Vörös Zászló, 1972. január-június (28. évfolyam, 1-77. szám)
1972-06-24 / 75. szám
HOLNAP LESZ A SZOVJET IFJÚSÁG NAPJA Megvalósítjuk Iljics meghagyásait Ha HOLNAP lesz a szovjet ifjúság napja. Kerületünk fiataljai a munkában, tanulásban és a társadalmi életben elért hatalmas sikerekkel fogadják hagyományos ünnepüket. Egyetlen pillanatra sem feledkeznek meg Vlagyimir Iljics Lenin meghagyásáról, aki felhívta a szovjet ifjúságot, hogy tanulja a kommunizmust, legyen a világ legigazságosabb társadalmának tevékeny építője. Kerületünk komszomoljai és fiataljai arra törekszenek, hogy valóra váltsák a szeretett Iljics meghagyásait. Erről tanúskodnak a lenini kollokviumok, amelyek az idén a XXIV. pártkongresszus határozatai teljesítésének jegyében folytak. A lenini kollokviumot kerületünk 15 520 fiatalja, köztük több mint 10 ezer komszomol tette le sikerrel. Különösen a Bőrgyárban (komszomoltitkár Janocska Mihály), a Ruhagyárban (Grünberg Dóra), a Területi Kísérleti Állomáson (Birák Olga), a 06031. sz. Autóközlekedési Vállalatnál (Ferki Sándor), a Berehovói 1. sz. Középiskolában (Grün Olga) és a Berehovói 2. sz. Középiskolában (Drozgyenko Olga) volt eredményes a lenini kollokvium. Az említett komszomolszervezetekben ez a rendezvény elősegítette az ifjúság további eszmei megedzését, szakmai és műveltségi színvonalának emelkedését. Az ifjúság körében mozgalom indult a kommunista munkáért. Kerületünkben 134 komszomol-ifjúsági kollektíva dolgozik. Különösen jelentős sikereket értek el közülük Balla István gépesített csoportjának tagjai a Lenin Kolhozban, Fekete Emma csoportjának gyümölcstermesztői a Területi Mezőgazdasági Kísérleti Állomás Barátság-kertjében, Deskó Mária brigádja a Ruhagyárban. Öntudatos, kommunista munkát végeznek a Kísérleti Üzem komszomoljai. A komszomolbizottság (titkár Jurik Nelja) tevékenyen részt vesz a kollektíva életében, irányítja az ifjúság szocialista versenyét. Ennek köszönhetően az üzem komszomol-ifjúsági kollektívái gyakran győznek az üzemi szocialista versenyben. A Kísérleti Üzem komszomol-ifjúsági kollektívái harcba szálltak a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulójának kollektívája cím elnyeréséért. Kerületünk komszomolszervezetei nagy figyelmet fordítanak a komszomolok és az ifjúság eszmei nevelésére és politikai oktatására. Nemrég ért véget a tanév a komszomoloktatásban. A komszomolszervezetek figyelemre méltó sikereket értek el. 1966-hoz viszonyítva a körök és szemináriumok száma megkétszereződött. Kerületünkben összesen 269 kör és szeminárium működött, amelyekben 8500 fiatal, köztük 7200 komszomol gyarapította eszmei-elméleti tudását. A komszomolszervezetek munkájában rendszeresen alkalmazzák a propaganda olyan formáit, mint a lenini óra, elméleti konferencia, szeminárium, beszélgetés a pártról stb. Különös alapossággal sajátította el kerületünkben az ifjúság az SZKP XXIV. kongresszusának anyagát. Gyakran rendeznek lenini olvasásokat, tematikus esteket, vitákat, érdekes találkozókat. Gomozkova Llgyija (Ruhagyár), Papp József (Kísérleti üzem), Gricenko Natasa (Területi Mezőgazdasági Kísérleti Állomás) és más fiatal előadók gyakran tartanak tartalmas előadásokat az ifjúság számára. Az iskolákban most folynak az érettségi vizsgák. Rövidesen új utánpótlást kapnak az üzemek és kolhozok. Nem kétséges, hogy — elődeikhez híven — a mostani végzősök megtalálják helyüket az életben, méltóak lesznek az idősebb nemzedékhez. A szovjet ifjúság napjának ünnepére ezúttal a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulójának évében kerül sor. Éppen ezért a komszomolszervezetek különösen nagy súlyt fektetnek az ifjúságnak a proletár internacionalizmus és a népek közötti barátság szellemében való nevelésére. Kerületünkben megkezdődtek az előkészületek a IX. internacionalista barátságfesztiválra. Minden faluban helyii fesztivált rendeznek. A komszomolok és a fiatalok tevékenyen készülődnek erre az ünnepre. Ünnepükre készülve, kerületünk komszomoljai újra bebizonyítják határtalan odaadásukat a kommunista párt ügye iránt, a szeretet tiliós meghagyásainak valóra váltására törekszenek. KVAK H., az ULKISZ kerületi bizottságának első titkára Már esteledett, amikor megérkeztünk az ifjú sportolókhoz. A táborban élénkség uralkodott, az «Olimpice» egészségügyi sporttábor ünnepélyes megnyitójához készülődtek. A gyerekek színes zászlókat tűzdeltek a sátrakra, az ifjú akrobaták utolsó próbájukat tartották fellépésük előtt az egyik tisztáson. Egy csoport fiú és kislány valamit rajzolgattak egy nagyméretű papírlapon. Ők a faliújság szerkesztőségének tagjai. Tureckaja Szófia, Ivánenko Oleg és Here Szergej, a tábori faliújság első számát készítik. Az ifjú újságírók meginterjúvolták Kovács A. táborvezetőt, aki elmondotta, hogy a sporttáborban az első váltásban 125 ifjú könnyűatléta, tornász, kézilabdázó és labdarúgó fog üdülni. Megteremtettek minden feltételt az ifjú sportolók pihenéséhez. A Berehovói Gyermeksportiskola edzői fognak felügyelni arra, hogy a fiúk és lányok jól pihenjenek, szórakozzanak, gyarapítsák sporttudásukat. Már az első napoktól kezdve különböző versenyeket rendeznek: úszóbajnokságot, asztaliteniszversenyt, futóversenyt különböző távokra stb. A sportolók vidám emberek, összetartók. A laborban már barátságot kötöttek Kovács Leonyid és Cseh Ilonka, Oskin Vlagyimir és Fábián Marianna. Leonyid kortársai között a A felvételen: Oskin Vlagyimir, Fábián Marianna, Cseh Ilona és Kovács Leonyid könnyűatléták a sakktábla mellett. legjobb magasugrónak bizonyult. 1,65 métert ugrott. Cseh Ilona, aki szintén a magasugrásban vett részt, másfélméteres ugrásával bajnok lett a lányok között. Felharsant az ünnepi csapatgyűlés jele. Felsorakoztak az ifjú sportolók. Csillogó szemekkel nézték a tábor zászlaját, melyet Cseh Ilona és Kovács Leonyid húzott fel az árbocra. Megnyílt a borzsavai sporttábor. RISKO M. 4- -Ф—0--Ф-#-h ■ « • • •♦•*** Barátságban a sporttal 2. VÖRÖS oldal ZÁSZLÓ 1972. június 24., szombat PÉLDÁT mutatunk a fiataloknak — mondják a felvételen látható bótrágyi komszomolok. Alig egy éve mentek a Győzelem Kolhoz farmjára dolgozni és mint fejőnők egyre szebb eredményeket érnek el. Arra vállalkoztak, hogy az idén tehenenként 2600 kilogramm tejet fejnek. Szorgalmas munkájuk mellett talál nak rá lehetőséget, hogy elvégezzék középiskolai tanulmányaikat. Tóth Ibolya a kilencedik, Bodnár Julia pedig a tizedik osztályt fejezte most be kiváló tanulmányi eredménnyel. A felvételen: (balról jobbra) TÓTH Ibolya és BODNÁR Julia a Győzelem Kolhoz élenjáró komszomol fejőnői. Überáll Emil felvétele V JF JA TA. JL OS HEVVJEL, Famegmunkáló Kombinátunkban sok fiatal munkás dolgozik a termelés legkülönbözőbb részlegein. S meg kell mondani, hogy lépést tartanak a munkában idősebb társaikkal. A sokéves tapasztalat hiányát pótolja a lelkesedés, az a törekvés, hogy megállják helyüket a kollektívában. Például szeretném felhozni a Harcsás Gizella vezetése alatt álló furnérválogató brigádban dolgozó négy komszomoltagot: Lengyel Erzsébetet, Pilip Olgát, Kis Irént és Lőrinc Máriát. A lányok a középiskola befejezése után álltak munkába kombinátunkban. Idősebb, tapasztaltabb társaik önzetlen segítségével hamarosan leküzdötték a kezdeti nehézségeket. A szakma titkainak elsajátításában felbecsülhetetlen segítséget nyújtott nekik maga Harcsás Gizella brigádvezető, File Margit furnérválogató és a brigád többi tapasztalt tagja. Igyekvésben, törekvésben nem volt hiány. A lányok nagy szorgalommal tanultak. Így hát, nem csoda, hogy hamarosan élenjárók lettek, harcba szálltak a kommunista munka élenjárója megtisztelő cím kivívásáért. Lengyel Erzsébet már el is nyerte ezt a megtisztelő címet. Most komszomolhoz méltóan azon fáradozik, hogy barátnői is a megtisztelő cím viselői lehessenek. Önzetlen tanácsokkal segíti őket. A furnérválogató brigád négy komszomoltagja hangadó a társadalmi élet területén is. Kezdeményezésükre már több ízben rendeztünk csoportos mozi- és színházlátogatást, tanulmányi kirándulásokat területünk rokonszakmájú üzemeibe. Aktívan részt vesznek a szövetséges köztársaságok tiszteletére havonként megrendezésre kerülő barátságesteken. A sportban is megállják helyüket, üzemünk sportszíneit képviselték a területi szpartakiádor könnyűatlétikában, sakkban és lövészetben. Így növekszik közös munkában, együttes pihenésben üzemünk új szakembereinek ifjú gárdája. RABOVSZKI György, közgazdász, az üzemi komszomolszervezet helyettes titkára 1 • * ** t« *t ** •* e« t« H •* *« M »*«»**»» H И M '»•«*•«* «• ♦♦ »•*«»«««**•••*« Engem a komszomol nevelt Még iskolás koromban léptem be a lenini Komszomol soraiba. Igyekeztem úgy tanulni, dolgozni, ahogy arra Lenin tanított. Már mint iskolás részt vettem az agitkultbrigád munkájában, szabad időmben gyakran mentem osztálytársaimmal ki a mezőre, hogy segítsünk szüleinknek a növények ápolásában, a bő termésért vívott harcban. Édesapám gépkezelő volt. Gyakran felkerestem munka közben. Kimondhatatlan öröm volt számomra, ha megengedte, hogy a traktor fülkéjében mellé üljek. Figyeltem a motor egyenletes zakatolását, apám kezeinek hozzáértő mozdulatait. Amikor elvégeztem az iskolát, elhatároztam, hogy én is gépkezelő leszek. Beléptem a Mezőgazdasági Gépesítési Szakiskolába, rövidesen megkaptam a jogosítványomat. Azóta a Lenin Kolhoz mezőin dolgozom. Tavaly nagy elismerésben volt részem, azzal bíztak meg, hogy alakítsak gépesített csoportot. Igyekeztem rászolgálni vezetőségünk bizalmára. Már tavaly elég szép termést értem el úgy kukoricából, mint burgonyából. Az idén arra vállalkoztam, hogy minimális kézi munka ráfordítással hektáronként 60 mázsa szemeskukoricát és 200 mázsa burgonyát termelek. A bő termés eléréséhez jó alapot biztosítottunk. Csoportom gépkezelőivel együtt a földet jól feljavítottuk műtrágyával, ammóniás vízzel, komposztált szerves trágyával. Részlegünkön szemet gyönyörködtetően fejlődnek a növények. Legfontosabbnak tartjuk a növényápolást. Minden munkát az agrotechnikai tervnek megfelelően végzünk. Gyakran ellátogatok más csoportokba is. Mint komszomol, becsületbeli kötelességemnek tartom megosztani velük eddig szerzett tapasztalataimat, rámutatni az észlelt hibákra, lelkesíteni az embereket arra, hogy az SZSZKSZ fennállása fél évszázados jubileumát fogadjuk kimagasló termelési eredményekkel. Esténként betérek a klubba. Részt veszek a műkedvelő együttes munkájában. Igyekszem komszomolhoz méltóan kivenni részemet a munkából, a társadalmi életből. Balla István, komszomol, a Lenin Kolhoz gépesített csoportjának vezetője