Vörös Zászló, 1955. október (4. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-01 / 231. szám

A mezőgazdas­ági irányító körzetek tevékenységének megjavításáért A mezőgazdasági Irányítókörzetek rendkívül fontos szerepet töltenek be a mezőgazdasági termelésben. Az ott dolgozó mérnököknek és technikusok­nak saját körzetükben, azon a 4-6­ ezer hektár földön, amelyet irányíta­nak és amelyért felelnek, lehetőségük nyílik arra, hogy közelebbről és ala­posabban megismerkedjenek a gabo­na, zöldség és főzelék, gyümölcs, ta­karmány, stb. termelésének kérdései­vel. A mezőgazdasági irányító körzetek a nagy mezőgazdasági munkák ide-­­jén végzett tevékenységükkel bebizo­nyították szükségességüket. A mér­nökök és technikusok nagy többsége tevékenyen járul hozzá a mezőgaz­dasági munkák előkészítéséhez és jó körülmények között történő elvégzé­séhez. A mezőgazdasági irányító kör­zetek technikusai és mérnökei eddig összesen 5100 előadást és mintegy 2700 gyakorlati bemutatót tartottak. Az agrotechnikai szabályok széleskörű népszerűsítéséhez és elterjesztéséhez nagymértékben hozzájárult az a 680 kísérleti telep is, melyet a mezőgaz­dasági irányító körzetekben létesítet­tek. A tartományi néptanács végrehaj­tó bizottságának, valamint a rajoni néptanácsok végrehajtó bizottságai­nak helyes irányító tevékenysége eredményeként a mezőgazdasági irá­nyító körzetek nagy többsége munká­ját tervszerűen és rendszeresen vég­zi. Jó munkájával nagyon sok fiatal agrármérnök és agrotechnikus tűnt ki. Megemlíthetjük Kovács Mózest, a szovátai, Csorba Sándort a balavá­­sári, Csoba b­ánt a dédai, Szakács Lajost, a jancsi körzettől és mások'o kat. Elért eredményeink nem adhatnak okot az elbizakodásra. Előttünk még igen nagy feladatok állnak, melyekért maradéktalanul valóra kell válta­nunk. Azért mert sok esetben késve és nem elég állhatatosan vettük fel a harcot a hibák ellen, nem sikerült minden egyes agrorómust tevékeny munkára serkenteni. Egyes mérnökök és technikusok bebizonyították, hogy ha akarnak dolgozni, akkor tudnak is. Annyi erővel, amennyivel rosszul dol­goznak, vajon nem tudnak mindig jó munkát végezni, például Fülöp De­zső, a görgényszentimrei, Fodor Oc­­tavian pedig a felsőidecsi körzetben? Mezőgazadságunk szüntelen fejleszté­se agronómusainkról is határozottsá­got és kitartást követel. Agronómu­­sainknak sem szabad megalkudniuk a nehézségekkel. Az új mezőgazdasági év már meg­kezdődött. Az őszi mezőgazdasági munkák sikerétől, a szántás, vetés idejében való elvégzésétől nagymér­tékben függ, hogy a jövő évi termés bőséges lesz-e, vagy nem. Az őszi mezőgazdasági munkálatokkal tarto­­mányszerte a kedvező időjárás elle­nére is, vontatott ütemben haladunk. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági irányító körzetekben, a mezőgazdasá­gi termelés növelésének előretolt ál­lásaiban, valami baj van. Ez a baj egyrészt az önelégültségből, másrészt az ellenőrzés hiányából származik. Sok helyen nem fordítanak kellő gondot a vető-szántás és az őszi mélyszántás idejében való elvégzésé­re. Pedig tartományunk adott körül­ményei között a szántás helyes és időbeni elvégzése a nagy termés alapja. Egyesek úgy gondolják, hogy az őszi mélyszántást el lehet végezni mindaddig, amíg leesik a hó. Ez az álláspont merőben helytelen. Tartomá­nyunkban a mélyszántás elvégzése legjobb és leghelyesebb szeptember 30-ig, míg azokon a területeken, amelyekről a terményeket csak most takarítjuk be, legkésőbb október máso­dik feléig. A vető­szántást a vetés előtt legalább 10 nappal el kell vé­geznünk, hogy a föld leülepedjék s ezáltal a mag jó magágyba kerüljön. A vetést idejében el kell végezni, hogy a növény a tél beálltáig jól megerősödjék. Az agronómusoknak fokozott mun­kát kell kifejteniük az ipari növények­nek szánt területek kiválasztása és helyes megművelése terén is. Meg kell magyarázni a dolgozó parasztok­nak, hogy az ő számukra is előnyö­sebb, ha jó földet készítenek elő az ipari növények alá. A mérnökök és technikusok legfon­tosabb feladatát az elkövetkező idő­szakban a mezőgazdaság szocialista átalakítása, e nagy munkában való tevékeny részvétel kell képezze. Az agronómusok tevékenyen hozzájárul­hatnak és hozzá is kell járuljanak a meglévő mezőgazdasági társulások és kollektív gazdaságok gazdasági­szervezeti megszilárdításához. A még egyénileg gazdálkodó dolgozó parasz­tokban tudatosítani kell azt, hogy kis, nadrágszíj-parcellákon nem tud­ják alkalmazni az agrártudomány tanításait, az előre haladott agrotech­nikai módszerek széleskörű és rend­kívül eredményes alkalmazására csak a nagyüzemi, szocialista gazdaságok­ban nyílnak meg az igazi lehetőségek. Az agronómusoknak a kollektív gazdaságokban és társulásokban a mezőgazdasági termelés fokozásáért tevékeny és eredményes munkát kell kifejteniük. Az új mezőgazdasági év, mely most kezdődött meg, fokozott tevé­kenységünk kiinduló pontja kell hogy legyen. A mezőgazdasági irányító körzeteknek sokkal közelebb kell ke­rülniük a dolgozó parasztokhoz, külö­nösen az élenjáró termelőkhöz. Szoro­sabb kapcsolatot kell kiépíteni a köz­ségek és falvak értelmiségeivel, az iskolákkal, kultúrotthonokkal, egyszó­val meg kell ragadnunk minden al­kalmat, minden lehetőséget, hogy az agrotechnikai szabályokat minél szé­lesebb körben népszerűsíthessük, hogy eredményeink a bőséges termés­ben tükröződjenek vissza. I. CIMPEAN, mérnök, a tartományi néptanács mező­­gazdasági igazgatóságának helyettes igazgatója Viktor Bezorudko: Szemre nem akármilyen legény az az Onufrij. Szélesvállú, jól megter­mett ember, ha nyújtózik kicsit, el­éri az iskola ereszét. Arca is rokon­szenves. Csak a szemölcs az orra he­gyében, az úgy fest, mintha légy ütne rajta. Nem találta meg a helyét a kolhoz­ban. És miért nem? Azért nem, mert megbántották. Szájára vette a falu. Tíz éve annak, hogy Odarka Verba, a brigádvezetőnő egy kolhozgyűlésen ezt mondta rá: — Kolhozista az ilyen? Minimum a neve az ilyennek, nem az, hogy kol­hozista — és elmondta, hogy Onufrij évről évre éppen csak a minimumot dolgozza le, százhúsz munkanapot. Egy nappal se többet vagy keveseb­bet. Úgy lóg a kolhozon, mint bo­gáncs a szoknya szegélyén. Attól kezdve Minimumnak hívták Onufrijt. Onufrij Minimum. Nem is emlékszik az igazi nevére senki, legfeljebb a könyvelő és a pénztáros tudja, hogy Bubrij az igazi neve. Onufrijt bántotta egy ideig a gúny­név, aztán hozzászokott. Meggyőződé­se volt, hogy ő becsületes ember és ravasz, nagyon ravasz. „Beszélhettek amit akartok, tudom én, ki vagyok. A jellem — az jellem. Amit kell, meg­csinálom, köszönjétek meg, hogy a minimumot teljesítem... “ Próbáltak párszor a lelkére beszél­ni Onufrijnak, próbálták megagitálni, nem használt. — Úgysem mentek velem semmire, ez természet dolga — utasította visz­­sza az érvelést. Az emberek beletörődtek a változ­­hatatlanba. Hagyták, éljen a maga módján, az ő kenyerükön. Mit kezd­hettek volna vele? Most Odarka Verba a kolhozelnö­künk. Az, aki annak idején a gúnyne­vet, a „Minimum“-ot ragasztotta Onufrijra. Agronómus lett azóta, s hogy visszajött az iskolából, megvá­lasztottuk. Jól választottunk, mert nagyot lendített a kolhozon. Múlt ősszel behívatta magához Onufrijt. — Embert akarok csinálni belőled. Elég vét a Minimumból, hiszen van neked tisztességes neved — mondta neki. Onufrij meg csak hallgatott, a sapkáját gyűrte markában. Az a sap­ka is milyen volt! Kopott, vedlett a prémje. Odarka nézte Onufrijt, jól megnézte, beszélt, azt hitte, meggyőz­te. Onufrij pedig felkelt a székről, fe­jébe csapta a sapkát, nagyot fújt és kijelentette: — Majd megleszek valahogy ezután is. Maradok Minimum — és sarkon fordult. Odarka utánaszólt, nevető szemmel, de szigorúan: — Mennyi hiányzik még az idei minimumodból? — Mennyi? Azt hiszem, öt nap. — Gyere ki holnap az első brigád­hoz, dolgozd le azt az öt napot. — Nem bánom — mondta Onufrij kelletlenül és elment. Másnap reggel már napkeltekor ott volt a brigádnál és azt a megbízatást kapta, hogy hordja ki a kolhozisták házához a já­randóságokat. Máskor teherautón hordtuk szét — van öt teherautónk —, most azonban az kellett, hogy Onufrij hordja szét, ökrösszatyérrel. Zörög az útőtt a szekér, rajta a tömött zsákok, a zsákok tetejében Minimum borús arccal nógatja az ökröket. Befordul a szekér Matvej Dmitrjuk udvarára. Lerakják a zsá­kokat. De még egyszer fordulni kell a szekérrel, mert az asszony része már nem fért rá. Az­ asszony pedig sokat keresett, a sertéseket gondoz­za. Kijött az udvarra és megkérte Onufrijt: — Hozd el a hat malacomat is, kérlek. Azt külön kaptam, prémium­nak. Onufrij elhozta a hat malacot. A negyedik fordulóval Matvej lányának a járandóságát hozta ki. A lány a baromfitelepen dolgozik és százhúsz tojást ér el átlag egy tyúknál évente. Mire mindent hazahordott Matve­­jék házához, beesteledett. Az asszony meghívta vacsorára, bort is adtak neki és megkérték, hozza haza más­nap a burgonyarészü­ket. Három fu­varral haza tudja hozni. És a szal­mát. Az is három szekérrel lesz. És mit nem kellett hallgatnia, amikor végül mindent lerakott már Matvej Dmitrjuk portáján! Hogy az ,,M—72-­­es motorkerékpárt veszik-e meg, vagy a Moszkvicsot, megvegyék-e a nagy állóórát, kell-e az új szekrény, vegye­nek-e másik rádiót. Ő bizony, Onuf­rij, mindenesetre a motorkerékpárt vette volna meg, gondolta. Azzal az­tán mehetne a piacra, vihetne az árut! Másnap eljött hozzá Odarka Verba. „No, — gondolta Onufrij —, most kezd majd agitálni engem." Ha nem tévedett. Odarka ezt mondta: ■ ! — Tudod-e, hogy nulla egész hu­szonöt századrésszel túlteljesítetted az öt egységet, ami hiányzott? Pedig holnap még lenne dolgod. Másnap reggel még befogott Onuf­rij. Ott termett Odarka. — A raktárba megy, a magad já­randóságáért — mondta. Onufriji elment a raktárba és fel­tette az ormótlan nagy szekérre — a három kis zsák gabonát. Felült maga is, rákiabált az ökrökre, csakhogy azok az átkozottak nem szokták meg, hogy üres szekérrel forduljanak ki a kapun, és úgy megindultak, hogy Onufrij majdnem hanyattvágódott a szekér elejében. Végigmentek a falun. Amikor Matvej Dmitrjukékhoz vitte a gabonát, fent fár, magasan, most pedig a sapkája is alig látszott ki a szekéroldal mögül. ,,Biztosan szájá­ra vesz a falu megint, amilyen nyel­vük van az embereknek... “ — gon­dolta Onufrij. Oda is kiabáltak neki: — Ne segítsek? He? — Vigyázz. Minimum, megszakad­nak az ökrök! Ilyen szégyent! Onufrij irult, pirult, mint a pipacs. Két hónapig ki sem mozdult ezután a házból. Ült a kemencepadkán. Még a nagyapja építette a házat, akkor, amikor, a kemencepadka volt a pa­raszt klubja, olvasószobája. De sok panasz hangzott el, de sok elszánt, okos gondolat született hajdan en­nek az öreg kemencének a padkáján — bezzeg nem akadt most semmi okos gondolata Onufrijnak. Végre egy nap szedte magát, gon­dolta, elmegy a piacra, elad egy ka­kast. Kitette maga elé a kakast, a sapkát a tarkójára tolta, várta a ve­vőt, tartotta a kakas árát. Hogy ép­pen aznap kellett a kolhoznak is a piacra hozni a rengeteg baromfit! Annyi volt a piacon a csirke, kappan, férce, hogy Onufrij nem bírta a kon­­kurrenciát és­­ vissza kellett vinnie a kakast, haza. Bandukolt az úton, szomorú volt. Autó jött mögötte, Odarka Verba ült a Moszkvicsban. Az autó megállt, Odarka felvette Onufrijt a kocsiba. Mentek tovább, Odarka hallgatott, mintha vizet tartana a szájában. Csak h­unyorgott a félszemmel, de hall­gatott. ,,Inkább agitálni kezdene, mint hogy hallgat“ — gondolta Onufrij. De Odarka nem szólalt meg. Csak amikor a faluba értek, mondta: — Miért kerülsz bennünket? El­végre mégiscsak tagja vagy a kol­hoznak, akárhogy is vesszük. Onufrij fogta a zsákokat s elvitte a kolhoz malmába. Nem a nagy­utcán ment, hanem kerülővel, a ker­tek alatt. Nem akart találkozni senki­vel. Akiben van önérzet, az tudja tartani a haragot. Sokan voltak a malom körül, lo­vaskocsik, ökrösszekerek hozták a gabonát őrletni. Onufrij gondolta, eljön máskor, amikor kevesebben lesznek, az emberek azonban félre­álltak az állából: — Engedjétek előre, emberek! Men­jen soron kívül! Csak a minimumot őrleti úgyis! Volt tréfa, csípős megjegyzés. Va­laki megkérte Onufrijt, hívja meg a lakomára, amikor az áldomást tartja. Onufrij szemébe húzta a sapkát, el­vörösödött, mint a rák. Mit felelhe­tett volna a csipkelődésre? ★ Egy hétre rá bement a kolhoz­irodába, megállt a küszöbön, mar­kában gyűrte a sapkát, aztán odalé­pett az Íróasztal elé, letett egy papír­lapot. — Itt a vállalásom — nyögte ki végül és elnézett Odarka Verba feje fölött, a falra. — Ezt írja hozzá a rendes munkámhoz, amit meg kell csinálni. — Elhallgatott és zavará­ban most a padlóra nézett. — Hanem azt a nevet, a „Minimum“-ot ne mondják rám ezután. Odarka Varba kézbevette a fel­ajánlást, elolvasta és visszatette az asztalra. — Rendben van. Ezt az írást majd felolvassuk a gyűlésen, Bubrij elv­társ. (Az Új Világ­ból), Minimum elvtárs Két újító Künn Vimos, a Dózsa György textilgyár keményítő osztályának főnö­ke és Vadas Sándor műszaki vezető olyan készüléket találtak fel, amelynek segítségével gépesítik a sifonok kettőzését. VÖRÖS ZÁSZLÓ • PÁRTÉLET A munkavédelem — a pártalapszervezet figyelmének központjában A múltban a gyárosok egyetlen célja a minél magasabb profit, a dolgozók kérlelhetetlen kizsákmányo­lása volt. A munkások életével és egészségével szemben tanúsított bű­nös nemtörődömségnek az iparban előforduló számos, súlyosabbnál sú­lyosabb baleset volt a következménye. Ma gyökeresen más a helyzet. A népi hatalom éveiben a párt és a kormány számos intézkedést fogana­tosított a dolgozók jó munkafeltéte­leinek biztosítására, egyre nagyobb összegeket bocsát az üzemek és in­tézmények rendelkezésére a munka­védelmi berendezések bővítése és korszerűsítése céljából. A párt poli­tikájában abból a sztálini tanításból indul ki, hogy „a legértékesebb tőke az ember”, aki a termelési folyamat­ban központi helyet foglal el, s egészséges, balesetektől mentes mun­kafeltételeket kell biztosítani. Ezt tartotta szem előtt a maros­­vásárhelyi Bernáth Andor cukorgyár pártalapszervezete is, amely a­­ mun­kavédelem kérdéseit egyik legfonto­sabb, állandó jellegű feladatának te­kinti. Annak tudatában, hogy a jó termelési eredmények egyik alapkö­vetelménye a munkakörülmények és munkafeltételek biztosítása, az alap­szervezet bürója, Soós Károly mun­kavédelmi felelős beszámolója alap­ján, elemezte a munkavédelem kér­dését. Ennek, valamint az elmúlt év tapasztalatai alapján megállapítot­ták, hogy a gumi­csizmák és védő­­gumiköpenyek hiánya miatt sok pa­nasz merült fel. Ezért az alapszer­vezet Puscai Antal igazgató párt­tagot azzal a feladattal bízta meg, hogy a fent említett s a múltban sok elégedetlenségre és jogos panaszra okot szolgáltató hiányos felszerelések beszerzéséről idejében gondoskodjék. Az alapszervezet bürója figyelem­be vette a dolgozók véleményét, meg­hallgatta észrevételeit s ennek alap­ján javaslatokat tett az igazgatóság­nak a világítás, szelőztetés, az egyes, addig kézi munkafolyamatok gépe­sítésére. A karbantartási munkálatok határ­idő előtt való befejezésével lehetővé vált, hogy a munkavédelmi berende­zések, felszerelések javításával, újak létrehozásával nagyszámú alkalma­zott dolgozzék. Az üzem pártalap­szervezete, szakszervezete és az igazgatóság, az emberről, mint leg­drágább kincsről való gondoskodás jegyében korszerű és a követelmé­nyeknek megfelelő óvintézkedések bevezetésével kezdte meg az idényt. A munkavédelmet szolgáló beren­dezések biztosítása mellett nem kis gyakorlati jelentőségű a munkavédel­mi propaganda. Az üzemből ez sem hiányzik. Az udvaron és az üzemben elhelyezett számos felhívás, figyel­meztetés — mint: A védőálarc, kesz­tyű és kötény megvédenék a balese­tektől! vagy: Ne kezeljétek és ne olajozzátok menetközben a gépeket! —, szemléltető plakát, az egyes munkahelyek sajátosságának megfe­lelő kezelési utasítás, stb., mind, mind arról tanúskodnak, hogy a cu­korgyárban lelkiismeretes gondos­sággal őrködnek a dolgozók élete és egészsége felett. A munkavédelmi kérdésekkel a faliújság is foglal­kozik. A marosvásárhelyi Bernáth Andor cukorgyár alapszervezete ellenőrzi az üzem szakszervezetének tevékeny­ségét. A munkavédelem kérdéseivel a szakszervezet részéről a 8 tagból és egy felelősből álló munkavédelmi bizottság foglalkozik. A bizottság munkaterv alapján dolgozik, melyben feltüntetik a mun­kavédelmi ülések helyét, idejét és a napirendi pontot. (Előadás címe, és az előadó neve). A havi megbeszélé­seken részt vesznek a technikusok és mesterek is. Ezek a megbeszélések felkészítő jellegűek, hisz a mesterek — vagy osztályfelelősök — további teendője a szakszervezeti csoportok­ban feldolgozni a munkavédelmi in­tézkedéseket, s a megtartott előadá­sok anyagát szeminárium formájá­ban visszakérdezni. Az oktatás célja a munkavédelmi ismeretek elméleti felfrissítése. Az oktatás megszervezésénél a sajátos munkahelyet vették figyelembe. En­nek megfelelően tartottak előadáso­kat: A vilamosáram használata, Erőgépek használata, stb. címmel. Az alapszervezet nem feledkezett meg arról sem, hogy az üzemben idénymunkások is dolgoznak. Éppen ezért az igazgatósággal karöltve gondoskodott arról, hogy az illető dolgozó, mielőtt megkezdené munká­ját, elméleti, majd gyakorlati felké­szítésben részesüljön. A kisebb sérülések azonnali keze­lését szolgálja a műhelyben és nyersanyag gyárban elhelyezett 1­1 egészségügyi állomás és a minden osztályon fellelhető egészségügyi láda. Ezek az eredmények azt bizonyít­ják, hogy a szakszervezet és az igaz­gatóság az alapszervezet politikai irányításával és kezdeményezésére helyesen értelmezi a dolgozók mun­kafeltételeinek biztosítására vonat­kozó, a dolgozók egészségét szolgáló párt- és kormányhatározatokat, hogy a balesetektől és megbetegedésektől megvédje őket. VARGA IMRE

Next