Beregi Hírlap, 2001. január-június (57. évfolyam, 1-49. szám)

2001-01-06 / 1-2. szám

GAZDAG MULT, IGÉRETES JÖVŐ A XIX. század közepéig Beregszászban csak felekezeti iskolák működtek egy-két tanítóval. 1864-ben nyílt meg a refom­átus­­ felekezeti algimnázium, amelyet szűkös anyagi körülményei miatt­­ 1874-ben államilag segéd­ezett községi polgári iskolává alakítottak át. 1884-ben az iskolát állami polgári iskolává nyilvánították, amely 1890-ig működött, de már nem tudta kielégíteni a város igényeit. 1­887 áprilisában Halász Ferenc tanfelügyelő memorandumot intézett báró Perényi Zsigmond főispánhoz, amelyben többek között leszögezte: “...a polgári iskola Beregszászon azért nem bír gyökeret verni, mert ha a gyerek elvégzi is Beregszászon a polgári iskola 6 osztályát, gyakorlati pályára sem itt, sem a vidéken nem léphet, válik tehát belőle egy kétes egzisztencia, ki a legjobb esetben a sok hivatal kezelő személyzetének létszámában foglal helyet”. Halász Ferenc memorandumát támogatta Bereg megye 1887 októberi közgyűlése, amely azzal a kéréssel fordult a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, hogy Beregszászon új állami jellegű főreáliskolát nyissanak. Az 1­888—1889. tanévben a polgári fiúiskola I. osztályában már reáliskolai tanítás folyt majd 1890-ben megengedték a latin nyelvnek mint rendkiüli tárgynak az oktatását, ami lehet­ővé tette, hogy a IV. osztályt elvégző diákok a megnyitandó gimnázium V. osztályába léphessenek át. A reáliskolát az 1895—1896. tanévben alakították át főgimnáziummá, a város ehhez 10 ezer forint hozzájárulást biztosított. 1. osztálya 66 tanulóval indult. Mivel Ormay Sándor reáliskolai igazgató megvált intézetétől, a gimnázium vezetésével ideiglenesen Orlovszky István egri reáliskolai tanárt bízták meg. 1899 augusztusában a város telket vásárolt egy modern gimnáziumi épület felépítésére. 1902 novemberében a diákok és tanárok át is vehették a kétemeletes Vérke-parti épületet, amely Pecz Samu műegy­etem­i nyilvános rendes tanár tervei szerint épült. Az első érettségi vizsgák az új épületben 1903-ban voltak. A tantemneken kívül fizikai és kémiai előadóterem állt az oktatás rendelkezésére jól felszerelt szertárakkal. Állandóan bővült természetrajzi szertára, gazdag ásványgyűjteménye, a zene­­szobában és a rajzteremben minden feltétel adott volt a diákok­­adottságainak kibontakoztatására. Щ 1919 júliusában a várost cseh csapatok szállták meg. Az igazgatói teendőkkel az ungvári polgári közigazgatás tanügyi referátusa Aliszkevics Andrást bízta meg, de a jelenlévő 17 tanár közül csak egy tette le a fogadalmat a csehszlovák állam iránti hűségről. Az állásukból elbocsátott tanárok Tarpán megnyitották a gimnázium kihelyezett tagozatát, ahová 189 nyilvános és 48 magántanulót vettek fel. Hivatalos neve a Tarpán Működő Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium volt. 1921 augusztusában Tarpáról Fehérgyam­atra költöztették a tagozatot, ahol az még két éven át működött, majd az anyagi nehézségek, a beregszászi és környékbeli diákok fokozatos elmaradása miatt megszűnt. Beregszászban 1920 januárjától a beregszászi gimnáziumot kéttagozatú ukrán (ruszin) és magyar tannyelvű tanintézetté alakították át. Az ukrán (ruszin) tagozat megnyitására 1920. február 10-én a görög katolikus templomban került sor. Az ukrán tagozaton főleg Nyugat-Ukrajnából anigrált tanárok tanítottak. Attól függően, ki volt a gimnázium igazgatója, hol az ukrán (ruszin), hol a magyar tagozatot helyezték előtérbe. Amikor például Grigássy Mihály ungv­ári polgári iskolai igazgatót nevezték ki a gimnázium igazgatójává, a magy­ar tagozat hátrányos helyzetbe került, majd dr. Lopour Jozef cseh tanár kinevezésével fordítottá­­ vált a helyzet. Miután 1938 novemberében Beregszász újra magyar fennhatóság alá került, a katonaság ideiglenesen igénybe vette az épületet, így a tanítás csak 1939 januárjában kezdődhetett meg. 1944 decemberében a tanintézetet tízosztályos ukrán közép­iskolává alakították át, az ukrán vagy orosz nyelvet nem ismerő diákokat hazaküldték. Beregszászban egészen az 1954—1955- ös tanévig nem volt magyar tannyelvű középiskola! A magyar tannyelvű nyolcadik osztály a mai Kossuth Lajos Középiskolában tíz év múlva, az 1954—1955-ös tanévben indult és csak 1957- ben kerültek ki innen az első magyarul érettségizett diákok. 1990. szeptember 1 -jén Beregszászban újra megnyílt a magyar gimnázium. Mostoha körülmény­ek között, az egy­kori tankombinát épületeiben óraadó tanárokkal kezdte meg működését. Tantestülete Udvari István igazgató vezetésével azonban lépésről lépésre leküzdötte a nehézségeket, példás módon szervezte meg az oktatást és munkájában kiváló eredmény­eket ért el. A Beregszászi Magyar Állami Főgimnáziumnak kiváló tanárai voltak, akikre ma is szeretettel emlékeznek a még élő Vérke-pani öregdiákok. Bárdos László, dr. Bellyei László, Csánk István, Cséke Miklós, Csudáky László, Martin János, Deákné dr. Bartha Katalin, dr. Fenczik Jenő, Flórián Magda, dr. Göndöcs László, Haba Ferenc, dr. Jantsky Béla, Koszorús István, dr. Mihályi Ferenc, dr. Móczár József, Suara Róbert, Zapf László tanárok és sokan mások gazdag útravalóval bocsátották ki a gimnáziumból tanítványaikat. A sztálini terror áldozatai lettek sok diákjukkal együtt Deák Gy­örgy és Szakolczai Gusztáv tanárok. A Beregszászi Magyar Főgimnázium diákjai voltak Benda Kálmán, az Ám­entesítő Intézet főmérnöke, a Vérke szabályozá­­s­­ának megszervezője, dr. Linner Bertalan sebészfőorvos, Tamás Mihály, Pálóczi Horváth Lajos, Ják Sándor írók, Lator László költő, dr. Ortutay Elemér görög katolikus teológus. Kaszab Judit, Garanyi József festőművészek, Dénesi Ödön Ybl-díjas építész, Kis Ferenc irodalomtörténész és sokan mások. Tíz évvel ezelőtt újra megnyitotta kapuit Beregszászban a magyar gimnázium, amely ma Bethlen Gábor nevét viseli. Első érettségizőinek zöme tovább tanul, diákjai sikeresen szerepelnek a legrangosabb tanulmányi versenyeken, a tanintézetben komoly oktató-nevelő munka folyik, jövője ígéretes! BEREGSZÁSZI GYÖRGY ­ 2001. január 6., szombat ~C^_Kopogtató~]^2] M­a a Beregvidék népszerű zeneművészeti egyéniségeiről szeretnénk szólni, a felsorolásból nem hagyhatjuk ki Ni­kulinec Jev­henyiját sem. Az Isten rendkívüli tehetséggel, műv­észeti ambíciókkal, határtalan energiával áldotta meg. Amikor megemlítettem Jevhenyija Szemenyiv­nának, hogy életútjáról és alkotó tevékenységéről szeretnék írni, némileg elcsodálkozott és elég nehezen egyezett bele a találkozóba. De engedve az "erőszaknak" és hosszan tartó érdeklődésemnek, végül megbeszéltünk egy időpontot. Már az elején szeretném leszögezni, hogy Jevheny­ija Szemenyivna rendkívül érdekes beszélgetőtársnak bizonyult. Ni­kulinec Jevhenyija Harkivban született egy zene­rajongó családban. Az édesapja csodálatos énekhanggal rendelkezett, otthon érezte magát a zene világában. Tízéves korában a kislány elv­esztette édesanyját, ami negatív hatással volt egész további életére. E­nnek ellenére iskolai éveiben Zsenya volt a tanintézet kórusának szólistája részt vett a harkívi úttörőotthon mellett működő hangszeres együttesek tevékenységében, kitűnő tanuló volt, a tantárgyi olimpiákon gyakran kapott díjakat. Később látogatója lett a művészeti szakkör foglalkozásainak, elvégezte Szokolov mester művészeti stúdióját. 1941-ben Ni­kulinec Jevhenyija sikeresen felvételizett az építészeti főiskolára. A háború év­eiben a családot (az édesapját, a lány­testvérét és Zsenyát) az uráli Izsevszk városba evakuálták, ahol a fiatal lány az 524. sz. hadiüzemben dolgozott. Itt ismerkedett meg Tretyjakov­. kitűnő énekessel, aki énekelni tanította. (Jevhenyija Szemenyivna szavai szerint az énekes fellépett Saljapinnal a Marisiinszki színházban, csodálatos tenorhanggal rendelkezett­­ a szerző). Ezenkívül Zsenya részt vett a rádióbizottság munkájában, aktív tagja v­olt az agitációs­ kultúrbrigádoknak, gyakran fellépett a hadikórházakban a sebesültek előtt. Ni­kulinec Jevhenyija egyébként rendkívüli koloratúrszopránnal rendelkezik. Később Votkinszk városának színházában dolgozott. Arra vágyott, hogy professzionális szinten tanulja a zenét. Saját bevallása szerint nagy­on szerencsésnek mondhatja magát, hriszen élete során számos rendkívüli embert ismerhetett meg. 1943-ban például Izsevszkben vendégszerepelt a Petrov (eredeti nevén Krauze) a Szovjetunió népművésze által vezetett társulat a Nagyszínházból. Jevhenyija ajánlólevelet kapott tőle a Nagyszínház mellett működő stúdióban való tanuláshoz. De csak egy év múlva sikerült Moszkvába utaznia, ugy­anis egy súlyos betegség megakadályozta ebben. . 1944-et írtak. A Nagyszínház stúdióját bezárták. A fiatal és tehetséges lány számára ez nagy megrázkódtatást és csalódást jelentett. Később felvételizett a Glazunov nevét viselő színmű­vészeti szakiskolába (ebből len az Állami Színművészeti Főiskola), ahol az operett szakon tanult olyan ismert színészekkel, mint Smiga és Zilinszka. A családi körülményei miatt Jevhenyija Szemenyivna kénytelen v­olt lemondani a zenei karrierről. 1947-ben Kárpátaljára jött, magánvizsgát tett és karmesterként dolgozott. Beregszászban Ni­kulinec Jevhenyija iskolákban és a gy­ermekalkotóházban tevékenykedett, az egészségügyi és a ruhaipari szakközépiskola műkedvelő együttesei vezetője volt. Fél évszázados művészeti tevékenységéért A munka veteránja megtisztelő kitüntetést kapta. 1965-ben megkapta A közoktatás jelese címet, a fiatalság nevelésében való aktív részvételét a Közoktatási és Művelődési Minisztérium számos oklevéllel és diplomával jutalmazta. Ugyanabban az esztendőben a Ni­kulinec Jevhenyija vezette 2. sz. középiskola amatőr gyermekegyüttese meghívást kapott az esztétikai nev­eléssel foglalkozó országos konferenciára. 1967-ben ez a kollektíva díjazottja lett az I. országos ifjúsági tehetségkutató fesztiválnak. Ez a rendezvény­ egyébként az Orljatko nemzetközi táborban zajlott és 15 köztársaság képviselői vettek benne részt. A beregszászi műkedvelők képviselték Ukrajnát és I. fokozatú diplomával tértek haza. Ni­kulinec Jevhenyija tevékenységét nagyra értékelték olyan neves zeneművészeti egyéniségek is, mint Kabajevszkij és Pahmutova. Az Ifjú gárda köztársasági táborban megtartott dalfesztiválon a Beregszászi 1. Sz. Középiskola általa v­ezetett vokálegyüttese az első helyezést érte el. 1977-ben Jevhenyija Szemenyivna meghívást kapott Moszkvába, hogy előadást tartson a Szovjetunió Pedagógiai Akadémiáján az iskolai kórusokkal való munkájáról, ahol nagy sikert aratott a beregszászi leány vokálegyüttes. Ni­kulinec Jevhenyija nemcsak tehetséges előadó, de műkedvelő zeneszerző is. Dalai nagy népszerűségnek örvendenek nemcsak Ukrajnában, de Oroszországban is. “Az anyák békét akarnak” című dalával például a Moszkva megy­ei pály­ázaton II. hely­et szerzett. A nagy honv­édő háború 55. évfordulójára Jevhenyija Szemenyivna megzenésítette Szluzsajev a­sztriji költőnő két dalát. Ezek a dalok a városi veterán-találkozón debütáltak, azóta nagy népszerűségnek örvendenek. Hosszú évek során Jevhenyija Szemenyivna volt a vezetője a járási kórház vokálegyüttesének, amely megkapta a megtisztelő népi címet. A kollektíva gy­akran vendégszere­pelt nagy sikerrel Szlov­ákiában és Magyarországon. Nitkulinec Jev­henyija otthonában sok festményt láttam: ez a rendkívüli hölgy kitűnően egyesítette a két művészeti ágat, a zenét és a festészetet. Akvarelljei elvarázsolnak, lekötik a néző figyelmét! Nyugdíjazása után Nitkulinec Jevhenyija nem hagyta abba aktív életmódját. Ő a járási Gy­ermekalkotóház ifjúsági zenei-drámai színházának szervezője. Zsiguc Nyina, a Gyermekalkotóház igazgatója szavai szerint éppen a művésznő széles skálájú alkotó tevékeny­sége alapozta meg rendkívüli népszerűségét a beregvidékiek körében. Jevhenyija Szemenyivna három gy­ermek édesanyja, akik méltó folytatói a családi hagyományoknak. Fia, Volodimir sikeresen befejezte a Harkivi Művészeti Főiskolát, valamint a Scsukinszki Színhházi Iskolát, a kárpátaljai megyei televízió művészeti vezetője volt. Áttelepült Magyarországra, a budapesti TV munkatársa. Olga lánya (művésznevén Beregszászi Olga, a képen őt láthatják az édesanyjával) az Ungvári Zeneművészeti Iskolában, valamint az Állami Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Ismert magyarországi színésznő és sanzonénekes. Fiatalabb lánya, Ni­kulinec Zsanett zongoraművész, egy magyarországi zeneiskola igazgatója. Jelenleg Jevhenyija Szemenyivna a Beregszászi 1. Sz. Középiskola gyermekegyüttesének vezetője. Sokéves gyümölcsöző, alkotó tevékenységét több kitüntetéssel jutalmazták, de számára a legfőbb elismerés környezetének tisztelete és megbecsülése. Beszélgetésünk hosszúra sikerült, de mint ahogyan az általában lenni szokott, egy érdekes személyiséggel való párbeszéd közben az ember nem veszi észre az idő múlását. Egy­ébként Jev­henyija Szemenyivna beszédstílusa választékos és igényes. Megmutatta nekem a családi fényképalbumokat is. Észrevettem, hogy beszélgetőtársam szeme ma is olyan fiatalosan csillog, mint sok évvel ezelőtt. Találkozásunk végén feltettem neki néhány kérdést. — Érdekelne engem, hogy az Ön zenei pályája a sors szeszélye, a körülmények egy­beesése következtében vagy tudatosan alakult? — Kétségtelen, hogy’ tudatos választás volt, hiszen annak ellenére, hogy képzőművészettel is foglalkoztam és műszaki főiskolán is tanultam, számomra mindig a zene volt a legfontosabb. — Visszatekintve a múltra, hogyan jellemezné életútját? — Nehéz időket éltünk a háború éveiben. Gyakran fáztunk és éheztünk, de mindig optimista voltam. Az embereket éltette a gy­őzelembe, a jobb és könnyebb életbe vetett hit. Ifjúságom tele volt élményekkel. Sokat utaztam, koncerteztem. A mostani életemből mindez hiányzik. — Mit jelent Ön számára az a fogalom, hogy “vérbeli muzsikus”? —Érdekes kérdés. Úgy vélem, nem fontos, hogy­ a vérbeli muzsikusnak diplomája legyen. A muzsikusnak rendkívül gazdag lelkivilággal kell rendelkeznie, a zenéből kell merítenie az ihletet. Ez egy lelkiállapot... — El tudná képzelni, hogy külföldre költözik? — Egyelőre nem foglalkoztatnak ilyen gondolatok. Szeretem a hazámat, az itt élő embereket. Egyébként már sokszor lett volna alkalmam arra, hogy külföldre költözzem. Gyermekeim Magyarországon élnek, de számomra elképzelhetetlen, hogy más országban telepedjek le és ott otthon érezzem magam. Beregszászban mindenki ismer és tisztel. Jelenleg is gy­em­ekekkel foglalkozom. Ez éltet engem­ , a szülőföldem, a munkám. — Mily­en tanácsokat adna a fiatal nemzedéknek? — Ne feledjék el, hogy a siker érdekében sokat kell tanulni és dolgozni. Minden dologhoz fanatikus módon kell hozzáállni. A jelenkor ifjúsága még nincs tudatában az idegen nyelvek ismerete fontosságának és annak, hogy elenged­hetetlen egy bizonyos műveltségi szint megszerzése. Sajnos jelenleg életünk minden területére jellemző a dilettantizmus. Úgy vélem, több szakavatott és művelt emberre lenne szükség és arra, hogy a lelki tisztaság és jóság uralja a földet. — Köszönöm a beszélgetést jó egészséget, örömökben gazdag, boldog életet kív­ánok Önnek. PASZICSNIK TARASZ, a Kárpátaljai Kis Tudományos Akadémia tagja Városunk zenei életének élő legendája BEREGI HÍRLAP "ÍT * 3. oldal

Next