Wan2, 2007 (54-67. szám)

2006-12-01 - 2007-01-01 / 54-55. szám

s­ padán koncert közben, angolul jelentette be Révész Sándor, hogy „ennek a zenekarnak, ebben a felállásban, ez az utolsó koncertje". Szavai zenésztársait döbbentették meg legjobban, mert ők is a közönséggel egy időben értesültek Sándor döntéséről. A koncert végén már nem a Piramis hajolt meg, hanem Révész Sándor, és négy volt zenésztársa. Egy történet véget ért, és megszületett a legenda. Révész utódlásáról azonnal megkezdődtek a tárgyalások Nagy Feróval (ex-Beatrice) és Takáts Tamással (Karthago). Egy bulgáriai turnén a Gépfolklór zenésze, Dzodzuglu Jorgosz énekelt (nagyon jól), de Révészt képtelen volt pótolni, emiatt a zenekar úgy döntött, hogy négyen folytatják és Gallai Péter lesz a szólista. Elkészítették a new wave-elemekkel átszőtt, mégis hard rockos Piramis Plusz albumot, mely mögött egy komoly szakértői stáb állt: Beke László zeneesztéta, Bachmann Gábor grafikus és Horváth Attila szövegíró. A lemez nagyon érdekes, de egy Piramis-rajongónak ez már nem a Piramis. A kegyelemdöfést Som Lajos arany-botránya adta meg a zenekarnak, ami egy felfújt ügy volt. A Piramis igazi végét 1980 körül valójában a közben befutott zenekarok, a Beatrice, a Hobo Blues Band, és részben a P.Mobil, meg az Edda Művek okozták, hiszen az új arcokra és az új gondolatokra nyitott rockrajongók pillanatok alatt ejtették régi kedvencüket. ■■■ ÉLET A HALÁL UTÁN Som Lajos a Piramis után a Senator I együttessel (Varga László, Gigor Károly, Takáts Tamás, Som Lajos és Szekeres Tamás) próbált szerencsét 1985-ben, de nem sok sikerrel. Száz év zene címmel 1997-ben Som és Závodi közös lemezt adott ki 50. születés­napjuk alkalmából, Piramis-dalokkal egy zenészválogatott kíséretében. Gallai Péter a Bergendy Szalonzenekar, majd a Bikini billentyűse lett, és rengeteg lemezt készített más előadóknak. Köves Miklós a Mini dobosa már több mint 10 éve, Závodi Janó 1983-ban belépett a Hobo Blues Bandbe, de egy lemezt követően (Esztrád - 1986) távozott. Játszott a Senatorban is rövid ideig, majd a Tunyogi Rock Bandben, ma a The Rock Band gitárosa. Révész sokáig óceánjáró luxushajókon énekelt, 1985-ben egy zseniális szólólemezzel jelent­kezett, amit Presser Gábor, az LGT, valamint barátai társaságában készített, majd 1993-ban előállt egy kevésbé sikeres koronggal. 2003-ban Változtam címmel publikálta legutóbbi szólólemezét, amely sikeresnek bizonyult, de turné nem követte a megjelenést. Révész 1985-ben fellépett a Live Aid Élő Segély Magyarország koncerten a Locomotiv GT és a Hobo Blues Band közös blokkjában, és egy felvételt is készítettek közösen, Mondd mit ér egy falat kenyér címmel. 1992-ben Demjén Ferenc vendége volt Rózsi koncertjén, 1994-ben a Budapest Sportcsarnokot töltötte meg előző évi lemezének bemutatóján. A Piramis körül 1989-ben kezdődött egy kis mozgolódás, akkor jelent meg Som Lajos: Piramis-vádirat című könyve, majd az év karácsonyán a Proton kiadó Piramis válogatáskazettát jelentetett meg, amelyet a zenekar tagjai közösen dedikáltak. Folyamatosan felröppentek hírek egy Piramis­­koncertről, de 1992 karácsonyáig kellett várni arra, hogy öt estén keresztül megismétlődjön az, amit a szakma csak úgy hív: második aranykor. A koncertekről CD és DVD is készült. Ez év december 26-án és 27-én a Papp László Budapest Sportarénában ismét, talán utoljára, színpadra lép a hazai rocktörténelem egyik legnagyobb zenekara, a Piramis. KONCERT KÖZBEN, ANGOLUL JELENTETTE BE , HOGY „ENNEK A ZEnEKARNAK, EBBEN A FELÁLLÁSBAN EZ AZ UTOLSÓ KONCERTJE. ★ ★ ★ ★ PIRAMIS Exclusive Hungaroton 51 perc 13 szám Az ’92-ben megjelent CD törzsanyaga az 1980-as angol nyelvű Piramis lemez volt, mely a korábbi sikerekből mazsoláz. A nyugati piacra szánták, végül csak Svédországban és Magyarországon publikálták. A CD ilyen formában nem illeszthető a klasszikus Piramis albumok sorába, ugyanakkor négy kislemezfelvétel (Kívánj igazi ünnepet, Szállj fel magasra, Elment a kedved, Égni kell) szerepel­tetésével mégis teljes értékű anyaggá áll össze. A CD szerkesztése problematikus, az első két szám és az utolsó két felvétel magyar nyelvű, közte kilenc angol szám. Legjobb pillanatok: Kívánj igazi ünnepet, Szállj fel magasra, Rocket, Égni kell ★ ★ ★ ★ ★ PIRAMIS Erotika Hungaroton 40 perc 8 szám Az Erotika talán a legjobban sikerült magyar konceptalbum, melynek témája a szerelem, a szakítás és maga a pőre szexualitás. A közjátékokkal, dialógu­sokkal díszített lemez a csapat csúcstel­jesítménye. Művészi és hangszerelési szempontból is kifogástalan anyag, mely egyben továbblépés is volt, hisz a Piramis itt vetkőzte le tinédzserzenekari imázsát, és egy igazi „felnőtt” albumot készített. Érthetetlen, hogy miért lépett le pont a legjobb album megjelenése után Révész a zenekarból. Az Erotika Horváth Attila szövegírói munkásságának is a csúcsteljesítménye. A hangjátéknak sem utolsó, keretes szerkezetű album dalai még nem kerültek méltó helyükre, pedig az Erotika a „Minden idők 20 legjobb magyar lemeze” között van. Legjobb pillanatok: Szabadnak születtem. A szerelem ördöge vagyok, Csak néhány album az első magyar újhullámos lemez. Legjobb pillanatok: Küszöbön ülve, Woland II. bálja, P.V.E.C.B. angyal, A ház Piramis utm­, 165

Next