Wan2, 2003 (8-18. szám)

2003-10-01 / 16. szám

Adidas 1948 végén a két fivér már nem volt képes egy irányban gondolkodni, ezért elváltak útjaik. Adi 1949. augusztus 18-án bejegyeztette a becenevéből (Addas) képzett adidas nevet, illetve levédette a három csíkot. Rudolf is megalapította saját cégét, ami később Puma néven vált ismertté, de ez egy másik történet... 1967-től gyárt az adidas sportruházatot is, melyen '72-ben tűnik föl először a jellegzetes „Trefoil" logó. A cég '88-ban részvénytársasággá alakult, '95-ben a frankfurti és a párizsi börzére bevezetik a részvényeket is. '97-ben megvásárolja a Salomont, a vezető télisport eszközöket gyártó céget. Számos világújítás fűződik a nevéhez, a cserélhető szegecsektől és a polyamid talptól kezdve a már mindenki számára jól ismert Torsion Systemen és a Predatoron keresztül a vadiúj ClimaCool fejlesztésig. Közel 200 országban kaphatók termékeik, melyekből 2003 első félévében több mint 2,5 milliárd euróért vásároltak. Házunk tája A keleti régió első boltja 1987-ben nyílt a Váci utcában, melyet a cég akkori elnöke, Adi elsőszülött fia, Horst Dassler nyitott meg. Az üzlet előtt évekig kanyargott a sor a Kígyó utcáig. Addig annak, aki adidasra vágyott, maradtak az alternatív beszerzési források. Ez jó ideig egyet jelentett Jugoszláviával, aztán ahogy lazultak a kötelékek, már Bécs is a lehetséges források közé tartozott. A Kádár-rendszer képmutató voltát kicsiben jól jelezte, hogy amíg a Nyugat- Európába áramló kábítószer export segítésével próbálta a kapitalizmus alatt vágni a fát, addig a martfűi Tisza cipőgyárban olcsó bérmunkában adidas Superstarokat gyártott. E sorok egyik írója onnan jutott hozzá első pár adidasához, a másik '84- ben a Nyugatnak számító Váci utca egy szem sportboltjából kapott egy pompás, királykék Hurricane-t. Puskás Öcsi ennél egy kicsivel jobban járt, 70. születés­napjára 1997-ben egy színarany focicipővel lepte meg a cég, amit egy biciklis futár vitt el az ünnepségre. Az adidas a Magyar Olimpia Bizottság gyémánt­­fokozatú támogatója. Egyénileg szponzorált sportolója nálunk nem nagyon van, leszámítva egy-két atlétát és teniszezőt, például Kapros Anikót. Az adidas áll a legnépszerűbb magyar tömegsport rendezvény mögött is, a streetball évente sok száz csapatot mozgat meg, de a régió legnagyobb utcai futóversenye, a Kaiser's Plus Budapest Maraton is a támogatott események között van. A Fradi ezt már az idei szezonban nem mondhatja el magáról, és futballválogatottunk, ha így folytatja...­ ­ Az adidas márkacsalád Mivel már nemcsak a magas szintű sportot támogatják és nemcsak high-tech sportruházatot és termékeket gyártanak, hanem a tömegsport szerelmeseit és a kényelmet szerető utca emberét is szolgálják, megkülönböztetnek három almárkát, és ezt három különböző módon jelölik. AZ ADIDAS TÖRTÉNETE, AZ OLIMPIA TÜKRÉBEN 1932 Los Angeles Arthur Jonath atléta és Dassler futócipője 100 méteren összehoznak egy bronzot. A siker elkezdődött, már csak egy olimpiai bajnok hiányzik. 1936 Berlin Ha táncra nem is perdült, de örömkönnyeket valószínűleg hullatott a sportcipő­­mágus, amíg persze Hitler csak tehetetlenül rángatta a bajszát, amikor Jesse Owens, a fekete bőrű atléta mindjárt négy aranyat szer­zett. Az akkori politikai helyzetben igen nagy bátorság volt ragaszkod­ni ahhoz, hogy Owens adidasban szerepeljen. 1952 Helsinki__________________________________ Emil Zátopek három aranyat nyert adidasban, 5000 és 10 000 méteren, valamint a maratoni távon, ahol életében először indult A Lokomotívembernek becézett csehszlovák atléta felesége gerely­hajításban bizonyult a legjobbnak. Zátopek viszont nem bizonyult jó kommunistának. Mivel tiltakozni mert a '68-as szovjet megszállás ellen, mehetett, ha nem is a bányába, de egy geológus csoporthoz földet fúrni 1956 Melbourne Számos világrekord született. Ezek közül 33-at adidasba öltözött sportoló ért el. Az első kelet-német (endékás) arany, Wolfgang Behrendt ökölvívó vitte haza adidas cipőben. Az érmek 75 százaléka adidas kiegészítőként funkcionált 1960 Róma Az atléták 75 százaléka futott, szaladt, ugrott stb. lábán adidasszal. Sport Heritage Az adidas Originals, mely a klasszikus és autentikus, „old school" termékeket jelenti. Logója az 1972-ben bejegyzett, a müncheni olimpián debütáló stilizált lóhere (és nem dohánylevél, mint azt sokan hitték) a szokásos három csíkkal, mely maximálisan Adi Dassler öröksége. 1997-ig jelölte az adidas termékeket. Sport Performance A sportoláshoz szánt termék­családot jelenti, mely segít a minél jobb teljesítmény elérésében. Logója 1997 óta a három csíkból épített, csúcsot jelképező háromszög. Sport Style Exkluzív stílus, amit a jövő divatja és sportja inspirál. A logót 2002-ben mutatták be, az első­­ Y3- kollekciót a világhírű japán tervező, Yohji Yamamoto neve fémjelzi. A kis háromcsíkos gömbbel dedikált termékek mindazt képviselik, amit egy különleges öltözködést kedvelő elvár: ultradivatos és kényelmes (és pokolian drága). 1928 Amszterdam_________________ Adi tehetséges volt és az istenek is mellet­te álltak. Az atléták majd' 50 százaléka adidasban szerepelt. Már csak az érem hiányzott... 1964 Tokió Az iménti szám már 80 százalék. * ' •"­­ ..... * ' ' OLIMPIADA TOKIO D 2003 10

Next