Beregi Hírlap, 2006. január-június (62. évfolyam, 1-48. szám)
2006-01-14 / 1-2. szám
99 Karnyújtás a legkisebb testvérnek 99 December 29-én ellátogatott a művészeti iskolába városunk szülötte, Beregszászi Olga, énekes előadó. A művésznő elindított egy programot „Száz perc száz emberért” címmel, amelynek kapcsán még a hónap elején koncertet tartott a beregvidéki nyugdíjasoknak. A program folytatásaként ez alkalommal 27 rászoruló nagycsalád számára adott át anyagi támogatást. Támogatást kapott továbbá a Szolyvai Magyar Iskola, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztálya, az öregek otthona, az ingyenkonyha, a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Egészségügyi Gyermekotthon, valamint az Orosz István görög katolikus lelkész által létrehozott Megmaradni Alapítvány. A rendezvényt Pirigyi Béla, a művészeti iskola igazgatója nyitotta meg, aki köszöntötte a művésznőt, valamint az egybegyűlteket. A városunkba érkezett vendégeket Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának vezetője üdvözölte, akit a művésznő felkért a tartós élelmiszerekből, ruhaneműből és könyvekből álló adományok eljuttatására a rászorulókhoz. A jelenlévőket köszöntötte továbbá Imre Margit, a Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesületének elnöke. Mindhárman köszönetüket fejezték ki a művésznőnek és a vele érkező vendégeknek a jóindulatukért és a nagylelkű adományokért. Ez alkalommal a művésznő nem egyedül jött. A küldöttség összesen 35 emberből állt, akik 13 autóval érkeztek. A Pápai Szabolcs által alapított New York-i Hagyatékőrző Egyesület és a 2002-ben létrejött New York-i Polgári Kör adománygyűjtést szervezett akárpátaljai magyarság megsegítésére. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a különböző amerikai nagyvárosokban működő magyar egyházakon és társadalmi szervezeteken keresztül több száz magyar származású ember. A későbbiekben Magyarország minden részéről csatlakoztak különböző polgári körök és magánszemélyek egyaránt. Jelentős pénzösszeggel támogatta a kezdeményezést a Los Angeles-i Magyar Kör is. Az összegyűlt adományok szétosztásához kérték fel Beregszászi Olga művésznőt. A rendezvényen felszólalt Szilágyi Ákos a New York-i Polgári Kör képviseletében, aki elmondta, hogy a kézzelfogható anyagi támogatás mellett a tagság együttérzését és jóindulatát is tolmácsolta. Vendégünk volt továbbá Balogh Barna, a rövidesen induló Árpád Hírtelevízió főszerkesztője, a Magyarok Világszövetségének képviseletében. A főszerkesztő úr a jelenlévők számára bemutatott egy, a Magyarok Világszövetsége által kiadott és mindenki számára elérhető honlevelet, amely a nemzetünk együvé tartozását hivatott jelképezni. Meglátogatott bennünket Éhn József, aki a Kárpát-medence Magyarságáért Társaság tagjaként, valamint a Budaörsi Polgári Kör képviselőjeként volt jelen. A felszólalókkal érkeztek még képviselők Magyarország különböző polgári köreiből. Közülük egy magát megnevezni nem kívánó személy háromezer forintot ajánlott fel annak a beregszászi polgárnak, aki elsőként kívánja városunkban kiváltani a honlevelet. Balogh Barna elmondta, hogy az illető hölgy valamennyi nemzeti megmozdulásnak aktív tagja. A felajánlást Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának vezetője vette át. A rendezvényen a köszöntőket követően Beregszászi Olga énekelt az egybegyűlteknek. Elhangzottak például a „Nem felejtünk”, valamint „Magyarok szép hazája” című dalok. Ezt követően a művésznő személyesen adta át az adományokat és az ajándékcsomagokat a 27 rászoruló nagycsalád számára. A rendezvény a Szózat, a Himnusz, valamint a Székely himnusz eléneklésével zárult. Dicséretre méltó dolog, hogy a magyarság az anyaországban és a világ különböző részein nem feledkezik meg a határon túli testvéreiről. A mostani alkalom is ezt bizonyította, megerősítve az általuk megfogalmazottakat, miszerint „a magyar nemzet összetartozni és nem összeköltözni akar”. MOLNÁR BERTALAN A szerkesztőségtől: Sajnálattal kellett tapasztalnunk, hogy egyesek még a szeretet, az emberiesség és a testvéri összetartozás gesztusát is a megkezdődött választási kampány céljára kívánják felhasználni. Hiszen mi másként lehetne értékelni a Kárpátalja megyei lap tudósítójának azon kis “szösszenetét”, amelyben mindenkit megpróbált a “helyére tenni”. Különösen érthetetlen és felháborító az, hogy a szerző szerint a kárpátaljai magyarságnak szánt adományokat Beregszászi Olga “átjátszotta” az MSZP kárpátaljai hívei kezébe. Az adományokat nem szimpátia, hanem rászorultsági alapon kapták meg az érintettek. Különben meg nehezen tudom elképzelni, hogy az a generáció, amely vallásos nevelésben részesült, amely átélte a nagy világégéseket, a sztálini rendszer minden borzalmát, baloldali érzelmeket valljon. S ha mégis, nem egy újságíró tiszte azt megítélni. Annál is inkább, mert az adományozók a kárpátaljai magyarságot célozták meg támogatásukkal. Valószínűleg nem kérték, hogy mindenkit alaposan “káderezzenek le”, nehogy valami probléma legyen az illető életrajzában. A tudósításból azonban leszűrhettünk egy igen fontos tanulságot: vannak jó magyarok és vannak rossz magyarok. Ebben a gondolatban már a választások előszelét érezzük lengedezni, lehet, hogy a megállapítás valamiféle szlogent is takar. (A dolog kísértetiesen emlékeztet George Orwel Állattann című halhatatlan írására, ahol az ideológusok a birkák számára dolgoztak ki könnyen megjegyezhető gondolatokat: “Két láb rossz, négy láb jó!”). HÁZUNK TAJA Szobanövényeink élete Szobanövényeink elhelyezéséről Szobanövényeink téli elhelyezése lakásunkban úgy történjék, hogy azok mindenkor a lakás legegyenletesebb hőmérsékletű és huzatmentes helyére kerüljenek. Vegyük figyelembe, hogy az azonos igényű növényeket lehetőleg egy csoportba helyezzük el. A hűvöset kedvelőket rakjuk a kevésbé fűtött helyre, mint például világos lépcsőfeljáró, folyosó, kapualj stb. A késő őszi és téli hónapokban fordítsunk nagy figyelmet a gondozásukra. Télen a rövid és fényszegény nappalok elsősorban a virágzó cserepeseknél (fokföldi ibolya, szobai ciklámen, szobai azálea, csuporka, papucsvirág), illetve a tarka lombú levéldísznövényeknél (csüngő fikusz fehérrel mosott levelű fajtái, tarka levelű könnyező pálma) okoznak gondot. Ezeket, ha lehet nem vagy csak kissé fűtött (15 ° C-nál hűvösebb), de egész nap világos, északi vagy déli fekvésű helyiségben tartsuk. A páraigényes növényeket, páfrányokat, orchideaféléket (Tillandsia) erre az időszakra helyezzük át az ablakkal rendelkező fürdőszobába vagy a konyhába. A téli időszakban a szoba napfényesebb részében alakítsunk ki zöldsarkot, amelyben egymás mellett több növényt helyezünk el. Folyami kaviccsal vagy agyaggranulátummal töltsünk meg egy nagy tálat, és cserepestől helyezzük el benne a növényeket. A kavicságyat rendszeresen töltsük fel vízzel. A növények párologtatásukkal kedvező mikroklímát alakítanak ki maguknak és egymásnak. Amennyiben akár házunkon belül is költöztetni szeretnénk virágainkat valamilyen okból, lényeges észben tartanunk, hogy nem szabad melegből hirtelen, szoktatás nélkül, hűvös, hideg helyre vinni, illetve kirakni a növényeket vagy az egyenletes melegben nevelteket — akárcsak átmeneti — lehűléseknek kitenni. Különösen óvni kell ettől a melegigényes fajtákat. A szobanövények teleltetésére legkedvezőbb a 16-20 ° C fok közötti hőmérséklet. Legnagyobb kárt növényeinkben a lakásunkban előforduló nagy hőmérsékleti különbségek okozhatják. A növényeink pusztulásával járhat, ha egyik nap 25-26 ° C fok a hőmérséklet, a másik nap viszont fűtetlen a helyiség és annak hőmérséklete 10-12 ° C fok alá száll le. Ezért növényeinket, ha feltétlenül szükséges, csak szoktatást követően tegyük ki hőmérséklet-változásnak. Kertész 2006. január 14., szombat ПЕКШИ HÍV LAP Négylábú barátunk, a kutya 2006 a kínai horoszkóp szerint a tüzes kutya esztendeje. Ebből az apropóból indítunk egy sorozatot, amely magyar vadászkutya-fajtáinkat mutatja be. Az embernek már akkor segítőtársa volt a kutya a vadászatban, amikor ennek a tevékenységnek a fő célja még az élelem megszerzése volt. És segítőtársa maradt akkor is, amikor a vadászat később — egészen a mai napig — szórakozássá, sportjellegű versengéssé vált. Mert ahogy változott a vadászat célja, ahogy változtak a földrajzi adottságokhoz és a különféle vadakhoz igazodó vadászati módok, úgy alakultak ki más-más képességű vadászkutya-fajták. A magyarországi vadászkutya-fajták a Kárpát-medence egykori sajátos földrajzi adottságaihoz, sajátos vadállományához igazodva jöttek létre. De még napjainkban is ők a legeredményesebben használható vadászebek, pedig azóta gyökeresen megváltoztak a vadászat módjai, formái is. A Magyarországon kialakult, tehát magyar fajtájú vadászebek ősei még a honfoglaló magyarsággal érkeztek hozzánk. Hogyan alakultak ki ezekből az ősökből a magyar vadászkutyák, milyen fajtáik jöttek létre, és miképpen állták ki — sokat változva, de számos kiváló képességet megtartva — az idő „vasfogát”? „Ereiben” keleti „vér”... Legismertebb és legelterjedtebb hazai vadászkutyánk a rövid szőrű magyar vizsla. Származásáról sok tévhit van forgalomban. Voltak, akik a századforduló táján kialakult teljesen új fajtának tartották, sokan a sárga színű angol vizslától, a pointertől, mások a rövid szőrű német vizslától származtatták. Pedig története messze, a honfoglalás korába nyúlik vissza. „Ereiben” keleti „vér csörgedezik”, a legősibb kutyatípusból, a kopóból származik. (A kopók nagy testű, erős kutyafajták, rendszerint nagyvadakra — vaddisznóra, szarvasra, medvére stb. — történő vadászáshoz használták őket.) A Kárpát-medencében már több mint két évezreddel ezelőtt, a kelták idejében egy olyan kopótípussal vadásztak, amely egyaránt elterjedt a kelta uralom alatt levő Balkán félszigeten és a Duna völgyében. Ebből a kétezer évvel ezelőtt használt kelta kopóból alakultak ki a Balkán félsziget jellegzetes kopófajtái, belőle jött létre a Kárpát-medencében használt kopótípus is. Ezzel vadásztak évszázadokon át. A keletről érkező magyarság a nyájőrző pásztorebek mellett kopó jellegű vadászkutyákat is hozott magával, hiszen a lovas-nomád, állattenyésztő, vadászó magyarok sem nélkülözhették az eredményes vadászatokhoz a vadászebeket. Ez a keleti jellegű kopótípus átkereszteződött a Kárpátmedencében talált kelta kopó utódaival, és kialakult belőlük a pannon-kopó. A középkor vége felé már megkezdődött az Alföld átalakulása, a földművelés és a fakitemetés, majd a török pusztítása a sík területekről mindjobban száműzte a nagyvadakat a hegyvidéki erdőkbe. Természetes, hogy a kopózás is a nagyvaddal együtt mindinkább visszaszorult. A kialakuló nagy kiterjedésű sík mezőkön a reneszánszát élte a keleti eredetű solymászat, s lassanként előtérbe került a veszélytelenebb apróvad-vadászat. Az alföldi területeken maradt pannon-kopókból a főurak előszeretettel válogatták ki azokat az állatokat, amelyek az apróvad-vadászatokhoz mutattak nagy hajlandóságot. Ezek között a kutyák között gyakori volt a sárga-vörös szín. (A Bécsi Képes Krónika és több más kódex ábrái között számos vadászjelenetet rajzoltak meg az ismeretlen művészek, és ezeken megörökítették koruknak sárga-vörös fürjészkopait is.) Ezek az apróvadakra kiválogatott vadászebek a 150 éves török uralom esztendeiben folyamatosan kereszteződtek a törökök által behozott keleti jellegű homoksárga színű vadászkutyákkal. A keresztezésekből mind külsőleg, mind belső tulajdonságaikban mind egyöntetűbbé váló új fajta alakult ki: a sárga fürjészvizsla, későbbi nevén a rövid szőrű magyar vizsla. Az 1700-as évek elején kezdte meg Trencsén megyei birtokán, Zayugrócon a magyar Zay főnemesi család a sárga vizslák rendszeres tenyésztését. A megváltozott vadászati mód, a lőfegyverek széles körű elterjedése a VIll. század végére a Kárpát-medence legelterjedtebb vizslafajtájává tette a sárga vizslát. A XIX. század második felében a külföldimádat a vadászkutya-tenyésztésben is előretört. Az 1860-80-as évek-ben mindenütt tért hódítottak az angol és a német vizslák. Ekkor került a sárga fürjészvizslába — szinte törvényszerűen — az idegen vér, az angol pointer és a német rövid szőrű vizsla vére. Az 1800-as évek végén már alig-alig lehetett fellelni néhány kallódó egyedet az ősi sárga vizslákból. Gyakran elhangzik az a téves feltevés is, hogy a vérek vére is belekerült a sárga vizslába. Lehetséges, hogy néhol elvétve megpróbálkoztak ilyen keresztezéssel, de ezek ritkaságuk miatt nem hagytak maradandó nyomot a sárga vizslában. A néha még felbukkanó nehéz fej, ráncos bőr, amelyre szívesen rámondják, hogy „vérebes”, a századforduló táján a keresztezéseknél felhasznált nehezebb testű, durvább, szivacsosabb csontszerkezetű, még az ónémet típust mutató német vizslákra vezethető vissza. (Folytatása lapunk következő számában.) * 3. oldal ....... /