár nem volt újévi fenyőfánk. Ablakunkra csillagokat a téli éj hidege csalt... A kopár fák havas ágain a szél zenélt ünnepi dalt. Apám állán hófehéren remegett a vatta-szakáll Hittük, hogy ő a Télapó... aki csengés szánkóval jár. • «-o r*« « * * ♦ • ♦ »♦ ♦ APÓ Olvadozó hó takarta már kopottas kalapját. Mély hangon szólt, s nem ismertük... Csodálkozva lestük szavát. Jóra intett mosolyogva és megnyílt a kabát zsebe. Piros alma, csokoládé került elénk, ránk nevetve, örültünk, hisz Jó anyánk kék szemében is ki­gyűlt egy láng, mely ragyogott, s szórta, szórta szíve forró melegét ránk... HAZÁNK ÉLETÉBŐL ERŐSZÁLLÍTMÁNYOK Belgorod. A Centroru­da tröszt bányavállalatai ötvenezer tonna vasércet termelnek naponta. Ez majdnem másfélszer több, mint az ötéves tervidő­szak kezdetén volt. Órán­ként indulnak innen a megrakott szerelvények Lipeckbe, Tulába, Maka­­jevkába, Cserepovecbe, Novotrojickba, Megnyitó­gorszkba... ч A medence vállalatai sikeresen teljesítették az ötéves tervfeladatot, kö­zel 70 millió tonna ércet szállítottak a kohászok­nak. І SZÁZMILLIÓ HEKTÁRT LÁTTÁK EL VÍZZEL Alma-Ata, Kazahsztán talajjavítást végző szak і emberei határidő előtt tel­jesítették szocialista köte­lezettségvállalásukat és az év kezdetétől négy mil­lió hektárnyi legelőt lát­tak el vízzel, 150 ezer hektárral többet, mint amennyit a terv előirány­zott. Ezenkívül 100 millió hektár legelőt öntöznek, több mint ötvenezer mes­terséges vízforrást létesí­tettek. Ezek egyenegyede­­ a jelenlegi ötéves tervidő- I­szakban készül. A béke és a haladás védőbástyája Az 1970-es év nagy sikere­ket hozott a Szovjetunió és más szocialista országok külpoliti­kájában. A francia Le Monde című újság azt írta, hogy a szovjet diplomácia, amelyre «különleges dinamizmus» jel­lemző, sok fontos győzelmet aratott. Ezek a győzelmek min­den frontján láthatók annak a harcnak, amelyet országunk a szocialista világrendszer, a bé­ke és a nemzetközi biztonság megszilárdításáért, a fegyver­kezési hajsza ellen, a gyarma­tosítás felszámolásáért, az ag­resszió és elnyomás erői ellen folytat. Az imperializmus agresszív politikájával szembeni aktív ellenállás a szovjet állam kül­politikájának fő alkotórésze. Nagy szerepet játszanak a Szov­jetunió és a többi szocialista országok az USA vietnami és indokínai agressziója elleni, az izraeli agresszió következ­ményeinek felszámolásáért és az igazságos közel-keleti béke megteremtéséért folyó harcban. Nagy jelentőségű ezzel kapcso­latban az EAK párt- és kor­mányküldöttségének szovjet­­unióbeli látogatása, ami nem­rég ért véget. A kairói Al Ah­­ram című lap hangsúlyozza, hogy a moszkvai tárgyalások kommünikéje nagy szerepet játszik annak a szabotázsnak a megakadályozásában, ame­lyet Izrael a közel-keleti vál­ság rendezése ellen folytat Az SZSZKSZ és más szoci­alista országok külpolitikájá­nak jelentős sikere az SZSZKSZ és az NSZK, valamint Lengyel­­ország és az NSZK közötti szerződés megkötése. Ezek a szerződések megerősítették a jelenlegi európai határok sért­hetetlenségét, elősegítették az európai helyzet jelentős nor­malizálódását. Kontinensünkön fokozódik a biztonság megszi­lárdítására és a jószomszédi együttműködésre való törekvés. Az SZSZKSZ és a többi szo­cialista államok nagy erőfeszí­téseket tettek annak érdeké­ben, hogy az ENSZ XXV. ju­bileumi plenáris ülésszaka olyan fontos dokumentumokat fogadott el, amelyek megfelel­nek a népek alapvető érdekei­nek. Ezek közé tartozik a nem­zetközi biztonság megszilárdí­tásáról szóló nyilatkozat, az a szerződés, amely megtiltja a­, atomfegyvereknek és más tö­megpusztító fegyvereknek a tengerek és óceánok fenekén való elhelyezését, az a prog­ram, amely a gyarmati sorban lévő országok és népek füg­getlenségéről szóló nyilatkozat teljes mértékű megvalósítására irányul. A tavalyi év új fényes bizo­nyítéka annak, hogy a Szov­jetunió és a szocialista közös­ség országainak külpolitikája a békét és a haladást szolgálja. HARROW (TASZSZ)

Next