Vörös Zászló, 1958. január (7. évfolyam, 3-25. szám)
1958-01-05 / 3. szám
A hosszúra nyúlt tárgyalás után a rendkívüli bíróság ítélethozatalra vonult vissza, a szent olajfa árnyékába. — Lássunk hozzá, uraim — kezdte ásítva Hypometheusz, a tanács elnöke. — Átkozottul elhúzódott a dolog. Azt hiszem, hogy tulajdonképpen fölösleges is összefoglalnom a tár- gyalás eddigi menetét, de hogy ne legyenek alaki hiányosságok... A vádlott Prométheusz, helybeli lakos tehát azért került a bíróság elé, mert feltalálta a tüzet és ezáltal, hogy úgy mondjam — ehm, ehm — megsértette a fennálló rendet. A vádlott beismerte először, hogy valóban feltalálta a tüzet, továbbá, hogyha kedve szottyan, képes bármikor csiholásnak nevezett tevékenységgel tüzet előidézni; harmadszor, hogy rendbontó találmányát kellőképpen nem titkolta el, nem is jelentette be illetékes helyen, ellenkezőleg, önkényesen elárulta, jobban mondva, illetéktelen személyek használatára bocsátotta, amint azt az imént kihallgatott tanúk vallomása bizonyítja, úgy vélem, ennyi elég, és tüstént megkezdhetjük a szavazást a vádlott bűnösségéről és a meghozandó ítéletről. — Bocsánat, elnök úr — vezette ellen Apométheusz ülnök — én úgy találom, hogy a rendkívüli törvényszék fontosságát tekintve, mégiscsak helyesebb volna, ha az ítéletet részletes tanácskozás és hogy úgy mondjam, az ügy lényegét minden szempontból megvilágító eszmecsere után hoznánk meg. — Ahogy parancsolják az urak — egyezett bele készségesen Hypométheusz. — Az ügy világos, de ha valamelyikük még hozzá kivan szólni, tessék. — Szeretném megjegyezni — emelkedett szólásra Amétheusz szavazó bíró, kellő torokköszörülés után — hogy nézetem szerint az egész bűnesetnek különösen egy oldalát kell hangsúlyozni. Uraim, az ügy vallási oldalára gondolok. Engedtessék meg feltennem a kérdést, hogy mi is az a tűz? Mi az a kicsiholt szikra? Amint a vádlott Prométheusz maga is beismerte, nem más, mint villám, a villám pedig, miként köztudomású, a mennydörgő Zeusz különleges hatalmának megnyilvánulása. Méltóztassanak megmagyarázni, uraim, hogyan jut egy ilyen Prométheusz az isteni tűzhöz? Milyen jogon emelt rá kezet, kerítette a hatalmába? És egyáltalában, honnét szerezte? Prométheusz azzal áltat bennünket, hogy a tüzet csak úgy egyszerűen feltalálta, ostoba mellébeszélés ez, tisztelt törvényszék, ha ilyen könnyű lenne a dolog, miért nem találta fel a tüzet például a tiszteletre méltó tanács valamelyik tagja? Meggyőződésem, uraim, hogy Prométheusz a tüzet egyszerűen ellopta isteneinktől. Nem téveszthet meg bennünket a vádlott tagadása és köntörfalazása. Bűncselekményét egyrészt közönséges lopásnak, másrészt istenkáromlásnak és szentségtörésnek minősíteném. Azért vagyunk itt, hogy a legszigorúbb büntetéssel sújtsuk ezt az istentelen elvetemültséget és megvédjük nemzeti isteneink szentséges tulajdonát. Csak ennyit akartam mondani — fejezte be beszédét Amétheusz, és magabiztos határozottsággal fújta ki orrát talárja csücskébe. — Jól beszélt — bólintott Hypométheusz. — Kíván még valaki szólni az urak közül? — Engedelmet kérek — kezdte Apométheusz — de nem érthetek egyet tisztelt kartársam okfejtésével. A magam szemével láttam, hogyan gyújtott tüzet Prométheusz vádlott, és őszintén bevallom, uraim, hogy — köztünk legyen mondva — a dologban nincs semmi csodálatos. A tüzet bármilyen naplopó, csavargó és kecskepásztor feltalálhatta volna. Nekünk egyszerűen azért nem jutott az eszünkbe, mert komoly embernek sem ideje, sem kedve azzal játszadozni, hogy köveket ütöget össze. Biztosíthatom tisztelt Amétheusz kartársamat, hogy teljesen közönséges és mindennapi erőkről van szó, amelyekkel foglalkozni nem méltó gondolkozó emberhez, isteneinkről nem is szólva. Szerény véleményem szerint a tűz túlságosan jelentéktelen jelenség ahhoz, hogy bármi köze is lehetne mindnyájunk számára szent dolgokhoz. Van azonban a kérdésnek egy másik oldala, amelyre fel kell hívnom tisztelt karfásaim figyelmét, úgy találom, hogy a tűz igen veszélyes, sőt mondhatnám, ártalmas elem. Végighallgattuk a tanúk vallomásait; nem egy beismerte, hogy Prométheusz gyerekes találmányával próbálkozva, súlyos égési sebeket, sőt, több esetben anyagi kárt is szenvedtek. Uraim, ha Prométheusz bűnéből elterjed a tűz használata, ami, sajnos, immár nem akadályozható meg, egyikünk sem tudhatja biztonságban többé életét, sőt vagyonát sem, ez pedig, uraim, minden civilizáció végét jelentheti. Elég a legcsekélyebb óvatlanság, elővigyázatlanság — és mivel vetünk gátat e nyugtalan elemnek? Prométheusz, uraim, vétkes Karel Capek , könnyelműségről tett tanúságot, az mikor e szerfölött ártalmas és veszélyes elemet rászabadította a világra. Bűnét olyképpen határoznám meg, hogy súlyos testi sértésről és a közbiztonság veszélyeztetéséről van szó. Ennek megfelelően életfogytiglani szabadságvesztést indítványozok, kemény fekvőhellyel és kurtavassal súlyosbítva. Befejeztem, elnök úr. — Tagadhatatlanul igaza van, kedves kartársam — fújt egy nagyot Hypométheusz. — Csupán szeretném még hozzáfűzni, uraim, ne tévesszük szem elé azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mire kell nekünk a tűz ? Dicső őseink használtak talán tüzet? Az efféle találmányok, hogy úgy mondjam, egyszerűen tiszteletlenek az örökölt renddel szemben, vagyis nehm, felforgató tevékenységnek számítanak. Éppen csak az hiányzott, hogy játsszunk a tűzzel. És vegyék fontolóra, uraim, hová vezet mindez? Az emberek a tűz mellett fölöslegesen elpuhulnak, melegbe és kényelemben lopják majd a napot, ahelyett, hogy, izé, hogy harcolnának és egyéb üdvös és hasznos tevékenységet fejtenének ki. Az eredmény elkorcsosodás, az erkölcsök hanyatlása és nehm, általános rendetlenség lesz. Egyszóval, valaminek végre történnie kell, hogy szembeszegüljünk az ötféle egészségtelen jelenségekkel uraim. Különben is komoly időket élünk. Csupán ennyit akartam mondani.— Igen helyes — szólalt meg Antimétheusz. — Mindnyájan nyilván egyetértünk az igen tisztelt elnök úrral abban, hogy a Prométheusz feltalálta tűznek beláthatatlan következményei lehetnek. Ne titkoljuk, uraim, hogy nagyszerű dolog ez. Micsoda óriási lehetőségek nyílnak előttünk amióta hatalmunkba kerítettük a tüzet ! Csak találomra említek meg egyet-kettőt: felperzselhetjük az ellenség gabonáját, felgyújthatjuk olajfaberkeit, ésatöbbi, ésatöbbi. A tűz-TÓTH TIBOR FORDÍTÁSA Jel, uraim, mi emberek, új erőt és új fegyvert kapunk; a tűz birtokában, mondhatnám, majdnem hasonlatosak lettünk az istenekhez — suttogta Antimétheusz és váratlan kitöréssel folytatta — vádat emelek Prométheusz ellen, hogy ezt az isteni és legyőzhetetlen elemet, a tüzet, pásztorok és rabszolgák kezére adta, kiszolgáltatta mindenkinek, aki csak hozzáfordult, vádat emelek Prométheusz ellen, amiért ez elemet nem szogáltatta be az illetékeseknek, akik fontos államvagyonként őrködtek és uralkodtak volna fölötte. Vádat emelek Prométheusz ellen, hogy a fent említett módon elárulta a tűz találmányát, amely pedig a hercegek titka kellett volna hogy maradjon. Vádat emelek Prométheusz ellen — rikácsolta felindultan Antimétheusz — amiért még az idegeneket is megtanította a tűz gyújtására ! Amiért még ellenségeink előtt sem titkolta el! Prométheusz azáltal, hogy közprédára bocsátotta a tüzet, bennünket fosztott meg tőle ! Vádat emelk Prométheusz ellen hazaárulás miatt! Vádat emelek ellenes köztársaság elleni összeesküvés miatt ! — Antimétheusz kiáltó szava köhögésbe fulladt. — Halálbüntetést indítványozok — nyögte ki végül nagy nehezen. — Kérem, uraim — fordult a jelenlevőkhöz Hypométheusz — jelentkezik még valaki ? Senki. A bíróság nézete szerint tehát a vádlott Prométheusz bűnös, egyfelől az istenkáromlás és szentségtörés bűntettében, továbbá a súlyos testi sértés, illetve idegen vagyon megrongálása és a közbiztonság veszélyeztetése bűncselekményében, valamint hazaárulás bűntényében. Az urak azt indítványozzák, hogy kemény fekvőhellyel és kurtavással súlyosbítjuk életfogytiglani szabadságvesztéssel vagy pedig halállal büntessük. Ehm. — Illetve mindkettővel — jegyezte meg töprengve Amétheusz. — Hogy elégtétessék mindkét javaslatnak. Hogyhogy mindkét büntetéssel ? — kérdezte az elnök. — Éppen ezen gondolkozom — dünnyögte Amétheusz. — Úgy lehetne talán megoldani a dolgot. . Ha Prométheuszt arra ítélnénk, hogy életfogytiglan egy sziklához bilincseljük ... és mondjuk keselyűk tépnék csűrükkel istentelen máját. Meg meltóztattak érteni ? — így talán mernie a dolog — jelentette ki elégedetten Hypométheusz. — Uraim, egyben példás büntetéssel sújtanánk az efféle nehm, elvetemült különcködéseket, ugyebár. Van valakinek ellenvetése ? Tn tehát ezzel készen volnánk. — Papa, miért ítélték halálra a Prométheuszt ? — kérdezte hmétheusztó! vacsora közben az Epimétheusz. — Ezt te még nem érted — – fogta Hypométheusz, buzgón rágcsva egy birkacombot. — Szavam, ez a sült hús sokkal jobban szíj, mint a nyers, lám valamire meg csak jó a tűz ... Közérdekből kell elítélni, tudod ? Hová jutuánk, bárki büntetlenül előállhatna mindf féle újdonsággal. Nem igaz ? valami hiányzik ebből a húsból . Megvan ! — kiáltott fel örvendez — A sült birkacombot meg kell seni és be kell dörzsölni fokhagymáv. Ez az ! Látod, fiam, ez aztán a látmány! A Prométheusz-féléknek ilyesmi sohasem jutna eszébe ! 1932. ___________ büntetése MAKSZIM RILSZKIJ: Kit egy szabad ország örömre nevel, nem háborút áhít, békét követeli Dal, munka a vágyunk, s hol emberre süt, kívánjuk, ragyogjon a nap mindenütt. Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nagykorúi Ma béke kell a földnek, múlté a háború! Ki azt hiszi, vérből vár rá nyereség, gazsága fejében eléri a vég. Ki rabságot szán a föld népeinek, bitótól az ördög se mentheti meg. Halljátok, kapzsi szörnyek, az Ember nagykorú! Ma béke kell a földnek, múlté a háború! Munkával a boldog jövőhöz ki hű, mind tiszteli őt, aki tisztaszíű, és mind, valamerre csak útja vezet, keményen, örömmel fog véle kezet. Halljátok, ti kapzsi szörnyek: az Ember nagykorúi Ma béke kell a földnek, múlté a háborúig Nincs otthon, amelybe szavunk el nem ér: virradjon, oszoljon a fénytelen éj! Ragyogjon örökre a jók nagy ügye: a béke, a munka s a népek frigye! Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nagykorúi Ma béke kell a teldnek, múlté a háború! GÁSPÁR ENDRE fordítása " W" 'W— DAL A BÉKÉRŐL ERIK ANDERS nyugatnémet író: A szomwséd upM Vöstök Az enyémmel szomszédos lakásban egy ügyvéd lakik. Szomszédok általában üdvözölni szokták egymást. Így tettünk mi is, de egy szép napon szomszédom nem viszonozta a köszönésemet. Hiába kíséreltem meg négy nap egymás után a köszönést. Szomszédom mélyen hallgatott, végignézett és nem fogadta köszönésemet. De nem csak ő, hanem a házvezetőnője sem... Egy szép napon megkérdeztem a házvezetőnőjét: — Mondja csak, maga miért nem fogadja a köszönésemet? ... A hajadon hetykén válaszolt — mintha bakfiskolára gondolt volna vissza. — Hát... ha tudni akarja — megtudtuk, hogy maga állítólag kommunista.. .Puffi Tehát erről van szó! Természetesen nagyonletört" a magyarázat és már azon gondolkoztam, hogy a köszöntés kedvéért ne akasszam-e szegre haladó nézeteimet, de végül is hű maradtam pártomhoz és férfiasan elviseltem azután is, hogy az ügyvéd és házvezetőnője számára csak levegő legyek. Nem sokkal később, amikor abban a nyugati országban, amelyben élek, betiltottak és alkotmányon kívül helyeztek minden kommunista szervezetet, egy napra rá — az ördögbe is — az ügyvéd újból köszönt, most már előre. Melegség öntötte el a szívemet. Tehát a drákói határozat nemcsak a pusztulásuktól rettegő „szabad polgárok" számára jelent kedvező döntést, de rokonszenvet ébreszt irántunk, kommunisták iránt is...? Sajnos, újból tévedtem! Az ügyvéd köszönt ugyan, de egészen közel érve hozzám, úgy, hogy majd a lábamra lépett, szája sarkából gúnyosan odapöccintette: — Na és most mi lesz, fiatalember? Mivel egy kommunista is kivörösödik dühében, én sem tettem.n másképp és mérgesen válaszoltam: — Ezt Önnek jobban kellene tudnia. Ön az ilyesmit már egyszer átélte és tudja, hogy hova vezet! Különben is, ügyvéd uram, ön levegő számomra fejeztem be a beszélgetést és ott hagytam szomszédomat. Újabb hangtalan hónapok következtek. Hogy történetem jól végződjék, elmondom a szomszédommal kapcsolatos legújabb élményemet. Egy október végi napon az ügyvéd könnyedén kalapjához emelte kezét. Azt hittem valaki mást üdvözöl, ezért megfordultam — de meg kellett állapítanom hogy az utcácskában nem volt más, csak én és szomszédom. És mélyen hallgattam. A következő reggel megismétlődött a jelenet. Újból hallgattam. Két napig nem találkoztunk, de a harmadikon újból összehozott bennünket a sors. Megkegyelmeztem neki. Könynyedén bólintottam... Azóta ismét szomszédoknak számítunk. Nagyszerűen kijövök a házvezetőnővel is, aki olykor ötven méternyi távolságból is előre köszön. Hogy el ne felejtsem, ő magyarázta meg nekem a rejtélyes változás okát egy esős reggelen, amikor egy újságosbódé előtt összetalálkoztunk. Először az időről és az ázsiai nátháról beszélgettünk. — Lekopogta, jó órában mondtam, mi még nem kaptuk meg... De a főnököm — mintha kissé gúnyolódott volna — „satelitis“-be esett... Elcsodálkoztam: Mibe? — Igen, igen — ismételte most már kacagva — egész nap csak a szputnyikokról és egy új korszak beköszöntéséről beszél... Erre már nekem is mosolyognom kellett. No, nézd csak. — gondoltam magamban — az oroszoknak, a te barátaidnak sikerült, egy majdnem lehetetlen dolgot véghezvinni: a rosszindulatú, dühös szomszédot barátságos köszöntésre késztetni. Még ott, az újságosbódé előtt elővettem noteszemet és beírtam: 1957 október. A szomszéd ismét köszön — gondolatjel. Szputnyik — felkiáltójel. Ford. Benczel Béla Helmut Hauptmann : Szóváltás a szolgálati fülkékez Az oroszországi bolsevikok, a szeri szociáldemokraták s a bulgária „szűkkeblűek“ voltak az egyedüliek akik elejétől fogva küzdöttek a világháború ellen, s akik megtagadtál kormányaiknak a háborús költségei megszavazását. 1903-ban a Bolgár Szociáldemokrata Párt két részre szakadt. Az egyik rész tagjai Marx Engels és Lenin tanításaihoz híven következetesen folytatta a harcot a munkásság érdekéért, a régi, munkásellenes rendszer megdöntéséért, s a párt másik, ingadozó része a munkásmozgalom számára „nagylelkű” politikát, a tőkésekkel való kiegyezést hirdette. Georgi Dimitrov habozás nélkül a „szűkkeblűek“, Blagojev csoportja mellé állt, s elvtársai rövidesen megválasztották a szófia pártszervezet titkárának. S bár 1914 őszétől Bulgáriában kivételes állapotot rendeltek el, a „szűkkeblű“ szocialisták pártja felhívást intézett a néphez, amelyben felszólította, hogy ne tegyen eleg az 1915 szeptemberében kibocsát mozgósítási rendeletnek. A szűkkerűek parlamenti csoportját, közt Georgi Dimitrovot is, „parancsmegigadásra való felbujtása miatt tettóztatták és bűnvádi eljárást indítetak ellenük. ítéletet azonban ne hoztak, mert a kormány nemmel a nép haragját még jobban nővel 1915 októberében a bolgár csapat bevonultak Szerbiába. Dimitrovnak bár a titkos rendőrs minden lépését figyelte, elvtársai sgítségével sikerült félrevezetnie a súgókat, és egyszerű közkatonán öltözve ismeretlenül eljutnia a mcedoniai tűzvonalba, ahol aztán új illegális pártkonferenciát tartottak. A háború haszonélvezői nagyi szerették volna Dimitrovot ártalmalanul tenni. De nem tudták elfogi Valami ürügy után kutattak. Ekk a véletlen jött segítségükre... Dimitrov egy képviselői ellenőr útról tért vissza. A vonat, melyre fászállt, eléggé zsúfolt volt. Ő egy klönleges szolgálati fülkébe ment, de még üres volt Később egy urnak lépett be, szabályosan köszönt,lúgos aktatáskáját a párnázott ülőre dobta, s kényelmesen elhelyeződött az ablak melletti szabad saroban és körülményesen rágyújtott el szivarra. Pár perc múlva egy egyszerű kő katona lépett a fülkébe. Beesett, brotválatlan arca olyan szürke vol mint a pergament. Kifakult zubbnyának egyik ujja üresen lógott, odatartozó kart idomtalan vasig kötés burkolta. Látszott, hogy az hiányzik róla. A mellén látható Iron kórházi kisérő cédula egy hazai kő háznak szólt. A katona nehézkes szalutált és le akart ülni. — Na, maga ugyancsak ettével tette a fülkét, kedves barátom szólalt meg az őrnagy kínosan zavart, becsmérlő pillantást vetve szerencsétlen kinézésű emberre. — A kalauz megengedte, hogy is üljek — válaszolta a sebesült erőlködve felállt. Az őrnagy mereven nézett rá. — De én nem engedem meg! vágta rá kurtán. Azt gondolja, hol rühös vagy tetves akarok lenn Menjen a másik vagonba, majd ő egy bajtársa helyet csinál magánál Dimitrov eddig nyugalmat erőittett magára. Más feladata volt , nem bocsátkozhatott szóváltásba. Ő hogyan tűrhette volna szó nélküle a kihívó szemtelenséget, ezt a báni fölényt olyan emberekkel szembe akikhez ő is tartozott? Hát nem ki lett tiltakoznia, ha csak eggyel közülük igazságtalanság történt! Vannak pillanatok, amikor az emb nem tagadhatja meg önmagát. Felháborodását elfojtva, Dimitro a sebesült felé fordult, és udvaria tárgyilagos hangon, úgy hogy minden szó úgy érte az őrnagyot, mi egy arculütés, igy szólt: _„Ütt csak le, van itt elég hely.“ Az őrnagy pár pillanatig meghvülten ült ott, aztán felugrott és mgából kikelve odasziszegte a katonnak: „Parancsolom, hogy azonn hagyja el a fülkét!“ „Nem, ez az ember itt marad! - kiáltott fel Dimitrov, majd feláll kivette a képviselő igazolványát, őrnagynak jól a szemébe nézett , fagyos udvariassággal így szólt: „Figyelmeztetem Önt, hogy az velem utazik.“ — De hát ez... ez izgatás... lázdásra való felbujtás — nyögte ki végsegélyt kérő hangon és hirtelen fejét nyomva a sapkáját, a vonatvezét után kezdett kiáltozni. Georgi Dimitrovot e véletlen töténtekért, „a katonai fegyelem megszegésére irányuló felbujtás“ vádjval Három évi elzárásra ítélték. Ford: KAPUSI .