Vörös Zászló, 1965. április (17. évfolyam, 77-102. szám)
1965-04-01 / 77. szám
EMSEI, IMS Minial SZÍJVONLÓ! Luca loan traktorista a föld tárcsázását végzi a bándi termelőszövetkezetben. Mezőbándon Példát műtet az állami gazdaság A bándi állami gazdaság összes dolgozói legfontosabb feladatuknak jelenleg a tavaszi munkák gyors és jó minőségű elvégzését tekintik. Amikor a föld annyira felszikkadt, hogy a gépekkel rá lehetett menni, 45 hektárt felszántottak, 238 hektár szántást megboronáltak és 217 hektár búzavetést fejtrágyáztak. Ugyancsak ebben az időszakban vetettek el 40 hektár lucernát és 30 hektár bükkönyt, valamint elszórtak 147 hektáron 33 tonna szuperfoszfátot. Az ősziek gondozása és a koratavasziak elvetése mellett, a füves területeket is művelik. A tisztogatási munkák után 85 hektár boronálását is elvégezték. A tavaszi munkák üteme az elkövetkező időszakban is erőteljes lesz. A hét végéig újabb 20 hektárt szántanak meg, 20 hektáron elvetik a lucernamagot, 53 hektár búzavetésen a szükség szerint hengerelnek, illetve boronálnak, s ugyanakkor 100 hektárt előkészítenek fűmagvetésre- Tehát minden jel arra mutat, hogy idejében végeznek a tavaszi munkálatokkal. Igyekeznek a termelőszövetkezetiek is A munkák szaporodása fokozottabb tevékenységre készteti a szövetkezet tagságát. Jelen pillanatban a legfontosabb a jó szervezés és ellenőrzés. Ennek előkészítésére a tavasz előtti csendesebb napokat használták fel. Jól meghánytak-vetettek mindent, a teendők sürgősségi sorrendjében, s a feladatok felosztásával biztosították a gyors irányítást, ellenőrzést a bándi termelőszövetkezetben is. A vezető tanács és a pártbizottság valamennyi tagja jól meghatározott feladattal kezdte a kampányt, külön-külön felelnek egy-egy munkálat menetéért. A részletesen kidolgozott brigádtervek lehetővé teszik, hogy a brigádok több önállósággal dolgozzanak, ugyanakkor felelősségteljesebb munkára is ösztönzi őket. Bár közvetve, de serkentőleg hatnak a tavaszi munkák ütemére a rendszeresen megtartott brigádgyűlések és közgyűlések, melyeken számos, a munkát akadályozó, vagy késleltető problémát oldhattak meg A tavaszi munkákra való áttérés zökkenőmentesen történt, s eredményesen dolgoznak. A 75 hektár szántásból a múlt hónap végéig 60-at felszántottak. A bükkönyt és a baltacímet 36 hektáron már földbe tették. Ugyancsak földbe került a tervezett 10 hektáron a takarmányborsó is. Folyamatban van a műtrágyaszórás. A szántás-vetésnél nem használt fogatok ezt hordják és szórják a 350 hektáros cukorrépa, valamint a búza területre. Hozzávetőlegesen 90 tonnát használnak fel. A vetésnél időveszteség nélkül dolgoznak. A szövetkezeti tagok egy csoportja az aprómagvakat veti, az őket követők szórják a műtrágyát, s rögtön utánuk halad a töviskorona. A kertészetben is végzik a soron levő tennivalókat. A dohánymagot a melegágyakba már 10 napja elvetették, a melegágyi növények ápolása, öntözése, szellőztetése folyamatosan történik. Az uborkát kiültették, a paradicsompalántákat pedig áttűzdelték. ------------------------------------------ Újabb területeket értékesítenek A Régen rajoni termelőszövetkezetek az elmúlt napokban újult lendülettel láttak hozzá a ma még terméketlen területek értékesítési munkálataihoz. A dedrádiak máris több mint három hektáron végezték el a rigolírozást. A rajon más termelőszövetkezeteiben, többek között Faragón, Erdőszakálon és máshol, összesen mintegy 11 ezer gyümölcsfának ástak gödröt. Világ proletárjai, egyesüljetek! Az RMP Maros—Magyar Autonóm Tartományi Bizottsága és a Tartományi Néptanács lapja XVII. évfolyam 77. (4146.) szám 1965. április 1. csütörtök Ára 25 iráni Sürgetnek a teendők A küküllővári termelőszövetkezetben a traktorosok még nem dolgoznak teljes ,,gőzzel". A 250 hektár szántásból mindössze 26-ot végeztek el, pedig naponta 40 hektárt is felszánthatnának. A szántásnál azonban igen jól foglalkoztathatnák a fogatokat, de azok jelenleg az istállótrágyát hordják. Kissé elkéstek ezzel a munkával, ami a rossz szervezésnek tulajdonítható. Viszont dicséretükre válik, hogy a műtrágyaszórást idejekorán, még a tavasz beköszöntése előtt megkezdték. 350 kilogramm szuperfoszfátot szállítottak ki a cukorrépával bevetendő terület minden hektárjára, s még a hóra kiszórták. Ugyancsak erre a területre hordanak ki további 1 vagon szuperfoszfátot. Mindemellett az a feladatuk, hogy sürgősen befejezzék a szántást s mielőbb hozzákezdjenek a vetéshez. Bőséges lesz a takarmányalap Ezekben a napokban a radnóti állami gazdaság lekencei részlegén is szorgalmas munka folyik. Az őszi ugar simítozása, valamint a koratavasziak vetése mellett különös gondot fordítanak a takarmány, s főleg a baltacím termesztésére. Ott- értünkkor Muresan Chilton traktoros a múlt évben vetett baltacím feltrágyázását végezte. A nagy teljesítő képességű műtrágyaszórógéppel minden hektárra 100 kiló ammon-salétromot adagolt. Közben, fent a dombtetőn, a fogatosok újabb területeket készítettek elő a baltacím számára. Ez a takarmánynövény nálunk nagyon jól bevált, bőségesen terem és az állatok is szívesen fogyasztják — mondotta Szathmári János brigádvezető — Éppen ezért az idén 77 hektárra növeljük a vetés területét. Jól kihasználva a koratavaszi kedvező napokat, 10 hektár baltacímet vetettünk, 170 hektáron elvégeztük az őszi szántás boronálását és 160 hektár őszi árpa fejtrágyázását. Folyik a baltacím fejtrágyázása Szorgos minka a szőlősban A sövényfalvi (Dicső rajon) termelőszövetkezet szőlősében szorgos munka folyik. A napos domboldalakon körülbelül 5 hektáron végzik a rigolirozást, újabb telepítéseket készítenek elő. Ezzel egyidejűleg az oltványiskola 4,5 hektáros területén is megkezdték a munkát. Az 54 hektáros szőlősben már a karózással és kötözéssel foglalkoznak. A 12 hektár új telenítésnél, amely 1966-67-ben fordul termőre, szintén a kitakarást és kötözést végzik. A termelőszövetkezet székházának udvarán oltványkészítéssel foglalkoznak az ügyeskezű asszonyok, lányok. Eddig mintegy 150.000 oltvánnyal készültek el, s további 450.000-et készítenek. A MAI LAPSZÁM TARTALMÁBÓL ® A tömegpolitikai munka tapasztalataiból © Este a művelődés házában © Film (2. oldal) ® A jövedelmező gazdálkodás útján (3. oldal) © Széleskörű szolidaritási mozgalom a dél-vietnami nép igaz harcával © A khartumi értekezlet © Sport (4. oldal) Határidőre jó minőségű építkezéseket Határidőre, kifogástalan minőségben végezzük el a tervünkben előirányzott építkezési munkálatokat — ezt tűztük ki célul mi a marosvásárhelyi I. számú építőtelep-csoport dolgozói. Ennek érdekében az egész évre szóló tervet úgy osztottuk fel, hogy minden időszakra biztosítsuk az ütemes munkát, és mgy megteremtsük a feltételét annak, hogy határidőre, avagy még az előtt adjuk át a használatnak az előirányzott objektumokat. Az első évnegyedre 12.200.000 lej értékű munkálatot irányoztunk elő. A januári és februári eredmények, valamint a márciusra végzett előszámítások azt mutatják, hogy építőtelepünk munkaközössége jól dolgozott, össztermelési előirányzatát határidőre teljesítette. Szervezési és műszaki intézkedések A megnövekedett mennyiségi és minőségi követelmények szükségessé tették olyan műszaki és szervezési intézkedések foganatosítását, melyek hozzájárulnak a munkatermelékenység növeléséhez, s egyben a minőség javítását is szolgálják. Műszaki intézkedési tervünk 42 előirányzatot tartalmaz, s valamennyinek a megvalósítását határidőhöz kötöttük. Néhány fontos előirányzatot máris megvalósítottunk, többnek a megoldása pedig folyamatban van. Az ütemes építkezés biztosítása érdekében az anyagellátás grafikonszerűen történik. Anyagellátási grafikont készítettünk minden munkálathoz és a beszerzési osztály dolgozói ennek alapján végzik munkájukat. A Carpati sétány, a B31cescu, a meggyesfalvi és más nagyobb épitőtelepeken bevezettük a kétváltásos termelést. Az építkezési költségek csökkentése érdekében a Balcescu és a meggyesfalvi építőtelepeken betonkeverő központokat létesítettünk. A minőség javítására ugyancsak tettünk intézkedéseket. Meghonosítottuk a munkafázisonkénti minőségi ellenőrzést, hasonlóképpen a munkálatok fázisonkénti átvételét is. Fokoztuk az igényességet az építőanyagok átvételénél, mérnököket, mestereket osztottunk be az átvevő kollektívába. A munkálatok grafikonját úgy állítjuk össze, hogy a kőműves munkákat rövidebb idő alatt végezzük el, s így jut idő a befejező munkálatok gondos elvégzésére. A dolgozók szakmai ismereteinek gyarapítását szolgálja a február 10-én, kilenc szakmában indult és jelenleg is tartó továbbképző tanfolyam. Az ütemes építkezés érdekében csakis akkor biztosíthatjuk az épületek határidőre való átadását, ha megteremtjük a feltételét az ütemes munkának. Mindenekelőtt arra tülekszünk, hogy a munkatelepeket idejében ellássuk a szükséges építőanyagokkal, gépi berendezésekkel és megfelelő munkaeszközökkel. A kivitelezési idő lerövidítése érdekében a Tartományi Építkezési Tröszt mérnökei és technikusai új eljárást dolgoztak ki, miszerint a mennyezet öntését a csúszózsaluzással egyidőben végezzük. Az új módszer alkalmazásával 32 nappal sikerül megrövidítenünk a Carpati sétányon épülő toronyblokk átadási határidejét. Mérnökökből és technikusokból álló csoport tanulmányozza az előregyártott parkettáblák előállításának lehetőségeit. Az új markettezési eljárás ugyancsak lényegesen hozzájárulna a kivitelezési idő lerövidítéséhez. A kivitelezési grafikonok elkészítésénél figyelembe vesszük azt a fontos szempontot, hogy összhangot teremtsünk az építkezési és szerelési munkálatok között, ezáltal elkerüljük a leállásokat, a munkafázisok közötti eltolódásokat és a fölösleges költségeket — egyszóval azokat a kedvezőtlen körülményeket, melyek az átadási határidő kitolódásához és gyengébb minőséghez vezetnek. A megrendelőkre váró feladatok Ahhoz, hogy az építők ütemesen dolgozzanak és határidőre teljesítsék tervüket, a megrendelők hozzájárulása is szükséges. Elengedhetetlenül fontos, hogy biztosítsák minden egyes munkálathoz a műszaki dokumentációt. Ebből a szempontból ebben az évben lényeges javulás mutatkozik. Az 1965-re tervszerűsített építkezések 74 százalékára megkaptuk a műszaki dokumentációt. De ahhoz, hogy reális termelési grafikont készíthessünk és azt pontosan betartsuk, valamennyi munkálat helyét, dokumentációját idejében kellene ismernünk. Az útjavítási munkálatokhoz nem kezdhetünk hozzá, mert mindezidáig nem tudjuk, hogy a városi néptanács milyen utcák javítását irányozta elő. 70 lakrész helyet ugyancsak nem jelölték ki. Feltétlenül szükségesnek tartjuk azt is, hogy a dokumentációkat több példányban készítsék el. Az ütemes építkezés egy másik feltétele, hogy a megrendelő biztosítsa az áram és vízforrásokat, a fű és lehetőségét, még az építőtelep megnyitása előtt. Ezt szinte minden esetben elmulasztják, s ezzel nekünk, építőknek időveszteséget, sok utánautást okoznak- Az építtetők megbízottjai (diriginti de santier) e tekintetben az eddigieknél jóval többet tehetnének. BENKE ISTVÁN mérnök, a marosvásárhelyi 1-es számú építőtelep-csoport igazgatója Fafiásak - előregyártó elemektől Az Erdőipari Kutatóintézetben előregyártott elemekből szétszedhető faházakat készítettek. E házak többréteges, kemény rostlemezből épülnek, amelyeket különböző tömör faalkatrészekkel szilárdítanak meg. Egy ház összeállítása egy óránál is kevesebb időt vesz igénybe. Az egyik ilyen ház-----------------------------típus rendkívül egyszerű szerkezetű, s felhasználhatják a hegyek közt, vagy a tengerparton pihenő dolgozók, továbbá barakkok helyett az erdei munkások, útépítők, stb. nyári elszállásolására. Egy másik háztípushoz két ágy és asztalnak is használható szekrény tartozik. Ezt a háztípust ki lehet egészíteni előszobával, amelyben takaréktűzhelyet és mosdót lehet elhelyezni. A házelemek összekötözve egy két méter hosszú, 1,6 m széles és 0,45 magas csomagot alkotnak, amelynek súlya 300 kiló. Egy ilyen ház 4.000—6.000 lejbe kerül és tartósságánál fogva hosszú éveken át használható. (Agerpres) Csökken a gyártási veszteség A dicsői üveggyárban évrőlévre csökkentik a törésekből származó veszteséget. 1963-ban a fúvott üvegeknek mintegy 18,8 százaléka került vissza az olvasztó kemencékbe. Tavaly ez a százalékarány 16,1-re csökkent és 670.000 darab többlettermelést eredményezett. Az év első két hónapjában a fúvottüvegrészleg dolgozói megtartották a tavalyi szintet, de elhatározták, hogy az év folyamán alacsonyabbra szorítják a törési százalékot. Román tengerészek bátor teste Az utóbbi napokban a Fekete-tenger román partvidéki körzetében az eső, a szél és a sűrű köd erősen megnehezítette a hajózást. A rossz látási viszonyok miatt a konstansai kikötőhöz közeledő Noutsi libériai hajó ércrakományával zátonyra futott Tomis turisztikai kikötő előtt egy mérföldnyire, a nyílt tengeren. A hajó az ütődés következtében léket kapott. A víz behatolt a gépterembe, a kormányzó, fűtő és világító berendezések felmondták a szolgálatot. A konstancai kikötőparancsnokság a segélykérésre a Navodari révhajót küldte ki Karion Filipaciov vezetésével. A román révhajó legénysége a kikötőparancsnokság más hozzáértő tengerészeinek — köztük Val. Savulescunak és Gh. Popescunak — a segítségével a viharos tengeren, nehéz körülmények között megmentette az idegen hajó 24 főnyi legénységét. (Agerpres) Vendégművészek Marosvásárhelyen A craiovai Nicolae Balcescu Dal- és Táncegyüttes Marosvásárhelyre látogat. Április 5-én két előadást tart az,„A1ténia dalban és táncban" című műsorával. A zenés-táncos előadás keretében fellépnek Violeta Popovici, Maria Cornescu, Teodor Costin, Ioana Craciun és mások. A marosvásárhelyi közönség nagy érdeklődéssel várja az együttes vendégjátékát. Panaszmentesen Az év eltelt első három hónapja alatt egyetlen minőségi panasz sem érkezett a marosvásárhelyi Könnyűipari Felszereléseket Gyártó Vállalathoz. Nagy fejlődés ez, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időszakban több ezer féle terméket készítettek és hogy régebben elég gyakori volt a reklamáció. Számos intézkedést foganatosítottak, hogy erre többé ne adjanak okot. Átszervezték a termelést, s a minőségi ellenőrzéssel a vállalat legjobb szakembereit bízták meg. A vállalat dolgozói magukévá tették a minőséggel kapcsolatos párthatározatokat, útmutatásokat. A mintaasztalos műhely a vállalatnak az a része, ahol már jórészt eldől az öntött alkatrészek minősége. Sok jól felkészült szakember dolgozik ott, akik tudásuk legjavát adják, hogy az általuk készített minták hibátlanok legyenek. Közülük ez alkalommal Debreceni János kommunista mintaasztalost mutatjuk be, akinek a munkájáról a mester, dolgozó társai és a minőségi ellenőr is elismeréssel nyilatkoznak. Első kép: A kiváló mintaasztalos és Tömösváry István minőségi ellenőr a szövőgép platina (emelőszerkezet) méreteit ellenőrzik. A jó minta után könnyebb dolgozni, mondják az öntők, de ez még nem minden. Figyelmesen kell elhelyezni az öntőhomokba a mintákat, tömöríteni a homokot, óvatosan kiemelni az alkatrész negatívját, elkészíteni az öntőnyílásokat stb., ami hozzáértést, kézügyességet igényel az öntőtől. Márton Sándor, havonta 40—50-féle szövőgép-alkatrészt mintáz le kifogástalan minőségben Ezt mondja Koncz Géza minőségi ellenőr is, aki éppen akkor ellenőrizte egy fogaskerék mintázását és azt kifogástalannak találta. (Második kép). Megszervezték a termékek végellenőrzését, amivel Taban Ioan-t bízták meg (3-ik kép). Azt mondja, hogy az utóbbi időben nem talált gyenge minőségű készterméket, ami szerinte elsősorban a munkások szorgalmának és a fázisellenőrzés alkalmával véletlenül becsúszott hibák feltárásának tulajdonítható. Gyökeres minőségi javulás észlelhető a szerszámkészítésben is, amit döntő módon elősegített az új, korszerűen berendezett munkacsarnok. Nagy hangsúlyt helyeznek a készülékek precíz elkészítésére. Eredmény: az eltelt három hónap alatt nem érkezett panasz a szerszámok minőségére. (4-ik kép). Hessebean Joan a szövőgép szálmegszakító szerkezet műanyagfedőlapjának szerszámát készíti. A minőség javításában elért eredményeket nem tekintik véglegesnek. Ezt bizonyítják az újabb intézkedések. Április 15-én például a minőségi ellenőröknek szakképesítő tanfolyamot indítanak be. Az év folyamán továbbképzőket, műszaki tudományos előadásokat stb. szerveznek.