Zalai Hírlap, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-24 / 303. szám
2 A vietnami helyzet A Pentagon elutasította a tűzszünet meghosszabbítását Thaiföld la „második Vietnammá44 Tátik? Washington. (MTI) Washingtoni hivatalos körökben arról beszélnek, hogy az Egyesült Államok „nem fogja egyoldalúan meghosszabbítani a 48 órás karácsonyi fegyvernyugvást," mert az katonai előnyökhöz juttatná a szabadságharcosokat. Bár a kétnapos ünnepen hivatalos jelentés szerint nem folytatják a VDK elleni bombatámadásokat, a felderítő repülésekben nem lesz szünet Mint emlékezete, tavaly karácsonykor az amerikai fegyveres erők többízben megsértették a tűzszünetet. A Pentagon már most igyekszik előkészíteni erre a közvéleményt s azt hangoztatja, hogy a tűzszünet megsértéséért, az ellenfelet terheli majd a felelősség. New York. (MTI) A New York Times pénteki számában jól értesült forrásokra hivatkozva jelenti, hogy már hoszszabb ideje amerikai katonai támogatással különlegesen felkészített dél-vietnami diverzánsok csoportjai szállnak partra a VDK-ban azzal a céllal, hogy ott felforgató tevékenységet fejtsenek ki. Időnként az ilyen diverzáns akciókban amerikai „tanácsadók” is részt vesznek. Az ameriai televízió közlése szerint az Egyesült Államok a VDK területe ellen intézett légitámadások 80 százalékát a Thaiföldön elhelyezett öt légitámaszpontról hajtja végre. A New York Times szerint ezeket a támaszpontokat felhasználják laoszi célpontok elleni támadásokra is. Starcok Dél-Vietnamban Saigon (MTI) Egy nappal a karácsonyi tűzszünet előtt az amerikaiak csak a rossz időjárás miatt kényszerültek Észak-Vietnam bombázásának viszonylagos korlátozására. A légierő Phantom és Thunderchief típusú vadászbombázói a VDK déli részén egy épülő hidat és kikötőberendezéseket bombáztak. Az Enterprise atommeghajtású repülőgépanyahajó Skyhaw KK típusú gépei Thanh Hoa körzetét támadták. A célpontok a VDK rakétakilövőhelyei voltak. Dél-Vietnamban Hua Ilnén Mosskva. (TASZSZ) Filippov a Pravdában felveti azt a lehetőséget, hogy Thaiföld második Vietnammá válik. Amilyen mértékben bevonják a thaiföldi csapatokat Washington vietnami háborújába, úgy fokozódik a thaiföldi hazafiak harca az ellen, hogy az országot az imperialista agresszió felvonulási területévé vásrtoz-Sharp tengernagy, a csendesóceáni amerikai haderők főparancsnoka közölte, hogy Thaiföldön állomásozó amerikai egységeik már részt vesznek a partizánok elleni hadműveletekben az ország északkeleti részeiben. Washington, New York (MTI) tartományban. Hué várostól 25 kilométerre északra öt és félórás tűzharcot vívtak a szabadságharcosok és az amerikai tengerészgyalogosok. Kisebb összetűzésekre került sor Dél-Vietnam más részeiben is. Mansfield demokratapárti szenátor az AP hírügynökségnek adott nyilatkozatában a vietnami helyzet egy évét tekintette át. Kijelentette, hogy a háború fokozatosan kiterjedt, a veszély növekedett. A demokrata szenátorkeseredett hangú nyilatfskogatásban megállapította, hogy semmiféle haladás nem történt az igazságos megoldás felé, viszont fokozódott az a veszély, hogy Ázsiában általános háború törjön ki. A szenátor egy másik nyilatkozatában arra hívja fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok — ha így folytatja —, „második Vietnamba” bonyolódhat Thaiföldön. A thaiföldi helyzet Életbe léptek a fogatlan szankciók Rhodesia ellen London (MTI) Pénteken a kormány életbe léptette a Biztonsági Tanács határozata alapján meghirdetett kötelező erejű gazdasági szankciókat Rhodesia ellen. A szankciók lényegében ugyanazok, amelyeket Anglia már több mint egy éve alkalmaz „önkéntes” alapon. Ian Smith a „köztársaság“ kikiáltásával fenyegette meg Londont. A jelek szerint azonban Smith még esélyt akar adni Londonnak, hogy meggondolja magát. A kényes dilemma eldöntését karácsony utánra halasztotta. A Vorster-kormány fokozódó nyomást gyakorol a Smith rezsimre a brit kormánnyal való kiegyezés érdekében. Bonn és az atomsorompó Bonn. (MTI) Polgár Dénes, az MTI tudósítója jelenti: A bonni kormányt élénken foglalkoztatja az a kérdés, hogy mit tegyen, ha hamarosan létrejön az egyezmény a nukleáris fegyverek további elterjesztésének megakadályozásáról. Bizonyos értesülések szerint az egyezmény aláírása a Szovjetunió és az Egyesült Államok részéről küszöbön áll. A nyugatnémet külügyminisztérium köreiben hangoztatják, mivel az új kormány határozottan kijelentette, hogy lemondott a nukleáris fegyverek nemzeti birtoklásának és nemzeti ellenőrzésének igényéről, nem szabad abba a gyanúba kerülnie, hogy kerülő úton kívánja megszerezni az atomfegyvert. Ezért csatlakoznia kellene az egyezményhez. A két koalíciós párt azonban korántsem ért egyet ebben a kérdésben. A szociáldemokraták szerint nincs lehetőség arra, hogy az NSZK a NATO keretében a nukleáris fegyver társtulajdonosa legyen, ezért az NSZK- nak semmit sem szabad tennie, hogy az atomfegyverek elterjesztésének eltiltásáról szóló egyezmény megkötését megnehezítse. A CDU—CSU egyes körei azonban még mindig reménykednek abban, hogy a nyugati nagyhatalmak bevonják Bonnt az atomklubba. Bár bonni hivatalos körökben tagadják, hogy ebben a kérdésben ellentétek lennének Schröder hadügyminiszter és Brandt külügyminiszter között , várható, hogy a két koalíciós párt között még heves viták lesznek ebben az ügyben. ön levélben megrejtil Mi nálunk mi beszerezzük és postán elküldjük Önnek az építkezéshez vagy személyes szükségletre szolgáló anyagokat és árukat, ha a vásárláshoz és a szolgáltatás teljesítésére szolgáló összeget postai csekkbefizetési lapon MNB 49 egytámlánkra befizeti. TEMPO Kft. Budapest V. Bajcsy Zs. u. 56. Telefon: 117-428, 310-188, 121-556. 5604 KA IAI HÍRLAP Új kormány alakult Jordániában Husszein király rendelkezése Ammán. (MTI) Néhány órával lemondása után Vaszfl Teli, Jordánia miniszterelnöke, Husszein király felkérésére megalakította Új kormányát. Teli, aki 1962 óta immár a negyedik kabinet miniszterelnöke, megtartotta magának a hadügyminiszteri tárcát és néhány kulcszfontosságú posztra új minisztert nevezett ki. Husszein király röviddel azután, hogy bejelentette: az új kormány megalakításával ismét Telít bízta meg, feloszlatta a képviselőházat, amelyet 1963-ban választottak meg négyéves időtartamra. Az új kormánynak négy hónapon belül általános választásokat kell tartania. Amman. (MTI) Aimnanter pénteken nyilvánosságra hozták Husszein király rendelkezését, amely hangsúlyozza, hogy „Jordánia új kormányának legfontosabb feladata Palesztina visszaszerzése, törekednie kell, hogy megszilárdítsa az arab szolidaritást. Egyes közép-keleti megfigyelői a király instrukcióiból arra következtetnek, hogy az újonnan megalakult kormány „háborús kormány” lesz. Washington. (MTI) Az amerikai külügyminisztériumban csütörtökön bejelentették, hogy Jordánia kérésére az Egyesült Államok kormánya elhatározta: a következő 30- 60 napon belül katonai felszereléseket szállít az országba a jordán fegyveres erők védelmi kapacitásának megerősítésére. A felszerelések túlnyomó többségét repülőgépen juttatják el. Az Egyesült Államok meggyorsítja az F—104-es vadászgépek szállításait is Jordániába. Leleplezett hamisítás Fény derült a 42 évvel ezelőtti politikai koholmányra Moszkva. (TASZSZ) Korionov, a Pravda politikai kommentátora írja: A Sunday Times című angol lapban a napokban megjelent egy olyan közlemény, amely megmutatja, hogy milyen szennyes fogásokhoz folyamodnak a kommunistaellenes propaganda mesterei, a „szabad világban”. A Sunday Times ugyanis beismerte: hamisítvány az a levél, amelyet 1924- ben a Kominchem-nek tulajdonítottak és amely körül annakidején nagy lármát csaptak. A „titkos háború” mesterei annak idején csökkenteni akarván a Szovjetunió gyorsan emelkedő tekintélyét, gyártottak egy „levelet”, mintha azt a Komintern küldte volna Nagy-Britannia Kommunista Pártja vezetőségének. Eszerint a levél szerint a Komintern utasította a brit kommunistákat, hogy — úgymond — készítsék elő Angliában a fennálló rend erőszakos megdöntését és „folytassanak aknamunkát” az ország fegyveres erőinél. A szovjet kormány akkor azonnal kijelentette, hogy a gyártott „dokumentum” durva hamisítvány. Mint a Sunday Times közleményéből ma kitűnik — írja Koronov — a konzervatív párt annak idején 5000 fon isteni inget fizetett a levélért, hogy annak felhasználásával mérjen csapást az akkor hatalmon levő munkáspártra, az 1924 végén megtartott parlamenti választásokon. Csupán 42 esztendő elteltével jelent meg az angol sajtóban a végső beismerés. Világszerte az emberek milliói ismét láthatják, hogy miképpen készülnek a koholmányok az asztikomrrvanizmus boszorkánykonyhájában. Kongó megtiltotta a rés exportálását az Union Miniére számára Kinshasa. (MTI) A kongói kormány további intézkedésig megtiltotta az Union Miniére Társaság számára a réz exportálását, új társaságot állít fel és ideiglenes igazgatótanácsot nevez ki — közölték pénteken Kinshasában. A döntésre azután került sor, hogy Brüsszelben csütörtökön a Kongó természeti kincseinek legnagyobb részét kiaknázó Union Mindére Társaság igazgató tanácsa rendkívüli ülésen elutasította a kinshasai kormány felszólítását és közölte, hogy nem hajlandó áttenni a társaság székhelyét a belga fővárosból az afrikai országba. A londoni színesfém piac helyiségei előtt a rézexport felfüggesztéséről szóló szenzációs bejelentés után annyi alkusz gyűlt össze, hogy a karácsonyi szünetre való tekintettel más bezárt helyiségeket ismét megnyitották. Ilyesmire emberemlékezet óta nem volt példa. A kinebasai kormány pénteki döntése értelmében a kormány által kinevezett ideiglenes igazgatótanács elnöke egy belga, alelnöke egy kongói lesz. Az igazgatótanács január elsején állandó jellegűvé válik és ettől a naptól fogva a Kongóban kibányászott rézért Kinshasában kell fizetni, külföldi devizákban. A kongói kormány létrehozza az új Union Miniére Társaságot. A részvények 55 százaléka a kongói állam tulajdonában lesz, 15 százaléka a Tanganyika Concessions Ltd. nevű angol cégé, amely jelenleg is ilyen arányban részesedik az UM-ben, a fennmaradó 30 százalékot pedig szabad jegyzésre bocsátják. A társaság alaptőkéje 30 milliárd kongói frank lesz (180 millió dollár.) 1966. december 1. Mihail Jasznov az OSZSZSZK új elnöke Moszkva. (TASZSZ) Az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának most folyó ülésszakának pénteki ülésén Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanács Elnökségének elnöke javasolta, hogy a novemberben elhunyt Nyikolaj Ignatov utódaként az OSZSZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökévé Mihail Jasznovot válasszák meg. A javaslatot a küldöttek egyhangúlag elfogadták. A pénteki ülésen egyébként a küldöttek elfogadták az OSZSZSZK 1967. évi tervére és költségvetésére vonatkozó törvényt. A szovjet külügyminisztérium pekingi tudósítók kiutasításáról Moszkva. (TASZSZ) A szovjet külügyminisztérium pénteken tiltakozott a moszkvai kínai ügyvivőnél amiatt, hogy a kínai külügyminisztérium december 16-án három, Pekingijén működő szovjet tudósító hazahívását követelte. A külügyminisztérium nyilatkozatában rámutat: a kínai fél követelése példátlan a szocialista országok eddigi kapcsolataiban. A Kínai Népköztársaság külügyminisztériumának hivatkozása a Moszkvában, illetve Pekingben működő tudósítók létszámának kölcsönösségére — hangsúlyozza a Szovjetunió külügyminisztériuma — teljesen alaptalan. A kínai fél nagyon is jól tudja, hogy a Szovjetunióban éppúgy, mint a Kínai Népköztársaságban korábban nem vetődött fel a tudósítók létszáma korlátozásának kérdése. Amennyiben pedig a Moszkvában működő kínai tudósító irodák munkatársai létszámát az utóbbi időben 5 főre csökkentették, ez magának a kínai félnek a kezdeményezésére történt Ami a két ország életéről adott sajtótájékoztatás tárgyilagosságát illeti, az egész világ jól tudja, hogy mit írnak a kínai újságírók a Szovjetunióról. Anyagaik hemzsegnek a szovjet népet, a szovjet állam kül- és belpolitikáját rágalmazó koholmányoktól. Ezzel öszszefüggésben a Szovjetunió külügyminisztériuma szükségesnek tartja felhívni a Kínai Népköztársaság nagykövetségének figyelmét a Moszkvában működő kínai tudósítók ilyen tevékenységére és fenntartja magának azt a jogot, hogy szükség esetén megfelelő intézkedéseket tegyen. Peking eljárása ismételten azt igazolja, hogy a kínai fél egyoldalúan tovább szűkíti a kapcsolatokat a két ország között. A Szovjetunió külügyminisztériuma visszautasítja a szovjet tudósítók ellen emelt kínai rágalmakat, tiltakozását fejezi ki és az ehhez hasonló egyoldalú eljárásokért minden felelősséget a kínai félre hárít. SeirakMGVlMGBfk] Az ENSZ-közgyűlés szovjet értékelése New York. (TASZSZ) Csütörtökön az ENSZ-ben nyilatkozatot tettek közzé, amelyben a szovjet küldöttség értékelte a 21. ülésszak eredményeit. A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy az ülésszak a szocialista országok és sok fiatal ázsiai, afrikai és latin-amerikai állam aktív erőfeszítésének eredményeként egy sor fontos és pozitív határozatot hozott. Nasszer Port Saidba érkezett Port Said. (MTI) Gamal Abdel Nasszer, az EAK elnöke pénteken Port Saidba érkezett, hogy részt vegyen az angol— francia—izraeli hármas agresszió ellen aratott győzelem tizedik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. A brazil államfő Párizsba érkezett Párizs. (TASZSZ) Costa e Silva, az újonnan megválasztott brazil köztársasági elnök, aki márciusi hivatalba lépése előtt világkörüli utat tesz, csütörtökön este Párizsba érkezett. A francia fővárosban tölti a karácsonyt és találkozik Messmer hadügyminiszterrel valamint más vezető államférfiakkal. A Román KP plenáris ülése Bukarest. (MTI) December 21—23. között plenáris ülést tartott a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága. A plénum egyhangúlag jóváhagyta az 1967. évi terv és költségvetés tervezetét és a talajjavítási munkálatok programjával kapcsolatos intézkedéseket. Szovjet élelmiszer-segély Indiának Moszkva. (TASZSZ) Az indiai élelmiszernehézségekkel kapcsolatban a Szovjetunió úgy határozott, hogy 200 ezer tonna kenyérgabonát ajándékoz Indiának. A gabonaszállítást a közeljövőben megkezdik. A kenyai szenátus határozata Nairobi. (TASZSZ) A kenyai szenátus és képviselőház megszavazta azt a javaslatot, amelynek értelmében az ország parlamentje egykamarás nemzetgyűléssé válik. A törvényjavaslat a jelenlegi parlament mandátumát 1970. júniusáig meghosszabbította. Szovjet küldöttség a kongói kormányfőnél Brazzaville. (TASZSZ) Namazalay kongói(Brazzaville) miniszterelnök fogadta az afrikai népekkel való barátság szovjet társaságának küldöttségét Földművesszövetkezetek! Kiskereskedelmi vállalatok! Közületek, üzemi konyhák! Termelőszövetkezetek! Vállalunk azonnali szállításra fejeskáposztát és karalábot bármilyen mennyiségben, 50 g-on felül vagon tételben. Átadási ár: Fejeskáposzta 0,80 Ft/kg ab vagon leadó állomás Kék karaláb 1,30 Ft/kg ablagon leadó állomás Megrendelést kérjük az alábbi címre: Szövetkezetek Győk-Sopron megyei Értékesítő Központja Győr, Gorkij u. 34. Telefon: 30-38, 23-33 109432