Vörös Zászló, 1984. július-december (40. évfolyam, 79-158. szám)

1984-07-03 / 79. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VÖRÖS ZÁSZLÓ AZ UKRAJNAI KP BEREHOVÓI KERÜLETI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A NÉPKÉPVISELŐK KARPATONTYU TERÜLETI BEREHOVÓI KERÜLETI TANÁCSÁNAK LAPJA Az újság 1945. december 19. 1984. július 3., 2-től jelenik meg (5612.) szám KEDD Ara­b képek. AKADÉMIAI VÉGZŐSÖK GYŰLÉSE Az SZKP KB Társada­lomtudományi Akadémiája felkészítette neveltjeinek egy újabb osztagát. Június 29-én Moszkvában ünnepi gyűlést rendeztek a felsőfo­kú tanintézmény hallgatói és aspiránsai kibocsátása alkalmából. Az egybegyűltek előtt felszólalt Ligacsov J. K., az SZKP KB titkára. Az SZKP Központi Bizottsága nevében szívélyesen köszön­tötte a végzősöket, az aka­démia professzorait és elő­adóit, egész testületét a nevezetes esemény alkal­mából, s a gyűlés részvevő­inek tolmácsolta Csernyien­­ko K. U. elvtárs kommunis­ta üdvözletét és jókívánsá­gait. Országunkban a társadal­mi és politikai helyzetet, mutatott rá a szónok, a párt és a nép egységének to­vábbi szilárdulása, az SZKP vezető szerepének növeke­dése jellemzi. Pártünk stra­tégiai jelentőségű feladat megoldásával foglalkozik, nevezetesen a fejlett szocia­lista társadalom tökélete­sítésével. Megkezdődtek az előkészületek az SZKP so­ron levő XXVII. kongresz­­szusához. A párt különös jelentőséget tulajdonít a gazdaságban, a társadalmi életben, a pártépítésben ta­pasztalható pozitív tenden­ciák megszilárdításának és fejlesztésének. Ez sok tekin­tetben meghatározza a párt­­szervezetek tevékenységé­nek irányát. Most minden eddiginél fontosabb, hogy biztosítsuk az aktív pártbe­folyást a társadalmi élet minden területén, állhatato­san javítsuk a pártirányítás stílusát, formáit és módsze­reit összhangba hozzuk a megnövekedett feladatok­kal. Ligacsov J. K. hangsú­lyozta, hogy rá kell hango­lódnunk a népgazdaságban bekövetkező mélyreható mi­nőségi változásokra, ame­lyek a gazdaságnak az in­tenzív fejlődés vágányaira történő átállításával kap­csolatosak. Az SZKP KB 1983. évi júniusi plénumát követő év meggyőzően megmutatta, hogy a plénum előirányza­tainak gyakorlati megvaló­sítása új szintre emeli egész ideológiai, nevelő tevé­kenységünket. És az akadé­mia végzőseinek ebbe a leg­közvetlenebb módon kell bekapcsolódniuk. Az SZKP KB titkára ki­tért arra, milyen fontos szerepet tölt be az SZKP KB Társadalomtudományi Aka­démiája a pártfunkcionáriu­­sok, tanácsi és ideológiai dolgozók képzésében, s ki­emelte, hogy a párt tapasz­talt, kipróbált káderekkel rendelkezik. Az élet azon­ban szüntelenül újabb és újabb követelményeket tá­maszt velük szemben. S a jelenlegi körülmények kö­zött különös jelentőségre tesznek szert az olyan tulaj­donságok, mint a hozzáér­tés, az új iránti fokozott fogékonyság, az, hogy a munkát az objektív törvény­­szerűségeknek megfelelően tudják megszervezni, to­vábbá a nagyfokú pártos­ság, feddhetetlen erkölcsi arculat. A szovjet elvtársakkal együtt az akadémiát a test­véri szocialista országokból — Bulgáriából, Magyar­­országról, Mongóliából, Lengyelországból, Csehszlo­vákiából, az NDK-ból, Ku­bából és Vietnamból érke­zett hallgatók és aspiránsok nagy csoportja fejezi be. Az együttes tanulás a párt­jaink által felhalmozott ta­pasztalatok cseréje , a pro­letár, szocialista internacio­nalizmus jó iskolája, s konk­rét módon kinyilvánítja a pártjaink és népeink között erősödő barátságot és együttműködést. A Központi Bizottság meggyőződése, hangsúlyoz­ta Ligacsov J. K., hogy az akadémia növendékei aktí­van látnak majd hozzá a munkához, alkotó módon és odaadóan fognak dolgozni, méltóképpen teljesítik a párt és a nép előtti köte­lességüket. (TASZSZ) TÖKÉLETESÍTSÜK AZ IDEOLÓGIAI MUNKÁT Június 28—30-án Lvov­ban övezeti tanácskozást tartottak az ideológiai mun­ka tökéletesítésének kérdé­seiről, különös tekintettel az SZKP KB 1983. évi jú­niusi és ezt követő plénu­main hozott határozatokra. Csernyenko K. U. elvtárs­nak, az SZKP KB főtitká­rának útmutatásaira. A tanácskozáson részt vettek pártmunkások, tö­megtájékoztatási eszközök, ideológiai intézmények ve­zetői. Ukrajna, Belorusszia, Moldávia, a balti köztársa­ságok tudósai, a Szovjetunió Fegyveres Erőinek politikai tisztjei. Az értekezlet részvevői előtt felszólalt Zaharov V. G., az SZKP KB propagan­­daosztálya vezetőjének első helyettese, Drugov V. I., az SZKP KB adminisztratív szervek osztálya vezetőjé­nek első helyettese, Dobrik V. F., az Ukrajnai Kommu­nista Párt KB Politikai Bi­zottságának póttagja, a Lvov területi pártbizottság első titkára, a szövetségi köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságai­nak, a területi pártbizott­ságoknak, az SZLKISZ KB- nak, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának felelős munkatársai, tudományos intézmények, alkotó szövet­ségek és társadalmi szerve­zetek képviselői, a sajtó­szervek, a televízió és a rá­dió vezetői. A tanácskozáson megvi­tatták a jelenlegi körülmé­nyek között folytatott ideo­lógiai munka időszerű fel­adatait, e munka hatéko­nyabbá tételének, formái és módszerei tökéletesítésének útjait. Különös figyelmet fordítottak a dolgozók, kü­lönösen a fiatalok hazafias és internacionalista nevelé­sének kérdéseire és arra, hogy a szovjet emberekben ki kell alakítani az imperi­alista politikával, a burzsoá ideológiával és propagandá­val szembeni kérlelhetetlen­­séget. Az értekezlet részvevői megismerkedtek azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket a Lvov terület több városi, kerületi pártbizottsága alapfokú pártszervezete szerzett az ideológiai, po­litikai-nevelő munkában ellátogattak iparvállalatok és gazdaságok kollektívái­hoz. (RATAU) Kazah SZSZK Gellért Natasa a Celinográdi területi Aman­­gelda Szovhoz­­ban dolgozik. Földet szánt, gablónát ter­meszt, a gazda­ság egyik leg­jobb ifjúsági csoportját ve­zeti, és senki­nek sem engedi át a­­szocialista verseny során az elsőséget. Tizen­nyolc éves volt .Nata­sa, amikor neve először megje­lent a szavazó­lapokon. Akkor a kerületi tanácsba választották meg képviselőnek. Az idén Gellért Natasát másodízben választották meg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa képviselőjévé. A képen: együtt a család. — Középen Gellért Natasa, a férje, Bekisev Gazidulla, a szovhoz gépjavító műhelyé­nek vezetője, valamint Arman fiuk és Zsanargul lányuk. Szvarcevics V. és Petuhov V. felvétele KIMUTATÁS a napi tehenenként! tejhozamról és a tej árujellegéről a kerület gazdaságaiban az 1984. július 2-i állapot szerint A gazdaság neve Napi istálló­­átlag (kilogramm) Több vagy kevesebb a tavalyinál (kilogramm) A tej áru­jellege (°/*-ban) Vörös Zászló 11,70 86 Csapajev 11,3 + 0,5 88 Új Élet 11,2 + 2,1 87 Út a Kommunizmushoz 11,2 —0,5 89,8 Marx Károly 10,00 87 Lenin 9,40 86 Győzelem 9,2 + 0,3 89 Barátság 8,7 + 0,5 86 XXI. Pártkongresszus 8,1 — 1,1 87 Kommunizmus Hajnala 7.8 —0,3 81 Lenin Ütja 7,6 — 1,4 80 A kolhozokban: 9,8 + 0,7 86,2 Kísérleti állomás 12,3 + 0,2 88,2 Engels Szovhoz 9.4 + 1.5 83 Muzsalyi Szovhozüzem 9.3 + 0.2 80 Kárpáti Tenyészüzem 8.7 + 1.0 87 A kerületben: 9.9 + 0.2 84 A NAGY GYŐZELEM 40. ÉVFORDULÓJA ELÉ A bútorkombinát 1. számú üzemrészében Seres István kommunistát, a műbútorasztalosok brigádveze­tőjét úgy ismerik, mint tehetséges szervezőt, sok hasz­nos kezdeményezés elindítóját. A múlt év végén pél­dául munkatársaival beszélgetve javasolta nekik, hogy jelképesen vegyék fel brigádtagnak Majko Szergej kijevi repül­őt, aki a Nagy honvédő Háború éveiben városunk felszabadításáért adta életét, és a Hősök terén van eltemetve. A munkások egyetértettek ve­zetőjükkel, és most sikeres munkaőrséget tartanak a szovjet népnek a hitleri Németország fölött aratott­­győzelme 40. évfordulója tiszteletére. Rendszeresen túlteljesítik műszakfeladataikat Kozár Viktor, Rus­­csák Viktor és a brigád más asztalosai. Kérdésünkre, hogy mi ösztönözte a munkásokat erre a lépésre, Seres István a következőket mondta: — A hős szovjet katonák emlékének mély tiszte­lete, akik területünk népeinek szabadságot hoztak, Európa népeit felszabadították a fasiszta rabság alól. Örvendetes, hogy a bútorkombinát dolgozóinak példáját kerületünk más ipari üzemeinek munkásai is követik, így például Vorcsák József és Berényi Gyula brigádjai a famegmunkáló kombinátban jel­képesen Snyirikov Nyikolaj határőrt és Vakarov Dmitro antifasiszta költőt vették fel kollektívájukba. A hősök emléke soha nem halványul el, örökké él a mai és a jövő nemzedék tudatában. A győzelem napja pedig a szovjet nép számára az egyik legszen­tebb ünnep lett. A szovjet nép és Fegyveres Erői a kom­munista párt vezetésével megvédte a szabadságot és a szocialista haza függetlenségét, becsülettel teljesí­tette hazafias és internacionalista kötelességét, fel­szabadítva az elnyomás alól Lengyelország, Magyar­­ország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia baráti népeit. Az SZKP és a szovjet állam a háború utáni évek óta óriási erőfeszítéseket tesz a világbéke megőrzé­sére. A Szovjetunió a szocialista közösség országai­val együtt fellép az összes vitás kérdések békés úton való megoldása érdekében. Ezekben a napokban az egész haladó emberiség nagy érdeklődéssel fogadta a szovjet kormány nyilatkozatát arról, hogy szükség van az USA kormányával való tárgyalásokra a tö­megpusztító fegyverek űrbéli felhasználásának meg­akadályozása érdekében. A napokban tette közzé a sajtó az SZKP Központi Bizottságának a szovjet nép Nagy Honvédő Háború­ban aratott győzelme 40. évfordulójáról szóló hatá­rozatát. A pártszervezeteknek fokozniuk kell a kol­lektívákban folyó politikai tömegmunkát, a dolgozó­kat az 1984. évi tervek és egészében az ötéves terv feladatainak sikeres megvalósítására kell mozgósíta­niuk. Fokozni kell a dolgozók hazafias és internacio­nalista nevelését, miközben ki kell emelni a szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban véghezvitt győ­zelme világtörténelmi jelentőségét. Az SZKP KB határozata javasolja, hogy széles körű ideológiai te­vékenységet bontakoztassunk ki a győzelem napja méltó fogadása érdekében. A jubileumi előkészüle­tek során a kultúrintézmények, a DOSZAAF-alap­­szervezetek tevékenységét is fel kell élénkíteni. A klubokban és könyvtárakban fel kell újítani a szem­léltető agitáció eszközeit, be kell rendezni a harci dicsőség szobáit, könyvkiállításokat kell készíteni, rendszeres eszmecserét és találkozót kell szervezni a Nagy Honvédő Háború veteránjaival stb. A munkásoknak és kolhoztagoknak minden ere­jükkel azon kell lenniük, hogy önfeláldozó munká­jukkal tovább erősítsék szeretett hazánk gazdasági és védelmi erejét. ARATÁS ’8­4 їфооооофоофо BŐ ÁRPATERMÉS Gazdaságunk szakemberei nagy figyelemmel követ­ték az őszi árpa érését. Az egyik árpatáblán vasárnap Kiss Elek és Beregszászi János kombájnosok elindí­tották gépeiket, hogy megkezdjék az idei aratást. Hi­szen ezen a 14 hektáros részlegen kasza alá értek a kalászok. Varga András gépkocsivezető szállította el a kombájnoktól a terményt. Az aratás első napján több száz mázsa árpa érke­zett a magtárba. Eredményesnek bizonyult az első nap: hektáronként 40 mázsa szemet csépeltek ki a kom­bájnosok. Hétfőn más árpatáblákon is beindult az aratás. Forgács Károly, a Vörös Zászló Kolhoz elnöke

Next