Beregi Hírlap, 2002. január-június (58. évfolyam, 1-51. szám)
2002-02-16 / 14-15. szám
Az újság 1912. december 9-től jelenik meg 14-15. szám 2002. február 16., szombatra: 35 kép. wwww.bhirlap.bereginfo.com Hírek, események Megkezdődött Milosevic pere Hágában A hágai Nemzetközi Törvényszéken kedden Carla Del Ponte főügyész bevezető nyilatkozatával megkezdődött Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő pere. A politikust háborús és emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével, valamint népirtással vádolják a 90-es évek három nagy délszláv konfliktusában játszott szerepe miatt. Elmarasztaló ítélet esetén életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják. A tárgyalást megnyitó Carla Del Ponte, a törvényszék főügyésze “az emberiség által ismert legsúlyosabb bűncselekményekkel" vádolta Milosevicet. Megállapította, hogy a politikus "kimondhatatlan szenvedéseket” okozott a délszláv konfliktusok számtalan áldozatának tevékenységéve, amelynek során egyedül személyes ambíciói és hatalomvágya vezérelték. Az eredeti terveknek megfelelően a tárgyalás nyitónapja a bevezető ügyészi álláspontok ismertetésével telt el, de a vád képviselői nem tudták befejezni az ügy hátterét és általános összefüggéseit bemutató nyilatkozatukat. A tárgyalást a délután közepén berekesztették. Orbán Viktort díszdoktorrá avatták a Tufts egyetemen • Orbán Viktor — saját szavai szerint — nem túl derűlátó azt illetően, hogy rövidesen Szlovákiával is megállapodásra lehet-e jutni a magyar kedvezménytörvény kérdéseiben. A miniszterelnök ezt hétfőn a Boston melletti Tufts egyetemen, az egyik hallgató kérdésére adott válaszában mondta, miután az egyetem Fletcher School nevű jogi és diplomáciai akadémiáján díszdoktorrá avatták. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország öt másik szomszédjával — Ukrajnával, Romániával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával — egyetértés van a fenti témában. A miniszterelnök kiemelte, hogy Közép-Európa számára az európai integráció és a transzatlanti kapcsolatok erősítése egyaránt fontos, egymást segítő folyamat. Közép-Európának a kontinens integrációjába való bevonását úgy jellemezte, hogy annak révén Európa határai Németországtól a balti államokig és Ukrajnáig, illetve Ausztriától Magyarország keleti határáig tolódnak ki. Szlovák értelmiségiek felhívása a kedvezménytörvény fogadtatása kapcsán • Nyugtalanító nacionalista szenvedélyeket korbácsoltak fel vezető pártpolitikusok a magyar kedvezménytörvény kapcsán a szlovákiai közéletben: saját választási preferenciáik növelése érdekében ismét előhúzták az úgynevezett magyar kártyát — állapították meg hétfőn közzétett figyelmeztető nyilatkozatokban vezető szlovák értelmiségiek. Sajnálatos — áll az MTI pozsonyi tudósítójához is eljuttatott nyilatkozatban —, hogy ez a felelőtlen magatartás nemcsak a populista-nacionalista pártok sajátja. A kedvezménytörvény ellen fellépő parlamenti nyilatkozat vitájában olyan, aggasztóan durva, minden jó ízlésű embert sértő magyarellenes kirohanások hangzottak el, amelyek nem egyeztethetők össze a nemzetek és népcsoportok békés együttélésének elveivel. A harminc szlovák értelmiségi egyszersmind annak a meggyőződésnek ad hangot, hogy a magyar kedvezménytörvény kapcsán mindkét országban felszínre került szenvedélyek nem kedveznek a probléma békés rendezésének és a jövőre nézve is veszélyesek — áll a felhívásban. Az aláírók szerint a magyar jogszabály "problematikus jellegére" az Európai Unió is rámutatott, így a szlovák diplomáciának is kedvező feltételei kínálkoztak a 21. század Európájához méltó megállapodásra. Ezzel szemben a szlovák parlament magyar jogszabály ellen szóló nyilatkozatában is olyan, a feszültséget csak fokozó és a Szlovák Köztársaság külföldi tekintélyét károsító megfogalmazások kaptak helyet, amelyek végképp nem kedveznek a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kétoldalú megállapodás esélyeinek. A harminc szlovák értelmiség ezért arra szólítja fel a politikusokat, az állami intézményeket és a demokratikus pártokat, hogy a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatosan keressék az elfogadható megoldásokat, ne tévesszék szem elől Szlovákia jogos érdekeit, de térjenek le a konfrontáció útjáról, mert Szlovákia integrációs esélyeinek megőrzése, az ország felvirágoztatása ezen az úton nem érhető el. (Internet) Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke és Anatolij Kinah, Ukrajna miniszterelnöke Beregszászban Mint lapunkban már tájékoztattunk róla, Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke múlt szerdán és csütörtökön Ukrajnában tartózkodott. Az elnök és a kíséretében lévő személyiségek hivatalos ukrajnai látogatásuk második napján Kárpátaljára érkeztek. Mádl Ferencet kárpátaljai útjára elkísérte Anatolij Kinah, Ukrajna miniszterelnöke. Az ünnepélyes fogadtatás után a megyei állami közigazgatási hivatalban folytatódott a hivatalos program, ahol a felek a tárgyalóasztalnál többek között a határ menti régiók együttműködésével kapcsolatos időszerű problémákat tekintették át. Az ungvári program végeztével a Magyar Köztársaság elnöke felkereste a munkácsi várat, kíséretével megtekintette a Petőfi Sándor és II. Rákóczi Ferencemlékszobákat, illetve a kárpátaljai népviseletek kiállítását. Ezután a vendégek Beregszászba indultak. A város főterén Mádl Ferencet, a Magyar Köztársaság elnökét és Anatolij Kinah kormányfőt köszöntötte Varga Levente, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulátusa beregszászi ügyfélszolgálati irodájának vezetője, Gajdos István, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke, Revák István, a járási tanács elnöke, Zsupán József, Beregszász polgármestere. A beregszásziakkal való rövid találkozó után a vendégek ellátogattak a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolára, ahol Orosz Ildikó, a főiskola elnöke és Soós Kálmán főigazgató köszöntötte őket. Az üdvözlő beszédek után köztársasági elnök és a miniszterelnök felavatta a KMTF kollégiumát, majd a Kossuth téren Zsupán József, Beregszász megyei jogú város polgármestere átnyújtotta az egykori királyi törvényszék jelképes kulcsait Mádl Ferencnek (a közelmúltban a városi tanács határozata alapján az épületet átadták a főiskolának, a felújítási munkálatokhoz pedig a Magyar Köztársaság fog jelentős anyagi segítséget nyújtani). Ezt követően Mádl Ferenc a KMTF épületében találkozott a kárpátaljai történelmi egyházak vezetőivel. Anatolij Kinah kormányfő Hennagyij Moszkal kormányzó kíséretében felkereste a járási állami közigazgatási hivatalt, ahol Gajdos István, a közigazgatási hivatal elnöke tájékoztatta a magas rangú vendéget Beregvidék eredményeiről, gondjairól. A beregszászi program végén Kontra Ferenc, a Magyar Köztársaság ukrajnai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete adott fogadást Mádl Ferenc ukrajnai hivatalos látogatása alkalmából. Tudósítóink Választások Az “Ukrajna népképviselőinek megválasztásáról” szóló törvény 34. cikkelye 7. pontja értelmében a 72. számú egymandátumos választókerületi választási bizottság tájékoztatja a lakosságot a Takarékbank beregszászi 7288. sz. kirendeltségén megnyitott Ukrajna népképviselő-jelöltjei választási alapjainak rekvizitjeiről. 1. Ukrajna népképviselő-jelöltje Farkas Mihajlo Ivanovics számlaszám: 264140001 kód: 1864222874 MFO 372039 2. Ukrajna népképviselő-jelöltje Kovács Mikola Mikolajovics számlaszám: 264110002 kód: 2620497706 MFO 372039 3. Ukrajna népképviselő-jelöltje Jacura László Jánosovics számlaszám: 264180003 kód: 1141804277 MFO 372039 4. Ukrajna népképviselő-jelöltje Simon Vaszil Jevhenovics számlaszám: 264150004 kód: 2457803031 MFO 372039 5. Ukrajna népképviselő-jelöltje Sztefanyuk Oleh Mihajlovics számlaszám: 264120005 kód: 2000004139 MFO 372039 6. Ukrajna népképviselő-jelöltje Gajdos István Ferencovics számlaszám: 264190006 kód: 2605703074 MFO 372039 7. Ukrajna népképviselő-jelöltje Kovács Mikola Ivanovics számlaszám: 26411009 kód: 1564804892 MFO 372039 8. Ukrajna népképviselő-jelöltje Kolomijec Viktor Vasziljovics számlaszám: 264160007 kód: 2870207510 MFO 372039 9. Ukrajna népképviselő-jelöltje Cserepanyin Viktor Vasziljovics számlaszám: 264130008 kód: 2391002270 MFO 372039 ORBÁN SÁNDOR, a választókerületi választási bizottság elnöke Ukrajna elégedett az együttműködéssel Ukrajna elégedett az olyan rendkívül fontos struktúrával való együttműködésével, mint amilyen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet. Ezt Iván Pljuscs házelnök hangoztatta az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének küldöttségével történt találkozóján. Iván Pljuscs véleménye szerint az EBESZ Közgyűlése és Projektkoordináló Irodája képviselőinek ukrajnai látogatása lehetővé tette több aktuális kérdés megoldását, nem várva meg a közgyűlés és más szervek üléseit. Ukrajna az EBESZ-szel folytatott együttműködést az európai integrálódás egyik legfontosabb összetevőjének tekinti, mondotta. A küldöttség ukrajnai látogatása tanúsítja, hogy az EBESZ érdekelt az Ukrajnával való együttműködés bővítésében.