Vörös Zászló, 1971. március (23. évfolyam, 50-75. szám)

1971-03-05 / 53. szám

VÖRÖS ZÁSZLÓ NICOLAE CEAUȘESCU ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról) Jogos bírálatok hangzottak el műépítészeink helység­rendezési te­vékenységét illetően is. Noha már régóta felhívtuk a figyelmet az új épületek minél ésszerűbb elhelye­zésére a városokban, még mindig hiányosságok állapíthatók meg a helységrendezési felfogásban. Az új negyedek, háztömbök néha ta­lálomra vannak szétszórva, nem ol­vadnak egybe pontosan meghatá­rozott utcákká és sugárútokká, egy világos városképpé. Az ilyen helység­rendezés következtében ugyanakkor területet is pazarol­nak. Az a módszer, hogy az épü­lettömbök között nagy felhaszná­latlan területeket hagynak, nem­csak a negyed, az illető helység műépítészeti összképét rontja, ha­nem csökkenti a lakásépítés sűrű­ségét, megakadályozza az illető városokban a lakásszükségletek megfelelő kielégítését. Alkalmam volt más esetekben is utalni az ipari építkezések terén megnyilvánult nagyzási mániára, az olyan méretű és arányú épüle­tek iránti „szenvedélyre", amelye­ket a reális funkcionális követel­mények, a termelés konkrét szük­ségletei nem indokolnak. Fennállt és még fennáll az a törekvés, hogy az ipari épületeknek költséges kül­sőt biztosítsanak drága, nehezen beszerezhető olyan anyagok fel­­használásával, amilyeneket a ter­melés egyáltalán nem igényel. Az ilyen irányzatok — ellentétben egyébként a nemzetközi síkon használatos gyakorlattal, a való­ban korszerű egyetemes irányzat­tal, amely egyszerű, ésszerűen méretezett, minél könnyebb épít­kezésekre törekszik , a beruházá­sok drágulásához vezetnek. Ezzel kapcsolatosan bírálat illeti azt a törekvést is, hogy az üzemek és a kombinátok keretében túlzott rész­arányt biztosítanak a melléképü­leteknek, az ügyvezetési épületek­nek, a nem termelő jellegű tevé­kenységekre szánt épületeknek. Államunk elég drágán megfizette már azt az irányzatot, hogy a hangsúlyt az épületekre és nem a termelés sorsát eldöntő gépekre és berendezésekre helyezték. A túlméretezést, az extravagáns épí­tészeti stílusok érvényre juttatási szándéka megnyilvánult a társa­dalmi-kulturális építkezések terén is. Világos, hogy a műépítészek részben azért nem fordítottak kel­lő figyelmet az építkezések gazda­ságosságára, tehát részben azért, állt fenn szakadás hosszú ideig az építészet és a termelés között, mert a főiskolai tanulmányi prog­ramban a gazdasági hatékonyság­gal foglalkozó tantárgyaknak nem biztosítottak megfelelő helyet. An­nak ellenére, hogy az utóbbi idő­ben történt néhány intézkedés e téren, az építészeti ismeretek taní­tását még mindig nem kapcsolják kellő mértékben össze hazánk ipa­ra és mezőgazdasága fejlesztésé­nek, társadalmi-kulturális életének gazdasági kérdéseivel. Véleményem szerint arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy főisko­lánk még mindig nem ápolja kel­lőképpen a nemzeti építészeti ha­gyományokat, nem készíti fel a jö­vő építészeit arra, hogy harmoni­kusan összeegyeztessék a nemzeti, a népi sajátosságokat a modern építészet követelményeivel, hogy olyan eredeti az új román építészetre jellemző szintézisre tö­rekedjenek, amely plasztikusan ér­vényre juttatja népünk jellemvoná­sait és ízlését, szocialista társadal­munk esztétikai elveit. Persze e hiányosságok felemlí­tése nem jelenti annak tagadását, amit beszédem elején állítottam, mármint azt, hogy műépítészeink és tervezőink nagymértékben hoz­zájárultak és hozzájárulnak az or­szágunkban kibontakozó nagysza­bású konstruktív munkához. De az Önök értekezletének, gondolom, nemcsak az a célja, hogy szám­ba vegye a jó dolgokat, hanem az is, hogy felszínre hozza a hibá­kat, a helytelen irányzatokat, s így világosan körvonalazza milyen irányban kell hogy fejlődjön a jö­vőben a műépítészet szocialista társadalmunk szükségleteinek megfelelően. Véleményem szerint nyíltan el kell ismernünk, hogy a Műépíté­szek Szövetsége, a szövetség veze­tősége eddig nem volt elég hatá­rozott a romániai építészet előtt álló mai feladatok megoldásában. Az előbb említett hiányosságok egy része ugyanakkor, gondolom, annak is tulajdonítható, hogy túl sok műépítész dolgozik a központ­ban, a fővárosban, s kevés a mű­építész, kevés a tervező a megyék­ben, ott, ahol az alkotó és az épí­tőmunka valójában történik. Egy­szersmind nem minden műépítész követi nyomon terveinek kivitele­zését, működik kellőképpen együtt az építőkkel és a megrendelőkkel a leghatékonyabb építkezési meg­oldások biztosításáért. Értekezletüknek világosan meg kell határoznia a műépítészetünk előtt álló mai feladatokat, hogy ki­kristályosodjon a haladó és korsze­rű román műépítészeti iskola, az az iskola, amely megfelel a romániai gazdasági-társadalmi fejlődés mai követelményeinek s ugyanakkor sa­játosan hozzájárul a műépítészet nemzetközi haladásához is. Azt kí­vánjuk, hogy műépítészeink, a Mű­építészek Szövetsége egyre fonto­sabb szerepet töltsön be szocialista társadalmunk életében. (Hatalmas taps.) TISZTELT ELVTÁRSAK! Értekezletük egy olyan időpont­ban ült össze, amikor egész né­pünk, minden erejét latba vetve, hozzálátott az 1971—1975-ös új öt­éves terv előirányzatainak megva­lósításához. Valamennyien ismerik a X. pártkongresszus gazdasági, társadalmi és kulturális építkezési programját, amelynek megvalósítá­sát a nemrég megkezdett ötéves terv célozza. Értekezletükön azt akarom különösképpen hangsú­lyozni, hogy a következő öt év mintegy 500 milliárd lejt kitevő be­ruházásaiból — ez az összeg na­gyobb, mint az előző tíz év össz­­beruházásainak összege — több mint 200 milliárd lejt a gazdasági és társadalmi-kulturális építkezé­sekre fordítunk. Az új ötéves terv előirányzatai szerint az ország valamennyi me­gyéjében több mint 1700 ipari és mezőgazdasági objektum épül, bő­vül az iskolahálózat, új kórházak, poliklinikák, bölcsődék, otthonok, más közintézmények és több mint 500 000 állami lakás épül. Ugyan­akkor a városrendezés szüntelen fejlesztésére fogunk törekedni. Olyan intézkedéseket is teszünk, amelyek révén 10—15 éven belül biztosíthatjuk a falurendezést, és új városokat létesítünk. Íme, elvtársak, milyen tág lehető­ségek nyílnak műépítészeink előtt az alkotásra, tehetségük és munka­­képességük érvényesülésére, arra, hogy az egész néppel együtt meg­valósítsák a X. pártkongresszuson a haza fejlesztésére kijelölt átfogó programot. (Erős taps.) A műépí­tészet mindenkor szorosan össze­függött, de napjainkban különösen összefügg az emberek reális igé­nyeivel, a társadalmi szükségletek­kel. Az a hivatása, hogy a nép szá­mára minél jobb munka- és életkö­rülményeket biztosító, a szépet és hasznosat harmonikusan össze­egyeztető épületeket alkosson. Va­lamennyi építészeti dolgozónak ab­ból az alapvető szempontból kell kiindulnia, hogy az általa elgon­dolt és megvalósított munkáknak tár­sadalmilag hasznosaknak kell ten­niük. Egyébként is, az ember által megtervezett és elkészített minden alkotás értékét az határozza meg, milyen mértékben elégíti ki az em­beri közösség valamilyen szükség­letét, mennyire felel meg az élet, a haladás követelményeinek. Talán minden művészet közül a műépíté­szet kapcsolódik leginkább az em­ber szükségleteinek kielégítéséhez. (Élénk taps.) Az új ötéves terv —­ az egész nép anyagi és szellemi életszínvo­nala szüntelen és kitartó emelésé­re irányuló pártpolitika megvalósí­tásának vonalát követve , mint már mondottam, nagy volumenű társadalmi-kulturális építkezést irá­nyoz elő. Szükséges, hogy a mos­tani ötéves tervben építendő tömb­­ház-sorokat úgy tervezzék meg, hogy a társadalmi-kulturális ren­deltetésű épületek ésszerűbb elhe­lyezésével fokozottabb arányban biztosítsák a dolgozók növekvő kö­vetelményeinek és igényeinek kie­légítését. Ugyanakkor az új tömb­­ház-csoportoknak esztétikailag von­zó látványt kell nyújtaniuk, magu­kon kell viselniük napjaink modern stílusának egyszerű, elegáns vo­nalát, s ugyanakkor a hagyomá­nyos román műépítészet plasztikus szépségét. Az előirányzott köz­hasznú épületeket úgy kell elhelyez­ni, hogy minden egyes tömbház­csoportnak saját szociális központ­ja legyen, amely lehetővé teszi a lakosok jó ellátását, a szükséges szolgálatokat, a gazdag és válto­zatos kulturális életet, biztosítja a pihenő és szórakozó parkokat, a sporttereket s az ifjúság és a gyer­mekek más szervezett tevékenysé­geit. Ezeknek a központoknak nagy vonzerőt kell gyakorolniuk a lako­sokra, minél kellemesebb életkö­rülményeket kell biztosítaniuk. A jelenleg épülő új városnegye­dekben és az utóbbi években lé­tesített negyedekben egyaránt biz­tosítani kell a területek minél ész­szerűbb kihasználását, az építke­zések legmegfelelőbb sűrűségét. A városok, a városnegyedek, az utcák szüntelen fejlesztésének fo­lyamatában törekedni kell a múlt­ban elkövetett koncepciós hibák és helységrendezési hiányosságok helyrehozására is. Amikor a műépítészek a rajztáb­lához ülnek, elsősorban az ember­re kell gondolniuk. Arról sem sza­bad megfeledkezniük, hogy maguk is az általuk tervezett épületcsopor­tokban laknak majd. (Élénk taps.) Jelentős problémákat vet fel a falvak rendezése is. A párt Orszá­gos Konferenciájának határozatai alapján kidolgozás és véglegesí­tés alatt állnak a falvak rendezé­sére vonatkozó tanulmányok. Az idén el kell készülniük a megyék, a községek és a falvak területi rendezésére vonatkozó tájékoztató vázlatoknak. A helység­rendezés egyik lényeges célkitűzése az lesz, hogy minden megyében új városo­kat létesítsenek, s ezeket 4—5 köz­ség vegye körül. Ugyanakkor tö­rekedni kell a társadalmi-kulturá­lis célú épületek tömörítésére és minél ésszerűbb felhasználására, a kereskedelmi, egészségügyi, a kulturális-művészeti tevékenység megszervezésére. Kitartóan tevé­kenykedve ebben az irányban, biz­tosítani fogjuk, hogy a következő 10—15 évben a román falu való­ban gyökeresen megváltoztassa ar­culatát. A termelőerők fejlesztésé­vel, a mezőgazdasági termelés korszerűsítésével, a falvak egész gazdasági, kulturális és társadalmi életének intenzívebbé válásával egyidejűleg a falu­rendezéssel is hozzá kell járulni ahhoz, hogy a parasztság, az egész falusi lakos­ság életkörülményeinek általános javítása útján a falu fokozato­san közelebb kerüljön a városhoz. Ez lényeges feltétele egy olyan har­monikusan fejlett társadalom meg­teremtésének, amelyben a városi és a falusi dolgozók egyenlően része­sülnek a modern civilizáció jótéte­ményeiben, valamennyiüknek opti­mális anyagi és szellemi életkörül­ményei vannak. Ez alapfeltétele a sokoldalúan fejlett szocialista tár­sadalom felépítésének, annak, hogy Románia rátérjen a kommunizmus építésére. (Hatalmas taps.) A gazdasági építkezéseket illető­en a műépítészeknek és a terve­zőknek az a fő feladatuk, hogy az új objektumok elgondolásuknál és kivitelezésüknél fogva minél jobb munkafeltételeket biztosítsanak a munkásoknak, a technikusoknak, a mérnököknek, szem előtt tartva a termelés korszerű megszervezésé­nek, a munkavédelemnek, a mun­kabiztonságnak a követelményeit, pártunknak és államunknak azt az állandó törekvését, hogy megköny­­nyítse a fizikai munkát. Ezen az úton is kedvező munkakörülménye­ket kell biztosítanunk, hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy a munká­ban, amely — mint ismeretes — társadalmi szükségesség, az ember valóban örömét lelje. Ebből a követelményből kiindul­va azonban a tervezésnél el kell ke­rülni mindazt, ami fölösleges, költ­séges, nem gazdaságos, mindazt, ami nagyzási mániához, különckö­déshez vezet. A műépítészek fő fel­adata, minél olcsóbb keretet bizto­sítani a termelési folyamat lénye­ges és döntő elemei — a gépek és felszerelések, a műszaki berendezés jó működéséhez. A tervezésnél ar­ra kell törekedni, hogy a beruházás egészében állandóan csökkenjen az építkezési költségek részaránya. Ezzel összefüggésben jobban hasz­nosítani kell mind saját pozitív ta­pasztalatainkat, mind a fejlett or­szágok tapasztalatait, hogy meg­oldásokat találjunk egyes beren­dezések és felszerelések szabadtéri elhelyezésére, könnyű és olcsó a­­nyagokat használva az iparcs­­­rno­­kok építéséhez, helyettesítve az elégtelen mennyiségben rendelke­zésre álló és drága anyagokat. Az ipari építkezések terén nem arra kell törekedni, hogy építészeti „műremekeket" hozzunk létre, ki­váltva a járókelők csodálatát a gazdasági egységek külsejével, hanem arra, hogy megteremtsük a megfelelő keretet és a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a dolgo­zók maguk hozzanak létre műal­kotásokat az anyagi javak terme­lése terén, olyan javakat, amelyek csodálatot keltenek mind belföl­dön, mind külföldön magasfokú műszaki jellegzetességeikkel, kifo­gástalan minőségükkel, amelyek minél alacsonyabb önköltségük­kel eredményesen veszik fel a ver­senyt bármilyen piacon. Ha az ipari objektumok tervezői így jár­nak el, elmondhatják, hogy való­ban megtették kötelességüket, hogy megértették hivatásukat, amely rájuk hárul az ország gaz­dasági haladásának biztosításá­ban. (Élénk taps.) Az elmúlt ötéves tervben csupán az ipari épületek méreteinek csök­kentésével mintegy 10 milliárd lej megtakarítást érhettünk volna el. Ha figyelembe vesszük a követke­ző ötéves tervben előttünk álló nagy volumenű építkezést, az épületek ésszerű méretezésével 15 —20 milliárd lej megtakarítást ér­hetünk el, ami egyenlő több mint 300 000 lakással, ha lakásonként 50 000 lej árat számítunk. íme, milyen nagy takarékossági lehető­ségek vannak ezen a téren. íme, ezért egy gyár tervezésénél nem az álmodozásokból, a grandiózus el­képzelésekből kell kiindulni, ha­nem abból, hogy minden lejt, min­den kiló cementet és vasbetont hatékonyan kell felhasználni. Végül is arra kell gondolniuk, hogy önök nemcsak műépítészek és tervezők, hanem haszonélvezői, tulajdonosai is mindezeknek a ja­vaknak — minden állampolgár a nemzeti vagyon társtulajdonosa —, és mint nekünk, önöknek is köte­lessége törődni az állam anyagi és pénzügyi eszközeinek minél jobb kezelésével, hogy minél több lakás, minél több munkahelyiség álljon a lakosság rendelkezésére, s hogy hozzájáruljanak a haza fel­virágzásához. Csak ily módon nö­velhetjük a nemzeti jövedelmet, teremthetjük meg a feltételeket népünk általános jólétének mind gyorsabb emeléséhez. (Élénk taps ) Ezzel összefüggésben szükséges, hogy szoros együttműködés alakul­jon ki a műépítészek, építők és az új épületek közvetlen haszonélve­zői — a munkások, mérnökök és technikusok — között, akik az illető egységekben irányítják majd a ter­melési folyamatot. Mindannak, amit az ipar területén terveznek és épí­tenek, e tényezők kooperációján, a közös megbeszélésen és tapaszta­laton kell alapulnia. Természetes, hogy a jelenlegi öt­éves tervben előirányzott jelentős építkezési program megvalósítása, a munkák kivitelezési idejének le­rövidítése és hatékony, modern építkezések megvalósítása csak olyan körülmények között lehetsé­ges, ha biztosítják az építkezések fokozottabb iparosítását, az előre­gyártott elemeknek és a kivitelezés ipari módszereinek széles körű al­kalmazását. Ez a követelmény, a hazai építkezés világtechnikai szín­vonalra emelése, nem valósítható meg a típustervezés biztosítása, a típustervek kiterjedt felhasználása nélkül. A típustervek kidolgozásá­nak széles körű előmozdításával egyidejűleg le kell küzdeni azt a felfogást, hogy a típustervezés, a modern ipari módszerek alkalmazá­sa az építkezéseknél elkerülhetetle­nül az egyhangúsághoz és egyfor­masághoz vezet. Napjaink műépí­tésze éppen úgy bizonyíthatja be képzelőerejét, újító szellemét, hogy a tervek tipizálásának a munkála­tok iparosításának körülményei kö­zött is változatos stílust és formákat biztosító megoldást tud találni. Meggyőződésünk, hogy műépíté­szeink tehetsége, képzelőereje, szakmai fantáziája hozzáértése ele­gendő ahhoz, hogy a tipizálás és a munkálatok iparosítása útján is értékes műépítészeti alkotásokat hozzanak létre. A műépítészek és a tervezők ma még nagyon kevés gondot fordíta­nak a lakások és társadalmi-kultu­rális létesítmények belső kivitelezé­sére, a komfortra, a környezetre, pedig ez igen fontos feladat. Ezzel kapcsolatban meg kell szervezni az együttműködést a műépítészek és a tartós használatú ipari javak terve­zői között. A lakberendezések mé­reteit, formáját az épülettervekkel párhuzamosan kell megtervezni, így a vásárlónak nem okoz majd fej­törést, hogyan helyezze el lakásá­ban az üzletekben kapható bútoro­kat. Ez az elgondolás érvényes a szőnyegekre, az egészségügyi be­rendezésekre stb. is. A műépítészek és a közszükségleti javak tervezői, illetve kivitelezői közötti jobb együttműködéssel biztosítanunk kell, hogy az emberek minél meg­felelőbb, minél kellemesebb lakáso­kat rendezhessenek be maguknak. Az élet, a tervezési és a kivitele­zési munka megköveteli a műépí­tészektől, hogy állandóan tisztában legyenek mindazzal, ami új, haladó szakmájukban, hogy ismerjék és tanulmányozzák a egyetemes mű­építészet vívmányait ,a világ bár­melyik részén elért nagyszerű ered­ményeket. Ez szükségessé teszi a kontaktusok és az együttműködési kapcsolatok fejlesztését a külföldi műépítészekkel és tervezőkkel, bele­értve az optimális építkezési és mű­építészeti megoldások megtalálá­sára, az egyetemes tapasztalat mi­nél jobb hasznosítására irányuló nemzetközi kooperációt is. Érthető, hogy az előttünk álló nagyszerű program követelményei­ből fakadó egyre sokrétűbb kérdé­sek megoldása rendkívül nagy fel­adatok és felelősségek elé állítja a Műépítészek Szövetségét. A szövet­ségnek a legmagasabb társadalmi fórummá kell válnia e kérdések megvitatásában, aktív szerepet kell betöltenie a megoldásoknak, azok­nak az alapelveknek a kidolgozá­sában, amelyek szocialista társa­dalmunk jelenlegi és távlati igé­nyeivel összhangban biztosítják mű­építészetünk fejlődését. A szövet­ségben rendszeresen meg kell szer­vezni a széles körű véleménycserét, az eredeti gyakorlat és a nemzet­közi tapasztalat általánosítására irányuló élénk tevékenységet, úgy­hogy ez elősegítse egy korszerű ro­mán műépítészeti iskola kialakulá­sát, amely fogékony minden iránt, ami új, és a legmegfelelőbben ösz­­sze tudja egyeztetni a nemzeti sa­játosságot a modern, a mai szel­lemmel, az esztétikai ismérveket a gazdaságossággal és a funkciona­litással. A Műépítészek Szövetségének egész tevékenységével segítenie kell az ország kormányát abban, hogy intézkedéseket dolgozzon ki és valósítson meg az építkezési program legmegfelelőbb végrehaj­tására. A szövetségnek — hogy úgy mondjam — a párt- és állam­vezetőség szakszervévé kell válnia a tervezés terén, azzá a reális és hatékony fórummá, amely tájékoz­tatja és irányítja az összes műépí­tészeti szakembereket, a műépíté­szek egész testületét. (Élénk taps.) A szövetségnek ugyanakkor fon­tos szerepet kell betöltenie a mű­építészek és tervezők ismereteinek szüntelen gyarapításában, szakmai továbbképzésükben és abban, hogy állandóan ismerjék mindazt, ami új és fejlett e terület gyakorlatában. A szövetségnek gondoskodnia kell a tervezési erők jobb elosztásáról az ország egész területén, a mű­építészek ésszerűbb hasznosításá­ról az összes megyék igényeinek kielégítése érdekében. Tekintetbe kell vennünk, hogy a jövőben a vá­rosoknak és a községeknek is ren­delkezniük kell szakemberekkel. A szövetségnek fejlesztenie és javíta­nia kell a meglévő fiókok tevékeny­ségét és minden megyében fiókin­tézményeket kell létrehoznia, tömö­rítve az illető megye műépítészeit és tervezőit, biztosítva a helyi szin­ten felmerülő építkezési problé­mák megvitatásához szükséges ke­retet. A Műépítészek Szövetségének szoros együttműködést kell biztosí­tania mindazokkal a szakértőkkel és dolgozókkal, akik részt vesznek a tervek kivitelezésében, az épü­letek berendezésében, az urbanisz­tika fejlesztésében, a városok és falvak rendezésében. A kérdések megvitatásába és megoldásába a szövetségnek a műépítészeken, az építőkön kívül be kell vonnia köz­gazdászokat, szociológusokat és más szakértőket is, szakcsoporto­kat kell létesítenie a problémák ta­nulmányozására, a megoldások kidolgozására. A szövetségnek ugyanakkor együtt kell működnie a szakszervezetekkel, az ifjúsági és a nőszervezetekkel, a közvéle­mény más képviselőivel, hogy mi­nél jobban megismerje a dolgozók összes kategóriáinak igényeit és szempontjait. A Műépítészek Szö­vetsége ezen az úton biztosítani fogja a műépítészek kapcsolatát hazánk lüktető életével, a társa­dalmi fejlődés során felmerült kö­vetelményekkel, biztosítani fogja, hogy a műépítészek és a tervezők a legmegfelelőbb módon juttassák érvényre egész népünknek, a szo­cialista Romániában kifejtett min­den tevékenység közvetlen haszon­­élvezőjének óhajait és törekvé­seit. Ahhoz, hogy a román műépí­tészet továbbfejlődjön, ahhoz, hogy mind nagyobb mértékben feleljen meg az ország általános haladásával felmerülő egyre na­gyobb követelményeknek, egyik legfontosabb tennivalójuk a főis­kolai oktatás tökéletesítése, a főiskola és a szocialista építés követelményei közötti minél szoro­sabb kapcsolat biztosítása. Az egész oktatásunk tökéletesítésére vonatkozó párt- és kormányhatáro­zatoknak megfelelően nagyobb súlyt kell helyezni a diákok gya­korlati tevékenységének fejleszté­sére. A jövő építészeit már az iskola padjaiban fel kell készíteni arra, hogy megoldják a városok és fal­vak konkrét tervezési kérdéseit és ne szorítkozzanak csupán az álta­lános szabályok és elvek elsajátí­tására. Arra kell törekednünk, hogy az iskolaidőben a diákok tényle­gesen dolgozzanak társadalmi-kul­turális és ipari építmények terve­in, hogy a végzettek diplomamun­kái valóságos tervek, konstrukciós megoldások legyenek konkrét gaz­dasági és társadalmi-kulturális épületek emeléséhez, nem pedig elvont vázlatok, egyszerű, gyakor­lati érték nélküli rögtönzések vagy esetleg pusztán kiállítási tárgyak. Meg kell értenünk, hogy a jövő műépítészeinek a fakultás első é­­vétől kezdve foglalkozniuk kell a rajztól a tervkészítésig mindennel. Műépítészeti iskolánk csupán így válhat korszerű iskolává, jövőbeli m­űépítészeink csupán így felelhet­nek meg munkába lépésük első nap­jától a gyakorlat követelményeinek, társadalmunk fejlődése követelmé­nyeinek. Természetesen ez nem­csak a műépítészekre érvényes, de most a műépítészetről beszélek, ahol véleményünk szerint az isko­lában fokozottabb mértékben lehet konkrét tevékenységet kifejteni, mint bármely más területen, ahol összekapcsolható az oktatási folya­mat a mindennapi tervező tevé­kenységgel. Ismeretes, hogy a jelenlegi terve­zési kapacitás nem tart lépést az építkezési terv szükségleteivel. Emi­att késünk egyes építkezések meg­kezdésével, mialatt száz meg száz tanárral, előadó tanárral, tanárse­géddel, diákkal rendelkezünk, aki ténylegesen részt vehetne e munká­latok elvégzésében. Ezt kérjük mi az oktatástól, már ettől az évtől kezdve! íme, elvtársak, néhány kérdés, amelyet felvetni kívántam az önök értekezletén, a romániai műépíté­szek és tervezők értekezletén. Bí­zom benne, sőt, meggyőződésem, hogy az önök értekezlete fontos szakaszt jelent a romániai műépí­tészetben, s hogy az értekezlet ha­tása hamarosan érezhető lesz or­szágunk egész tervezési tevékenysé­gében. Az értekezlet vitái nyomán min­den bizonnyal kidolgozzák a romá­niai műépítészek demokratikus fó­ruma — a Műépítészek Szövetsége — konkrét akcióprogramját, s e fó­rum, egész népünkkel együtt, hoz­zájárul a X. pártkongresszuson ki­jelölt nagy feladatok sikeres meg­valósításához. (Hosszantartó taps.) Jövőbeli tevékenységük attól függ, miként vitatják meg a prob­lémákat, milyen embereket válasz­tanak be a szövetség vezetőségébe. Kívánjuk, hogy a szövetségnek ak­tív vezetősége legyen, amely küzd a műépítészetre háruló nagy fel­adatok gyakorlatba ültetéséért, mozgósítja és egyesíti az összes műépítészek erőfeszítéseit. Éppen ezért, a szövetség vezető­ségébe a szakmailag és politikai­lag legkiválóbbakat válasszák be önök közül, hazánk olyan értékes állampolgárait, akik mindent el fognak követni azért, hogy hozzá­járuljanak a szocializmus és a kommunizmus romániai építéséhez, ahhoz, hogy népünk a civilizáció és a haladás csúcsaira emelkedjék. (Erős taps.) Maradéktalan sikert kívánok az értekezlet munkálataihoz, a műépí­tészet összes alkotóinak, akiktől a román nép újabb értékes terveket vár az országszerte előirányzott lé­tesítményekhez, s még fokozottabb hozzájárulást a szocializmus ragyo­gó építményének megteremtéséhez Románia földjén. (Hosszantartó taps.) Mind nagyobb sikereket kívánok önöknek, az összes műépítészeknek és tervezőknek jövőbeli tevékeny­ségükhöz, jó egészséget és boldog­ságot kívánok! (Hatalmas, hosz­­szantartó taps.) 3. • •Ő­SZINTÉN szólva sokszor sze­rettem volna a magasból átfogni tekintetemme­ a fő­várost, de sohasem sikerült. Egy­szer túl alacsonyan szállt a repü­lőgép, máskor enyhe köd volt, vagy egyéb körülmény játszott közre. Na, de végre itt a kárpótlás, el­készült a főváros jelenleg legma­gasabb épülete, az Intercontinen­tal szálló, s így fentről nézhetek le arra a városra, amelynek sokat koptattam járdáit. Az alpinisták érezhetik így ma­gukat, amikor végre feljutnak a csúcsra. Csakhogy ők köröskörül hegyeket, völgyeket látnak, lénye­gében tehát holt dolgokat. Az In­tercontinental alatt azonban egy ország szíve dobog, lüktet. A naptár és a természet rendje szerint tél van, de köröskörül mégis minden tavaszias fényben ragyog, s oly tiszta a látóhatár, hogy sem­mi optikai rafinériára nincs szükség. Csak memóriára. Itt ugyanis nincs senki, akitől hamarjában meg le­­hetne kérdezni ezt vagy azt. Sze­rencsére azonban az utóbbi idő­ben oly sok újdonság került ki a nyomdagépek alól, hogy még egy ezer idegen sem tévedne el ebben az immár több mint másfél milliós metropolisban. Kinyitom hát agyam memóriatárát, s hagyom, hogy képzeletem szabadon csapongjon múltból jelenbe, jelenből jövőbe. A tekintet mint valami csapon­gó mohó méhecske, itt is, ott is megáll egy pillanatra, de végül is a pipáló gyárkémények tájékán állapodik meg. Nem véletlenül. Mert elvégre hol is állapodhatna meg a tekintet egy olyan metro­polis fölött, amely az országnak nem csupán politikai és adminisz­tratív, hanem ipari központja is ? Fővárosunk lakossága jelenleg 1 600 000, s ennek egyharmada munkás, és így ma Bukarest az ország globális termelésének 17,6 százalékát adja. Innen kerül a nemzetgazdaság körforgásába a villamoskábelek, az automatizáló elemek, a tévé- és rádiókészülé­kek, a telefonok és automata tele­fonközpontok egész mennyisége, az elektrotechnikai termékek több mint 90 százaléka, az ipari kazán­termelés 96 százaléka, az üvegáru fele, a gépkocsiabroncsok, az acél­csövek, a szövöttáruk, a konfekciók és számos más termék 30—40 szá­zaléka. Bucur egykori vára ma ugyancsak sok bástyával, több mint 200 iparvállalattal rendelke­zik. A nemrégiben zárult ötéves terv során 12 gyáróriást emeltek, köztük a nehézgépgyárat, a poli­­color üzemet, a képcsőgyárat, az üvegáru kombinátot, az automati­záló elem­gyárat, az ipari elektro­­ni­kai és mérőműszerek gyárát, a kö­töttárugyárat stb., s 50-et korsze­rűsítettek, bővítettek. Hogy mit je­lent mindez, még csak egyetlen összehasonlítást: a múlt év végén egy napi termelés 12 órával több­nek felelt meg, mint 1965. végén. P­RÓBÁLJA meg más is, de kötve hiszem, hogy ma már pontosan körül tudná hatá­rolni a főváros nem is oly régi pe­rifériáit, például a Militari, a Du­­desti, a Berceni vagy mondjuk a Pipera negyedet. Nem, mert ezek a városrészek — egy vagy több fontos gyáregységükkel, tömb- és üzletházaikkal, parkjaikkal, mű­­utaikkal — egybeolvadtak a met­ropolissal. Mintha sohasem is let­tek volna kitaszítva . . . No, de hagyjuk a múltat, sőt még a közelmúltat is, hiszen lé­nyegében mindez már-már csak az emlékezetben él, s onnan is lassacskán kiszorítja a jelen meg a jövő. Mert, ha jól meggondol­juk, öt esztendő, vagy a patiná­sáéban csengő fél évtized még egy emberöltő távlatából is oly csekély, hogy szinte észre sem vesszük. S mégis mi minden meg­változhat , összeszűkítve a­­ látó­határt, csak az Egyetem térre ves­sünk egy pillantást, öt évvel ez­­előtt itt még kis üzletek álltak ren­detlen össze-visszaságban. Ma vi­szont már itt áll a főváros legma­gasabb épülete, s tőszomszédsá­gában befejezés előtt a Nemzeti Színház. Egy alig három évvel ez­előtt almanachban olvastam, hogy a felépülő Politechnikai Intézet ha­zánk minden eddiginél impozán­­sabb tanintézete lesz. S lám, a te­kintet már-már készakarva sem tudja elkerülni, hiszen az épületek s a hozzájuk tartozó parkok hét­­szerte akkora helyet foglalnak el, mint a közkedvelt Cismigiu, vagyis majdnem 115 hektárt. Ugyancsak az említett almanachban írták meg, hogy néhány lépésre a Pia­­ta Aviatorilortól épül az új tévé­palota, amely a főváros büszkesé­ge lesz. Időközben valóban az lett. Most meg a múlt év végén meg­rendezett várostervezési kiállítás kapcsán arról cikkeznek az újsá­gok, hogy e palota közelében, ez Aviator Beller és a Dorobanti út térségében 12 hektárnyi területen 1 830 új lakás, modern piac, há­rom áruház, játszótér, garázs és sok-sok más egyéb épül. Termé­szetesen ez csak egy atomja az új ötéves tervben épülő 110 000 la­kásnak, amelybe 350 000 ember költözik be, s gyors ütemű folyta­tása annak a 2 744 000 négyzet­­méter lakterületnek, amelybe az elmúlt ötéves terv során 240 000 lakos költözött be. N­ÉZEM-NÉZEM a napfényben tündöklő metropolist, s a­­karatlanul is arra gondolok, hogy ennek az immár vertikálisan fejlődő városnak —­ amelynek elő­­számítások szerint az ezredfordulón két és félmillió lakosa lesz — nem válik-e rideg kő- és betontömbbé ? A kérdés ilyen vagy olyan formá­ban, de minden bizonnyal a vá­rostervezőkben is felvetődött, hi­szen keresni kezdték, és végül meg is találták a legcélszerűbb megol­dásokat. A távolabbi jövőben Bu­karest kikötőváros lesz; az Olténi­­­a—Caláras irányában haladó, hajózható csatorna köti össze a Dunával, tehát a tengerekkel is. Addig is azonban a szakemberek — képletesen szólva — megterem­tik a napfény és az oxigéngyára­kat, létrehozzák azt az óriási sá­vot, ahol 11 tóval lesz szebb, gaz­dagabb a főváros. Az eddig­iek­­hez csatlakozó, 16 tó­ láncolatból álló, 55 kilométer hosszú víz- és parkrendszer a levegőszennyező­dés elleni küzdelem leghatásosabb eszköze lesz, így hát a három év­vel ezelőtti 10 négyzetméter he­lyett, jelenleg 13 négyzetméter zöldövezet jut minden lakosra, s ez az arány a lakosság további növekedése ellenére tovább javul. Nem, Bukarestből nem lett rideg metropolis, kő és betonkonglome­rátum, és nem is lesz, hiszen mint minden ebben a csodálatos szép országban, annak fővárosa is az ember jólétét, kényelmét és bol­dogságát szolgálja. (hí­res) Az 1966-1970-es ötéves terv eredményeiből Szép fővárosunk Bukarest Az Intercontinental szálló (CSIZMADIA BÉLA felvétele)

Next