Zalai Hírlap, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-12 / 240. szám
1971. november 7. - Jevgenyij Jevtusenko Október Szellemed él, Október sorsok, utak felett! A földbe váj körömmel a bocskoros sereg. A töprengés fénye Lenin homlokán, matróz őr lép keményen a márványoroszlán előtt. S a kék homályban gyúlnak tábortüzek, a katonák szíjában gránát, bütykös, üveg ... Jöjj, vasvihar-Október, mutass nekem utat, s szuronyok fényével áraszd el arcomat! Tudom: nagy felelősség, de vissza nem riaszt. Bár kevés az erőm még — erős az akarat. Akarok, merek, bátran, de adós maradok: nem bír mindent a vállam, még véznak a karok. Október: vakmerőség, s a bölcs döntés maga, diadalünnep — és még sok köznapi csata. Október: zúgó zászló, s beérett gondolat, a Földet mind bejáró — s tüzel szónokokat. Adj nékem ilyen sorsot: lehessek katonád, rohamozzam a sok-sok új Téli Palotát! Ferencz Győző fordítása Pjotr Kapica: A ROHAM A Putyilov-gyár két fiatal fegyveres munkása épp a Téli Palota frontkórháznak berendezett szárnyába nyomult be. Sebesült, köpenyes, mankós, bekötözött katonákat találtak ott. A sebesültek épp junkerköpenyt terítettek álcázásul egy matróz széles vállára. A Putyilov gyáriak megértték, hogy a magukéi között vannak, s beléptek a kórterembe. A felgyógyultak máris mutatták az utat a palota belsejébe. A járni tudó sebesültek pedig kitárták a közvetlenül a kertre nyíló ablakokat — hadd jöjjenek be rajtuk a rohamozó matrózok és katonák, akik mihamar elözönlötték az emeleteket, s olyan lövöldözést csaptak a folyosókon, hogy a junkerek kétségbe estek. "Úgy érezték, bekerítették őket. Egy putyilovas pedig az ablakon át a kertbe szaladt, megkereste egységét, s megmutatta a parancsnoknak, hogyan lehet a junkerek hátába kegyobb zűrzavart rülve még nakelteni, bejelenteni: „Megdöntöttük az Ideiglenes Kormányt, minden hatalom átment az össz-oroszországi Kongresszus kezébe!” De még nem foglalták el a Téli Palotát és senki sem tudja pontosan, mikor fog ez bekövetkezni ... Iljicset nyugtalanította a zavaros helyzet. .Vajon mire vár Podvojszkij és a „trojkája”? „Talán nem értik, hogy a várakozás most mindennél veszélyesebb? Amit ma nagyobb veszteségek nélkül elérhetünk, holnap kicsúszik a kezünkből. Nincs vértelen forradalom, s most nem is napok, hanem percek, sőt, másodpercek döntenek. Most támadni és támadni kell. A miniszterek még érintkezésben állnak a külvilággal, segítséget hívhatnak. A Dumában kitört már a riadalom, mindenkit arra hívnak, hogy együtt haljon az Ideiglenes Kormánnyal, s ugyanez megtörténhet a most megnyílt Szovjetkongresszuson is! Sok ott a bundista, eszer és mensevik!” Vlagyimir Iljics újabb levelet írt Podvorszkijnak, s futárral küldte el. Aztán ablakot nyitott, s hallgatózni kezdett. — Vlagyimir Iljics! — lépett a szobába Szverdlov. — Jelentés érkezett, hogy a lövöldözés idején kitört a zűrzavar a Téli Palotában. A női zászlóaljból sokan zokogva elhagyták a Palotát, nyomukban sok junker és zászlós... A barikádokon már csak a legmegátalkodottabbak maradtak. — Ne ceremóniázzanak velük! Rohamozni kell! Ne várjanak tovább! — Ezt hagytam meg a futárnak is. A városból is érkeztek hírek. A Duma-beli képviselők a zűrzavart követően kivonultak az utcára, végig a Nyevszkijen. A menet élén Szejder, a városi főkolompos. Lámpákkal és esernyők alatt vonultak fel, ám a Kazáni székesegyház előtti hídon föltartóztatták őket a matrózok. „Hová mennek?” — kérdezte egyikük. „A Téli Palotához, hogy együtt pusztuljanak a kormánnyal!’’ — kiáltott föl színpadiasan Szeider. Ám a matróz nem értette, miről van szó. „Menjenek haza meghalni. Itt nem lehet esernyőkkel hadonászni!” — így a matróz. És mit gondol, mi történt? A képviselők szitkozódva eloltották lámpáikat, és elkotródtak. — Már az elején így kellett volna bánni velük. Nekem nagyon tetszik a matróz határozottsága. No, és mi újság a kongresszuson ? — Szónokolnak. A bundisták és jobboldali eszerek ordítozva követelik, hogy hagyjuk abba a lövöldözést a Téli Palotában. Azzal vádolnak minket, hogy polgárháborút szítunk. — Lám csak, mire vezet a tétovázás! Még ma minden áron be kell vennünk a Téli Palotát! Ha ma nem sikerül, holnap sokkal nehezebb lesz — jelentette ki Iljics. A Téli Palota körül új rohamra készülődtek. Szájról szájra szállt a parancs: tüzet szüntess, várni a jeladásra. Csönd borult a térre, csak a szél zúgása hallatszott. Az Admiralitás és a Néva felől fényszórók pásztája hasította a sötétséget. A kapuívek alatt hirtelen kiáltás harsant, lövés csattant. — Hurrá! Előre!! Ezernyi hang követte az elsőt a Millionnaja utca felől, a Pevcseszkkij hídnál, az Alekszandrovszkij kertből. Munkások, katonák, matrózok lavinája indult meg három oldalról is a Palota ellen. Barikádokra hágtak, elözönlötték a márványlépcsőket, s kézitusában törtek utat maguknak a termekbe, szobákba... Lenin várta a legfrissebb eseményekről szóló jelentéseket, közben pedig ellenőrizte a fővárosba vezető utak védelmi tervét. Bizony, nagyon jól tették a kronstadtiak, hogy a Tengeri csatornánál hagyták. A szabadság hajnala sorhajót, tizenkét milliméteres lövedékei megtorpanthatják Kerenszkij csapatait. Ám ez még kevés. Sürgősen agitátorokat kell küldeni elébük. Vlagyimir Iljics kiadta a Katontanács tagjainak, ellenőrizzék, biztonságosan vigyázzák-e a vörösgárdisták az Ideiglenes Kormányhoz hű junkerek és kozákok laktanyáit, aztán a szomszéd szobába ment. Még egyszer látni akarta a város asztalra terített, hatalmas térképét. Leült, arcát a tenyerébe temette. S tüstént érezte, hogy valami sötét mélységbe zuhan, s képtelen fölkelni. Teste mintha súlytalanná válna... A két napi ébrenlét és idegfeszültség éreztette hatását. Már félálomban ért hozzá a lépések zaja, mint a tenger hullámverése. „Mi történt?” — gondolta önkéntelenül is, s mintha csak meghallották volna gondolatát. „Futár, jó hírrel” — mondta valaki. Ám Iljics képtelen volt fölébredni. Csak akkor rázta le magáról az álmos fáradtságot, amikor a szomszédos szobában valaki hangosan elkiálltotta magát: — Podvajszkij főparancsnoktól, a Téli Palotából! Jelentést hozok. Hol van Lenin? Csapzott futárt bocsájtottak a szobába. — Mit mond, elvtárs? — fordult hozzá Vlagyimir Iljics. — Ön... ön Lenin? — tamáskodott a katona, s csupán akkor nyitotta ki táskáját, s vette elő a négyrét hajtott papírlapot, mikor látta, mindenki tisztelettel néz Leninre. — Jelentés! — röviden csak ennyit mondott aztán. Vlagyimir Iljics kézfogással üdvözölte. A futár elcsodálkozott. Eddig még soha nem történt meg vele, hogy parancsnoka a kezét nyújtsa feléje... És lám csak, Lenin... A katona két kézzel kapott Iljics apró keze után, s boldogan rázogatta. A szeme is ragyogott. Vlagyimir Iljics szaporán átfutotta szemével a sorokat, majd kihúzta magát és fenhangon olvasta. — A Téli Palota elesett. Az Ideiglenes Kormány letartóztatva, átszállítva a Péter-Pál erődbe. Kerenszkij megszökött! Dörgő hurrá volt a válasz, s a folyosókon, szobákon is végigzúdult az örömteli kiáltás. Vlagyimir Iljics a vörösgárdistákkal teli folyosókon megindult a kongresszusi terem felé. Ferencz Győző fordítása Késő este nyílt meg a Szovjetek Második Összoroszországi Kongresszusa, ám Vlagyimir Iljics továbbra is a Forradalmi Katonatanács harmadik emeleti helyiségében maradt, a Szmolnijban. Persze, jó lett volna Propagandisták Kellemes meglepetésben volt része csütörtökön délelőtt azoknak a Kossuth könyvbizományosoknak, akik meghívást kaptak a megyei pártbizottság földszinti tanácstermében rendezett tanácskozásra. A megyei pártbizottság és a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltségének kezdeményezésére a politikai irodalom terjesztésében kiemelkedő munkát végző pártmunkásokat hívták meg ide azzal a céllal, hogy munkájuk elismeréseként kitüntetéssel felérő emléket adjanak át nekik, törzsgárda tagoknak. Akik tíz éve végzik ezt a munkát arany, akik öt éve, ezüst törzsgárda jelvényt kaptak. Az országban is egyedülálló kezdeményezés öltött testet ebben az aktusban. A Zala megyei pártbizottság és a kiadó zalai kirendeltsége az egyetlen a megyék között, ahol ilyen formában is módot találtak a politikai irodalom terjesztésében élenjárók munkájának elismerésére. Nehéz munka az övöké, s méginkább fontos a feladat amit ellátnak: a párt szavát továbbítják azokhoz, akikhez a párt szól: munkásokhoz, parasztokhoz, értelmiségiekhez. Olyan irodalmat terjesztenek, aminek olvasása, megértése eleve nagyobb odafigyelést, elmélyülést kíván a szórakoztató irodaloménál. Legtöbbjük pártmegbizatásként végzi ezt a munkát, s hogy jól, kiemelkedő eredménynyel dolgozzanak, ahhoz elég csak helyben megvásárolhatóvá tenni a könyvet. Az ajánlásnak olyannak kell lennie, hogy meggyőzze a leendő olvasót arról, hogy neki munkájához, látókörének bővüléséhez, a világ eseményeinek helyes megítéléséhez szüksége van önmaga politikai képzésére. Azok a bizományosok, akik elismerésben részesültek — hetvennyolcan — a politikai irodalom terjesztésének különféle jól bevált módjait dolgozták ki: ki-ki a maga munkahelyén, munkaterületén a legmegfelelőbbet. Közülük többen kiállításokat rendeznek a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent művekből. Mások arra vállalkoznak, hogy vitát, ankétot szerveznek egy-egy jelentősebb kiadványról, hogy a művel az is megismerkedhessen, az még nem vásárló. De mindegyikük él a legelterjettebb lehetőséggel, munka közbeni, vagy közvetlenül munka utáni szabad idejéből áldoz a terjesztés érdekében. Kezükben, hónuk alatt a könyvvel — a propagandista szó hagyományos értelmében — ajánlják a könyvet. Öt, tíz év nem nagy idő, de ezt a felelősségteljes pártmunkát végezve soknak tűnik. S ha próbálunk utána számolni, hogy ezek az aktivisták ez alatt az idő alatt hány könyvet ajánlottak elolvasásra, s értelmes, meggyőző szavaik nyomán hányan lapoztak bele egyre növekvő érdeklődéssel politikai kiadványokba. A példa azt bizonyítja, hogy a Zala megyei pártbizottság felelősségteljesnek, elismerést érdemlő pártmunkának ítéli meg a Kossuth propagandistáinak tevékenységét. S a mostani kezdeményezésnek — amelynek időpontja kifejezően egybeesik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepségeivel — bizonyára lesz folytatása a jövő évben is. B. G. ZALAI HÍRLAP ÉPÜL A KOMMUNIZM A dagesztáni OSZSZK a nagy természeti ellentétek hazája. Az 50 ezer négyzetkilométeres területen emelkednek a Kaukázus fenséges hegyvonulatai és itt a Kaszpi-tenger partvidéke. A táj változatosságát követik stílusukban a Köztársaság modern építkezései. Képünkön: a főváros 800 személyes színháza és hangversenyterme. Gyárak, hidak, kőolajvezetékek — Távol-Keleten és Északon, Ukrajnában, vagy a Kaukázusban, Moszkvában és Jerevánban. Lakóházak és iskolák, vegyigyárak, új városok, öntözőrendszerek, gátak, sportpaloták, tudományos intézetek, vízierőművek, bányák épülnek ott, ahol évszázadokig kietlen földek voltak és ott, ahol hagyománya van az iparágnak, a művészetnek. A Szovjetunióban most folyó nagy építkezésekről, a szovjet nép életéből mutatunk be néhány képet. Városok, gyárak, lakótelepek, öntözőrendszerek, erőművek épülnek rendre az évszázadokig kietlen Szibéria földjén. Most napirenden szerepel a Nyugat-Szibériai Kohászati Kombinát bővítése. Új nagyolvasztót, előkészítő üzemeket csatolnak a kombináthoz. Még a VIII. ötéves tervben (1966—70) épült és kezdte meg üzemelését a dzsambuli szuperfoszfátgyár. Egy évvel ezelőtt került a földekre a gyárból az első tonna műtrágya, az idén az egész ország területére szállítanak szuperfoszfátot. A VIM a mezőgazdaság gépesítésével foglalkozó országos tudományos kutatóintézet a mezőgazdaság gépesítésének sok nehéz problémáját oldotta meg. A VIM egyik újdonsága a kisméretű szénagyűjtő és boglyázó gép. Egy óra alatt 20 tonna szénát gyűjt össze és boglyáz. L1