Zalai Hírlap, 1971. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-18 / 142. szám

r­e!. .”Ügyelet, vagy a figyel­m­eztet­és? Egyre bosszantóbbá válik az a tény, hogy csaknem va­la­mennyi óvoda udvara, szé­pen gondozott kertje záróra után grunddá, a kamaszkor­ban levő gyerekek szórakozó­helyévé lesz. Az óvodák dol­gozói, az óvodás gyerekek szülei tehetetlenül kénytele­nek a jelenséget szemlélni, tudomásul venni. Miről is van szó? Nyilván nem azokról az „ártatlan” kerítésmegmászásokról, ame­lyek az esti órákban ma már mindennapossá váltak az el­csendesedett óvodákban. Nem mondjuk, hogy ez éppen­­öröm, de efölött a pajkos­­tag fölött talán szemet huny­na még a legszigorúbb óvo­davezető is. A baj ott kezdő­dik, hogy a gyerekek, akik ez esti órákban az óvoda­­kerteket birtokukba veszik, rongálnak is. Nagykani­zsán, az Andrejka utcai óvo­dában például — az amúgy is szűkre szabott — karban­tartásokra, javításokra szánt keretből színte kéthetente drótkerítést kell javíttatni. A környék gyerekei öles lyuka­kat fúrnak a dróton, hogy bevethessék magukat a kerti játszószerek birodalmába. Le­szakítják a náluk sokkal ki­sebb súlyú gyermekek szá­mára készült hinták láncait, kifocizzák az épület ablakait. Miattuk vált — legalábbis ideiglenesen — használha­tatlanná az udvari pancsoló, amely épp most, a nyári idényben nagyszerű szórako­zási lehetőséget nyújtana a kicsiknek. A medence csap­jait ugyanis sorra letörték, a javítást végző szakember­re még jó ideig várni kell. Sorolhatnánk tovább a sok kellemetlenséget, amelyet a teljesen szabadjára engedett, szülői felügyeletet nélkülöző gyerekek okoznak. Ar­tahin túlzás lenne, hogy az óvodák a nagy gyerekek .’­elriasztá­sára­’ esti ügyeletet tartsa­nak. Kínálkozik ennél sokkal egyszerűbb megoldás is a gond felszámolására. Ez pe­dig nem­ más, mint a kör­­nyék­ lakóinak, elsősorban az érintett gyerekek szüleinek összefogása. Néhány figyel­meztető, ha kell, erélyes szó minden bizonnyal gátat szab­va ezeknek a durva, rombo­ló játékoknak. Arról nem is szólva, hogy a szülőknek tu­lajdonképpen kötelességük lenne ..lebeszélni” gyermekei­ket az effajta kalandokról — ha nem tévedünk. Vagy igen? — ki — Mi mozog a kirakatban? Új látványosság Nagykanizsán Napok óta nyakat nyújtoga­tó embercsoportosulás látható a nagykanizsai OFOTÉRT szaküzlet kirakata előtt. Ta­lán új áru érkezett? Mi az az érdekes, amit annyira bámul­ni kell? Akinek sikerül áttu­­lakodnia a szemlélődő töme­gen, mindjárt megérti a szen­­­záció okát. A kirakatban el­helyezett áruk egy része „él”. Vagyis hát mozog. Vidéki vi­szonylatban, s így Nagykani­zsán is, fehér holló még a vil­lamosított kirakat. Minek kö­szönhetjük a szerencsét? — Való igaz, hogy eddig vi­dékre nem hoztunk hasonló berendezéseket — mondja az egészen fiatal Dezső Anikó, aki mindössze másfél éve ki­rakatrendező az OFOTÉRT dekorációs részlegénél, ennek ellenére hasonló kirakattal már országos versenyt nyert. Amíg Anikó a kanizsai fo­tósokat és szemüvegvásárló­kat dicséri, szemrevételezzük félkész művét. Több tucat napszemüveg csillog a ráeső fénytől egy mutatós, lassan forgó berendezésen, amelyet apró, rejtett motor hajt. Odébb, mint hosszú fekete kí­gyó, lassú tekergésse! elhagyja „házát” egy filmszalag. — S ezek a szép fotók? — Egy részük MTI anyag ezek itt azonban dr. Horti Gyula, nagykanizsai fotós ké­pei ... Jó fogás: helyi anyag a ki­rakatban! S szinte jó a szem­nek, hogy nem a hagyományos tablós elhelyezésben, hanem a fiatal kirakatrendező jó ízlé­sének bizonyítékaként teljes oldalfal grafikák részeként. — Éjjel-nappal működik majd a villamos berendezés? — Igen — mondja Dezső Anikó, s mintegy elhárítva ez ay esetleges további elisme­rést, megjegyzi, hogy a kira­kat villamossági része a de­korációs részleg „veteránjá­nak”, Pigmond Ervinnek mun­káját dicséri. — Aki így rendezi be egy szaküzlet kirakatát, az­ért is az illető szakmához, nem? Anikó mosolyogva bólint. — Ismernünk, értenünk kell az áruk tulajdonságait. Azért is működik az OFOTÉRT-nál külön dekorációs részleg. Hát igen, így is lehet árut propagálni — a kirakat egé­szét szemlélve — legfőképp a filmet és a diát. Igaz, a látvá­nyos „örökmozgás” ott az üveg­ mögött meglehetősen költséges, a jó propaganda azonban nem jár áldozat nél­kül. De lámcsak. Minden máso­dik nézelődő bemegy az üzlet­be. Mert eddig ugyan nem, de most feltétlenül és sürgő­sen kell valamit vásárolnia... Horváth Ildikó Z­A­T, A T­H­­­RI, A­P Kis szerelők (Sviss Ferenc felvétele) Pancsoló gyermekek, avagy a jövő úszó reménységei A nagykanizsai strandok­r­ hű­­vös árnyat adó fák alatt gye­rekek hancúroznak. — Jön a Józsi bácsi! — kiáltja az egyik gyerek futás­nak eredve, nyomában egy egész raj iramodik a kapu irá­nyába. — Teljes a létszám, gyere­kek? — kérdezi az őt körbe­fogó zsibongó gyerekseregtől Czulek József, a MÁV NTE úszóedzője. — Május 4-én kezdődött az úszótanfolyam a kezdők ré­szére, s a szezon végéig tart — mondja az edző, miközben szemét végigfuttatja az izga­lommal készülődő, ugrándozó kislányokon és kisfiúkon. — Nem túl kicsik még ezek a gyerekek? — A 12 főből álló csoport többsége 6—8 éves, ezt a sportágat korán kell kezdeni. A célunk pedig az — mondja —, hogy az ügyesebbek közül válogatjuk ki majd az után­pótlást az úszó szakcsoport részére. —­­Hallottuk, milyen öröm­mel­ fogadták a kanizsaiak­ ezt a kezdeményezést? — Igen nagy volt a túlje­lentkezés, de sajnos, több gyermeket a kezdő tanfolyam­ra nem vehettünk fel, mivel igen sok időt vesz igénybe a kicsikkel való egyéni foglal­kozás, s nagy felelősséggel is jár! Sajnos, a lehetőségek kor­látozottak, pedig egészségügyi szempontból is rendkívül nagy jelentősége van az úszásnak. Az elmúlt években is több hátgerincferdüléses gyermek meggyógyult a rendszeres ed­zés következtében, illetve ál­lapota lényegesen javult. Egy vékony kisfiú a meden­ce korlátjába kapaszkodva kissé bátortalanul mártogatja lábát a kellemes hőmérsékletű áttetszően tiszta vízbe. — Csak nem félsz a víztől? — kérdem a kis Varga Ba­lázst, aki még óvodás. — Nem, már nem félek — válaszol, s büszkén meséli, hogy mi mindent tanultak már az úszótanfolyamon. Közben Józsi bácsi — aki maga is aktív versenyző volt —, már a vízben irányítja a haladó csoport bemelegítését, s a kicsik első karcsapásait. Borsos Ágnes Tervezés számítógéppel Bemutató az Építéstudományi Intézetben Az Építéstudományi Intézet­ben csütörtökön délelőtt elő­adást és bemutatót tartottak a kutatók a számítógéppel vé­gezhető tervezésről. Az inté­zet munkatársai ugyanis ki­dolgozták azt a számítási mód­szert, amelynek segítségével az elektronikus számítógép „meg­mondhatja”, hogy a könnyű­­szerkezetes épületben nyáron milyen hőmérsékletek alakul­nak ki, tehát szükség van-e hűtő,- vagy fűtőberendezésre, kl­­ma­szer­kezet­re. A csütörtö­ki kimutatón a budapesti ter­vezőintézetek munkatársai vet­tek részt. (MTI) Életmentés javuló feltételek héseit Az egészségügyről szólva rendszerint csak a körzeti or­vosi-, a rendelő- és gyógyin­tézeti hálózatra gondolunk. A mentőkre elsősorban akkor fi­gyelünk, ha szükségünk van rájuk. S ha kibontott zászló­val szirénázva végigszágulda­­nak az utcákon a jellegzetes fehér mentőkocsik, rendsze­rint addig a kérdésig követjük útjukat: vajon hol, mi tör­ténhetett? Arra csak ritkáb­ban gondolunk, hogy a men­tőszervezet nélkül az életmen­tés úgyszólván teljesen meg­bénulna, mint ahogy ritkán gondoljuk végig azt is, meny­nyit fejlődött anyagi eszközök­ben, technikában, a személy­zet szakmai képzettségét, fe­gyelmét tekintve az egész szervezet. Dinamikus fejlődés A megyei tanács végrehajtó bizottsága — mint arról la­punkban már­­hírt­­adtunk — keddi ülésén mélyrehatóan elemezte a megyei mentőszer­vezet munkáját. A jelentést­ — amelyet a vezető főorvos terjesztett elő — egy, a me­gyei egészségügyi szakigazga­tási szerv által végzett vizs­gálat tapasztalatai is kiegészí­tették. A kettő együtt megfe­lelő alapot nyújtott a szerve­zet tevékenységének értékelé­séhez, s a fejlesztést célzó fel­adatok kitűzéséhez. A megyei mentőszervezet — mint az összehasonlító adatok­ból kitűnik — az országos át­lagnál dinamikusabban fejlő­dött. Szárnyítása alatt a me­gyében 4 mentőállomás — a zalaegerszegi, a nagykanizsai, a novai és a zalaszentgróti — működik. Az elhelyezést te­kintve mind a megyeszékhe­lyi, mind a nagykanizsai ál­lomás rendkívül zsúfolt kö­rülmények között kénytelen dolgozni, a novai mentőállo­más pedig egy korábbi hely­telen koncepció következtében teljesen ésszerűtlen területi elhelyezése miatt mielőbb Lentibe helyezendő át. A kor követelményeinek megfelelő elhelyezése e pillanatban csak a szentgróti állomásnak van. S bár az országos főhatóság képviselője az épületbővítést csak jóval későbbi időpontra helyezte kilátásba, a végrehaj­tó bizottság arra kérte fel a megyei mentőszervezet igaz­gatóját, dolgozza ki a fejlesz­tésre vonatkozó elképzelése­ket, a megyei eg­észségügyi igazgatás pedig kezdeményez­zen tárgyalásokat az országos főhatóságokkal az építkezés meggyorsítására. Az elhelyezésnél lényegesen k kedvezőbb a gépkocsi ellá­tottság. A megyében összesen 15 úgynevezett futó — meg­határozott időtartammal szol­gálatot teljesítő — mentőko­csi áll az életmentés szolgála­tában, megfelelőek a személyi feltételek is, s a növekvő igé­nyek kielégítésére az állomá­sok között 1967 óta rádió-te­lefon kapcsolat van. Ez év má­justól pedig a gépkocsikat ki felszerelték rádió­telefonnal. Növekvő feladatok Meglehetősen sok gonddal küzd a szervezet a mentőfel­­adatok ellátásában. Ezek je­lentős része a szervezeten kí­vüli okokból adódik. A szolgá­lat feladatai évről évre nö­vekszenek. Az 1969-es és az 1970-es évet egybevetve pél­dául 5 százalékkal, ami any­­nyit is jelent, hogy tavaly például a megyei mentősze­r­vezet gépkocsijai 26 ezer 996 beteget szállítottak. Az összes szállítások iránti igény mint­egy 40 százaléka „azonnal” jelzéssel érkezett az állomás­ra. Ezeknek a követelmé­nyeknek is igyekszik eleget tenni a szolgálat. A percnyi pontossággal vezetett menet­levelek, kimutatások tanúsága szerint az összes szállítást fi­gyelembe véve az egy fel­adatra jutó átlagidő nem egé­szen 57 perc. Megesett azon­ban­­ az azonnali szállítást igénylő esetek 2,9 százaléká­ban —, hogy a mentőgépkocsi csak késve, tudott kivonulni, további 2,1 százalékban pedig kénytelen volt az egyik állo­más a másiknak a munkát át­adni. Ennek több oka vann. Előfordul, hogy összetorlód­nak a feladatok: több a hívás, mint a gépkocsi. Megesik, hogy a mentőkocsik olyan be­tegeket kénytelenek a rende­lőintézetekbe és onnan haza­szállítani, akik utazni tudná­nak bármely járművön. A rendelőintézetbe és vissza­szállítás az országos vidéki 14,5, illetve 16,7 százalékkal szemben a megyében 52,3, il­letve 42,2 százalékkal emel­kedett tavaly. Előfordul, s nem is ritkán, hogy indoko­latlanul kérik sürgős szállí­tásra a mentőket olyan ese­tekben is, amikor esetleg más, sokkal sürgősebb szállí­tásra kellenének a kocsik. Hadd említsünk egyetlen pél­dát: azonnal jelzésű beutaló a körzeti orvostól — másnapi szállításról!?). Mindezek a dolgok látszat­ra a mentők belügyeinek is tekinthetők. Valójában azon­ban nagyon is közügyről van szó. És az egészségügyi felvi­lágosító szervezetnek e te­kintetben az eddiginél sokkal többet kell tennie egyebek között például az elsősegély nyújtás alapelemeinek meg­ismertetésében. Sajnos, meg­esik, hogy a mentők kiérke­zéséig elvérzik a sérült, mert a körülötte állók nem tudnak mit kezdeni vele. Más olda­­­lon — s különösen a közúti baleseteknél — a szakszerűt­len beavatkozás, a káros vé­gű „segítségnyújtás” okoz sok­ gondot. Panaszmentesen A megyei mentőszervezet munkájában az utóbbi idő­ben nagy fejlődés tapasztal­ható. A szakszerű, körülte­kintő munka, a betegekkel szemben tanúsított megértő, intelligens bánásmód azt eredményezte, hogy tavaly —­­a szervezet által kibocsáto­t véleménykutató lapok tanúsá­ga szerint — panasz nem volt a szervezetre. S örömünkre eltűnt a szerkesztőségi pos­tánkból is minden, a mentők­kel kapcsolatos panasz. Ez nemcsak alátámasztja a vég­rehajtó bizottság kinyilvání­tott elismerését, az említett példák adalékok lehetnek ah­hoz a buzdításhoz is, amit a szervezet főorvosa kapott a tekintetben, hogy az eddig tanúsított, határozott, ugyan­akkor emberséges vezetési módszereit megtartva végezze továbbra is munkáját. Ami az anyagi feltételek javítását illeti, a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága kész segítséget nyújtani. E mellé az kell még, hogy álta­lában többet törődjünk a mentősök életével, figyelmünk ne csak akkor irányuljon fe­léjük, amikor éppen szüksé­günk van rá. Vegyük tekin­tetbe mindig, minden körül­mények között, hogy a szer­vezet tag­jai olyan emberek­, akik hivatásuknak az élet­mentést választották. S ezért megbecsülés illeti őket. Teleki Sári ­ Kitüntetett könyvterjesztők Újsághír: Az ünnepi könyv­hét alkalmából a SZÖVOSZ és a Kiadó Főigazgatóság sok éves, eredményes falusi könyv­terjesztő tevékenységéért elis­merő oklevéllel tüntette ki Csi­szár Jv­ária és vécsey Flórián bizományosokat. Csiszár Mária és Vécsey Flórián munkájáról írni hálás feladat. A gutorföldi vegyes­bolt kiszolgálónőjét és a ka­nizsai meteorológust mondják megyénk két legderekabb szö­vetkezeti könyvterjesztőjének. De hát mivel érdemelték ki ezt a megtiszteltetést?­ ­Jubilálni a t­ax­isírásokért A boltot néhány perce zár­ták, Csiszár Mária még be­szélget néhány asszonnyal. Kérdem, miről, csak nem esti könyvterjesztést végez? — Is — mondja tömören. ■— Elújságoltam, hogy megjött a friss könyvvilág, meg egy cso­magot is hozott a postás, s ők megálltak egy szóra, érdeklőd­ni. Nem, nem volt szó író­­olvasó találkozóról. Nem új­donság egy-egy irodalmi est nálunk, szinte havonta tar­tunk ilyen „könyvünnepet” a kultúrban. Igaz, általában me­gyei írók-költők jönnek, de ők is beszélnek olyan szépen a könyvről, mint a fővárosiak, bár nem a sajátjukat ajánl­ják. Tavaly — kicsit betegesked­ve — 32 ezer forint volt „csak” a forgalma ebben a külterületeivel együtt ,talán másfélezer lakosú faluban, az idei év jobbal kecsegtet is­mét, hiszen már a könyvhét előtt húszezer forintot sum­mázhatott az esztendő első öt hónapjában. — Ne kérdezzen holmi „tit­kokat”, egy év híján húsz esz­tendeje lettem szövetkezeti könyvterjesztő, aztán ismerem a falut, hiszen itt születtem, gyerekkorom óta könyvvásárló vagyok. Aki könyvvel foglal­kozik, annak ez mindent el­mond. Jövőre akarok jubilál­ni, s bár három év múlva nyugdíjba megyek, azért azt a negyedszázados könyvterjesz­tői jubileumot is megülném, munkával , ha az egészség engedi. Beszélgetünk, s minden ar­ra járó köszön Csiszár Má­­r­iának. Van, aki könyvről is kérdezi, ő pedig néhány szó­val jellemzi mindőjüket. Hogy ez a gyerek a Nunkovics Kati, nyolcadikos diáklány, aki ma vette meg Ignácz Rózsa Ozsi­káját, de még a nagypapából is könyvbarátot nevelt, az még a 65 éves Tuboly Jánosné tsz-nyugdíjas, a Jókai-sorozat előfizetője, s az a derék férfi, Tanai Sándor kőműves pedig egész háznépével egyetemben buzgó vásárlója. Így vonul el előttünk a falu a koraesti csöndben, „bemutatkozva”, s akaratlanul is bemutatva jeles könyvterjesztőjét. Egy fáradhatatlan bizományos — Kanizsáról — Hát, engem is meglepett, ám nem sok hiányzott tavaly a kétszázezres forgalomhoz — mondja a meglett férfi, mi­közben a kiskanizsai meteoro­lógiai állomás műszereire is oda-oda tekint. Mondanám ép­pen, hogy mások is meglepőd­tek, amikor felemeli a hang­ját: — Azazhogy ördögöt le­pett meg, hiszen minden sza­bad percem a könyvterjeszté­sé, már csak úgy ismernek a városban és a környéken, hogy a „Flórizs­ bácsi, a könyves”. A Balatonra is elmegyek, nya­ranta bizony kevés ott a könyv, s ha hiszi, ha nem, az alkalmi ismeretségek nyomán még Pestről is kapok nem egy­szer könyv­kérő levelet. — Ez bizony meglepő. — Nem is annyira! Általá­ban hiánycikket kérnek tőlem, mert tudják, hogy az egész or­szág raktárait, boltjait képes vagyok mozgósítani, s több­nyire sikerrel. Itthon, Nagy­kanizsán is segítettem így már műszakiaknak, szakkönyv­­ügyben. Azután azt is tudják rólam a város meg a környék­beliek, hogy átmenetileg a magam zsebébe nyúlok, ha va­laki megszorult, de nagyon óhajtja valamelyik újdonságot. Nézzem, hogy szenved? Mert az igazi könyvbarát így van, ha üres a zsebe a kirakat előtt... Van pár ezer forin­tom az ügyre, fizetek helyet­tük, elseje után aztán kiegyen­lítik a természetesen kamat­mentes kölcsönt. Sokan jönnek hozzám részletre vásárolni, he­lyesebben én megyek el hoz­zájuk, talán ezért kedvelnek a vásárlók. Kiderül, Flórizs­ bácsinak 2­1 óra szolgálat, 48 óra szabad­idő az életrendje, s amikor nem ragad a kezébe valami jó könyv munka után, akkor úton van, kínálja a portéká­ját. — Pontosnak, gyorsnak és főleg udvariasnak kell len­nünk — figyelmeztet. Valaha sok bajom volt az utazó pesti könyvügynökök miatt: ígér­gettek, azután mást kapott a pénzéért az olvasó. Volt, ahol emiatt engem is ki akartak dobni, én azonban egy perc türelmet kérve elmondtam a magamat, aztán — sosem felej­tem el — 700 forintért vásá­rolt az illető. De ma már sen­ki sem téveszt össze a pes­tiekkel ... Hogy miért? Szere­tem ezt a munkát, 13 éve csi­nálom. Nem, nem a jutalékért, mert ennek is jórészét „levá­sárolom”, s odahaza ezért amolyan könyvraktárnak néz ki a lakás. Most, hogy rám­kérdez, nem is tudok okos vá­laszt adni. Csak. Jó érzés, hogy kellemes perceket, hasz­nos ismereteket nyújthatok munkám révén az olvasóknak. T. A.

Next