Vörös Zászló, 1965. május (17. évfolyam, 103-127. szám)

1965-05-05 / 105. szám

XVI. évfolyam 105 (4174.) szám Élen járnak a komplex­­ brigádok Gyergyó rajon ipari vállalatai­nak dolgozói lelkesedéssel ké­szülnek a Román Munkáspárt IV. kongresszusának méltó köszönté­sére. A Fagazdálkodási Vállalathoz tartozó tölgyesi kitermelési rész­legen — a péntekpataki és más vágtereken — ezekben a napok­ban kimagasló eredményeket ér­nek el a komplex brigádok tag­jai. A kitermelési részleg például április 20-ig 109,3 százalékban valósította meg az össztermelési tervmutatót, míg a munkaterme­lékenységnél 101,1 százalékot ért el. Terven felül állított elő 150 köbméter fenyő- és bükkrönköt. Az itt dolgozó 5 brigád közül az Astacioaie Ilie által vezetett komplexbrigád az április tervét az elmúlt hónap 28-ig 125 száza­lékra teljesítette. Khomán Béla E TISZTELETÉRE Túlszárnyalták négyhavi tervüket A marosvásárhelyi Electro-Mu­­res Állami Iparvállalatnál az el­múlt évben sok gondot okozott a termelés ütemessé tétele. Elő­fordult, hogy a hónap utolsó tíz napjában közel kétszer annyit termeltek, mint az első tíz na­pon. Hosszabb tanulmányozás után rájöttek, hogy az egyenet­len ütemű termelés egyik fő oka az elégtelen félkészáru készlet. Az történt, hogy a hónap végén — mikor veszélyben forgott a havi terv teljesítése — a félkész­terméket teljesen felemésztették, s így a következő hónap elején egyes részlegeken — ahol a fél­készterméket dolgozzák fel —, munka nélkül maradtak a dol­gozók. Számos intézkedést vezettek be, minek eredményeként foko­zatosan ütemessé vált a terme­lés. Ez évben az öntöde már áprilisban leöntötte mindazokat a darabokat, amelyeket a feldol­gozó egységek igényelnek május hónap folyamán, és a 3-as rész­leg számára 3—4 hétre előre biztosított a félkésztermék. Szép eredményeket értek el az egyes munkahelyeken mutat­kozó szűk keresztmetszet fel­számolása terén is. Az elektro­­kalorikus termékek összeszerelé­sét bizonyos mértékben késlel­tette az ellenállás-spirálok hiá­nya. A vállalat munkaközössége ez évben megtalálta a helyes megoldást. Átalakította a gépet, minek eredményeként növeke­dett a fordulatszáma, illetve a termelékenysége. Ma már a bele­ső szükségletet normális körül­mények között elégítik ki az át­alakított gép segítségével. A fenti, illetve a műszaki-szer­vezési intézkedési terv előírásai­nak gyakorlatba ültetése haté­konynak bizonyult és hozzájá­rult a fontos gazdasági tervmu­tatók túlszárnyalásához. Az első négy hónapra szóló össz- és áru­­termelési tervet túlszárnyalták és 0,9 százalékkal emelték a terve­zett munkatermelékenységi szin­tet. Többek között, 150 számo­lógéppel állítottak elő többet a tervnél. A fenti eredményekhez hozzá­járultak a vállalat újítói is, akik 20 javaslatot terjesztettek elő, melyből az év eltelt időszakában 12-őt vezettek be sikerrel a ter­melésbe. 682.000 lej értékű késztermékkel több Az udvarhelyi Tehnoutilaj vállalatban egyre lendületeseb­bé válik a pártunk IV. kongresszusa tiszteletére kibontakozó szocialista verseny. Az elmúlt hónapban 172.000 lej értékű hűtővitrint és más élelmiszeripari berendezést gyártottak ter­ven felül, és így év elejétől május 1-ig 682.000 lejjel szárnyal­hatták túl árutervüket a vállalt 550.000 lejjel szemben. A többi mutatókat is mind teljesítették. Az össztermelés­­i­­nél 468.000 lej többlet mutatkozik, az önköltséget három hó­­­t nap alatt 181.000 lejjel csökkentették előirányzaton felül, a terven felüli jövedelem 263.000 lejt tesz ki. Bója Dumítru kommunista, a Tartományi ILEFOR Bútorgyártó Vállalat meggyesfalvi egységé­nek kiváló szalagcsiszolója. Terve rendszeres túlszárnyalása és jó minőségű munkája révén az 1963—64-es évben elnyerte a szocialista verseny élenjárója megtisztelő címet. Ez év eltelt négy hónapja alatt is mindvégig kitűnt a szocialista versenyben ­ Magas barna fiú jelent­kezett a gyermekpoliklinika logopédiai osztályán, Kere­kes Zsuzsánál. Kezében a beutaló, az ideggyógyászat­ról küldték ide kezelésre. Be szeretne mutatkozni. Aj­kai megnyílnak, kezei ösz­­szerándulnak, alig-alig tud magából kipréselni néhány szót. Dadog. Elkezdődik a kezelés. Rop­pant nehéz feladat. Ahhoz, hogy ez a fiú folyékonyan tudjon beszélni, egy kevés gyógyszer és­­ sok-sok sze­retet kell. Ebben itt nincs hiány. Aki ismeri a gyógy­pedagógiával foglalkozó dr. Vánki Anna és Kerekes Zsuzsa lélektanszakos ta­nárnőt, az tudja, milyen végtelen türelemmel foglal­koznak a beszédhibás gye­rekekkel. Így kezdték el az említett ifjúval is, még az elmúlt év ta­vaszán. Pedig akkor még nagyon re­ménytelennek tűnt az eset. Légzési gyakorlatokkal kezdték, aztán hangringató próbák, majd fúvópróbák következtek. Előbb a magánhangzóval, később a mássalhangzóval kezdődő mon­datokat, aztán a beszélgetést próbálgat­ták. Pszichoterápiás kezelést, vagyis lelki ráhatást is alkalmaztak. Szemmel látha­tóan javult a fiú beszéde. A kezelés tovább tart, s most már minden remény megvan arra, hogy a középiskola befe­jezése után egyetemre mehet. Aki most hallja beszélni, el sem képzeli, milyen kínos volt ez számára egy évvel ezelőtt. Itt gyors javulásnak számít az esztendő. Ebből is látni, milyen nagy kitartást kö­vetel a kezelés a betegtől s kezelőjétől egyaránt. Egy embernek visszaadták az életkedvét és önbizalmát, azt a hitét, hogy ő is éppen olyan tagja a társada­lomnak, mint a többiek, akik folyéko­nyan fűzik egymásba a szavakat. Persze, nemcsak ezzel a fiúval foglal­koznak. A beszédhibás gyerekeket sok eredménnyel lehet kezelni, külön iskolát létesítettek számukra. Szaktanár segítsé­gével tanulnak meg hibamentesen be­szélni. Kevés kérdést kell feltennem, s a be­szélgetés mégsem akad el. Az orvosnő és a tanárnő egymás szavait kiegészítve mondják el az eseteket, mert nem csak logopédiával foglalkoznak, hanem az or­vostudomány ,,periférikus kérdéseivel“ is: a rossz gyerekekkel, a csavargókkal azokkal, akiket a szülők eredménytele­nül próbáltak leszoktatni káros szoká­saikról. Íme néhány eset: egy mama két kis­lánnyal jött el. A kisebbik szép rózsa­színű kabátot viselt, s a nagyobbik is jól volt öltöztetve, de egy kicsit kopot­­tabban s kevésbé gondosan. A mama a nagyobbik kislányra panaszkodott. Rossz! Nem lehet bírni vele. A gyakorlott szemek mindjárt felfe­dezték, hogy itt valami nincs rendben. Nincs műszer, amely kimutatná, hogy hol a­dnn, ezt a kezelők hozzáértése, tudása, életismerete pótolja. Kérdezős­­ködés, valóságos nyomozás kezdődik. Rá kell vezetni a baj okára a szülőt. A nagyobbik kislány a férfi első házassá­gából van, s a gyerek, aki szeretetre, gyöngédségre sóvárgott, nem kapta meg azt nevelőanyjától. Komor, zárkózott lett, mert hozzá a mamának soha egy jó szava nem volt, az apa pedig nem tudta egyensúlyozni ezt a ridegséget. A diag­nózis ebben az esetben úgy hangzik, mint egy törvényszéki ítélet: az asszony a hibás. Változtatni a helyzeten lehet, még nem késő, s már történt is javulás. A kislány újságolta: ,,Otthon azt mond­ják, jobb vagyok". — Kérem, ez a gyerek rém ügyetlen — panaszolja egy másik szülő. Mindent eltör, ami a kezébe kerül. Aztán kiderül, hogy a gyereket állandóan korholják, unos-untalan hangoztatják fogyatékossá­gát. Végül úgy megnyőzik, hogy ő is el­hiszi, és akármi kerül a kezébe, azt aka­ratlanul összetöri, elrontja. Ilyen esetek­ben is a „gyógymódot" a szülőknél kell kezdeni. Ne oltsák bele a gyerekbe azt, hogy ügyetlen — tanácsolják. Sportol­tassák, végeztessenek vele kézügyességi gyakorlatokat. Dicsérjék meg, ha vala­mit jól csinál. Tízéves kisfiú jön. — Az ágy­ havi... — harapja el a szót kissé restelkedve a kísérője. S következik a tanács a szü­lőnek, mit tegyen ebben az esetben. A szülő csodálkozik, mert a gyerek régebb nem csinált ilyet, csak miután megszüle­tett a testvérkéje. Megmagyarázzák neki, hogy ezzel is magára akarja vonni a figyelmet, mert mellőzöttnek érzi ma­gát. A szülő ezt nem tudja, nem érti meg, hogy egy ilyen nagy fiú... jaj de szégyen, rápirit. Ebből áll a „kezelése", s nem is gondol arra, hogy orvoshoz kellene fordulni. Ha idejében megtette volna, már gyógyult lenne a fia. Még sok feljegyzésre érdemes esetet jegyeztem le a két asszony önfeláldozó munkájáról. Iskolákba, napközikbe jár­nak és kiszűrik a kezelésre szoruló gye­rekeket. Tanácsokat adnak, s azt próbál­ják tudatosítani, hogy ha van is valami fogyatékossága a gyereknek, egész em­berként kell kezelni, tisztelni az emberi méltóságát. Ezáltal jobbá, szelídebbé te­szik s türelmesebbé a hozzátartozókat. A két pedagógus ezért jár hosszú kilo­métereket egyik iskolától a másikig, ezért tömték meg szekrényüket sokféle játékkal, s szentelték ennek a célnak egész életüket. Azt ki tudnám számítani, hogy hány kilométert gyalogolnak a betegekért, s azt is, hogy naponta hány órát töltenek közvetlen és közvetve a kezeléssel, de azt senki sem tudná megmondani, hogy hány gyereknek adták vissza az önbizal­mát, hány lélekben vetették el a bol­dogság magvát, mely aztán kikel és nö­vekszik. Ez a tudat adja munkájukhoz a kitartást, az erőt. A boldogság magve­tői ők, akikre sok szeretettel, hálával gondolnak gyermekek és szülők. Szép hivatás. SIMON ERVIN az onBizmom kovlacsoloi világ proletárjai, egyesüljetek. Az RMP Maros—Magyar Autonóm Tartományi Bizottsága és a Tartományi Néptanács lapja 1965. május 5. szerda Ara 25 báni ­ PART K DIG­ESSZI. A MAI LAPSZÁMBAN Az első lépés az életbe (2. oldal) Pártélet — Eredményes nevelőmunka az építőtele­­pen (3. oldal) Horizont (3. oldal) A krumplitermesztés ered­ményei és módszerei a Csíkszeredai állami gazda­ságban (3. oldal) Postaládánkból (3. oldal) A nagyvilágból (4. oldal) ló hírnevükhöz Az év első négy hónapjában a dicsői Üveggyár minden részle­gén kimagasló eredmények szü­lettek. A táblaüveggyártó rész­leg dolgozói ezúttal is sikerrel teljesítették mind a többletter­melésre, mind a minőség javítá­sára tett vállalásaikat: 87.000 négyzetméter húzottüveget gyár­tottak terven felül és 79,7 szá­zalékra növelték az elsőosztályú táblaüveg részarányát a terve­zett 75 százalékkal szemben. Ez a teljesítmény igen jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy hat­éves tervünk kezdetén az össz­­táblaüveg termelésnek még a fe­lét sem sorolhatták az elsőosz­tályú áru közé. Az itteni munka­­csoportokat a vállalat vezetősé­ge is sokoldalúan támogatta a verseny­vállalások tel­j­esítésében. A nyersanyag tárolása és előké­szítése jobb körülmények között történt, mint az előző években. A nyersanyagot golyósmalmok­kal őrlik, hogy finomabb szem­cséjű anyagot nyerjenek. Az ol­vasztókemencék etetését automa­tizálták, mert az egyenletes nyersanyag-adagolás szintén ked­vezően befolyásolja a táblaüveg minőségét. Hogyan járultak hozzá a mun­kacsoportok a termelés növelé­séhez, a minőség további java- méltó sikerek tájához? A csoportfelelősök rend­szeresen ellenőrizték a megfi­gyelő, vágó és osztályozó mun­kások tevékenységét, hogy eze­ken a döntő fontosságú munka­helyeken pontosan betartsák a műszaki fegyelmet. A hullámos hólyagos táblaüveg kiküszöbölé­se céljából különösen fontos volt az optimális hőmérsékleti görbe betartása. Igyekeztek a munkát is job­ban megszervezni: a gyengébb húzógépek mellé például a leg­jobb szakembereket állították, s így ahelyett, hogy ezek a gé­pek rontották volna az átlag­teljesítményt, sok esetben még javították azt. Büszkék lehetnek eredmé­nyeikre az öntöttüveg részleg dolgozói is. Az elsőosztályú ön­­töttüveg részaránya elérte a 95,2 százalékot a tervezett 93 száza­lék helyett és 86.000 négyzetmé­terrel szárnyalták túl négyhavi tervelőirányzatukat. A termelést lényegesen növelte egy mintás üveghengerlőgép üzembe helye­zése, amelyet szükség esetén dróthálós üveg öntésére is át­állíthattak. A fúvottüveg részleg termelési grafikonjára a fent említett idő­szakban 377.000 darab palackot jegyeztek be tervelőirányzaton felül. Minden hónapban ott szere­peltek a szocialista verseny ki­tűnt csoportjai között Popa Cor­nel és Szabó István munkacso­portjai a táblaüveg részlegről, Moldovan Ioan és Coman Iosif csoportjai a fúvottüveg részleg­ről és Végh Ferenc, Avram Dr­ns­itru vezette csoportok az ön­töttüveg részlegről. Az elmúlt évben elért eredményekért vala­mennyien elnyerték „a szocialista versenyben élenjáró csoport" cí­met. Gyors, szakszerű k­on­kát a katonai F A kutyfalvi mezőgazdasági termelőszövetkezet határában is befejezéshez közeledik a kukorica magágyának előkészítése Lerakták a bőséges termés alapját A homoródszentpáli termelőszö­vetkezet tagjai, akik már évek óta tartják a rajon legjobb ter­melőszövetkezete címet, az idén is kiváló munkát végeztek —írja Csáki Sándor brigádkönyvelő.­­ A tavasziakat mind a 793 hektá­ron a legkedvezőbb időpontban tették jó­magágyba. Különös ér­demeket szerzett a krumpliülte­tésnél az 5 és 6-os, a kukorica ve­tésénél pedig a 3-as számú mezei brigád. A tavaszi vetés idejébeni el­végzése mellett a termelőszövet­kezet vezető tanácsa és az egész tagság nagy gondot fordított a talaj termőképességének fokozá­sára. A talaj előkészítés során összesen 8.238 tonna istállótrá­gyát és 46,8 tonna műtrágyát használtak fel. Ez utóbbi egy ré­szét az őszi vetéseken szórták szét. Az őszi vetéseken egyéb­ként 300 hektáron végeztek kül­­lőskapálást és 134 hektáron hen­gerelést. Gazdag lesz a takarmányalap A radnóti állami gazdaság ke­­relőszentpáli állattenyésztési komplexumának dolgozói a múlt évben is szép eredményeket értek el. Mind a tejtermelési, mind a globális tervüket túlteljesítették. A sikerek elérésében nem kis ré­sze van a növénytermesztő bri­gádnak, amelynek feladata bizto­sítani az állatok számára szüksé­ges takarmány nagy részét. A brigád meg is tesz mindent, hogy minél több és jobb minőségű ta­karmány kerüljön az állatok elé. Ebben a törekvésében segítik a modern, nagy teljesítményű gé­pek is. A múlt év őszén jó magágyba került mind a magnak, mind a zöldtakarmánynak szánt árpa és a rozsos­ bükköny. Nagy gondot fordítottak a tavasziak földjének előkészítésére és bevetésére is. A 160 hektár silókukorica ter­mesztésére előirányzott területre hektáronként 300 kiló szuperfosz­fátot szórtak szét, 31 hektáron pedig még istállótrágyát is szán­tottak alá. A szemes kukorica te­rületére 2.100 tonna istállótrágyát hordtak ki és szántottak alá. A vetést szintén az agrotechnikai szabályoknak megfelelően gé­pekkel végezték el. A növénytermesztési brigád tagjai elhatározták, hogy tervü­ket nemcsak teljesítik, hanem túl is haladják. Úgy dolgoznak, hogy szemeskukoricából a tervezett 3.350 kiló helyett 5.000 kilót ta­karíthassanak be, a silónál pedig 36.000 kilót. (FEJÉR LÁSZLÓ) Ültetik az oltványokat Nagy hagyománya van Lónán a szőlőtermesztésnek. A szövetke­zet tagjai amellett, hogy állan­dóan fejlesztik szőlőjüket, segít­séget nyújtanak más egységek­nek is. Az idén például 2 mil­lió oltványt állítanak elő. Éppen ezért a vetéssel egy időben nagy gondot fordítottak ennek a mun­kálataira is. Több mint 1.500.000 oltványt már kiültettek bakhá­zakba és 31 hektáron végezték el a szőlő mélykapálását. Állták szavukat Április végén az ákosfalvi álla­mi gazdaság dolgozói termelési értekezletre gyűltek össze. Vál­lalásaik eddigi teljesítését vették számba, s elemezték a szocialista verseny eredményeit. Mint ki­­tűnt, a pártalapszervezet irányí­tásával ez évben sikerült még eredményesebbé tenni a csopor­tok között folyó szocialista ver­senyt, melynek hatása különben megmutatkozott tervfeladataik és terven felüli vállalásaik teljesíté­sében is. Május­­ tiszteletére vállalták, hogy a kukorica 406 hektáros ve­­tésterületén földbe teszik a ma­got. Vállalásukhoz híven áp­rilis 30-án végeztek ezzel a mun­kával, s ugyancsak optimális idő­ben fejezték be a pillangósok és pázsitfüvek vetését. A szorgalmas gépkezelők amellett, hogy foko­zott erőfeszítéssel dolgoztak vál­lalásaik teljesítésén, a minőségi munkára is nagy hangsúlyt he­lyeztek. (BEREKMÉRI­­GYÖRGY) U&­dek a U&tdi&ot Az utóbbi napokban mind több olyan levél érkezik szerkesztő­ségünkbe, amely a tavaszi veté­si munkálatok sikeres befejezé­sét adja hírül. Milik István, a maroskecei termelőszövetkezet tagja erről írva hangsúlyozza, hogy a gyors munka semmiképp sem ment a minőség rovására, hiszen Anca Cornelia mérnöknő nap mint nap a határt járta, s még a legkisebb rendellenessé­get sem nézte el, így a többi nö­vények után a kukorica is mind a 415 hektáron jó magágyba ke­rült. Ugyancsak a kukorica szak­szerű és idejébeni elvetéséről adott hírt Mózes András Vajda­­szentiványról és Tolvaj József Erdőcsanádról. Jó hírt hozott a posta a nyá­­rádmagyarósi termelőszövetkezet­­ből is. Gyéresi Mihály azt írja, hogy a termelőszövetkezet dol­gozói a pártszervezet irányításá­val az idén minden eddiginél szorgalmasabban és lendülete­sebben dolgoznak, s ennek meg is van a látszatja: az utolsó hek­tárokon végzik a vetőszántást, amellyel egyidejűleg több mint 450 vagon istállótrágyát forgat­tak alá, s ütemesen halad a ve­tés is. Ugyanerről, a bőséges termés biztosításáért kibontako­zott lendületesebb munkáról ad hírt Mózes Károly, a homoród­­szentmártoni termelőszövetkezet­ből, a kiemeli, hogy mind a krumpliültetés, mind a kukorica­vetés a napokban véget ér. Kántor Ferenc Kisilyéből kül­dött tudósítást, amelyben a ré­gen GTA 19-es traktorosbrigád­jának lelkes munkáját dicséri. Az itteni traktorosok, s főleg Kántor Sándor, Sipos Albert és Nagy Albert kiváló minőségű munkát végeztek, s teljesítették tavaszi idénytervüket. Távvezérlő berendezés emelőgépekhez Az Electrotechni­­kai és Automatizá­lási Tervezőintézeti (IPA) szakemberei nemrég távvezérlő berendezést szer­kesztettek emelő­gépekhez. A beren­dezés főként to­rony- és futódaruk­nál alkalmazható. Az új berendezés lehetővé teszi az emelőgépek távve­zérlését bárhol, s így növelhető a munkasebesség, az emelési műveletek pontossága. A távvezérlő be­rendezés más tevé­kenységi területe­ken is alkalmazha­tó. A román kutatók által létrehozott távvezérlő berende­zés kiállta mind a laboratóriumi, mind a termelési próbát. (Agerpres) Új típusú ipari varrógép A kudzsiri fém­ipari üzemben MCI—2-es új típusú ipari varrógépet ál­lítottak elő. Ezt fe­hérnemű, öltönyök és különböző vas­tagságú szövetből készült télikabátok varrására használ­hatják. A villamos motorral működő gép centiméteren­ként 2—10 öltést végez, megindítása és leállítása pedig pedállal történik. A nagy sebességű új fajta varrógépet a konfekcióiparban fogják használni. Önkiszolgáló üzlet nyílt Kibéden A szovátai szö­vetkezeti központ­hoz tartoznak Ki­­béd szövetkezetei is. Május­­ tiszte­letére a szovátai szövetkezeti köz­pont Kibéden is ön­kiszolgáló boltot nyitott. Az üzlet minden szempont­ból kielégíti a vá­sárlók igényeit. Kibéd dolgozói nagy érdeklődéssel figyelték a helyiség átalakítási munká­latait, s a megnyi­tás napján a bol tele volt vásárlók­kal. BITAY KÁROLYNÉ levelező Foto-kiállítás Az elmúlt napok­ban a marosvásár­­helyi Szakszerveze­tek Művelődési Há­zának olvasótermé­ben megnyílt a mű­velődési ház turista körének foto-kiállí­­tása. A kiállításra 46-an 300 képet küldtek be, amiből mintegy 140 dara­bot választottak ki. A kiállítók között vannak az Augusz­tus 23 Bútorgyár, a Cukorgyár, a Meta­­lotehnica vállalat, az Építkezési Tröszt, a marosvá­­sárhelyi Pionírház fotó­körének tag­jai, valamint szá­mos udvarhelyi, ré­geni, gyergyói ama­tőr fényképész. A kiállítás meg­tekinthető naponta délután 5-től este 8 óráig, vasárnap és ünnepnapokon pe­dig délelőtt 10-től déli 2 óráig. (BOTH KÁROLY levelező)

Next