Vörös Zászló, 1982. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-03 / 1. szám

2. OLDAL — VÖRÖS ZÁSZLÓ JANUÁR 3. VASÁRNAP A Nap kel 7 óra 52 perckor, lenyugszik 16 óra 48 perckor. Az év 3. napja, hátra van 362 nap. EMLÉKEZTETŐ — 1866-ban Albert Nobel svéd tudós felfedezte a dinamitot — 1876-ban született Wilhelm Pieck, az NDK volt elnöke (mh. 1960-ban) — I.e. 384-ben született De­­moszthenész, az ókori Görög­ország kiemelkedő politikai személyisége, neves szónok JANUÁR 4. HÉTFŐ — 1899-ben született Emil Petro­­vici román nyelvész, az Aka­démia tagja — 1841-ben született Petru Poni jeles román vegyész — 1643-ban született Isaac New­ton angol fizikus, matemati­kus és asztronómus — 1960-ban hunyt el Albert Ca­mus francia író — 1785-ben született Jakob Grimm német író és filológus — 1809-ben született Louis Braille francia pedagógus, a vakírás rendszerének kidolgo­zója — 1948-ban kiáltották ki Bur­mában a függetlenséget. Nem­zeti ünnep — 1969-ben lépett érvénybe a faji megkülönböztetés min­dennemű formájának kikü­szöböléséről szóló nemzetközi egyezmény, amelyet az ENSZ- közgyűlés 20. ülésszaka foga­dott el. MŰSOROK - SZÍNHÁZ — A Nemzeti Színházban vasárnap este 7.30 órakor: Az elveszett levél. (F-bérlet). A magyar tagozat elő­adása. Vasárnap de. 11 órakor: 33 név­telen levél A román tagozat elő­adása. A Kisteremben de. 11 órakor: Akácfa út 92. Este 7 órakor ugyan­csak a Kisteremben: Lírai orató­rium. Illyés Kinga előadóestje — BÁBSZÍNHÁZ — Vasárnap de. 11 órakor: Hófehér­ke. A magyar tagozat előadása. Hétfőn de. 10 órakor: Piroska és a farkas. A román tagozat előadása. — MOZI — ARTA: A tenger farkasai. UNIREA: Az elektromos lovas HALADÁS: Visszatérés az első szerelemhez. SE­LECT : Moszkva nem hisz a köny­­nyeknek I—II. rész. Előadások kez­dete: 10, 14,30 és 17,30 óra. IFJÚSÁGI: A bosszúállás kapitánya. FLACARA: Dot és a kenguru. Glec­­­cserek a magasban. RÉGENS PA­TRIA : Stefan Luchian. SEGESVÁRI LUMINA: Halló! Földet ér déd­mama. Tűzmadár. VASUTASOK KLUBJA: Orvosi vizit odahaza. TIRNAvENI MELÓDIA: Anna és a tolvaj. FLACARA: Elektronikus ku­tya. SZOVÁTAI DOINA: a bajnok I—II rész. MUNKÁS MOZI: Jupiter után kutatva. SÁRMÁSI POPULAR: Zsarolás. RADNÓTI LUMINA: A Hannover utca. ERDŐSZENTGYÖR­­GYI POPULAR: Az inkák aranyka­puja GYULAKUTAI PÁTRIA: A­­pám néhány boldog éve. NYÁRÁD­­SZEREDAI NIRAJUS: Zsoldosok csapdája. JANUÁR 4. hétfő. ARTA: Buddy Holly története. UNI­REA : Most húsz éve. HALADÁS: Másolat indigóval. SELECT: Az üz­lettárs. IFJÚSÁGI: Remények nyara. FLACARA: Tengeri farkasok. SE­GESVÁRI LUMINA: A távfűtő. RÉ­GENI PATRIA: Viharos utazás TIR­­NAVENI MELÓDIA: Üzletelés drága­kövekkel. LUDASI FLACARA: Egy űrbéli seriff. SZOVATAI DOINA: Ég nélküli világ. SÁRMÁSI POPULAR: Vetrovi indiánok. RADNÓTI LUMI­NA: Akcióban az űrbéli őrjárat ER­­DŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Imereciai emlékek. GYULAKUTAI PATRIA: Kaktusz Jack. NYÁRÁD SZER­DAI NIRAJUS: Kalandok az Északi-tengeren. A jövő hét JANUÁR 3. Vasárnap 9,00 Pionírműsor 9,40 A haza sóly­­­mai 9,55 Vakációs matiné: A csodá­latos erdő (utolsó rész) 10,40 Zenei miniatűrök 11,00 Faluműsor 12,30 A haza védelmében 13,00 Telex 13,05 Va­sárnapi album 17,00 Az 1981-es sport­év 17,55 Az Onedin hajóút — 8. so­rozat — A BBC­ tévéfilmje 18,40 Gyer­mekeknek 19,00 Híradó 19,25 Riport 19,45 A 700 mérföldes futam — ame­rikai játékfilm 21,45 Népszerű zene­művek 22,15 Híradó, sport, JANUÁR 4, hétfő 16,00 Magyar nyelvű adás 18,50 1001 este 19,00 Híradó 19,30 A tapasztalat fóruma 19,50 Az udvarban és a kert­ben 20.00 Szerelem és gyűlölet (utol­só rész) 20.50 Ifjúsági dalok 21.10 Tu­dományos kilátó 21.45 Híradó 22.05 Népdalok. A ROMÁN TELEVÍZIÓ MAGYAR NYELVŰ MŰSORA 1983. január 4, hétfő, 16.00—18,50 a tartalomból. — Újévi köszöntő — Lőrinczi László jegyzete. — Csíkjenőfalvi táncok — a Hargita együttes előadásában — Napirenden — Illés József jegy­zete. — A mezőgazdasági termelés anyagi ösztönzése — Galbács Pál beszél­get Bálint Andrással ,a szecsele­­városi mtsz elnökével. — Munkában a termálvíz — Aradits László Temes megyei riportja. — Téli szünidő — műsor a vakáció­zó iskolásoknak. A tartalomból: Kukori és Kotkoda — rajzfilm Barangolás a munka birodalmá­ban — hogyan készülnek a por­celán-tárgyak. — Gazdaszemmel — Sólyom Péter rovata, I. rész. — Tévészínház — Csehov: Háztűzné­­ző ! A főbb szerepekben Nagy Iza, Szabó György, Márton János. — Párválasztás — a Csíkszeredai mű­velődési ház népi együttesének műsora JANUÁR 5, kedd 9,00 Tévéiskola (9,20 — Angol nyelvtanfolyam; 9,40 — Német nyelv­­tanfolyam) 10,00 Vakációs matiné 11,25 A tapasztalat fóruma 11,45 Orient-expressz (4.) 12,45 Folklórmű­sor 12,55 Telex 16,00 Telex 16,05 Té­véiskola 17,00 Ifjúsági klub 17,45 Pioníralmanach 18,16 Dan Grigore előadói műsora 18,25 Mezőgazdasági szakoktatás 18,50 1001 este 19,00 Hír­adó 19,25 Napirenden a gazdaság­ban 19,40 Ismerjük meg és alkal­mazzuk törvényeinket 20,05 Tévé­színház : Octavian Sava — Forró szívvel 21,45 Híradó 22,05 Balettmű­sor: JANUÁR 6, szerda 16,00 Telex 16,05 Tévéiskola 17,00 Sakk 17,15 Részletek a Bihar me­gyei VIII. folklórfesztiválról 17,35 Ember és egészség 17,55 Megének­­lünk, Románia 18,20 Politikai-ideoló­giai fórum 18,50 1001 este 19,00 Hír­adó 19,30 Napirenden a gazdaságban 19.50 A Megéneklünk, Románia or­szágos fesztivál díjnyertes paraszt­kórusainak műsora 20,00 Filmmúze­um : Ecaterina Teodoroiu — román játékfilm 21,45 Híradó 22.10 Részle­tek Bizet Carmen című operájából. JANUÁR 7, csütörtök 9.00 Tévéiskola (9,20 — Orosz nyelv­­tanfolyam) 10,00 Vakációs matiné — Tom Sawyer kalandjai — utolsó rész 11,00 Kórusművek 11,20 Politi­kai-ideológiai fórum 11,50 Szerelem és gyűlölet — a két utolsó rész is­métlése 13,20 Telex 16,00 Telex 16,05 Tévéiskola 17,05 Kulturális híradó 17,50 Ifjúsági műsor 18,35 Mesék a Zöld Erdőből 19,00 Híradó 19,30 Na­pirenden a gazdaságban 19,45 A nők világa 21,20 Nemzetközi kilátó 21,45 Híradó 22,05 Román könnyűzene. JANUÁR 8, péntek 16.00 Telex 16,05 Tévéiskola 16,30 Német nyelvű adás 18,25 Lottóhúzás 18,35 Autósoknak 18,50 1001 este 19,00 Híradó 19,30 Napirenden a gazdaság­ban 19,50 A dokumentumok memó­riája 20,20 A venloi incidens — an­gol játékfilm 21,15 Kulturális vita 21,45 Híradó 22,05 Zenekarok köny­­nyűzeneparádéja JANUÁR 9. szombat 8,30 Népzene 8,40 Rajzfilmek 9,05 Spanyol nyelvtanfolyam 9,25 Francia nyelvtanfolyam 9,45 Filmmúzeum: Ecaterina Teodoroiu 11,30 Tévéisko­la 12,00 Az ország zenei központjai: Kolozsvá­r-Napoca (Hr.) 13,00 Telex 13,05­­ Hétvége 18,35 A hét politikai eseményei 18,50 1001 este 19,00 Hír­adó 19,25 Országjárás 19,50 Enciklo­pédia 20,30 Orient-expressz — utolsó rész .21,30 Varieté 22,15 Híradó, sport 22,35 Noktürn, ^T/r0 m­ai ó­ra (Hunter ART ): Buddy Holly története, színes amerikai film, rendezte Steve Rash. A film a rock-and­­roll zene egyik megalkotójáról, Charles Hardin Holly-ról szól. Kiváló zenei adaptációjáért Oscar-díjat kapott a film 1979- ben. A film zenéjét Joe Renzetti szerezte. Bemutató: UNIREA: Január 4—7. Most húsz éve, színes szovjet film, Jurij Jegorov megrázóan szép alkotása az asszonyi lét szépsé­geiről, a férj gyöngédségéről, a gyermeknevelés örömeiről, gond­jairól. Bemutató: Január 8—10. Hangok, színes amerikai film, jól sikerült és va­lóban szép érzelmes történet. HALADÁS: Másolat indigóval. Michael Schultz készítette film, számos világsztár — George Se­gal, Jack Warden, Paul Winfield közreműködésével. A hőse jómó­dú amerikai, akinek az irodájá­ba egy szép napon betoppan diákköri futó szerelmi kalandjá­nak gyümölcse — egy néger fiú. A kedves, talpraesett fiú bol­doggá teszi fehér bőrű atyjának életét, aki nem bánja, hogy egy­kori kapcsolatának gyümölcse miatt elúszik állása, vagyona, összeomlik társadalmi pozíciója. Bemutató: SELECT: Az üzlettárs, színes francia film, René Gainvile sza­tirikus élű vígjátéka, melynek célpontjai: milliomos üzletembe­rek. Bemutató: IFJÚSÁGI: Remények nyara, színes jugoszláv ifjúsági film. Egy belgrádi líceum érettségiző diákjainak forró hangulatú nap­jait, egyetemre való készülődé­sét mutatja be a film. Bemutató: FLACÁRA: Január 4—7: Ten­geri farkasok, színes angol, ja­nuár 8—10: Most húsz éve, szí­nes szovjet film. A TÖRPE mozi műsorán szí­nes rajz- és bábfilmek szerepel­nek. Összeállította: VÁRHEGYI ATTILA — RÁDIÓ — A MAROSVÁSÁRHELYI RÁDIÓSTÚDIÓ ROMÁN NYELVŰ MŰSORA HÉTFŐ. 6,00—7,00-ig: Reggeli zenés beszélgetés. Napirenden. Népzene. Művelődési kalauz Szórakoztató ze­ne. 18,00—20,00-ig: Hétfői krónika. Top M — népzene-sikerlista. Mítosz és valóság. Slágerek Falvaink életé­ből. MAGYAR NYELVŰ MŰSORA VASÁRNAP. 9,00—10,00-ig: Gyer­mekműsor. Vakációs vidám vetélke­dő a Hargitán — Méhes György hangjátéka. 17,00—18,00-ig: Vasárnapi mozaik. Újévi gondolatok. Zenei ka­lendárium. Téli népszokások, népha­gyományok. HÉTFŐ. 11,00—13,00-ig: Heti kommentár. Vidám népi muzsi­ka. Iskolaélet, az élet iskolája. Ak­ciók, nevelő jellegű rendezvények a téli vakációban. Hallgassuk együtt! Őt az V—VIII. osztályos énekes­ könyv zenés melléklete. Zenés sport­híradó. Művelődési kalauz. Könnyű­zene-egyvelegek. 17:00—18:00-ig. Hí­rek, tudósítások. Zene. Gazdasági szemle. Az új év első termelési si­kerei a melegváltásban dolgozó üze­mekben. ,,Este guzsalyasba“ — részletek a Maros művészegyüttes műsorából. Műsorajánlás. IDŐJÁRÁS A Maros-Bánát Vízügyi Igazga­tóság diszpécserszolgálata közli: Marosvásárhelyen tegnap reggel, valamint déli 12 órakor a levegő hőmérséklete plusz 2 fok volt. Előrejelzés: az idő fokozatosan lehűl. Az égbolt többnyire borult lesz, eleinte esőre, később havas esőre, havazásra számíthatunk. Gyenge, időnként erősödő észak­­nyugati szél. A hőmérséklet nap­közben mínusz 2—plusz 2, hajnal­ban mínusz 8—mínusz 3 fok körül alakul. SZILVESZTER 1981 Az egyetemiek kantinjában Immár hagyományosan itt rendezte meg a KISZ municí­­piumi Bizottsága a dolgozó fia­talok szilveszteri mulatságát. Az ízléssel feldíszített teremben ez­úttal 475 résztvevőnek terítettek. A város ifjúsági mozgalmában kitűnt munkások, mérnökök, ér­telmiségiek jöttek egybe közösen eltölteni a szilvesztert, búcsúz­tatni 1981-et, mely munkájuk­ban, életükben a beteljesülések újabb állomása volt. Hangulatossá tette az éjszakát a gazdag, változatos program. A Novax és a Doina Mureșului e­­gyüttesek fiatalos, alkalomhoz illő zeneszámait szórakoztató játékok sora fűszerezte. Éjfél előtt nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatták meg országunk elnö­kének, Nicolae Ceausescu elv­társnak az újévköszöntő beszédét, melyben jobb munkára, össze­fogásra hívta fel hazánk egész népét, hogy újabb sikereket ér­jünk el a szocialista építőmun­kában. Éjfélkor megbomlik az aszta­lok rendje, emelkedett hangu­latban kívánnak egymásnak bol­dog, békés új esztendőt az ifjú­sági szilveszter résztvevői. A derű és általános jókedv köze­pette gyakran fogalmazódik meg a szándék, hogy 1982-ben Ma­rosvásárhely fiatalsága még cse­lekvőibben járuljon hozzá a vá­ros gazdasági-társadalmi fejlesz­téséhez s az ebben a munkában aratandó sikerekkel köszöntse ifjúsági szervezetünk, a KISZ megalakulásának 60. évforduló­ját. Lesz alkalom és lehetőség a munkára, hiszen ebben az év­ben a municípium KISZ-szervezetei 3 400 000 lej értékű hazafias munka elvégzését vállalták. — Sok ötletre, alkotó szellem­re, kezdeményező készségre lesz szükség ahhoz, hogy terveinket megvalósíthassuk — nyilatkozta Tankó Béla, a KISZ Municípiu­­mi Bizottságának első titkára. — Szeretnénk befejezni és átadni az új ifjúsági házat, ez az egyik legfontosabb célkitűzésünk. Ha sikerül jobban összefogni a vál­lalkozó kedvű fiatalokat, segíte­ni az építők munkáját, elkészül­het városunknak ez a rég óhaj­tott létesítménye, mely gazdag lehetőségeket teremt a fiatalok tanulásának, művelődésének és szórakozásának eddiginél tartal­masabb megszervezésére. Pergő ritmusban zajlott a tanulók szilvesztere. Ezúttal 130-an, Marosvásárhely összes líceumainak képviselői gyűltek egybe az Építészeti Lí­ceum tágas kantinjában szilvesz­teri mulatságra. A hangulat már az esti órákban bensőségessé, fel­szabadulttá vált. Ezek a mintha­­mindig­ ismerték­ volna-egymást lányok és fiúk talán több időt töltöttek a táncban, mint a terí­tett asztalok mellett. A diszkó­zene és fényorgona ritmusában szórakoztak mindvégig, lanka­datlan jókedvvel, optimizmussal köszöntve az új esztendőt. Szórakoztató játékok, verse­nyek egész sora, tombola, a Miss Szilveszter megválasztása tette változatossá a szilveszteri mulat­ság programját. Hangos ováció közepette koronázták meg Ilvna Angélát, a Kémiai Líceum KISZ- szervezetének titkárát, aki a Miss Szilveszter címet kiérde­melte. Narancstánc, múmia-já­ték, szilveszteri posta s hason­ló elnevezésű játékok derítették kedvre a tanulókat a zene szü­neteiben, harsány nevetéshullá­mok, meg tapsorkán „nyugtázta“ az ügyességi próbák hőseit és veszteseit. A hajnali órákban is üde, felszabadult hangulat ural­kodott, kedvük kifogyhatatlan volt, mint a diszkózene harsány­­sága. A középiskolások szilvesztere Családalapítók Csütörtökön, az 1981-es esz­tendő utolsó napján Marosvá­sárhelyen 9 ifjú pár mondta ki a boldogító „igen“-t, foga­dott egymásnak örök hűséget. Egész évben összesen 1 473-an álltak az anyakönyvvezető e­­lőtt. Az év utolsó napján há­zasságot kötők között volt Co­­vaci Vasile, a számológépgyár marósa, aki Moga Mariaval tulajdonképpen az új évben indult el a családalapítás út­ján. A számukra életreszóló nagy eseményt szilveszter éj­szakáján a Tudor negyedben ünnepelték meg, rokonok, ba­rátok társaságában. A dúsan terített asztalról semmi sem hiányzott, ami ilyenkor oda­illik. S persze a hangulat is az eseményhez illő volt. — Minden okom megvan a boldogságra — mondja Co­­vaci —, hiszen szívem válasz­tottjával éppen úgy meg va­gyok elégedve, mint a család­­alapításra teremtett feltéte­lekkel. Még szinte friss laká­sunkban a festékszag. Jöve­delmemből telt arra is, hogy kétszoba-konyhás, fürdőszo­bás lakást építtessek magunk­nak. S tudja, megnyugodva költöztünk bele, mert úgy lá­tom, hogy az építők jó mun­kát végeztek. Teh­át bízom abban is, hogy miattuk ott­honunkban nem lesz bosszú­ság az új esztendőben. Hallgatom szavait, s össze­függésbe hozom utcája nevét (Sárguiizei­­ Szorgalom) Co­­váci életével. Mert szorgalmá­ra vall az, hogy „estiben“ vé­gezte el az ipari líceumot, s most úgy folytatja tanulmá­nyait a mesteriskolában is. S eközben még lakást is építte­tett. Feleségét dicsérve el­mondja, ő is ipari líceumot végzett. — A legfontosabb most si­keresen befejezni a mester­­iskolát, s a munkámat is úgy akarom végezni, hogy lássák, képesítésemnek megfelelő színvonalon tudok dolgozni. Terveinkről mit mondjak még? Megbeszéltük a párom­mal azt is, hogy megkezdjük gyűjteni a pénzt autóvásárlá­sára. Szép és jó elképzelé­seink vannak a jövőre. Az igazság az, hogy erre minden okunk és alapunk megvan. Mint azonban pártunk fő­titkára az új év előestéjén felhívta arra a figyelmet, a legfontosabb és leg­alapvetőbb tényezőről, a békéről sem feledkezhetünk meg. Ennek megőrzésétől függ az, hogy életünket szé­pítő terveinkből mit tudunk megvalósítani.

Next