Vörös Zászló, 1971. július-december (27. évfolyam, 78-154. szám)
1971-10-14 / 122. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 27. évfolyam. VÖRÖS ZÁSZLÓ Az Ukrajnai KP Berehovói Kerületi Bizottságának у~v"''———•— és a Dolgozók Képviselői Kárpátontúli Területi Berehovói Kerületi Az újság ukrán és magyar t Tanácsának lapja nyelven jelenik meg ( і * 5122. (3614). sz . : 1971. ♦ ♦ • október і 1 14. I í csütörtök » 1.......................J Ara 2 képek A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója elé két napig tartózkodott várrosunkban az Uzshorodi Állami Egyetem tudományos munkatársainak egy csoportja. Az első napon találkoztak a Bújtorkombinát, a Ruhagyár, a Borgyár és más üzemek munkásaival, mérnöki-műszaki dolgozóival és alkalmazottaival, elmondották, hogyan készül az egyetem kollektívája a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójára. Ismertették terveiket, válaszoltak a dolgozók kérdéseire. Bármerre is jártak, mindenütt szeretettel fogadták őket, köszönetet mondtak a kedves vendégeknek az érdekes találkozóért és a kérdésekre adott kimerítő válaszokért. Másnap, szombaton a Kultúrpalotában az Uzshorodi Al- Ilami Egyetem tudományos munkatársai a város lakosaival közösen tartottak egy színvona і las találkozót. Az elnökségben (fenti felvé- і telünk) az Ukrajnai KP kerü-leti bizottsága és a Dolgozók Képviselői Kerületi Tanácsa végrehajtó bizottságának tagjai, továbbá az egyetem munkatársai foglaltak helyet. Az estet Újfalusi István, a Dolgozók Képviselői Kerületi Tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke nyitotta meg. — Kedves elvtársak! — mondotta. — Engedjék meg, hogy városunk dolgozói nevében és valamennyi jelenlévő nevében üdvözöljem vendégeinket, megköszönjem, hogy ellátogattak hozzánk és találkoztak a kerület és a város dolgozóival. Boldizsár M. (baloldali felvételünk), az egyetem pártbizottságának titkára kapott szót. — Már két napja tartózkodik csoportunk az önök kerületében — mondotta. — Tegnap ellátogattunk az ipari üzemekbe, megismerkedtünk a kollektívák életével és munkájával. Mindenütt láttuk, milyen nagy lelkesedéssel dolgoznak a munkások és mérnöki-műszaki dolgozók az ötéves terv első évi feladatainak teljesítésén. Boldizsár M. szívélyes köszönetet mondott a kerületi pártbizottság bürójának, a kerületi tanács végrehajtó bizottságának, az ipari üzemek vezetőinek és a pártszervezetek titkárainak az érdekes találkozó megrendezéséért. — Tavaly ünnepelte egyetemünk fennállásának 25. évfordulóját — mondotta Boldizsár M. — Jelenleg az egyetem 12 karán közel 11000 diák tanul. Az eltelt negyedszázadban számos szakembert képeztünk ki a népgazdaság, a tudomány és a kultúra különböző ágazatai számára. Az egyetem 592 főből álló tanári kollektívájának több mint fele a mi főiskolánkon szerzett diplomát. Az egyetem hallgatói között 28 nemzetiség képviselői vannak. A tudományos körök és műkedvelő együttesek munkájában ukránok, oroszok, magyarok, beloruszok, grúzok csehek, szlovákok stb. vesznek részt. Több mint 7 éve áll fenn az internacionalista klub, amely szoros kapcsolatot tart fenn a szövetséges köztársaságok és szocialista országok főiskoláival. Gyümölcsöző tudományos kapcsolatokat teremtettünk a Tomszki és a Gorkiji egyetemmel, a Magyar Népköztársaság Szegedi és a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolájával, az Újvidéki Egyetemmel (Jugoszlávia) és más felsőfokú tanintézetekkel. E tanintézetek meghívott tanárai gyakran tartanak előadásokat egyetemünk hallgatói számára. Az egyetemi hallgatók internacionalista nevelésében elért sikerekről tanúskodik, hogy az internacionalisták III. országos fesztiválját tavaly a mi egyetemünk rendezte. — Kollektívánk jelenleg a Szovjetunió fennállásának fél évszázados jubileumára készül — folytatta Boldizsár M. — Nem kétséges, hogy az ünnephez méltóan készülünk fel az évfordulóra. . Ezután Misko J. docens, a közgazdaságtudományok kandidátusa. Telicsko . docens, az orvostudományok kandidátusa. Szilvas K. docens, László T. főmérnök. Borec O., a fizikai kar dékánja, Csernek J. docens és Csavarga I., a levelezői oktatás rektorhelyettese válaszolt a jelenlévők kérdéseire. A válaszok után Újfalusi István köszönetet mondott a vendégeknek közreműködésükért, sok boldogságot, egészséget és sikereket kívánt nekik további munkájukban. Rövid szünet után az egyetem előadóinak férfikórusa, a köztársasági pályázat díjazottja (jobboldali képünk) adott műsort. Hudz P. művészeti vezető irányításával az énekkar ukrán, orosz, litván és magyar népdalokat, valamint ukrán és orosz zeneszerzők kórusműveit adta elő. A hallgatók minden egyes műsorszámot viharos tapssal jutalmaztak. A műsort jelképesen az örök forradalmár (M. Liszenko zenéje, Ivan Franko szövege) c. himnusz zárta. Ukrán népviseletbe öltözött kislány és kisfiú lép a színpadra. Virágkosarat nyújtanak át az énekeseknek. — Elvtársak! — mondotta Pataki P., az Ukrajnai KP kerületi bizottsága propaganda- és agitációs osztályának vezetője. — A város dolgozói és az egybegyűltek nevében engedjék meg, hogy ismételten köszönetet mondjak a kimerítő válaszokért, az érdekes hangversenyért, s a művészien előadott dalokért. Pataki P. üdvözölte Hudz P.-t, az énekkar művészeti vezetőjét, (alsó képünk), és külön megköszönte az egyetem férfikórusának a szép hangversenyt. Ezután Boldizsár M., az egyetem párttitkára szólt a jelenlévőkhöz. — Szeretnék köszönetet mondani egyetemünk valamennyi tanára nevében a meleg és őszinte fogadtatásért —mondotta. — Tudjuk, hogy az önök kerületében szeretik a művészetet, számos tehetséges műkedvelő együttesük van. Jöjjenek el hozzánk, lépjenek fel az egyetem hallgatói előtt. Nagyon hálásak leszünk érte önöknek. Az egyetem tudományos munkatársaival tartott találkozó sokáig megmarad valamenynyi résztvevő emlékezetében. KAMINSZKIJ E. überall E. felvételei Vendégeink az egyetem munkatársai SZOVJET EGYIPTOMI TÁRGYALÁSOK Október 12-én a Kremlben megkezdődtek a Brezsnyev L. I., az SZKP KB főtitkára, Podgornij N. V., a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Koszigin A. N., a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és az Anvar Szadat, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke közötti tárgyalások. Anvar Szadat az SZKP KB-nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak meghívására érkezett hivatalos látogatásra a Szovjetunióba. A tárgyalások során, melyek a barátság, a szívélyesség és a teljes kölcsönös megértés légkörében folytak, megvitatták a szovjet —egyiptomi kapcsolatok további erősítésének és fejlesztésének kérdéseit, tekintettel a két ország 1971. május 27-én aláírt barátsági és együttműködési szerződésére, valamint a kölcsönös érdeklődésre számot tartó fontos nemzetközi problémákat is. Különleges figyelmet fordítottak a közel-keleti helyzetre, továbbá az izraeli agresszió következményei felszámolásáért és az azért folytatott harc kérdéseire, hogy e térségben szilárd béke jöjjön létre a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata összes tételeinek teljesítése alapján. (TASZSZ)