Zalai Hírlap, 1964. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-01 / 179. szám

1964. augusztus 1. Az érdekek A szakszervezetekről általá­ban úgy szokás nálunk beszél­ni, mint a munkások érdekvé­delmi szervéről. Bármennyire is furcsának tűnik ez olyan, szocializmust építő államban, mint a miénk, a helyzet való­ban az, hogy a különböző szintű szakszervezeti fórumo­kon az esetek nagy többségé­ben a Munka Törvénykönyv valamelyik paragrafusának betartásán, illetve be nem tartásán folyik a vita: bér­ügyek, munkásellátási problé­mák, szabadság, besorolás, s ki tudná még hirtelen vala­mennyi vitás eset tárgyát fel­sorolni. Ez természetesen nem hiba, hisz a szakszervezetnek valóban van ilyen szerepe a mi társadalmunkban, a mi gazdasági életünkben is, de néha már félő, oda jutunk, hogy egyesek úgy vélik, csak ez a szerepe. Aki csak valamennyire is­merős üzemeink életében, jól tudja, nem így van. Az érdek­­védelem szorosan vett teen­dőin felül igen sok területen juthat fontos szerep egy-egy üzemi, illetve szakszervezeti bizottságnak, az üb vagy az stb aktíváinak. Ezekről be­szélgettünk a minap megyénk egyik fontos üzeme, a Nagy­­kanizsai Üveggyár szakszer­vezeti bizottságának titkárá­val, Szöllősi Ferenccel. Nemcsak jogok vannak... Az üveggyári szb titkár be­szélgetésünk elején elismerte, hogy igen sok esetben kell náluk is érdekvédelmi felada­tot ellátnia az szb-nek, de rögtön hozzátette: szó sincs arról, hogy minden esetben a dolgozónak lesz igaza. Ha a törvény, a különféle rendelke­zések a panasztevő mellett szólnak, az üveggyári stb is természetesen védi ezeket a jogokat, ha szükséges, a válla­lattal szemben is, mint arra nemrég egy fiatal mérnök esete szolgáltatott példát.­­ Munkaügyi vita keletke­zett abból, hogy a gyárunkat irányító Üvegipari Országos Vállalat nem fogadta el a szóban forgó mérnök felmon­dását, holott igazgatónk fel­terjesztésében részletesen fel­sorolta az összes lénye­ges körülményeket, amelynek alapján mi itt indokoltnak láttuk távozásának elősegíté­sét: a fiatalember családi okokra hivatkozva szeretett volna egyik alföldi városunk­ban munkát vállalni. Felsőbb szervünk elmulasztotta a vá­laszadást a Munka Törvény­­könyv által előírt határidőn belül, s ezért mi­­ kiadtuk az illető munkakönyvét. Máskor azonban előfordul, hogy a vállalattal azonos ál­láspontra helyezkedik a szak­­szervezet is, mint azt Szöllősi elvtárs egy másik példával igazolta. Egyik dolgozó írás­ban felmondott a vállalatnak, s aztán három nap múlva az egyeztető bizottsághoz fordult, mivel szerinte­­ kényszerí­tették a távozásra. Az ügyet gyorsan sikerült tisztázni, hi­szen a dolgozó írásbeli felmon­dása kéznél volt. — Általában az a tapaszta­latunk — hangoztatta Szöllősi Ferenc —, hogy az új dolgo­zók hamarabb jönnek tisztába jogaikkal, s csak jóval lassab­ban — kötelességeikkel. Ezen a téren vár ránk a legtöbb tennivaló. Ismét példával szolgál: a la­katosműhelyben fordult elő, hogy az új belépők, akik rend­szerint szerény igényekkel ér­keznek, pár hónapi „megme­­legedés” után követelőzni kezdtek. Besorolásuk részük­re kedvező megváltoztatását kérték, az „egyenlő munkáért egyenlő bér”-elv hangoztatá­sával, megfeledkezve azonban igen sok, számukra „mellé­kes” körülményről, többek közt a gyárban töltött idő, a munkához való hozzáállás szempontjairól. Foglalkozni kell az emberekkel! Hogy az emberekkel való foglalkozás milyen sokat je­lent, azt is a gyári tapaszta­latokkal igazolja az szb-tit­­kár. Elmondta, hogy a tavalyi első féléves lemaradás beho­zása érdekében indított mun­kaverseny teljes sikerrel járt: év végére túlteljesítették ter­vüket az üveggyáriak, s ebben nem csekély része volt a dol­gozók munkakedvének, lendü­letének. Ennek felkeltésében viszont­­ szerepe volt a szak­­szervezetnek is, amely való­ban mozgósítani tudta az em­bereket a cél érdekében. Ha­sonló a tapasztalat a munka­­fegyelem tekintetében, amely az utóbbi hónapokban né­hány, a vállalat és a szakszer­vezet által közös egyetértés­ben hozott szigorúbb intézke­dés nyomán érezhetően meg­javult. Van azután egy terület, amely némileg üveggyári sa­játosságot tükröz ugyan, de az itt szerzett tapasztalatok et­től függetlenül másutt is fel­­használhatók.­­ Tagadhatatlan, hogy ná­lunk meglehetősen nagy a fluktuáció, a munkaerőván­dorlás. A jó kereseti lehetőség fiatalok tömegét vonzza hoz­zánk, a gyár dolgozóinak át­lagos életkora 24 év! —, de a szakma nehézségei láttán aztán sokan el is távoznak, gyakran elég rövid idő múl­tán — fejtegette Szöllősi elv­társ, kimutatva egy figyelem­re méltó, összefüggést is. 114 msítillás­­- 8 osztály nélkül A gyárban — a KISZ-szer­­vezet kezdeményezésére és aktív bekapcsolódásával — nemrég felmérést végeztek az iskolai végzettséget illetően. Kiderült, hogy 114 dolgozó­nak i) nincs meg a nyolc ál­talánosa, s ezek többsége — a fiatalok közül kerül ki. — Ez is oka a vándorlásnak — vélekedett az szb-titkár —, hisz tanulatlan emberekkel sokkal nehezebb szót érteni, nehéz megmagyarázni köteles-­­ségeiket, felébreszteni öntuda­tukat. A szakszervezet felismerte a tanulás fontosságának hangsúlyozását, ezeknek a munkásoknak körében, s írá­sos felhívást is bocsátott ki részükre ebben a tárgyban. Az eredmény eddig minimá­lis: a 114-ből mindössze 4 je­lentkezett azzal, hogy elvégzi az általános iskola VIli. osz­tályát, s még kedvezőtlenebb a kép, ha hozzátesszük, a KISZ által kibocsátott 20 fel­hívásból — egyetlen egy sem érkezett még vissza jelentke­zéssel. Az elmondottak csak egy­­egy részterületre irányítják a figyelmet, de alkalmasak ar­ra, hogy megmutassák, meny­nyire fontos lenne, ha minél több szakszervezeti, üzemi bi­zottság foglalkozna napjaink­ban az érdekvédelem másik oldalával is, mind több mun­kással értetve meg azt a vi­lágos tényt, hogy nálunk nem lehet külön érdeke a munkavállalónak, a dolgozó­nak, s külön a munkáltató­nak, a vállalatnak. Azonosak az érdekek, akkor is, ha a mindennapok munkája során vitákra, ellentétekre is kerül sor időnként. Arra kell tehát törekedni a szakszervezeti munkában, hogy ez a felfogás mindinkább uralkodóvá vál­jék üzemeink, gyáraink kapu­in belül, s azok az emberek, akik két kezük munkájával, erejük megfeszítésével fára­doznak a különböző anyagi ja­vak előállításán, érezzék ,sőt tudják: mindez közös érdek, s ugyanakkor a saját egyéni céljaikat is szolgálja. Ajkay Jenő W­Ah AI »IKI.AF MUR» «.O'- ’ '•ustwAXiaFtti-jnr.s-Mxrn^**. «n m dihm iiirnwtn Akik három műszakban állnak helyt Sok szó esik nálunk a nők második műszakjáról. Arról, hogy a különböző posztokon végzett, a férfiakéval egyen­értékű munka mellett rájuk otthon újabb tennivaló van, mert ha a férj megértő, segítő is, a háztartás gondja elsősor­ban az asszonyé. De most már nemcsak az iparban, s az egyéb foglalkozásúak köré­ben, hanem a termelőszövet­kezetben dolgozó asszonyok között is egyre többen van­nak, akik dupla munkájuk mellett egy harmadik fronton is helytállnak, egyenlő erővel a férfiakkal. Kilencig munka, azután taggyűlés . Az a baj, hogy nagyon gyorsan el tudjuk sorolni, kik azok — mondja a borsfai ta­nácselnök, amikor a tsz-ben dolgozó párttag asszonyok után érdeklődünk. Hasonló­képpen beszél Pék Ferenc, a szövetkezet elnöke is. Tudják, hogy miért. Elmondják, ha több Herczeg Ferencnélük volna, egyéb könnyítés mel­lett jóval egyszerűbbé válna a munkaszervezés az asszonyok körében. Mint a legtöbb borsfai férfi, Herczegné férje sem a falu­ban dolgozik. Az asszony azonban állandó dolgosa a kö­zösnek. Most éppen a cséplő­gép mellett található. — A csépléssel sosem volt baj nálunk — mondja —. Egyéb tennivaló azonban munkaerő híján meg-megkés­­ne néha, s olyankor nagyon lényeges, amit mi, párttagok, igyekszünk elsősorban elérni. Azt, hogy a falun túl dolgozó­­ férjek, családtagok is kapcso­­lódjanak be a szövetkezet munkájába. Ami a hármas helytállást il­leti, csak ennyit mond róla: — Bizony, gyakran előfordul, hogy este kilencig a szövetke­zetben dolgozik az ember, utána űzve-futva megteszi, ami feltétlenül elvégzésre vár otthon, s aztán megy a tag­gyűlésre. Kezdettől tudjuk, a mi dolgunk több, mint má­soké. S Herczegné esetében ez a kezdet sem tegnap volt. Több mint tíz évvel ezelőtt. Három gyermek mellett 400 munkaegység Alkonyat van, a söjtöri ha­tár már néptelen, s főleg asz­­szonyt nem látni benne. Min­denki otthon tevékenykedik már. Csíki Györgyné azonban csak később jut haza, a dará­lónál tovább tart a munka. S Csikiné mindennap ezt teszi, így jött össze tavaly is négy­száz munkaegysége. Az idén sem lesz kevesebb. Pedig neki aztán bőven akad dolga otthon is, a férjétől különváltan él, három gyerekről kell egyedül gondoskodnia. Két évvel ez­előtt lett párttagjelölt, egy éve tag, s tevékenysége nyomán hamarosan még egy nővel sza­porodik a női tagok száma. Valóban indokolt elfoglaltsága ellenére sosem hiányzik a tag­gyűlésekről. — Pedig néha tizenegykor, s annál is később érnek véget — mondja —. Ősszel, meg télen nem számít, ilyenkor azonban észreveszi másnap az ember. De nemcsak a szemén, hanem a szövetkezet dolgában is. És ez a fontos. A legutóbbi taggyűlésen a pártoktatásról is szó esett. Természetes, hogy Csíki Györgyné is részt vesz benne. Ilyenkor üdülni ? Középkorú asszony tart ha­zafelé a sárhidai alvégen. Mellette a ve­je lépdel. Arat­tak, a kiskapuban vidám uno­kák fogadják őket. — Nagymama! Nagymama! — lelkendeznek —, levél jött, beutaló, a tsz Hévízre küldi üdülni a nagymamát! — Ilyenkor? — mondja csen­desen —, s már kezd is az ott­honi dologhoz özvegy Kovács Jánosné, a szövetkezetben ál­latgondozó, a borjúnevelőben végez­t férfimunkát. Öt éve párttag. Amikor összevonták az állatokat, több jelentkező híján két hónapig egyedül fejt tizenhét tehenet. Orvosi uta­sításra hagyta abba, megeről­tette a kezét. — S közben már többen is lettünk — mondja —. Előtte is, s az alakulás után is sokat beszéltem az asszonyokkal a szövetkezetről. Én jónak vél­tem, s most már a legtöbben egy véleményen vagyunk. A kis sárhidai tsz-ben egyéb­ként aránylag szép számmal — öten — dolgoznak párttag asszonyok. — Állandó feladat, hogy többen legyünk — mondja Kovácsné —. Sok múlik az asszonyokon, kell az, hogy kö­zülük minél többre lehessen minden körülmények között számítani, s valóban, egyre többre lehet. Az unokák ismét az üdülés­re terelik a szót. — El kell menni! — mondja a vő —. Rászolgált. Valóban, íme, hárman azok közül, akikre három fronton vár a kötelesség, s nem hiába. Tisz­telet és megbecsülés jár érte. Kovács Ferenc * Teljesítik vállalásukat a Bútor­és Faipari Vállalat fiataljai A Zala megyei Bútor- és Fa­ipari Vállalat ifjúkommunis­tái a KISZ II kongresszusa tiszteletére Nagykanizsán az elsők között tettek vállaláso­kat. Az üzem fiataljai élenjár­nak a felajánlások teljesítésé­ben is. Az asztalosok terven felül elkészíttettek 100 darab hat­­ajtós könyvszekrényt, tekint­ve, hogy az első félévben egyéb munkák miatt erre nem kerülhetett sor. Teljesítik vállalásukat a kefefa részleg fiataljai is. Vál­lalták, hogy kétezer kefefát gyártanak terven felül, s en­nek 40 százalékban eleget is tettek. Tervük szerint szep­temberben jelenthetik, hogy elkészült mind a kétezer da­rab. Az ipari tanulók sem ma­radnak adósok. Vállalták, hogy a kultúrterem részére 30 da­rab ülőkét készítenek. A vál­lalás teljesítését megkezdték. A vállalat KISZ szervezete folyamatosan figyelemmel kí­séri a kongresszusi vállalások teljesítésének ütemét, s min­den taggyűlésen beszámolnak az eredményekről. Ifjúsági brigád Muraszemenyén A muraszemenyei termelő­szövetkezetben a nagy nyári munkákban egy igen szorgal­mas ifjúsági brigád is részt vett s részt vesz jelenleg is. A szövetkezet főagronómusa tol­mácsolja a vezetőség és a tag­ság véleményét, amely szerint igen értékes segítséget nyúj­tott a tsz-nek a közép- és ál­talános iskolákból kimaradt fiúkból, lányokból álló, általá­ban tizennégy, tizenöt tagú kis csapat. Mindenütt ott vol­tak, amikor szorított az össze­gyűlt a munka. Részt vettek a szőlők permetezésében, a ku­­koricaritkításban s az aratás­ban is. öt hold kukoricát rit­kítottak meg, zöldbabot szed­tek, de különösen az aratás kezdetén ért sokat a munká­juk. A kombájnnal csépelt ga­bona tisztításánál, forgatásá­nál tizenketten dolgoztak a magtárban, hárman-négyen pedig a szalmalehúzásnál tevé­kenykedtek. A magtárban még mindig szükség van a KISZ-brigádra. A mezőkön már a tarlóhán­tás folyik, s itt is megtalálha­tók a fiatalok. Két középisko­lás fiú traktorosságot vállalt, s éjszaka is szántanak a ha­tárban. A szövetkezet nyugod­tan bízza rájuk a gépet s a munkát, hiszen már a múlt évben is náluk dolgoztak. A fiatal brigád segítségét mun­kaegységgel díjazzák, naponta az 1,25—1,5 munkaegységet is megkeresik a gyerekek. Őszig, az iskolaév megkezdéséig se­gítenek a mezőgazdasági mun­kákban. A termelőszövetke­zet a munkaegység jóváíráson kívül meg is jutalmazza a kis csapatot. Jövő vasárnap a tsz gépkocsijával kirándulni vi­szik őket a Balatonra. Postástanulók Bizonyára feltűnt a postán gyakran megfordulóknak, hogy egyes munkahelyeken ketten szolgálják ki a bélyege­ket kérő, csomagot feladó em­bereket. Tévedés ne essék, ez nem azért van, mert a posta újabban ilyen „jól áll” mun­kaerővel, hanem éppen ellen­kezőleg, most gondoskodik az utánpótlásról. Pál Imre megyei oktató­tiszttel beszélgettünk az új gyakornokokról. — Minden évben indítunk ilyen tanfolyamot, amely egy­éves. Érettségizett lányok fel­vételére hirdetett a postaigaz­gatóság pályázatot. A megyé­ből tizenöten jelentkeztek, kö­zülük hat nyert felvételt. Letenyén 2, Kehidán 1, Sze­­petneken 1 és Zalaegerszegen 2 kislány tanul. Az utóbbiakkal Kovács Ilo­nával és Korcz Máriával be­szélgetünk az első hónap ta­pasztalatairól. Marika postás családból származik. Édesanyja a bese­nyői hivatalban dolgozik öt éve. — Ismerem a munkát már otthonról és ott is szerettem meg — mondja —. Így je­lentkeztem a pályázatra. — Érdekes a postai munka, s elég nehéz az elmélet. Kovács Ilona közgazdasági technikumot végzett. — Én csak most ismerke­dem a munkával, de máris na­gyon tetszik. Nem lehet unat­kozni egy pillanatig sem. A dolgozók kedvesek hozzánk, sokat tanulunk tőlük. Így bi­zonyára hamar eltelik az egy év, s máris szakma lesz a ke­­­­zünkben. Pál Imre is elégedett a lá­nyokkal. — Komolyan veszik a tanu­lást — s ha így folytatják, bi­zonyára szép eredménnyel végzik az évet. A fizetésük a tanulmányi eredménytől függ, mint az is, hogy mennyire vesszük majd hasznukat, meg­érdemelték-e az egy évi fá­radságot, taníttatást. Reméljük, igen. 3. Zalaegerszegen, a November 7. tér szomszédságában épülő , kísérleti lakóház környékén­­ több hónapos szünet után is i­s­mét mozgalmas az élet. Felál­­l­­ították a panelgyártó beren­dezést, és megkezdték a nagy­panelek üzemszerű­­gyártását. Az előzmények A panelgyártás egy tavaly megkezdett kísérlet-sorozat folytatása. Mint a félben lévő épület is jelzi, a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei igyekezvén lépést tartani az iparág fejlődésével, megvalósítani szándékoznak a nagypaneles építkezést, a he­lyi viszonyok között legfejlet­tebbnek mondható építési módot. Az épület alapjait tavaly rakták le, és néhány nagypa­nelt­ be is építettek. Az ősz óta azonban szünetelt az építés, amiből a környék lakói azt a­­ következtetést vonták le, hogy az építkezés kudarcba fulladt,­­ noha erről szó sincs. Ha nem is a nyilvánosság előtt, a la­boratóriumban és az előre­gyártó telepen ebben az idő­szakban lázas munka folyt. Egyrészt a legmegfelelőbb pa­nelek kialakítása, másrészt a gyártó berendezések elkészí­tése. Az építők egyik vezérelve az volt, hogy olyan berende­zést készítsenek, amivel a helyszínen gyárthatják az épület­elemeket, kiküszöböl­ve ezzel a szállítással járó idő­­i és minőségi veszteséget. Ho­gyan sikerült az elveket a gyakorlatban is érvényre jut­tatni? Erre várunk feleletet, ami­kor felkeressük Kövesi Ist­vánt, aki a kísérletek után most a helyszínen irányítja a panelgyártást. A laboráns nem éppen elé­gedett. Ennek oka elsősorban az, hogy lassan megy a munka. — Naponta csak egy panelt tudunk elkészíteni — mondja __Mindössze három embert kapok és a daruskocsi is csak egy órára áll rendelkezé­sünkre, így készül Folyik a panelgyártás. A lefektetett formát meg­olajozzák, aztán 1 centiméter­nyi habarcsot terítenek rá. Erre rakják fel az első sor kőszivacs-téglát. Ezután beton bordát helyeznek el a téglák körül, s egy vaskapcsot is be­építenek. Itt tartanak éppen. — A további munka is ha­sonló _–mondja a laboráns —. A beton bordákra húzunk egy rabichálót, felhordunk két centi habarcsréteget, megint rá egy újabb sor kőszivacs­­téglát. Ha ezzel megvagyunk, újabb beton bordát helyezünk el, majd végül felvisszük a vakolathabarcsot is. Minden egyes alkotóelem fontos szerepet tölt be, a be­ton­bordák és a rabicháló ösz­­szefogják a panelt, a vaskap­csot az összeszerelésnél hasz­nálják, egymáshoz erősítik a panelokat. A panelok minőségéről így nyilatkozik Kövesi István: — A kísérleti darabok ki­állták a próbát a laboratóri­umban és az ide beépítettek a gyakorlatban is, a most ké­szülő panelek már ezeknél is jobbak, a tapasztalatok alap­ján néhány módosítást eszkö­zöltünk a gyártás technológi­áján. Csakhát, mint Kövesi Ist­ván maga is mondja, lassan halad a panelkészítés. Egy nap, egy panel. Kísérleteztek ugyan azzal, hogy egy tele­píthető panel­üzemet készíte­nek. — Egyelőre nem vált be a berendezés — mondja el Kö­ves István —, így maradtunk ennél a módszernél, ami ugyan lassú, de jó panelokat ad. Per­sze ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkozunk tovább a korábbi elképzelésekkel. Sőt, biztosra vehető, hogy megfe­lelő módosítással a telepíthe­tő, nagyobb teljesítményű pa­nel­üzem is használható lesz. Tekintve azonban, hogy ennél az épületnél sürgősen szükség van az épületelemekre, nem várhattunk a további kísérle­tekre. További korszerűsítések Ez a berendezés egyébként nagyon egyszerű működési el­ven alapszik. Berakják a for­mába a panel elemeit, aztán néhány órás várakozás után felállítják a panelt formával együtt, majd eltávolítják a zsaluzatot. Hátránya csak az, hogy lassan készül így az elem. — Tulajdonképpen az sem lenne hiba, — mondja Kövesi István —. Van még egy beren­dezésünk, csak nem tudjuk üzembe helyezni, mert nincs, aki dolgozzék vele. Máshova kell most a munkás .. . Rövid számvetést végzünk. A kétemeletes épülethez még 28 panelra van szükség. Ed­dig elkészült 6. Legalább egy hónap kell, amíg a többi is rendelkezésre áll, de utána még össze is kell szerelni. A szerelés — mint mondják — már nagyon gyorsan megy, másfél, két hét alatt össze­sze­relik az épületet. Ezzel a munkával egyidő­­ben a válaszfalak korszerűsí­tésével is gyorsítani igyekez­nek az építés ütemét, sikeres laboratóriumi kísérletek után ezen az épületen már üveg­szállal erősített gipsz közfala­kat építenek be. Előnye ennek, hogy kedvezőbb tulajdonsá­gokkal rendelkezik, mint a hasonló rendeltetésű, beton­ból készült elemek, olcsóbb és gyorsabb vele a munka. — A kísérletek után — szá­mol be az előkészületekről a laboráns — a héten legyártot­tuk az első darabot üzemsze­rűen is, s ha a panelek elké­szülnek, ezeken a sablonokon már sorozatban gyártjuk a gipsz válaszfalakat is. Lassan, de biztosan. Úgy tűnik, a kísérleti ház építésé­nél ezt vallják az építők. Las­san haladnak, de — eddig legalább — sikerrel oldották meg a nagypaneles építkezés első gyakorlati feladatait. Ez­úttal alighanem megbocsát­ható ez a lassúság. Különösen, ha a befejezés is sikeres lesz ... Karvalics László Üzemszerű panelgyártás a helyszínen, készülnek a gipsz válaszfalak Folytatják a zalaegerszegi kísérleti lakóház építését

Next