Vörös Zászló, 1972. augusztus (24. évfolyam, 180-205. szám)
1972-08-23 / 199. szám
- i , —.------------- Törvényerejű rendelet az állami társadalombiztosítási nyugdíjak, KOVA-nyugdíjak és társadalmi segélyek emeléséről •(Folytatás az 1. oldalról) előirányzott ismérvek és százalékok szerint emelik; b) a háborús rokkantaknak és szerencsétlenül jártaknak, ezek utódainak, a háborúban elesettek vagy eltűntek utódainak fix összegben megállapított nyugdíjait 23 százalékkal emelik. 7. SZAKASZ. — A társadalmi segélyek összes kategóriáit 50—50 lejjel emelik. 8. SZAKASZ. — Az Államtanács törvényerejű rendeletei, illetve más törvényesen illetékes szervek határozatai által név szerint megállapított vagy felemelt nyugdíjakat az állami társadalombiztosítási nyugdíjak viszonylatában előirányzott ismérvek és százalékok szerint emelik, kivéve a jelen törvényerejű rendelet mellékletében megjelölteket, amelyeket nem emelnek. 9. SZAKASZ. — A nyugdíjemelés kiszámításánál adódó banikat a nyugdíjasok javára felkerekítik egy lejre. 10. SZAKASZ. — Azok a nyugdíjasok és társadalmi segélyben részesülők, akik az emelés folytán elveszítenék jogaikat szilárd tüzelőanyag beszerzéséhez, illetve iskolai ösztöndíjakhoz, amely jogokat az emelés időpontjában élveznek, e járandóságaikat továbbra is megkapják. Törvényerejű rendelet az állami katonai nyugdíjak emeléséről (Folytatás az 1. oldalról) c) az, 1967. január 1 és 1968. október 22 közötti időszakban megállapított utódlási nyugdíjak — abban az esetben, ha az eltartó ebben az időszakban került ki az állandó káderek soraiból —, amelyeknek összege a „b“ pontban előírt határok között van, a következők lesznek: 358 lej egy utód esetében, 537 lej két utód esetében, 715 lej három vagy több utód esetében. 5. SZAKASZ. — Az Államtanács törvényerejű rendeleteivel vagy más törvényesen illetékes szervek határozataival , név szerint megállapított vagy emelt nyugdíjak a jelen törvényerejű rendelet 3. szakaszában foglalt ismérvek és százalékok szerint emelendők, ahhoz az időponthoz viszonyítva, amikor ezeket a nyugdíjakat megállapították vagy emelték, függetlenül a tartalékállományba vagy nyugállományba való helyezés időpontjától. 6. SZAKASZ. — A nyugdíjemelés számításából eredő bánik egy fejre egészítendők ki a nyugdíjasok javára. 7. SZAKASZ. — Azok a katonai nyugdíjasok, akik az emelés eredményeként elvesztenék jogaikat szilárd tüzelőanyag beszerzéséhez, illetve iskolai ösztöndíjakhoz, amely jogokat az emelés időpontjában élveznek, e járandóságaikat továbbra is megkapják. tori GYŰLÉS A FŐVÁROSBAN AUGUSZTUS ALKALMÁBÓL (Folytatás az 1. oldalról) sadalom népünk általi megteremtésének útját. Ma hatalmas politikai és társadalmi megpezsdülés légkörében köszöntjük nagy nemzeti ünnepünket. Ezt a Román Kommunista Párt Országos Konferenciája váltotta ki azzal, hogy átfogó programot dolgozott ki a szocialista Románia fejlesztésére, a társadalmi élet tökéletesítésére, népünk jólétének további növelésére. Megkülönböztetett örömmel üdvözöljük a mai ünnepi gyűlésen pártunk és államunk vezetőségét, élén Nicolae Ceausescu elvtárssal. Köszöntjük a munkásmozgalom, az antifasiszta harc és az antihitlerista háború jelenlévő veteránjait. Engedjék meg, hogy üdvözöljük körünkben a külföldi vendégeket , kommunista- és munkáspártok, demokratikus szervezetek képviselőit, akik pihenőszabadságukat töltik országunkban és részt vesznek Románia nemzeti ünnepén. Köszöntjük továbbá a külföldi küldöttségeket, a diplomáciai testületek tagjait“. Hatalmas taps közepette szólásra emelkedett Gheorghe Radulescu elvtárs, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának és Állandó Elnökségének tagja, a Minisztertanács alelnöke. A beszédet több ízben élénken megtapsolták. A teremben hatalmas lelkesedés légköre uralkodik. A jelenlévők lelkesen éltetik a Román Kommunista Pártot, népünk kipróbált vezetőjét a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének útján, a párt főtitkárát, Nicolae Ceausescu elvtársat, a szocialista hazát. A gyűlés befejezéseként ünnepi előadásra került sor az emlékezetes esemény tiszteletére. Közreműködtek a Bucuresti-i és kolozsvári színházak együttesei és élenjáró szólistái, valamint műkedvelő együttesek az ország különböző megyéiből. Augusztus 23-nak, a Román Kommunista Pártnak, hazánknak, Románia Szocialista Köztársaságnak szentelt zenei, irodalmi és koreográfiai alkotásokat adtak elő. Felelevenítették továbbá a román népnek a szabadságért, a függetlenségért, nemzeti lényének megvédéséért vívott áldozatteljes és győzedelmes harca számos mozzanatát. Az 1972 júliusában tartott Országos Konferencia hatalmas hazafias visszhangja meghatóan tükröződött a Glasul Partidului című dalban, amelyet a konferencián elhangzott jelentésben található verssorokra komponáltak. A magas művészi színvonalú, gazdag műsoron szerepelt továbbá számos zenei alkotás, román magyar, német és más nemzetiségi táncok, mintegy jelképezve az egész nép szellemi és művészi gazdagságát, a szocialista Románia nagy családjának testvériségét és egységét. Az előadás végén a művészek a párt- és állam vezetősége részéről virágcsokrokat kaptak. (Agerpres) Nagy a forgalom a Constanta-i kikötőben (CZERÁN ANDRÁS felvétele) suy*55^38^ d&S12^a1S 15 RÖVIDEN Csi Pin-fej kínai külügyminiszter és Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter jelenlétében hétfőn a pekingi kiállítási központban megnyílt a kanadai kereskedelmi kiállítás. A 18 000 négyzetméter kiállítási területen több mint 200 kanadai cég, ipari csoport és szövetség mutatja be termékeit. Ezek között láthatók gépek, elektromos- és elektronikus berendezések, mezőgazdasági gépek, faipari, gyógyszeripari és vegyipari termékek. Hamburgban megkezdődött Hermann Weinrich és Paul Fusch volt SS tisztek pere. A vádlottak a második világháború idején 20 000 lengyel zsidó meggyilkolásáért felelősek. A hatóságok mintegy 60 tanút hallgatnak ki. Augusztus 17 és 21 között Bulgáriában ülést tartott a bolgár— görög műszaki vegyesbizottság, s megvitatta a Marica folyó határmenti medrének módosításával kapcsolatos kérdéseket. Az ez alkalommal aláírt jegyzőkönyv szerint a felek megtárgyalták az építkezési munkálatok stádiumát, valamint a Marica folyón közösen építendő gyűjtőtó kérdését. A vegyi fegyverek eltiltását az összes vegyifegyvertartalékok megsemmisítésével kellene kezdeni — jelentette ki .Ramiro Sáraivá Guerreiro brazil küldött a genfi leszerelési bizottság 579. ülésén. Az intézkedés megteremtené a bizalom légkörét, ami megkönnyítené a további erőfeszítéseket a vegyifegyverekkel kapcsolatos kutatások, illetve e fegyvertípus gyártása eltiltására — hangoztatta. A görögországi kereskedelmi flotta minisztériuma közleményben hozta nyilvánosságra, hogy hétfőn az Adriai-tengeren elsüllyedt egy 2 800 tonnás görög tankhajó. A legénység 17 tagjából 12 életét vesztette. Hétfőn több mint 4 000 személy érkezett Miami Beachbe, hogy részt vegyen az USA indokínai politikája elleni tüntetéseken. A republikánus párt országos konvenciójának megnyitásakor szervezett menetelés részvevői, élükön a vietnami háború veteránjaival, háborúellenes jelszavakat kiáltoztak, követelve az indokínai amerikai katonai beavatkozás késedelem nélküli megszüntetését. A város főbb utcáira vezényelt rendőrség letartóztatásokat hajtott végre — közli a Reuter. RÖVIDEN 4 „kőolajcsata“ újabb Szombattól kezdve sor kerül a tanácskozások újabb menetére a Beirút közelében lévő Beit Mery üdülőhelyen a Perzsa-öböl övezetében elterülő kőolajtermelő országok és az itt működő kőolajtársaságok küldöttei között. A tárgyalóasztal egyik oldalán Szaúd-Arábia, Irak, Kuwait, Abu Dhabi és Katar képviselői, másik oldalán az Aramco, a Texaco, a Standard Oil of California, a British Petroleum, a Standard Oil of New Jersey és más nagy nyugati kőolajtársaságok képviselői foglalnak helyet. A két fél rövid idő óta immár hatodszor ül össze, hogy megvitassa az arab államoknak azt a kérését, miszerint kezdeti részesedésük a nyugati társaságok részvényeiben minimálisan 20 százalékos legyen, a továbbiakban pedig elérje az 51 százalékot. A tárgyalások előző menetei érdemlegeseredményt nem hoztak, a külföldi társaságok nyilvánvalóan a huzavona taktikájához folyamodtak. Zaki Yamani szaúd-arábiai kőolajipari miniszter, a kőolajtermelő országok fő megbízottja kijelentette, hogy a mostani menet kedvezőbb kilátások jegyében indult. „A vasárnapi tárgyalások minden eddiginél érdemlegesebbek voltak. Úgy hiszem, a kőolajtársaságok megértették, milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk a részvétel elvének, s kénytelen-kelletlen szeretnének pozitív fordulatot adni a tárgyalásoknak“. Sokatmondó megállapítást el menete vastunk ezzelkapcsolatban az olasz Relazioni Internazionali hetilapban. „A nemzetközi piac helyzete az utóbbi két esztendőben lényegesen változott, és pillanatnyilag a termelő országoknak kedvez — hangoztatja a cikkíró. — Az OPEC-tagállamok megértették, hogy együttes fellépéssel elérhetik a nyugati társaságok profitjainak korlátozását, mégpedig olyan eredménnyel, amire tíz esztendővel ezelőtt egyáltalán nem számíthattak.“ A cikkíró véleménye szerint ebben közrejátszik az a körülmény is, hogy a közel-keleti országok részaránya a világ kőolajtartalékainak összességében igen nagy, nevezetesen meghaladja az 50 milliárd tonnát a 80 milliárdból. Ehhez még hozzá kell számítani, hogy a nyugat-európai országok és az Egyesült Államok „energiaéhsége“ távlatilag fokozódik. A „kőolajcsata“ azonban mindenekelőtt azt tükrözi, hogy minden állam, minden nemzet érvényesíteni kívánja azt a jogát, hogy függetlenül és szuverén módon rendelkezzen saját természeti kincseivel, saját népe haladására és felvirágoztatására hasznosítsa őket. Azok az akciók, amelyeket a kőolajpolitika terén az utóbbi időbenszámos, nagy kőolajtermelő állam, köztük Irak, Líbia, Venezuela hajtott végre a nagy nyugati társaságok profitjainak korlátozása céljából, végső soron az illető országok gazdasági és társadalmi fejlődésének biztosítására irányulnak. „Akié a benzinkút, azé a kőolaj“ — hangoztatta a klasszikusnak mondható közmondás, amely az imperialista kőolaj társaságok közép-keleti és latin-amerikai tevékenységének fénykorában született. Az utóbbi években bekövetkezett változások azonban időszerűtlenné és érvénytelenné tették a régi közmondást. Ami a Belt Meryben megkezdett jelenlegi tárgyalásokat illeti, meg kell jegyezni, hogy kedvező eredménye esetén a kőolajtermelő országok még nem tekintik befejezettnek a „kőolajcsatát“, minthogy a nemzeti kincseik feletti teljes szuverenitás visszanyerésének folyamata tovább tart. Miként azt a szaúdarábiai kőolajipari miniszter kijelentette, a tárgyalások eredményes befejezése esetén újabb találkozókra kerül sor minden érdekelt ország és a területén működő idegen társaságok között, hogy véglegesítsék a megállapodásokat. CORNELIU VLAD A MOSZKVA Moszkvában, Leningrádban és Jaroszlávban augusztus 22-én megnyílt a román könyv dekádja. Ez alkalomból a szovjet kiadvány-, nyomdaipar- és könyvterjesztésügyi állami bizottságnál kedd délelőtt ünnepi ülést rendeztek. Borisz Sztukalin, a bizottság elnöke a román népnek a felszabadulás óta eltelt 28 évben kifejtett alkotó munkájáról és eredményeiről beszélt. Újabb sikereket kívánt a X. pártkongresszuson és a legutóbbi Országos Konferencián a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésére kijelölt határozatok teljesítésében. PEKING Románia nemzeti ünnepe alkalmából a Külföldi Kulturális és Baráti Kapcsolatok Kínai Népi Egyesülete és a Kínai Román Baráti Társaság fogadást adott a Peking szállóban. A szívélyes, baráti légkörű fogadáson Tin Szi-lin, a Külföldi Kulturális és Baráti Kapcsolatok Kínai Népi Egyesületének alelnöke és Iosif Chivu, a román nagykövetség ideiglenes ügyvivője pohárköszöntőben éltette a két ország testvéri barátságát és együttműködését. BUDAPEST Románia fasiszta iga alóli felszabadulásának 28. évfordulója alkalmából Szécsény községben leleplezték a Magyarország felszabadításáért vívott harcokban elesett román katonák emlékművét. A hatalmas gránittömbökből emelt emlékművön a következő felirat áll: „Örök hála a román hősöknek, akik életüket áldozták népünk felszabadításáért“. Az emlékműnél katonák és pionírok álltak díszőrséget. Virágkoszorút helyeztek el a megyei párt- és állami szervek, a község lakossága részéről. Virágkoszorút helyezett el Ioan Cotot, Románia budapesti nagykövete is. BRATISLAVA Augusztus 23 alkalmából Carol Cozma, Románia bratislavai főkonzulja Zvolenben, Lucenecben és Piestanyban megkoszorúzta a Szlovákia felszabadításáért vívott harcokban elesett román katonák emlékműveit. A koszorúzási ünnepségeken részt vett a helyi párt- és állami szervek vezetőségének több tagja. SZÓFIA Augusztus 23 alkalmából a szófiai román nagykövetség nevében megkoszorúzták a román hősök grivicai mauzóleumát, a román hősök pordimi emlékművét, valamint a plevnai orosz és román hősök mauzóleumát. VARSÓ Kedden felavatták a lengyel fővárosban a hagyományos Román Kultúra Napjait. A rádió és a televízió, a sajtó részletesen tájékoztatta a nagyközönséget a sorra kerülő rendezvényekről, és beszámolt a Bucuresti municípiumi szocialista művelődési és nevelési tanács küldöttségének érkezéséről. HAVANNA V. Stamate, az Agerpres tudósítója jelenti: Hazánk fasiszta iga alóli felszabadulásának 28. évfordulója alkalmából a havannai román nagykövetségen sajtóértekezletet tartottak. Petre Ionescu, hazánk nagykövete ismertette 1944. augusztus 23 történelmi jelentőségét, az RKP Országos Konferenciájának és a Nicolae Ceausescu elvtárs által előterjesztett jelentésnek a fontosságát. A román-kubai testvéri barátságról és együttműködésről szólva a nagykövet kidomborította e kapcsolatot felfelé ívelő fejlődését politikai, gazdasági, kulturális, műszaki-tudományos és más téren. PHENJAN Románia felszabadulásának évfordulója alkalmából nagygyűlést tartottak a phenjani Kim Dzsong Thek villamosmozdonygyárban. A felszólalók méltatták a 28 szabad esztendő eredményeit Romániában; taglalták a két nép baráti kapcsolatait és együttműködését. A nagygyűlés meleg, baráti légkörben folyt le. TOKIÓ Tokió központjában az Aszahi Shimbun című napilap székházában kedd este ünnepi gyűlésen emlékeztek meg Románia fasiszta iga alóli felszabadulásának 28. évfordulójáról. Takeshi Shinmura, a Japán-Románia Baráti Társaság elnöke ismertette ez évi első romániai látogatásának benyomásait, majd Shiroo Szuzuki, a társaság főtitkára előadást tartott a szocialista Románia gazdasági fejlődéséről. ROMA Calabria tartomány több helységében nemrég megnyílt a román kultúra hete. Ez alkalomból parlamenti tagok és a helyi hatóságok, valamint nagyszámú közönség jelenlétében román népművészeti kiállításokat és jelenkori képzőművészeti kiállításokat avattak fel. ATHÉN Francisc Pacurariu, hazánk athéni nagykövete sajtóértekezletet tartott augusztus 23 alkalmából. A nagykövet méltatta a történelmi esemény jelentőségét, a felszabadulás óta elért eredményeinket, valamint a párt legutóbbi Országos Konferenciáján kidolgozott országépítő programot. TEL AVIV Románia felszabadulásának 28. évfordulója alkalmából gyűlést tartott az Izrael-Románia Baráti Társaság. A felszólaló Abba Eban külügyminiszter melegen üdvözölte a román népet nemzeti ünnepe alkalmából, s a kormány nevében jó egészséget kívánt országunk vezetőinek, Nicolae Ceausescu elnöknek, akinek egyéniségét széles körűen ismerik és nagyrabecsülik Izraelben. Románia és Izrael kapcsolatai a kölcsönös tisztelet és megbecsülés szellemében fejlődnek — hangoztatta. Felszólalt még Itzhak Korn képviselő, az Izrael-Románia Baráti Társaság elnöke. SZÓFIA Augusztus 23 .alkalmából Román estet közvetített, a bolgár televízió. A műsor keretében Nicolae Blejan, hazánk szófiai nagykövete méltatta a nap jelentőségét, a párt vezette román nép szocialista építőmunkájának eredményeit, a két nép, ország és párt baráti, jószomszédi kapcsolatait és együttműködését. A programon román népi táncok, dokumentumfilm, játékfilm, balett és varietéműsor szerepelt. ANKARA Románia felszabadulásának 28. évfordulója alkalmából román dokumentumfilm-bemutatót rendezett hazánk ankarai nagykövetsége. A filmek egyöntetű tetszést arattak. BUENOS AIRES Virgil Baboianu, hazánk Buenos Aires-i ideiglenes ügyvivője sajtóértekezletet tartott augusztus 23 alkalmából. Méltatta a román nép nemzeti ünnepének jelentőségét, az RKP Országos Konferenciájának fontosságát. NIKOSZIA Augusztus 23 tiszteletére a ciprusi Limassol városban román kulturális estet rendeztek. Az ez alkalommal megnyílt fényképkiállítás a román népnek az RKP vezetésével a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésében elért eredményeit szemlélteti. A rendezvény keretében bemutatták az In vírtejul dansului és Románia — Tara vacantelor című román dokumentumfilmeket. NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK! Rendezvények külföldön augusztus 23 alkalmából Ismét nyilatkozott RABAT (Agerpres). I II. Haszszan marokkói király hétfőn sajtóértekezletet tartott, és ennek során főleg az augusztus 16-án ellene elkövetett merénylettel foglalkozott. Kijelentette, hogy az összeesküvésben, amelynek felbújtója Ufkir tábornok volt, mintegy 15 tiszt vett részt. A marokkói uralkodó nem állította, de nem is cáfolta annak lehetőségét, hogy a volt honvédelmi miniszter részt vett a múlt évi skhirati összeesküvésben is. a marokkói király II. Hasszán kijelentette, hogy megbízik a hadsereg lojalitásában, és nem hozott semmiféle határozatot annak átszervezésére. A belpolitikáról szólva, a marokkói király kijelentette, hogy a törvényesség elve vezérli, és nem ellenzi az új választások előkészítését, de ha az ellenzéki pártok nem változtatták meg magatartásukat, nem tartja ésszerűnek tárgyalni velük az ország politikai életében való részvételükről. Részleges sürgősségi állapot Chilében SANTIAGO DE CHILE (Agerpres). — A chilei kormány sürgősségi állapotot rendelt el Santiago tartományban, miután szélsőjobboldali elemek megakadályozták a forgalmat a Santiago de Chile-i elnöki negyedben, tüntettek a Népi Egység kormányának programja ellen, s sztrájkba léptek a kereskedők, komoly zavarokat okozva a főváros ellátásában. A sztrájk következtében összetűzésekre került sor a lakosság és a kereskedők között. „Páncélosoknak TOKIO (Agerpres). Az amerikai katonai hatóságok hétfőn ismét kénytelenek voltak leállítani a Dél-Vietnamba küldendő 16 páncélos gépkocsinak a szagami támaszpontról a yokohamai kikötőbe való szállítását. A Fukoku Unyo Co japán cég ugyanis megtagadta a szállítmány továbbítását a város utcáin keresztül, noha erre az előző héten szerződést kötött az USA katonai hatóságaival. Az történt ugyanis, hogy egy nagy csoport, a behajtani tilos, melyben jelen volt Kanagawa megye törvényhozó gyűlésének több tagja is, a kikötő bejáratánál lévrő Hozumi hídon ,már előre elállta a szállítmány útját. Ugyanakkor Ichio Aszukata, Yokohama polgármestere is a leghatározottabban tiltakozott az ellen, hogy a páncélos járművek áthaladjanak a városon. Az amerikai hatóságok kénytelenek voltak bizonytalan időkig elhalasztani a szállítást. BERLIN (Agerpres). Amint az ADN jelenti, a szövetkezeti parasztok és a többi mezőgazdasági dolgozó az utóbbi idők nagy felhőszakadásai miatt igen nehéz körülmények között gyűjti be a termést. Az északi tartományokban, így Rostock, Neubrandenburg és Schwerin tartományban, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre, kiegészítették a mezőgazdasági gépállományt. A hét végén tíz- és tízezer ipari és közigazgatási dolgozó, katona és diák vett részt a pangó vizek levezetésében, a gabona begyűjtésében. A legnagyobb figyelmet fordítják a begyűjtött gabona szárítására és tárolására. A gabona nedvességtartalma ugyanis 30 százalékos. Több mint 50 cukorgyár vállalt feladatain kívül gabonaszárítást. SZÖUL (Agerpres): — A dél-koreai hatalmas esőzések és földcsuszamlások következtében 375 személy életét vesztette, 410 megsebesült, 81-et pedig eltűntnek nyilvánítottak. Csupán Szöulban 250 000 ember maradt hajléktalanul, a főváros környéki rizsültetvények mintegy 70 000 acre területen víz alá kerültek. Számos útszakasz és vasútvonal megrongálódott. A délkoreai hírügynökség jelentése szerint az anyagi kár több mint 7 millió dollárra rúg. Dél-Koreában ilyen hatalmas esőzésekre több mint 65 éve nem volt példa. VARSÓ (Agerpres): — A szüntelen felhőszakadások miatt körülbelül 30 Rzeszow vajdasági építkezésnél beszüntették a munkát. Részben szünetel a kitermelés a makowi kénfejtésben is. A legnagyobb lengyel teherkikötőben, Medyka-Jurawicán nagy önfeláldozással dolgoznak a brigádok, feladataikat a nehéz körülmények ellenére is teljesítik. Az utóbbi ,három nap során zuhogó esőben élői irányzaton felül több mint 50 000 tonna vasércet, szenet és más árut raktak be. TOKIÓ (Agerpres): — Japán nyugati megyéiben nagy anyagi károkat okoztak a felhőszakadások. Csupán Hirosimában több mint 1 000 ház került víz alá. Több vasútvonalon megszakadt a közlekedés. Egyes vidékeken a 24 óra alatt lehullt csapadék meghaladta a 200—235 millimétert négyzetméterenként. , BONN (Agerpres). — A kedvezőtlen időjárási viszonyok következtében a nyugatnémet Baden- Württemberg tartományban hat személy életét vesztette és 40 megsebesült. Az anyagi károkat 50 millió márkára becsülik. MOSZKVA (Agerpres). 2 .Augusztus 21-én, Moszkvában a hőmérséklet 36 C-fok volt. A Szovjetunió hidrometeorológiai központjának adatai szerint az utóbbi 100 évben ez volt a legnagyobb Moszkvában mért hőmérséklet. Augusztus második felében a szovjet fővárosban a hőmérséklet soha nem haladta meg a 33 C-fokot. A szélsőséges időjárás következményei Szerkesztőség és kiadóhivatal: Marosvásárhely, Szovjet Hősök tere 3. szám. Telefon: 15-496; 15-462 Index: 10 469 Nyomdaipari Vállalat, Marosvásárhely, Poligrafier utca 3 szám. Telefon: 11-643. Rendelési szám: 627 VÖRÖS ZÁSZLÓ A saigoni haderők veszteségei A saigoni haderők amerikai repülőgépek támogatásával hétfőn eredménytelenül próbálták visszafoglalni a szombaton feladott Que Song várost és Ross támaszpontot. A UPI értesülése szerint a hazafias erőknek sikerült Da Nang körzetében áttörniük az új ellenséges védelmi vonalat. A hazafiak tüzérsége olyan közel került a városhoz, hogy lőheti az ottani fontos amerikai légitámaszpontot. Az északi Quang Tri tartományban a hazafiak két helyen megtámadták a május elsején felszabadított Quang Tri város visszahódításával próbálkozó két saigoni alakulatot.