Zalai Hírlap, 1965. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-27 / 150. szám

ittov j­aius 27. Az érdekelt szenek keresik a legjobb megoldást­ ­^X­ lakást kapcsolnak be ebben az esztendőben Zalaegerszegen a hálózati gázszolgáltatásba Egyetlen közérdekű munká­latról sem esik annyi szó mos­tanában Zalaegerszegen, mint a gázbekötésekről. A kérdések több téma körül csoportosul­nak. Hol végeznek az idén gáz­bekötési munkálatokat? A gáztűzhelyen kívül sor kerül-e az egyéb gáztüzelésű beren­dezések bekötésére is? És ha igen, miért nem egy ütemben csinálja ezt a szerelő vállalat? Információszerzés céljából felkerestük a Dunántúli Föld­gázszolgáltató és Szerelő Vál­lalat főmérnökét, a Zala me­gyei Tanács Építési Osztályá­nak vezetőjét és az Ingatlan­­kezelő Vállalatot- A tervnek megfelelően Jászberényi Zsombor, a Du­nántúli Földgázszolgáltató és Szerelő Vállalat főmérnöke el­mondotta, hogy Zalaegersze­gen még ebben az esztendőben 750 állami lakásban végzik el a bekötési munkálatokat. Az épülő 250 új lakásban az álla­mi építőipari vállalat saját erőből bonyolítja le a gázbe­kötést. Ezen kívül 200 magán- és szövetkezeti lakás beköté­sére kerül még sor, összesen tehát 1200 lakást kapcsolnak be Zalaegerszegen a hálózati gázfogyasztásba ebben az esz­tendőben. A vállalatnál elkészültek a tervek és ütemezések, hogy hol, télkor kerül sor ezekre a munkálatokra. A Lenin úton már befejezték hat épületben a szerelést. Folyamatban van a November 7 téren a 2. 3 szá­mú épületekben, utána ugyan­csak itt, a 4, 27, 28, 29 számú házakban kerül sor a bekö­tésre. Sor kerül a vizslaréti OTP-lakások, az állami tulaj­donban levő házak közül pe­dig a Rákóczi utcában 8 épü­let, a Mikes Kelemen utcában a „J” és „M” épület, az Arany János utcában 24 lakás, a Ber­zsenyi utcában két lakás, a Kossuth Lajos utca 1., a Tüt­­tőssy utca 32., a Petőfi utca 20., a Jókai utca 1., Sallai utca 1., Munkácsi utca 1—2., Sütő utca 1—2., Mártírok útja 1—2. és a Marx téren 5 lakás be­kapcsolására. Miért csak a gáztűzhelyig? A zalaegerszegi Ingatlan­ke­zelő Vállalattal kötött szerző­dés alapján a földgázszerelő vállalat az állami lakásokban csak a gáztűzhelyig végzi el a bekötési munkálatokat.Több helyen — s tegyük hozzá, jogosan — felmerül a panasz, hogy a földgázszerelő vállalat a tűzhelyek bekötésé­vel párhuzamosan nem haj­landó az egyéb berendezések bekötését is elvégezni. Először a tűzhelyig végzik csak el a munkálatokat, s az egyéb be­rendezések bekötésére — ami már a lakó, illetve bérlő költ­ségére történik — egy újabb ütemben kerül sor. Jogos a panasz, hisz a sze­relés után újra kell festetni a lakásokat, nem beszélve arról, hogy a kétszeri felvonulás megdrágítja a munkálatokat, de feleslegesen terheli a föld­gázszerelő vállalat kapacitá­sát is. — Sajnos — mondja ezzel kapcsolatban Jászberényi Zsombor — az Ingatlankezelő Vállalat csak a gáztűzhely be­kötésére kötött velünk szer­ződést. Szabad kapacitásunk pillanatnyilag nincs, s a szer­ződésnek kötbérkötelezettség terhe mellett tartozunk határ­időre eleget tenni. Így valóban az egyéb munkálatokra csak egy második ütemben kerül­het sor. Közös erővel Az Ingatlankezelő Vállalat nem tud segíteni a dolgokon. Mint mondják, ők a keretet és a megbízást a megyei tanács­tól kapják, s ez a megbízás csak a gáztűzhelyek­­ bekötésé­re szól. Az egyéb berendezések bekötése a lakók feladata. Wölfer István, a megyei ta­nács építési osztályának fő­mérnöke kérdésünkre elmon­dotta, hogy megoldást keres­nek a nehézségek áthidalásá­ra. Lehetőség lenne arra is, hogy az Ingatlankezelő Válla­lat eltekintsen kötbér-igényé­től és most egy menetben tör­ténjék a gáztűzhely és egyéb berendezések bekötése. Hát­ráltatja azonban ezt a meg­oldást, hogy tulajdonképpen még felmérve sincs, hogy mely házak tartanak igényt az egyéb berendezések beköté­sére. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a földgázszerelő vállalat dolgozói közvetlenül vették fel a rendeléseket az egyéb munkálatokra. Célszerű lenne, — ha ez némi többletmunká­val is járna —, ha az Ingat­lankezelő Vállalat magára vál­lalná a hatáskörébe tartozó épületekben az igények össze­gyűjtését. Ez az igény nyil­vánvaló különösen megnő most, amikor az OTP hosszabb lejáratú személyi kölcsönt bo­csát az egyéb berendezéseket beköttetni kívánó lakók ren­delkezésére. Ennek feltétele, hogy a földgázszerelő vállalat előzetes költségvetést adjon a munkálatokról­ Augusztus közepétől már egy ütemben Ezzel a témával kapcsolat­ban a földgázszerelő vállalat főmérnöke elmondotta, hogy a Zalaegerszegen folyó nagy­arányú munkálatokhoz rövi­desen erősítéseket küldenek. Részben a Nagykanizsán fel­szabaduló munkaerőket, rész­ben pedig tárgyalásokat foly­tatnak kisiparosokkal, akiket bevonnának a munkálatokba. — Ezzel az erőtöbblettel — mondja Jászberényi Zsombor — lehetőség nyílik arra, hogy augusztus közepéig utol­érjük az egyéb bekötési munkála­tokkal a szerződéses munká­kat, és akkor már egy ütem­ben folyhatnak a komplett be­kötések. Bár megnyugtató végleges döntés még nem született, de — mint a tapasztalatok bizo­nyítják — mindhárom érde­kelt szerv keresi azt a megol­dást, amely a leggazdaságo­sabbnak és legkézenfekvőbb­nek mutatkozik. Szalai Zoltán k is bizonyára jól tudják, hogy csak műszakilag kifogás­talan járművek vehetnek részt a forgalomban. Nos, a lete­­nyei kirendeltség YA 78—91 forgalmi rendszámú gépkocsi­járól a vezetőfülkét a szó szo­ros értelmében le lehet lökni. A kocsiból folyik az olaj, így aztán érthető, miért tűnik olyan jó étvágyúnak a kocsi, hogy napi 7—8 kiló olajat is elfogyaszt. Kézifék nincs, a kormányöszekötőrúd és az irá­­nyítókar is rossz a kocsin. Sorsát az ellenőrzés megpecsé­telte, kivonták a forgalomból. A nagykanizsai YA 92—98 forgalmi rendszámú kocsi is sok kívánnivalót hagy maga után. Különösen a kormány­­tolórúd és az összekötőind van nagyon rossz állapotban. A motorkerékpárvezetők is bizonyára jól tudják, hogy ve­zetésnél tilos szeszesitalt fo­gyasztani- Molnár Géza a KX 72­ 01 forgalmi rendszámú motorkerékpár tulajdonosa is tudja ezt. S még az sem menti felelősségét, hogy különösebb faggatás nélkül elismerte: 2 deciliter bort ivott mielőtt mo­torra szállt. A járművezetők is vonják le a tanulságot Megjegyezni és megtartani való a felsoroltakon kívül szép számmal akadt még: A Nyu­gatzalai Vízgazdálkodási és Talajjavító Társulatnál, a za­­lalövői Vegyesipari KTSZ-nél például azt, hogy a szállít­mány tulajdonjogát minden esetben igazolni kell, Szabó Imre zalaszentjakabi lakos­nak, hogy a gépkocsirádióhoz is kell rádióműsorvevő enge­dély, a megyei kórház AC 72-82 forgalmi rendszámú kocsi­j­a vezetőjének a kilométeróraál­lás menetlevélre történő be­írásával kapcsolatos szabályo­kat, Dakó Ernő zalalövőd la­kosnak pedig azt, hogy a gép­jármű jelleget önhatalmúlag nem lehet megváltoztatni, s így oldalkocsis motorkerékpár­ját nem lett volna szabad fagylaltszállításra alkalmassá átalakítani. Mint említettük, az ellenőr­zést végző szervek hasznosnak ítélték meg a két napi mun­kát, mert az sok hiányosság­ra felhívta a figyelmet Jó lenne, ha megközelítő mérték­ben levonnák a tanulságokat a járművezetők is. Ez annál is inkább fontos, mert a me­gyében az év első 5 hónapjá­ban 125 közlekedési baleset történt, s ezeket a közlekedés­ben résztvevők idézték elő! Teleki Lajosné 2 A­L­A 1 h­i­u­u­u 80 ezer forintos is lehetne... Tapaszanyag-hiány gátolja a nagyobb teljesítményt a nagykanizsai FJV gumijavító üzemében Nagy a hőség, de azért el­viselhető. A tágas műhely jól szellőztethető, s nincs külö­nösebb probléma a gőzellátás­sal sem. A nagykanizsai Fi­nommechanikai és Javító Vál­lalat gumijavító üzemének dolgozói gyorsan megszerették rendezett munkahelyüket. — A Lenin úti régi, sötét, mindig füstös, piszkos kis mű­hely ma már csak rossz em­lék — mondja Jakab László csoportvezető, a gumijavítók főnöke. Hat szakmunkás, két ipari tanuló és egy segédmunkás dolgozik ebben az üzemben. A két helyiségben s kinn az udvaron is különféle méretű traktor és gépkocsi gumiab­roncsok sorakoznak egymás mellett. Roppant sok a meg­rendelés. Jakab László, Szekeres Jó­zsef, Kondrícz Pál, Draho­­vecz Ferenc és a többiek mes­terei szakmájuknak. Sütővá­­lyuikban a futóbetétek segít­ségével majdhogynem újjá va­rázsolják a kopott, elöregedett abroncsokat. — A rossz gumikra új futó­felületet sütünk — magya­rázza Szekeres. — Ezekkel a felületekkel aztán 20 ezer ki­lométert is elmehetnek az ab­roncsok. Az üzem népgazdaságunk számára nagyon fontos fel­adatot teljesít. A szűkös gu­miabroncs ellátásra gondolva nem kell különösen magya­rázni javító munkájuk jelen­tőségét. A megye traktorokat, gép­kocsikat üzemeltető vállalatai, termelőszövetkezetei éppen ezért nagy örömmel fogadnák, ha az üzem növelni tudná javító­­ tevékenysége mennyi­ségét, s ezzel együtt meg­gyorsíthatná a javítandó gu­mik átfutási idejét is. — Sajnos, erre­­nincs lehe­tőség — panaszolják a gumi­sok. — A foltozásokhoz s más javításokhoz használt gumi­ból való tapaszanyag szüksé­ges, de keveset kapunk. Negyedévenként legalább 20 mázsa tapaszanyag kellene ne­kik ahhoz, hogy az egyre nö­vekvő igényeket úgy ahogy kielégíthessék. De csak 9—10 mázsát utalnak ki nekik. Az üzem dolgozói nemrégen még más üzembeliekkel közös brigádot alkottak. Most ön­állósították magukat. Keresik — kutatják, hogyan tehetné­nek legtöbbet a termelés fo­kozásáért. Havonta mintegy 40 ezer fo­rint termelési érték a tervük. — Pedig 80 ezer forintos is lehetne — mondja Jakab. — Legutóbb például az AKÖV kérte, hogy legalább száz a­­mit javítsunk meg nekik. Nem tudtuk vállalni. A gumiüzem dolgozói óra­bért kapnak. Személy szerint, anyagilag nem különös érde­kük az egy főre eső termelés fokozása. — Mégsem tudunk belenyu­godni ebbe a helyzetbe — jelentik ki határozottan. — A mezőkön, a vállalatoknál várják a kijavított gumikat, a közös munka nem nélkülöz­heti tevékenységünk fokozá­sát. Jó lenne, ha segítenének ezen a tapaszanyaghiányon. Népgazdaságunk, megyénk gazdasági életének fontos ér­deke ez. Valóban segíteni kellene ezen az áldatlan helyzeten. A vállalat vezetőinek s a megyei tanács ipari osztályának meg kellene próbálkoznia az illeté­keseknél, hogy növeljék va­lamelyest a gumijavító üzem tapaszanyaggal való ellátását. T. E. Egy pillanatra találkoznak az utasok és a nézők. Zalaeger­szeg új látványossága, a színes, három kocsis mikrobusz vá­rosnéző sétáját végzi a Kosztolányi utcában. (Kiss Ferenc felvétele). 3 Cigarettapapír nagyságú papírba „burkolja” az el­árusító a kenyeret. — Ki­sebbre nem tudták vágni a „göngyöleget”? — kérdem rosszabban. Az eladó cinko­san rámkacsint és széttárja a kezét: — Hja, uram, ta­karékossági év van . .. A kisvendéglőben pará­nyi adag marhapörköltet lódít elém a pincér —. Hoz­zon egy nagyítót — kérem —. Legalább azzal lássam az előírt mennyiségűnek ezt a pörköltet, ő is rámka­­csint, a fülemhez hajol, és jelentőségteljesen suttogja: — Ha a kedves vendég nem tudná, takarékossági év van Elszakadt az egyik nagy építkezésnél a toronydaru drótkötéle. — Azonnal ké­rek másikat! — telefonált a darus —. Áll az építke­zés! — Mit höbörög? Azt hiszi, a takarékossági évben csak úgy leakasztunk a szegről egy új drótkötelet? — gorombította le a főnö­ke, s lecsapta a kagylót. Évek óta baj volt egy fon­tos, de öreg, kiszuperálásra megérett géppel az üzem­ben. Megvolt rá a pénz, hogy újjal helyettesítsék. A főkönyvelő kihúzta a té­telt . Majd pont a taka­rékossági évben adunk há­romszázezer forintot egy új gépért. Jó még a régi! A „jó” régi gép négy hónapja szétdobva áll, s miatta alig­hanem úszik az egész üzemrész terve­ Egy ostoba intézkedés miatt súlyos kár érte az állami gazdaságot A fele­lősségre vont intézkedő a kérdésre, hogy miért nem intézkedett okosabban, így válaszolt: — Igazgató elv­társ, mit tegyek? Tudja, hogy takarékossági év van ... Takarékossági é­v, taka­rékossági é­v, takarékossági év.... Lépten-nyomon ezt hallja az ember, s hol mér­gelődik a kijelentésen, hol, mint az utolsó példa eseté­ben, nem is tudja, mérge­lődjön-e, vagy inkább ne­vessen. De akár mérgelő­dik, akár nem, valamit nem ért. Azt tudniillik, hogy egyesek — és a tapasztala­tok szerint ezek az egyesek elég számosak — miképp tudják a takarékossági in­tézkedéseket ilyen szűklátó­körűen, ilyen szemellenző­sen értelmezni. Ez az „értelmezés” vala­miképp úgy gondolja a ta­karékosságot, hogy 1965. december 31-ig arra sem szabad költeni, amire fel­tétlenül kell, azon sem sza­bad változtatni, amin múl­hatatlanul szükséges,­­ sőt még okosan se szabad gon­dolkodni, mert a takarékos­­sági évben az ésszel is spó­rolni kell. Bezzeg 1966. ja­nuár 1-én már háromszo­ros papírba csomagolják a kenyeret, félkiló hús lesz az adag pörköltben, annyi anyag lesz, hogy belefullad az összes esztergályos, min­den láda paprikát külön te­herautó szállít, hat drótkö­tél lesz egy helyett a to­ronydarun, kidobják az idén vett gépeket is, hogy még újabbakat vegyenek, s mindenki olyan okosakat fog intézkedni, hogy a Tu­dományos Akadémia összes tudósai sírva fakadnak szé­­gyenletükben.. . Abszurd gondolatsor ez és így, de nem kevésbé ab­szurd, mint a takarékossá­got naptári alapon szemlé­lők gondolkodása-Vajon mi tette szükséges­sé a párt decemberi hatá­rozatait? Az, hogy a koráb­bi években megfeledkez­tünk néhány gazdasági alapelvről, illetve nem ügyeltünk rá eléggé, hogy megfelelően érvényesülje­nek. Gazdasági életünkben elharapózott a legkülönfé­lébb pazarlás, s a határo­zat nem tett egyebet, mint a takarékosság, gazdaságos­ság elvét hangsúlyozta, méghozzá igen világos és erőteljes megfogalmazás­ban. A takarékosság farméi rendkívül változatosak le­hetnek. Takarékoskodha­tunk a pénzzel, a munka­erővel, az idővel, az anyag­gal, de takarékosság az ed­diginél jobb műszaki meg­oldás, az újítás, a jobb munka, a szilárdabb mun­kafegyelem, a jobban kar­bantartott gép, a jó anyag­ellátás, a jó munkaszerve­zés, a pontos, előrelátó ter­vezés is. Éppen ezek ellen vétettünk, amikor pazarol­tuk az anyagot, kidobáltuk a milliókat az ablakon, nem használtuk ki a munkaerőt, eltűrtük a fegyelem lazítá­sát, a trehány, rossz mun­kát, a rosszul megépített lakóházakat, a selejtbe me­nő munkadarabokat, a ga­bonát nemcsak arató, de mindjárt el is „vető” rossz kombájnokat, a nemtörő­dömség miatt hosszú hóna­pokig befejezetlenül álló épületeket. Takarékoskodni sokféle­képpen lehet, akárcsak pa­zarolni. Vajon nem pazar­lás-e a felületes, gondatlan tervezés, melyről kivitele­zés közben derülnek ki a hibák? Nem pazarlás-e a kényelmességből, az újtól való irtózás miatt elfuse­rált, korszerűtlen beruhá­zás, melyet már megépíté­sekor is túlhaladott az idő és a technika? Nem pazar­lás-e a drága pénzen kikép­zett, de aztán nem szak­munkásként alkalmazott szakmunkás, a technikusi munkakörben elpazarolt, mérnök, a sok felesleges íróasztal, vagy az a munka, melyet hárman végeznek, mert valaki így rendelte el, de mindenki tudja, hogy egy embernek is kevés len­ne? Bizony pazarlás ez is, és ha valaki most ezek el­len úgy akar küzdeni, hogy 1965-ben ott is takarékos­kodik, ahol éppen a taka­rékosság jelent pazarlást, hogy ebben az évben szem­ellenzősen csak a számo­kat nézi, s nem a határoza­tok szellemét, az egy kraj­cár árát sem takarékosko­dik a népgazdaságnak, ha­nem, ha más címkék alatt is, éppúgy pazarol, mint korábban. Gazdasági problémáink varázsütésre történő meg­oldását a naptári évre le­szűkített takarékoskodás­tól remélni — közgazdasági kabalisztika lenne, mely nagyobb fontosságot tulaj­donítana egy évszámnak, mint a szocialista tervgaz­dálkodás egyik alaptörvé­nyének, a minden területre kiterjedő takarékosságnak. Erről van ugyanis szó, ar­ról, hogy ha valahol, akkor egy tervgazdálkodást foly­tató államban nyílik igazán mód a takarékosságra, hi­szen itt a folyamatok meg­tervezhetők, szervezésüknél nem lépnek fel egymással ellentétes érdekek és ténye­zők, s az egész gazdasági élet minden szektora a le­hető leggazdaságosabban építhető fel, önmagában és más szektorokkal összefüg­gésben is. Az igények vég­ső soron éppúgy megter­vezhetők, mint a szükségle­tek, a termelés éppúgy, mint a fogyasztás. Arról van tehát szó, hogy ezt az alapelvet következetesen és az eddigieknél mélyebben, egészen apró egységekig le­­hatolóan kell érvényesíte­nünk, de nem naptárhoz kötötten, hanem folyamato­san, mindig és mindenhol. A takarékosság nem kampány, hanem népgaz­daságunk alapelve. 1965-ből még egy félév van hátra. Reméljük, ez a hat hónap elég lesz a határozatokat most még másképp, mere­ven és mechanikusan értel­mezőknek is, hogy belás­sák: 1966-ban is, és minden évben — hogy vita ne le­gyen, még a szökőévekben is — takarékoskodnunk kell, okosan, ott és úgy, ahogyan ezt a szocialista népgazdaság törvényei meg­követelik. Takács István Kampány vagy alapelv ?

Next