Zalai Hírlap, 1971. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-18 / 142. szám
re!. .”Ügyelet, vagy a figyelmeztetés? Egyre bosszantóbbá válik az a tény, hogy csaknem valamennyi óvoda udvara, szépen gondozott kertje záróra után grunddá, a kamaszkorban levő gyerekek szórakozóhelyévé lesz. Az óvodák dolgozói, az óvodás gyerekek szülei tehetetlenül kénytelenek a jelenséget szemlélni, tudomásul venni. Miről is van szó? Nyilván nem azokról az „ártatlan” kerítésmegmászásokról, amelyek az esti órákban ma már mindennapossá váltak az elcsendesedett óvodákban. Nem mondjuk, hogy ez éppenöröm, de efölött a pajkostag fölött talán szemet hunyna még a legszigorúbb óvodavezető is. A baj ott kezdődik, hogy a gyerekek, akik ez esti órákban az óvodakerteket birtokukba veszik, rongálnak is. Nagykanizsán, az Andrejka utcai óvodában például — az amúgy is szűkre szabott — karbantartásokra, javításokra szánt keretből színte kéthetente drótkerítést kell javíttatni. A környék gyerekei öles lyukakat fúrnak a dróton, hogy bevethessék magukat a kerti játszószerek birodalmába. Leszakítják a náluk sokkal kisebb súlyú gyermekek számára készült hinták láncait, kifocizzák az épület ablakait. Miattuk vált — legalábbis ideiglenesen — használhatatlanná az udvari pancsoló, amely épp most, a nyári idényben nagyszerű szórakozási lehetőséget nyújtana a kicsiknek. A medence csapjait ugyanis sorra letörték, a javítást végző szakemberre még jó ideig várni kell. Sorolhatnánk tovább a sok kellemetlenséget, amelyet a teljesen szabadjára engedett, szülői felügyeletet nélkülöző gyerekek okoznak. Artahin túlzás lenne, hogy az óvodák a nagy gyerekek .’elriasztására’ esti ügyeletet tartsanak. Kínálkozik ennél sokkal egyszerűbb megoldás is a gond felszámolására. Ez pedig nem más, mint a környék lakóinak, elsősorban az érintett gyerekek szüleinek összefogása. Néhány figyelmeztető, ha kell, erélyes szó minden bizonnyal gátat szabva ezeknek a durva, romboló játékoknak. Arról nem is szólva, hogy a szülőknek tulajdonképpen kötelességük lenne ..lebeszélni” gyermekeiket az effajta kalandokról — ha nem tévedünk. Vagy igen? — ki — Mi mozog a kirakatban? Új látványosság Nagykanizsán Napok óta nyakat nyújtogató embercsoportosulás látható a nagykanizsai OFOTÉRT szaküzlet kirakata előtt. Talán új áru érkezett? Mi az az érdekes, amit annyira bámulni kell? Akinek sikerül áttulakodnia a szemlélődő tömegen, mindjárt megérti a szenzáció okát. A kirakatban elhelyezett áruk egy része „él”. Vagyis hát mozog. Vidéki viszonylatban, s így Nagykanizsán is, fehér holló még a villamosított kirakat. Minek köszönhetjük a szerencsét? — Való igaz, hogy eddig vidékre nem hoztunk hasonló berendezéseket — mondja az egészen fiatal Dezső Anikó, aki mindössze másfél éve kirakatrendező az OFOTÉRT dekorációs részlegénél, ennek ellenére hasonló kirakattal már országos versenyt nyert. Amíg Anikó a kanizsai fotósokat és szemüvegvásárlókat dicséri, szemrevételezzük félkész művét. Több tucat napszemüveg csillog a ráeső fénytől egy mutatós, lassan forgó berendezésen, amelyet apró, rejtett motor hajt. Odébb, mint hosszú fekete kígyó, lassú tekergésse! elhagyja „házát” egy filmszalag. — S ezek a szép fotók? — Egy részük MTI anyag ezek itt azonban dr. Horti Gyula, nagykanizsai fotós képei ... Jó fogás: helyi anyag a kirakatban! S szinte jó a szemnek, hogy nem a hagyományos tablós elhelyezésben, hanem a fiatal kirakatrendező jó ízlésének bizonyítékaként teljes oldalfal grafikák részeként. — Éjjel-nappal működik majd a villamos berendezés? — Igen — mondja Dezső Anikó, s mintegy elhárítva ez ay esetleges további elismerést, megjegyzi, hogy a kirakat villamossági része a dekorációs részleg „veteránjának”, Pigmond Ervinnek munkáját dicséri. — Aki így rendezi be egy szaküzlet kirakatát, azért is az illető szakmához, nem? Anikó mosolyogva bólint. — Ismernünk, értenünk kell az áruk tulajdonságait. Azért is működik az OFOTÉRT-nál külön dekorációs részleg. Hát igen, így is lehet árut propagálni — a kirakat egészét szemlélve — legfőképp a filmet és a diát. Igaz, a látványos „örökmozgás” ott az üveg mögött meglehetősen költséges, a jó propaganda azonban nem jár áldozat nélkül. De lámcsak. Minden második nézelődő bemegy az üzletbe. Mert eddig ugyan nem, de most feltétlenül és sürgősen kell valamit vásárolnia... Horváth Ildikó ZAT, A THRI, AP Kis szerelők (Sviss Ferenc felvétele) Pancsoló gyermekek, avagy a jövő úszó reménységei A nagykanizsai strandokr hűvös árnyat adó fák alatt gyerekek hancúroznak. — Jön a Józsi bácsi! — kiáltja az egyik gyerek futásnak eredve, nyomában egy egész raj iramodik a kapu irányába. — Teljes a létszám, gyerekek? — kérdezi az őt körbefogó zsibongó gyerekseregtől Czulek József, a MÁV NTE úszóedzője. — Május 4-én kezdődött az úszótanfolyam a kezdők részére, s a szezon végéig tart — mondja az edző, miközben szemét végigfuttatja az izgalommal készülődő, ugrándozó kislányokon és kisfiúkon. — Nem túl kicsik még ezek a gyerekek? — A 12 főből álló csoport többsége 6—8 éves, ezt a sportágat korán kell kezdeni. A célunk pedig az — mondja —, hogy az ügyesebbek közül válogatjuk ki majd az utánpótlást az úszó szakcsoport részére. —Hallottuk, milyen örömmel fogadták a kanizsaiak ezt a kezdeményezést? — Igen nagy volt a túljelentkezés, de sajnos, több gyermeket a kezdő tanfolyamra nem vehettünk fel, mivel igen sok időt vesz igénybe a kicsikkel való egyéni foglalkozás, s nagy felelősséggel is jár! Sajnos, a lehetőségek korlátozottak, pedig egészségügyi szempontból is rendkívül nagy jelentősége van az úszásnak. Az elmúlt években is több hátgerincferdüléses gyermek meggyógyult a rendszeres edzés következtében, illetve állapota lényegesen javult. Egy vékony kisfiú a medence korlátjába kapaszkodva kissé bátortalanul mártogatja lábát a kellemes hőmérsékletű áttetszően tiszta vízbe. — Csak nem félsz a víztől? — kérdem a kis Varga Balázst, aki még óvodás. — Nem, már nem félek — válaszol, s büszkén meséli, hogy mi mindent tanultak már az úszótanfolyamon. Közben Józsi bácsi — aki maga is aktív versenyző volt —, már a vízben irányítja a haladó csoport bemelegítését, s a kicsik első karcsapásait. Borsos Ágnes Tervezés számítógéppel Bemutató az Építéstudományi Intézetben Az Építéstudományi Intézetben csütörtökön délelőtt előadást és bemutatót tartottak a kutatók a számítógéppel végezhető tervezésről. Az intézet munkatársai ugyanis kidolgozták azt a számítási módszert, amelynek segítségével az elektronikus számítógép „megmondhatja”, hogy a könnyűszerkezetes épületben nyáron milyen hőmérsékletek alakulnak ki, tehát szükség van-e hűtő,- vagy fűtőberendezésre, klmaszerkezetre. A csütörtöki kimutatón a budapesti tervezőintézetek munkatársai vettek részt. (MTI) Életmentés javuló feltételek héseit Az egészségügyről szólva rendszerint csak a körzeti orvosi-, a rendelő- és gyógyintézeti hálózatra gondolunk. A mentőkre elsősorban akkor figyelünk, ha szükségünk van rájuk. S ha kibontott zászlóval szirénázva végigszáguldanak az utcákon a jellegzetes fehér mentőkocsik, rendszerint addig a kérdésig követjük útjukat: vajon hol, mi történhetett? Arra csak ritkábban gondolunk, hogy a mentőszervezet nélkül az életmentés úgyszólván teljesen megbénulna, mint ahogy ritkán gondoljuk végig azt is, menynyit fejlődött anyagi eszközökben, technikában, a személyzet szakmai képzettségét, fegyelmét tekintve az egész szervezet. Dinamikus fejlődés A megyei tanács végrehajtó bizottsága — mint arról lapunkban márhírtadtunk — keddi ülésén mélyrehatóan elemezte a megyei mentőszervezet munkáját. A jelentést — amelyet a vezető főorvos terjesztett elő — egy, a megyei egészségügyi szakigazgatási szerv által végzett vizsgálat tapasztalatai is kiegészítették. A kettő együtt megfelelő alapot nyújtott a szervezet tevékenységének értékeléséhez, s a fejlesztést célzó feladatok kitűzéséhez. A megyei mentőszervezet — mint az összehasonlító adatokból kitűnik — az országos átlagnál dinamikusabban fejlődött. Szárnyítása alatt a megyében 4 mentőállomás — a zalaegerszegi, a nagykanizsai, a novai és a zalaszentgróti — működik. Az elhelyezést tekintve mind a megyeszékhelyi, mind a nagykanizsai állomás rendkívül zsúfolt körülmények között kénytelen dolgozni, a novai mentőállomás pedig egy korábbi helytelen koncepció következtében teljesen ésszerűtlen területi elhelyezése miatt mielőbb Lentibe helyezendő át. A kor követelményeinek megfelelő elhelyezése e pillanatban csak a szentgróti állomásnak van. S bár az országos főhatóság képviselője az épületbővítést csak jóval későbbi időpontra helyezte kilátásba, a végrehajtó bizottság arra kérte fel a megyei mentőszervezet igazgatóját, dolgozza ki a fejlesztésre vonatkozó elképzeléseket, a megyei egészségügyi igazgatás pedig kezdeményezzen tárgyalásokat az országos főhatóságokkal az építkezés meggyorsítására. Az elhelyezésnél lényegesen k kedvezőbb a gépkocsi ellátottság. A megyében összesen 15 úgynevezett futó — meghatározott időtartammal szolgálatot teljesítő — mentőkocsi áll az életmentés szolgálatában, megfelelőek a személyi feltételek is, s a növekvő igények kielégítésére az állomások között 1967 óta rádió-telefon kapcsolat van. Ez év májustól pedig a gépkocsikat ki felszerelték rádiótelefonnal. Növekvő feladatok Meglehetősen sok gonddal küzd a szervezet a mentőfeladatok ellátásában. Ezek jelentős része a szervezeten kívüli okokból adódik. A szolgálat feladatai évről évre növekszenek. Az 1969-es és az 1970-es évet egybevetve például 5 százalékkal, ami anynyit is jelent, hogy tavaly például a megyei mentőszervezet gépkocsijai 26 ezer 996 beteget szállítottak. Az összes szállítások iránti igény mintegy 40 százaléka „azonnal” jelzéssel érkezett az állomásra. Ezeknek a követelményeknek is igyekszik eleget tenni a szolgálat. A percnyi pontossággal vezetett menetlevelek, kimutatások tanúsága szerint az összes szállítást figyelembe véve az egy feladatra jutó átlagidő nem egészen 57 perc. Megesett azonban az azonnali szállítást igénylő esetek 2,9 százalékában —, hogy a mentőgépkocsi csak késve, tudott kivonulni, további 2,1 százalékban pedig kénytelen volt az egyik állomás a másiknak a munkát átadni. Ennek több oka vann. Előfordul, hogy összetorlódnak a feladatok: több a hívás, mint a gépkocsi. Megesik, hogy a mentőkocsik olyan betegeket kénytelenek a rendelőintézetekbe és onnan hazaszállítani, akik utazni tudnának bármely járművön. A rendelőintézetbe és visszaszállítás az országos vidéki 14,5, illetve 16,7 százalékkal szemben a megyében 52,3, illetve 42,2 százalékkal emelkedett tavaly. Előfordul, s nem is ritkán, hogy indokolatlanul kérik sürgős szállításra a mentőket olyan esetekben is, amikor esetleg más, sokkal sürgősebb szállításra kellenének a kocsik. Hadd említsünk egyetlen példát: azonnal jelzésű beutaló a körzeti orvostól — másnapi szállításról!?). Mindezek a dolgok látszatra a mentők belügyeinek is tekinthetők. Valójában azonban nagyon is közügyről van szó. És az egészségügyi felvilágosító szervezetnek e tekintetben az eddiginél sokkal többet kell tennie egyebek között például az elsősegély nyújtás alapelemeinek megismertetésében. Sajnos, megesik, hogy a mentők kiérkezéséig elvérzik a sérült, mert a körülötte állók nem tudnak mit kezdeni vele. Más oldalon — s különösen a közúti baleseteknél — a szakszerűtlen beavatkozás, a káros végű „segítségnyújtás” okoz sok gondot. Panaszmentesen A megyei mentőszervezet munkájában az utóbbi időben nagy fejlődés tapasztalható. A szakszerű, körültekintő munka, a betegekkel szemben tanúsított megértő, intelligens bánásmód azt eredményezte, hogy tavaly —a szervezet által kibocsátot véleménykutató lapok tanúsága szerint — panasz nem volt a szervezetre. S örömünkre eltűnt a szerkesztőségi postánkból is minden, a mentőkkel kapcsolatos panasz. Ez nemcsak alátámasztja a végrehajtó bizottság kinyilvánított elismerését, az említett példák adalékok lehetnek ahhoz a buzdításhoz is, amit a szervezet főorvosa kapott a tekintetben, hogy az eddig tanúsított, határozott, ugyanakkor emberséges vezetési módszereit megtartva végezze továbbra is munkáját. Ami az anyagi feltételek javítását illeti, a megyei tanács végrehajtó bizottsága kész segítséget nyújtani. E mellé az kell még, hogy általában többet törődjünk a mentősök életével, figyelmünk ne csak akkor irányuljon feléjük, amikor éppen szükségünk van rá. Vegyük tekintetbe mindig, minden körülmények között, hogy a szervezet tagjai olyan emberek, akik hivatásuknak az életmentést választották. S ezért megbecsülés illeti őket. Teleki Sári Kitüntetett könyvterjesztők Újsághír: Az ünnepi könyvhét alkalmából a SZÖVOSZ és a Kiadó Főigazgatóság sok éves, eredményes falusi könyvterjesztő tevékenységéért elismerő oklevéllel tüntette ki Csiszár Jvária és vécsey Flórián bizományosokat. Csiszár Mária és Vécsey Flórián munkájáról írni hálás feladat. A gutorföldi vegyesbolt kiszolgálónőjét és a kanizsai meteorológust mondják megyénk két legderekabb szövetkezeti könyvterjesztőjének. De hát mivel érdemelték ki ezt a megtiszteltetést? Jubilálni a taxisírásokért A boltot néhány perce zárták, Csiszár Mária még beszélget néhány asszonnyal. Kérdem, miről, csak nem esti könyvterjesztést végez? — Is — mondja tömören. ■— Elújságoltam, hogy megjött a friss könyvvilág, meg egy csomagot is hozott a postás, s ők megálltak egy szóra, érdeklődni. Nem, nem volt szó íróolvasó találkozóról. Nem újdonság egy-egy irodalmi est nálunk, szinte havonta tartunk ilyen „könyvünnepet” a kultúrban. Igaz, általában megyei írók-költők jönnek, de ők is beszélnek olyan szépen a könyvről, mint a fővárosiak, bár nem a sajátjukat ajánlják. Tavaly — kicsit betegeskedve — 32 ezer forint volt „csak” a forgalma ebben a külterületeivel együtt ,talán másfélezer lakosú faluban, az idei év jobbal kecsegtet ismét, hiszen már a könyvhét előtt húszezer forintot summázhatott az esztendő első öt hónapjában. — Ne kérdezzen holmi „titkokat”, egy év híján húsz esztendeje lettem szövetkezeti könyvterjesztő, aztán ismerem a falut, hiszen itt születtem, gyerekkorom óta könyvvásárló vagyok. Aki könyvvel foglalkozik, annak ez mindent elmond. Jövőre akarok jubilálni, s bár három év múlva nyugdíjba megyek, azért azt a negyedszázados könyvterjesztői jubileumot is megülném, munkával , ha az egészség engedi. Beszélgetünk, s minden arra járó köszön Csiszár Máriának. Van, aki könyvről is kérdezi, ő pedig néhány szóval jellemzi mindőjüket. Hogy ez a gyerek a Nunkovics Kati, nyolcadikos diáklány, aki ma vette meg Ignácz Rózsa Ozsikáját, de még a nagypapából is könyvbarátot nevelt, az még a 65 éves Tuboly Jánosné tsz-nyugdíjas, a Jókai-sorozat előfizetője, s az a derék férfi, Tanai Sándor kőműves pedig egész háznépével egyetemben buzgó vásárlója. Így vonul el előttünk a falu a koraesti csöndben, „bemutatkozva”, s akaratlanul is bemutatva jeles könyvterjesztőjét. Egy fáradhatatlan bizományos — Kanizsáról — Hát, engem is meglepett, ám nem sok hiányzott tavaly a kétszázezres forgalomhoz — mondja a meglett férfi, miközben a kiskanizsai meteorológiai állomás műszereire is oda-oda tekint. Mondanám éppen, hogy mások is meglepődtek, amikor felemeli a hangját: — Azazhogy ördögöt lepett meg, hiszen minden szabad percem a könyvterjesztésé, már csak úgy ismernek a városban és a környéken, hogy a „Flórizs bácsi, a könyves”. A Balatonra is elmegyek, nyaranta bizony kevés ott a könyv, s ha hiszi, ha nem, az alkalmi ismeretségek nyomán még Pestről is kapok nem egyszer könyvkérő levelet. — Ez bizony meglepő. — Nem is annyira! Általában hiánycikket kérnek tőlem, mert tudják, hogy az egész ország raktárait, boltjait képes vagyok mozgósítani, s többnyire sikerrel. Itthon, Nagykanizsán is segítettem így már műszakiaknak, szakkönyvügyben. Azután azt is tudják rólam a város meg a környékbeliek, hogy átmenetileg a magam zsebébe nyúlok, ha valaki megszorult, de nagyon óhajtja valamelyik újdonságot. Nézzem, hogy szenved? Mert az igazi könyvbarát így van, ha üres a zsebe a kirakat előtt... Van pár ezer forintom az ügyre, fizetek helyettük, elseje után aztán kiegyenlítik a természetesen kamatmentes kölcsönt. Sokan jönnek hozzám részletre vásárolni, helyesebben én megyek el hozzájuk, talán ezért kedvelnek a vásárlók. Kiderül, Flórizs bácsinak 21 óra szolgálat, 48 óra szabadidő az életrendje, s amikor nem ragad a kezébe valami jó könyv munka után, akkor úton van, kínálja a portékáját. — Pontosnak, gyorsnak és főleg udvariasnak kell lennünk — figyelmeztet. Valaha sok bajom volt az utazó pesti könyvügynökök miatt: ígérgettek, azután mást kapott a pénzéért az olvasó. Volt, ahol emiatt engem is ki akartak dobni, én azonban egy perc türelmet kérve elmondtam a magamat, aztán — sosem felejtem el — 700 forintért vásárolt az illető. De ma már senki sem téveszt össze a pestiekkel ... Hogy miért? Szeretem ezt a munkát, 13 éve csinálom. Nem, nem a jutalékért, mert ennek is jórészét „levásárolom”, s odahaza ezért amolyan könyvraktárnak néz ki a lakás. Most, hogy rámkérdez, nem is tudok okos választ adni. Csak. Jó érzés, hogy kellemes perceket, hasznos ismereteket nyújthatok munkám révén az olvasóknak. T. A.