Vörös Zászló, 1969. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
1969-03-01 / 50. szám
2 A KULTÚRA és a tömegek igénye A XX. század első felében és a jelenben is nem egy kultúrfilozófus jelezte félelmét a kultúra „eltömegesedése" miatt, sőt akadtak olyanok is, akik mindenfajta művészetnek a jövendőjét kétségbe vonták, mivel szerintük a műalkotások élvezete csak kevesek számára adatott meg, s a széles néprétegek soha nem jutnak el az igazi művészet megértéséhez és élvezéséhez. Mások a művészeteket féltették az elprofanizálódástól, vagyis attól a hatástól, melyet a „profanum vulguim" gyakorol a művészeteikre, elsekélyesítve azt. A film, a rádió, a televízió megjelenésekor mindig akadtak borúlátó jósok, akik nem egy művészeti ág lassú pusztulását jelentették be, a színház és zenekultúra csődjéről károgtak s az irodalom elsorvadásáról, mert az ún. gépkultúra végül is kiszorítja a hagyományos művelődési formákat. Végül egyesek még az alkotó művészek szükségességét is kétségbe vonták, hiszen elképzelésük szerint a gépkultúra odáig fejlődik, hogy a műalkotások végtelen változatát hozza majd létre, akár zenében, akár költészetben, s legfeljebb egy-egy világvárosi méretű centrumban működhetnek majd olyan együttesek, melyeket a televízió nem nélkülözhet. Kétségtelen, hogy a művészetek terjesztésének ezek az új eszközei átalakították az eddigi hagyományos formákat. De éppen az ellenkezője történik mindannak, amitől a kultúra jövendőjét pesszimizmussal és szkepszissel szemlélők tartottak. Az új technikai eszközök kitágították a művészi kifejezés határait, új műfajok születését és népi műfajok újjászületését segítették elő, s olyan tömegeket vontak be a magasabb kultúra élvezésébe, akiknek eddig sem igényük, sem lehetőségük nem volt ehhez. A profanum vulgum nem elsekélyesítette, hanem éppen szüntelenül emelkedő igényével sarkallja, fejlődésre készteti a művészeket. A művészi igénytelenség és rutin — mindenfajta művészet halála — ma már nem elégíti ki a közönséget, mivel szinte naponta alkalma van összehasonlításra; a „nagy nevek", ha különben nem nyújtanak élményt, már nem hatják meg a közönséget. A sznobizmus, a művészeti élet szinte szükségszerű kísérő jelensége ugyancsak kimerülőben van, egyre szűkül az a kispolgári réteg, KATONA SZABÓ ISTVÁN mely egy művészetiesemény megtekintésével csak a maga keltetésével és fontoskodásával törődik és éppen ezért, mert a közönség nagy többségét egyre inkább az őszinte érdeklődök, a kultúrát ténylegesen igénylő fiatalok teszik ki, akiket nem pusztán a divat, hanem az igazi élmények az esztétikai élvezetek keresése vonz. Mert sznobságnak ott van leginkább talaja, ahol egy művészi élmény csak kevesek számára elérhető, csak olyanok számára, akik kellő anyagi fedezettel rendelkeznek, de ha bárki megtekinthet egy művészi előadást, vagy megvehet egy könyvet, (tehát nemcsak egy szűk réteg), a sznobizmus elveszti tartalmát és nevetségesen hat. Művelődési életünk több mint két évtizedes, egyre mélyülő demokratizálódása szocialista rendszerünk szüntelenül munkálkodó művelődéspolitikája alaposan rácáfol mindenfajta kultúrfilozófiai pesszimizmusra. Évekig tartotta magát az a tévhit, hogy a mai közönséget nem érdeklik az értékes művészi alkotások, főleg a könnyebb, szórakoztató műfajok uralkodnak a művelődési életben, a klasszikus művészeti örökség már csak néhány szakember, vagy bogaras értelmiségi érdeklődésére tarthat számot, a tömeg elavultnak tartja a régi kultúrák nagy értékeit. Nagyon sok művelődési ház vezetője, közművelődési szakember helyezkedett erre az álláspontra, és a művelődési házak tevékenységét elárasztották az olcsó szórakoztató műfajok. A közönség igénye azonban egyre inkább rácáfol erre a téves álláspontra. A könyvüzletekben arról panaszkodnak, hogy nem tudják kielégíteni a közönség könyvigényét, a klasszikus irodalom iránti érdeklődését, a könyvtárakban az értékes irodalmi műveket olvassák rongyossá, a múzeumok, kiállítások soha nem voltak ilyen látogatottak, vidékről százan utaznak be egy-egy nagyob kulturális központba minden jelentős művészeti esemény megtekintésére. És sorolhatnánk a közismert adatokat, a közönség művelődési igényének növekedését példázó tényeket. Az író-olvasó találkozókon egyre kevesebb az előregyártott sablon kérdés és egyre több a művészi alkotómunka lényegéről kérdező felszólaló. Mégis számomra az utóbbi évek egyik legbeszédesebb élménye, amely rávilágít arra, hogy vizsgálódás alá kell venni az eddigi közművelődési gyakorlatot, — a versmondás művészete iránt megnövekedett érdeklődés. Klasszikus és mai költők, filozofikus és érzelemgazdag, hangulatos lírai és tragikus hangvételű vers, jó művészi tolmácsolásban, megfogja és lázba hozza a közönséget kis és nagyvárosokban egyaránt, sőt falvakon is. Hiába hallható rádióban, olvasható , könyvekben a szép vers, a közönség zsúfolásig megtölti a termet nem egy művészi előadóesten. Ma már nem az a fő probléma, hogy be kell csalogatni a közönséget a magasabb rendű művészet megismerésére, hanem sokkal inkább az, hogy minél magasabb művészi szinten, minél több alkalmat kell nyújtania a közönségnek, hogy a művészetekkel találkozzék. „Az irodalom és a művészet új értékes munkákkal gazdagította az ország szellemi kincsestárát" — mondja a Szocialista Egységfront Kiáltványa, és rámutat arra is, hogy a lakosság millióinak mindennapos telki szükségletévé vált a kultúra. A kultúra terjesztésének hatalmas hálózata, száz és ezer intézménye működik az országban és államunk jelentős anyagi erővel támogatja és tartja fent ezeket az intézményeket. Az alap tehát a dolgozók műveltségi színvonalának szüntelen emelésére megteremtődött, s a közönség szellemi érdeklődése, művelődési igénye szinte kimeríthetetlen. A kultúra munkásain múlik, hogy mennyire értékes tartalommal töltik meg a művelődési intézmények kereteit. Látszateredmények, formális megoldások már nem elégítik ki a művelődésre vágyók igényeit. Friss művészi élményt, színvonalas műveket várnak a kultúra minden területén. Minden jó művészi produkció sikere ezt igazolja. Nem szabad tehát olcsó, könnyű, csak szórakoztató, az emberek őszinte művelődési igényével visszaélő, az alkotást mímelő, látványos megoldásokkal elégíteni ki a tömegeket. A kultúrát közvetítő intézményeknek éppen az a feladatuk, hogy az irodalom és művészet új, értékes munkáit eljuttassák a közönséghez. Szüntelenül javulnak a dolgozók munkakörülményei Választásokra készülő szocialista hazánk dolgozói a legkülönbözőbb munkaterületeken veszik számba az elért sikereket, általánosítják a legeredményesebb munkamódszereket, melyeknek ismerete újabb munkára és sikerekre ösztönöz minden dolgozót. A dolgozók életszínvonalának állandó emeléséről való gondoskodás egyik igen fontos megnyilvánulása a munkakörülmények állandó javítása. A cél e téren az, hogy a termelési folyamatok megbetegedés- és balesetveszély mentesek legyenek, elkerülve vagy állandóan csökkentve ugyanakkor a nehéz fizikai vagy szellemi megerőltetést. Elsősorban az újonnan épülő üzemekre és üzemrészekre gondolunk, ahol már a tervezés és kivitelezés idején megnyilvánul a munkások iránti fokozott figyelem és gondoskodás. A tágas, egészséges, világos és jól szellőztetett munkacsarnokok, melyek az utóbbi időben épültek, a világtechnika színvonalán álló gépi felszerelésekkel kellemes és biztonságos munkafeltételeket biztosítanak megyénk nagyszámú termelőegysége munkásainak. Az elmúlt választások óta sokat fejlődött megyénk számos példáját nyújtja a dolgozók egészségvédelméről való gondoskodásnak. A Könnyűipari Felszereléseket Gyártó Vállalat, a Metalotehnica üzem, a Kábelgyár, a segesvári Fajansz és Üvegipari Komplexum és Konfekciógyár, stb. dolgozói méltán büszkék új üzemeikre vagy részlegeikre. Érdemes külön megemlíteni a Marosvásárhelyi Vegyikombinát nemrég működésbe lépett új üzemeit, ahol a modern technológiai berendezéseket ugyancsak modern védőberendezések és eszközök egészítik ki, egészséges és biztonságos munkafeltételeket biztosítva. Nagy eredmény ezen új vegyiüzemnél, hogy habár számos rendkívül mérgező anyaggal — főleg gázzal — dolgoznak nagy nyomás alatt, mégis ezen anyagok töménysége a munkahelyek levegőjében átlagosan nem haladja meg a törvényesen megengedett szintet. Ugyanakkor a robbanásveszély megelőzése érdekében az új kombinát több modern exploziméterrel van ellátva. Megszervezték az esetleges balesetet vagy gázmérgezést szenvedő dolgozók mentési szolgálatát, biztosítva a szükséges mentő felszereléseket is. Csupán ezen kombinát felszerelésénél több mint 10 millió lejt irányoztak elő és még többet költöttek el a munkavédelem céljaira a második fejlődési szakasz keretében. Az új egységek építése mellett számos intézkedés történik a meglévő munkahelyek körülményeinek javítására, biztonságának állandó fokozására is, biztosítva a szükséges pénzügyi és anyagi alapokat e célra. Ezen gondoskodást legjobban talán az bizonyítja, hogy az elmúlt választások óta megyénk vállalatai körülbelül 200 millió lejt fordítottak munkavédelemre. Ezen összegekből számos biztonságtechnikai készülék és védőberendezés készült, melyek a szellőzőberendezések és védőruhákkal együtt, a dolgozók testi épségét és egészségét hivatottak védeni. Fontos hangsúlyozni, hogy a munkavédelemre szánt anyagi és pénzügyi eszközök évről-évre növekednek, elérve a 15—20 százalékot is. Mindez azt igazolja, hogy a munkavédelmi tevékenység — mint a munkafolyamat szerves része — állandóan fejlődik. Az anyagi feltételek biztosítása mellett, egyre kiszélesedik a dolgozók nevelésére irányuló tevékenység. Ma már vannak ipari egységeink, ahol a klasszikus munkavédelmi propaganda munkavédelmi pedagógiai tevékenységgé fejlődött. Megyénk jó néhány vállalatában az utóbbi években munkavédelmi kabineteket szerveztek, melyek az ezirányú nevelés és dokumentálás metodikai fórumává váltak az illető egységek keretében. Egyes munkavédelmi kabinetek, mint például a Dicsői Vegyikombinátnál , önálló alkotó tevékenységet is fejtenek ki már, munkavédelmi tárgyú diafilmek, sőt filmek készítése révén. A sokoldalú technikai, szervezési és nevelési intézkedések révén megyénk szocialista egységeinek nagy többségében a munkabalesetek száma évről-évre csökken, ismételten bizonyítva pártunknak és államunknak a dolgozók iránti gondoskodásának eredményességét. Végül, de nem utolsó sorban, szólnunk kell arról is, hogy maguk a dolgozók is mind tevékenyebben kapcsolódnak be a munkabiztonság egyes problémáinak megoldásába. Örvendetes, hogy egyre növekszik a munkavédelem javítására tett konkrét javaslatok száma, beleértve az újítási mozgalmat is. E téren azonban még sok a tennivaló. A vállalatok vezetőségeinek fokozottabb mértékben kell igénybe venniök a munkások, technikusok és mérnökök alkotó kezdeményezését a munka — és nem utolsó sorban — az üzembiztonság tökéletesítése érdekében. Nem volt szándékom a munkavédelem terén még megnyilvánuló egyes hiányosságok elemzése. Ezek túlnyomó részt a törvények elhanyagolásából és a biztosított anyagi eszközök fel nem használásából fakadnak. Az elmúlt választások óta eltelt időszakot mindenképp a munkakörülmények fokozott javulása periódusának tekinthetjük, mely bővelkedik eredményekben és megvalósításokban egész hazánk és megyénk területén. ZSIGMOND István vegyész, állami munkavédelmi felügyelő Most mélyen lehajolt, ott guggolt a sötét háttérben, s alaktalan, szürke folt volt az arca, mely csak fokozatosan rajzolódott ki a lövés vakító fénye után. Ha forgópisztolya van, gondoltam, az lehet, hogy üres, lehet, hogy nem. Hatszor tüzelt, de megtörténhet, hogy újra töltött a házban. Reméltem, hogy így történt. Nem akartam, hogy üres fegyverrel álljon szemben velem. De az is lehet, gondoltam, hogy automata pisztolya van. — Elkészült? — kérdeztem. Megpördült maga körül, énfelém. Talán szép dolog lett volna módot adni neki még egy vagy két lövésre, úgy tenni, mint egy úriember, a régi iskolából. Ő azonban még mindig felfelé tartotta a fegyverét, így nem várhattam tovább. Semmiképp sem várhattam annyi ideig, mint egy úriember tette volna a régi iskolából. A bordáimhoz szorítva a Coltot, négyszer lőttem. A fegyver elrepült, mintha kirúgták volna a kezéből. Mindkét kezével a gyomrához kapott. Hallottam csattanásukat a testén, így esett el,előrezuhanva, két lapát kezével próbálva együtt tartani magát. Arccal a nedves kavicsokra dőlt. Azután már néma volt. Néma maradt Ezüst Toll is. Mereven állt, örvénylett körülötte az eső. Megkerültem Caninot, és egészen értelmetlenül belerúgtam a fegyverébe. Majd utánamentem, lehajoltam és felemeltem, így melléje kerültem. Bányadtan szólalt meg, mintha önmagához beszélne. —■ Féltem .. . féltem, hogy maga visszajön. — Találkozónk volt egymással — válaszoltam. — Mondtam magának, hogy minden meg van rendezve előre — s nevetni kezdtem, mint egy elmebeteg. Később ő hajolt a test fölé, s matatott rajta. Egy kis idő múltán pedig felállt, és vékony láncon függő, kis kulcsot tartott a kezében. — Nem volt más megoldás, meg kellett ölnie? — kérdezte keserűen. Éppolyan hirtelen hagytam abba a nevetést, mint ahogy elkezdtem. A hátam mögé lépett, és kinyitotta a bilincset a kulccsal. — Nem — mondtam halkan. — Azt hiszem, nem volt. ★ Új napra virradt, s ismét sütött a nap az égen. Gregory százados az Eltűnt Személyek Osztályán komoran nézett ki irodája ablakán az ügyészség épületének kopár tetejért. Majd lomhán oldalt fordult a forgószékében, és ridegen rám nézett. — Szóval ismét benne van a kutyaszorítóban? — Ó, tehát már hallott róla. — Barátom, én egész álló nap itt ülök a fenekemen, s nem keltek olyan benyomást, mint akinek agyvelő is van a fejében. De nagyon meglepődne, ha egyszer elsorolnám, hogy mi mindenről hallok én. Hogy azt a Caninot lelőtte, az rendjén van, azt hiszem, bár a gyilkossági osztályon nyilván nem kapott érte érdemrendet a nyakába. — Rengeteget öltek körülöttem — feleltem. — Hátra volt még, hogy én is kivegyem belőle a részemet. Türelmesen mosolygott. — Ki mondta el magának, hogy az a nő odakint Eddie Mars felesége? Megmondtam. Gondosan végighallgatott, ásított egyet. — Magának nyilván az a véleménye, hogy őt nekem kellett volna megtalálnom. — A feltevés magától adódik. — Talán tudtam róla. Talán azt gondoltam, hogy ha Eddie és a felesége egy ilyen stiklire készül, bölcs dolog lenne — már amennyire bölcsesség egyáltalán kitelik tőlem —, ha elhitetem velük, hogy sikerülhet a játszmájuk. Elképzelhető az is, hogy maga úgy gondolja, személyesebb jellegű indítékaim voltak rá, hogy Eddie-t ne háborgassam. — Nem. — feleltem. — Ezt valóban nem gondoltam. Még akkor sem, amikor Eddie szemmel láthatóan mindent tudott a kettőnk minap lezajlott beszélgetéséről. Felvonta a szemöldökét, mint ha ez erőfeszítésébe kerülne, de már nem ment a trükk, kijött a gyakorlatból. — Zsaru vagyok. — mondta — Egyszerű, közönséges zsaru. Tisztességes, a tehetőségekhez mérten. Tisztességes, amennyire csak el lehet ezt várni valakitől egy olyan világban, ahol ez divatjamúlt tulajdonságnak számít. Főleg ezért kértem, hogy jöjjön el hozzám ma reggel. Szeretném, ha hinne nekem. Zsaru vagyok, s ezért szívesen látom, ha a törvény kerekedik felül. Szeretném azt látni egyszer, hogy az Eddie Mars-féle, jól öltözött jampeceknek a folsomi kőbányában megy tönkre a manikűrje; ha odakerülnének ők is, nemcsak azok a nyomornegyedekből felmerülő, szánalmas kis apacsok, akiknek az első húzásnál a körmükre koppintottak, s azóta sem volt még egy sanszuk. Ezt szeretném. Egyikünk sem gyerek már, s egyikünk sem hiszi, hogy ezt valaha megérem. Ebben a városban, vagy bármely, akár félekkora városban, szerte e széles, virágzó, gyönyörű USA-ban. Hiába, ez az ország nem erre van berendezve. — Mindez még nem jelenti, hogy azt hinném, Eddie Mars tette el láb alól Regant, hogy erre bármi oka volt, vagy hogy ha oka van rá, megtette volna. Azt hittem csak, tud valamit a dologról, és előbb vagy utóbb ez a valami napvilágra is kerül. Az hogy a feleségét eldugja Realitában, gyerekes ötlet volt, de éppolyan módon gyerekes, ahogy egy ilyen intellektuális majomtól várhatja az ember. Itt ült előttem az éjjel, miután a kerületi ügyész végzett vele. Beismert mindent. Azt mondta, megbízható testőrként ismerte Caninot, s ezért is tartotta. A hobbyjairól nem tudott, nem is akart tudni. Nem ismerte Harry Jones-t. Nem ismerte Joe Brodyt. Geigert természetesen ismerte, de azt állítja, hogy az üzleteiről nem tudott semmit. Felteszem, hogy mindezt maga is hallotta. — Igen. — Okosan játszotta meg odalent Realitában, öregem. Nem próbált eltitkolni semmit. Manapság nyilvántartjuk a meghatározatlan eredetű pisztolygolyókat. Egy szép napon ismét használta volna ezt a fegyvert. Akkor könnyen csávába kerül. — Okosan játszottam meg — válaszoltam üres vigyorral. Kivette a szájából a pipát, és tűnődve tekintette rá. — Mi tett a nővel? — kérdezte, s nem nézett fel. — Nem tudom. Nem tartották benn. Vallomást tettünk, három ízben: egyszer Wilde-nak, egyszer a Seriff Hivatalának, egyszer a gyilkossági osztálynak és szabadon engedték. Azóta nem láttam Nem is hiszem, hogy valaha látom még. — Rendes nő, azt mondják. Nem olyan, aki piszkos dolgokra lenne képes. —• Rendes nő — mondtam én. Gregory százados felsóhajtott, és beletúrt egérszürke hajába. — Még csak egyet — mondta, csaknem bájosan. — Maga rendes fickónak látszik, de a módszerei túl gorombák. Ha csakugyan segíteni akar a Sternwood családon, a legjobb, ha békén hagyja őket. — Azt hiszem, százados úr, igaza van. Felálltam, rámosolyogtam, és az ajtó felé indultam. Amikor már majdnem odaértem, megköszörülte a torkát, s hirtelen, érdes hangon azt kérdezte: — Falra hányt borsó, amit beszélek? Maga még mindig azt hiszi, hogy meg tudja találni Regant. Visszafordultam, és a szemébe néztem. —• Nem, nem hiszem, hogy meg tudom találni. Nem is fogom megpróbálni. Megfelel ez így? Lassan bólintott. Aztán vállat vont. — Nem tudom, mi a fenének mondtam el ennyit is. Sok szerencsét. Marlowe. Nézzen be hozzám, ha erre jár. — Köszönöm, százados. (Folytatjuk) Mindig ... A tanár nem csak akkor nevel, amikor a leckét magyarázza vagy osztályfőnöki órát tart, hanem akkor is, amikor nem dohányzik, vagy amikor a villamosban átengedi a helyét egy idős embernek, amikor mielőtt köhögne, szája elé nem a tenyerét emeli, hanem a zsebkendőjét, vagy amikor diákja köszönésére kalapját is megemelve válaszol. A tanár azonban — sajnos — akkor is nevel — ámde negatív értelemben —, amikor azt mondja diákjainak, hogy: „jó, a mai meditációt nem tartjuk meg, de ha az igazgató elvtárs kérdi, azt mondjátok, hogy megtartottuk“; amikor azt mondja, hogy „ha a tanfelügyelő elvtárs kérdi, nehogy valamelyiketek meg merje mondani, hogy megvertem“; amikor a megérdemeltnél nagyobb vagy kisebb osztályzatot ad, vagy amikor az írásbeli dolgozatban kijavítatlan hibákat hagy; amikor kollégája vizsgáján, esetleg annak nyílt óráján asszisztálva, súg a felelő diáknak, vagy amikor megcibálja a diák haját, fülét, amikor az asztalterítőbe törli a krétás kezét vagy lemarházza a diákját; amikor késéssel jön be az órára, vagy amikor nem válaszol a diák, a takarítónő vagy az iskolaszolga köszönésére; amikor sáros a cipője vagy borotválatlan az arca; amikor (s ez főként falun szokott előfordulni) bemegy a kocsmába, vagy amikor túl rózsás hangulatban jön ki onnan; amikor az iskola kísérleti parcelláján termelt burgonyából néhány kilót hazaküld a lakására s diákjának, akivel a burgonyát küldi, azt mondja, hogy: „tedd be a zacskót a táskádba, nehogy meglássák“. A tanár természetesen a kirándulás idején is nevel — sajnos, szintén negatív értelemben —, amikor például kártyázik, hátizsákját a kocsira teszi, esetleg ő maga is felül a kocsira, mialatt diákjai maguk viszik csomagjaikat és gyalogolnak; amikor a függönnyel fényesíti a cipőjét vagy amikor diákját küldi az ebédért a kantinba és ráadásul még hozzáteszi: „mondd meg, hogy nekem hozod és ne állj sorba!“. Mikor nevel tehát a tanár? A válasz amilyen egyszerű, ép pen olyan rövid: Mindig. DUNAJECZ László Az Igaz Szó irodalmi díjainak kiosztása Tegnap délelőtt a Művelődési Palota Tükörtermében adták át az Igaz Szó irodalmi folyóirat díjait az 1968-ban hazánkban magyar nyelven megjelent legreprezentatívabb prózai, illetve irodalomkritikai műért. Az ünnepségen jelen volt Sebestyén Liviu elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, Georgeta Horodinca és Szász János, Románia Szocialista Köztársaság írószövetségének titkárai. Az írószövetség marosvásárhelyi fiókjának tagjain kívül számos meghívott is részt vett az ünnepségen. Hajdú Győző, az Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, a bíráló bizottság elnöke, meleg szavakkal köszöntötte a két díjazott mű szerzőjét , Molter Károlyt, akinek a Szellemi belháború című kritikai kötetéért, s Bajor Andort, akinek a Főúr, írja a többihez című szatirikus írásokat tartalmazó próza-kötetéért ítélték oda az Igaz Szó díjait. Hajdú Győző meleghangú köszöntőjében hangsúlyozta a párt és állami szervek megbecsülését irodalmi életünk, a román és az együttélő nemzetiségekhez tartozó írók és alkotásaik iránt. Hangsúlyozta, hogy az Igaz Szó a kiosztott díjat úgy tekinti, mint Románia Szocialista Köztársaság írószövetségének jelentős hozzájárulását a romániai magyar irodalom serkentéséhez, ösztönzéséhez. Georgeta Horodinca és Szász János, az írószövetség titkárai további sikeres alkotói tevékenységet kívántak Molter Károlynak és Bajor Andornak. Georgeta Horodnica és Szász János üdvözlő szavaikban kiemelték, hogy az írószövetség az irodalmi díjak odaítélésében annak a testvéri együttműködésnek és teljes elvi, eszmei egységnek a kifejezését látják, amely hazánk román és magyar íróinak közös munkáját, egész tevékenységét áthatja. Végül Molter Károly és Bajor Andor megköszönték az Igaz Szó megtisztelő díjait. Molter Károly, a neves marosvásárhelyi író megható szavakkal utalt arra a megbecsülésre, amely napjainkban az idős írónemzedéket övezi. Bajor Andor köszönő szavaiban kifejezte, hogy ebben az irodalmi díjban a szocialista, humanista irodalom megbecsülését látja, annak az irodalomnak az értékelését, amelynek ő is egyik sorkatonája. A bensőséges hangulatú ünnepségen a jelenlévők melegen gratuláltak a két ünnepelt írónak. A PRIMŐRÖKRŐL ÉS A HAGYMAUTÁNPÓTLÁSRÓL A Zöldség- és Gyümölcs Értékesítő Vállalat marosvásárhelyi üzleteiben már ebben a hónapban is hoztak forgalomba tejes salátát. Az elkövetkező napokban ugyancsak árusítanak, de még mindig kisebb mennyiségben. Jelentős felhozatalra március közepe után lehet számítani. Addig is nagyobb tételben kapnak paradicsomot és uborkát. Mindkettő szinte naponta tesz majd az üzletekben. Hagymát a marosvásárhelyi zöldségüzletek hetente két alkalommal kapnak, s áprilisig még közel 100 000 kilogrammot tudnak forgalomba hozni. Az első autós kirándulások bon. A részvevők két napot tartózkodnak Bécsben. Erre a kirándulásra március 10-ig lehet feliratkozni. Ugyancsak áprilisban rendeznek hétnapos kirándulást Bulgária — Jugoszlávia megtekintésére. Feliratkozási határidő március 15. Indulás április 19-én. A klubtagok és azok a személygépkocsi tulajdonosok, akik még nem tagjai az egyesületnek, de részt akarnak venni a kirándulásokon, a feltételekről a marosvásárhelyi Automobil Klubnál érdeklődhetnek vagy az 55—79-es telefonon. Az Automobil Klubnál áprilisban kezdődik a turista idény.. Az első hétnapos kirándulást április 12-én rendezik. Magyarország — Csehszlovákia — Ausztria útvonal VÖRÖS ZÁSZLÓ EGY SZÍNÉSZ ARS POETICÁJA Egy színész hitvallása, hasonkorú ars poeticája, a húsz-harmincas ifjak hitvallása csendült föl a nagyváradi Varga Vilmos Maszekballada című előadóestjén. Közéleti és mégis intim líra: a mai nemzedék összetett értelem-érzelemvilága bomlott képekre, verssorokra, s az előadó mondandója nyomán csaknem egyetlen kiáltvánnyá sűrűsödött. Varga Vilmos napjaink költészetéből a saját vers-vonzalmi körén belül válogatott, így mi sem természetesebb, hogy műsora tökéletes „dráma" egységgé ötvöződött, s hangulatában szándékában megbonthatatlanul összeforrt. Olyanynyira, hogy vallomásos világképéből egy egész nemzedék világképe kerekedett ki. Ezért illeszkedtek, a kiegészülés tökélyével, a versek láncolatába a prózai ,,betétek", a publicisztika, a novella, a humoreszk. Csaknem egyírású írók, költők — Andrej Voznyeszenszkij, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza, Marin Sorescu, Bajor Andor, Kányádi Sándor, Ana Blandiana, Szász János, Kocsis István, Papp Lajos, Georg Johannesen — hangján bizonygatta létünk fájdalmát-értelmét, a legszövevényesebb és mégis áttetszővé szelídített költői programokkal. Bravúros könnyedén cáfolt rá a modern verset abraibad ábrának fitymáló „botfülűek" aggályára, (a tomboló közönség tanúsága szerint), a legbonyolultabb szabadaszszociációs költemény is egyszerűvé bántható, ha jó vers. Mivel nagyon is mai gondok cikáztak a nézőtérre, s valamennyi hagyományos szavalói stílus csak a költemény megmerevítését szolgálta volna, Varga Vilmos az előadói konvencióknak fittyet hányva, a vers legbensőbb sugallatát hallgatta ki, hogy a gondolat testet öltése, meg az élményszerűség kedvéért minden színpadi adottságot latba vessen. A pódiumon eleddig tiltottan lezser, mindennapján fesztelen mozgásával a verseket összekötő, szétválasztó, egymásba kapcsoló, áthidaló feszültségoldás vagy hangulatteremtés művészetét biztosította. A liíra gesztusok ezúttal nem zavartak, beépültek a vers testében, egy - szerintem -z egészen eredeti szavalói stílus önkéntelen élményösszetevőiként. Varga Vilmos az elvont gondolatnak köznapi értelmet kölcsönözvén, a kortárs líra közvetítésének kitűnően bevált útját tapossa. Hogy gátlástalan? Csak amennyire a versek cikázó, társításokon szökellő gondolatai megkívánták. Ez tette hihetetlenül őszintévé, meggyőzővé. Legszívesebben az intellektulális indulatok stílusának keresztelném, vagy még inkább, az indulatos intellektualizmus rendkívül expresszív tolmácsolásának. Szinte ördöngösségig fokozott tecnikával „ugrasztotta ki" a bonyolultnál bonyolultabb versek látszat-útvesztőjében bolyongó értelmet. Varga Vilmos vibrálóan magasfeszültségre srófolt légkört teremtett a velejéig mai Ura számára, s a közönségsiker telivér előadói kvalitásán kívül a kortárs költészetnek is szólt. Azt hiszem, ez a legszebbek jutalma. METZ Katalin A codleai COLOROM festékgyár (SZÉKELY Tibor felvétele)