Zalai Hírlap, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-27 / 253. szám

MAI SZÁMUNKBÓL Minőségi változás Továbbképzés — házon belül Ők hárman Család és otthon Színházi levél Munkaerőgondok Nagykanizsán Világ proletárjai, egyesüljetek. AZ MSZMP ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS A­APJA XXVII. évfolyam, 253. szám Ára: 80 fillér 1971. október 27., szerda Történelmi jelentőségű döntés Helyreállították Kína ENSZ-jogait Eltávolították Tajvant a világszervezetből New York (MTI). Magyar idő szerint kedden hajnali 4 óra 20 perckor Adam Malik, az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszaká­nak elnöke nagy ováció közepette kihirdette: 76 szavazat­tal 35 ellenében, 17 tartózkodással a közgyűlés jóváhagyta az úgynevezett albán határozati javaslatot, amely előírja a Kí­nai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállítását és a Csang Kai-sek rezsim képviselőinek haladéktalan eltávolí­tását az ENSZ összes szerveiből. Malik egyidejűleg bejelen­tette, hogy a közgyűlés döntéséről tájékoztatják a Kínai Népköztársaság kormányát. Közvetlenül az albán javas­latról megejtett név szerinti szavazás előtt Tajvan képvise­lője bejelentette, hogy kül­döttsége a továbbiakban nem vesz részt az ENSZ egyetlen szervének munkájában sem, majd a Csang Kaj-sek rezsim képviselői testületileg kivonul­tak az ülésteremből. Erre a ki­vonulásra csak azután került sor, miután előzőleg döntő ve­reséget szenvedett a Tajvan kizárását „fontos kérdésnek” minősítő amerikai ügyrendi javaslat. A helyi idő szerint este 7 — magyarországi időszámítás szerint keddre virradó éjjel 1 — órakor befejeződött egy­hetes vitát több mint 4 órán át tartó ügyrendi manőverezés követte. Ennek során előbb Tunézia, majd Szaúd-Arábia terjesztett elő módosító javas­latokat az albán határozati ja­vaslathoz és szavazási elsőbb­séget követelt indítványaik­nak. Az albán javaslat támo­gatóinak követelésére a köz­gyűlés elnöke szavazásra bo­csátotta a kérdést, adjanak-e elsőbbséget a két módosító in­dítványnak. A Szaúd-Arábia-i módosító indítványtól a köz­gyűlés 56:53 arányban 19 tar­tózkodással megtagadta az el­sőbbséget. Ezek után Tunézia visszavonta módosító javasla­tait. Ezután következett a szava­zás az USA ügyrendi javasla­tának elsőségéről. Ezt a köz­gyűlés 61:53 arányban, 15 tar­tózkodással megszavazta, de ez a szavazási arány már előre vetítette az amerikai vereség árnyékát. Az Egyesült Álla­mok ENSZ-küldöttsége George Bush nagykövet vezényletével bonyolult ügyrendi és eljárás­beli javaslatokkal próbálta ki­erőszakolni a végső szavazás elhalasztását, de minden kí­sérlete a leghatározottabb el­utasításra talált. Ilyen előzmények után zsú­folt teremben, teli sajtókarza­tok előtt, rendkívül feszült légkörben került sor helyi idő szerint este 10 órakor a döntő (Folytatás a 2. oldalon.) Az első emelet vasbeton szerelését, valamint a harmadik szint betonpilléreinek beállítását végzik az építők Nagyka­nizsán a Vöröshadsereg útján épülő 48 lakásos épületen. (Kiss Ferenc felvétele.) Befejeződtek a magyar­ NDK gazdasági tárgyalások Dr. Tímár Mátyás a magyar NDK gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési bizottság most véget ért ülés­szakáról nyilatkozott a ma­gyar sajtó berlini képviselő­jének.­­ A tanác­skozáson el­hangzott beszámolóból, az azt követő beszélgetésekből kide­rült, hogy noha vannak bizo­nyos különbségek a gazdaság­­irányítás módszereiben, fel­adataink döntő része, legfon­tosabb problémáink azonosak. Ezek között említeném a beru­házások területén és az import­tal kapcsolatos meggondolá­sokat, valamint a munkaerő­gazdálkodást. Különösen fontos téma volt a kétoldalú kapcsolatok to­vábbi fejlesztése. Az eddigi eredményekkel általában elé­gedettek lehetünk, de a for­galmat a jövőben mindkét ol­dalon még erőteljesebben nö­veljük. Szó volt a mezőgazda­­sági és élelmiszeripari gép­gyártás, az útépítő géppark és géprendszerek technológiájá­nak fejlesztése, az elektroni­kus építőelemek és számítás­­technikai program kidolgozá­sa területén való együttműkö­désről, továbbá a fogyasztási cikkek fokozottabb cseréjéről. Mindezek — a kétoldalú kap­csolatokon túl — elősegítik a KG­ST-n belüli integrációs program valóraváltását is. — Részt kívánunk venni az NDK-beli kálisóbányászat fej­lesztésében, és ennek fejében kálisót kapnánk. Szóba ke­rült a szovjet—NDK—magyar együttműködés a műbőrgyár­tásban. — Meg kell még említenem az új típusú személygépkocsi­gyártásában tervezett NDK— csehszlovák—magyar , koope­rációt. Az elképzelések szerint a magyar fél egyes alkatrésze­ket gyártana, és cserében kész gépkocsikat kapna. — Végezetül hangsúlyozni szeretném a magyar—NDK szellemi és tudományos-tech­nikai kapcsolatok jelentőségét, amely a most aláírt jegyző­könyvben is kifejezésre jutott. (MTI) Meghétszereződ­ött a szakmai tanfolyamok száma Kezdődik a téli oktatás a mezőgazdasági üzemekben A korszerű, fejlődő mező­­gazdaság hozzáértő, szakkép­zett dolgozókat igényel. Me­gyénkben jelenleg kevés van belőlük, különösen a termelő­­szövetkezetekben. Náluk a dol­gozóknak csak 8 százaléka szakmunkás, viszont az állam­­gazdaságokban arányuk eléri a 25 százalékot. Éppen ezért a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya az idén fokozott gonddal látott hozzá a téli szakmai tanfolya­mok, továbbképzések megszer­vezéséhez. Célul tűzte, hogy a betanított munkások arányát 3 százalékról 25 százalékra kell emelni, s különös gonddal kell ügyelni arra, hogy a szakosí­tott telepeken biztosított le­­gyen a szakmunkás-létszám. Fontos feladatot jelent a trak­torosképzés, ugyanis az az op­timális, ha erőgépenként 1—1,5 fő dolgozik, s arra is figyelni kell, hogy a végzett szakmun­kások és betanított munkások specializáló, továbbképző tan­folyamokon gyarapítsák tudá­sukat. Ennek szellemében készült el az idei oktatási program, amelyet a megye szakmunkás­­képző iskoláival, valamint a gazdaságok szakembereivel együttműködve szerveznek meg. A tapasztalatok szerint beváltak a helyi körzeti tan­folyamok, s ebben a formában kerül sor az idén is az okta­tásra. Amíg tavaly 31 tanfolyamot szerveztek, az idén mégegyszer ennyi, 61 kezdődik az őszi munkák befejezése után, több­ségében november végén. A hallgatók száma a terv szerint 2915, s várhatóan lesz is eny­­nyi, ugyanis a termelőszövet­kezetek bejelentése és igénye szerint készült a tervezet, s a tanfolyamok többségét már meg is szervezték. A 61 cso­portból mindössze néger lesz csak áthúzódó. Ezek szarvas­marhatenyésztő szakmában 30 —40 fős csoporttal Csesztre­­gen, Zalalövőn, Szentgyörgy­­völgyön és Szepetneken mű­ködnek. Ez utóbbi szövetkezet­ben különösen előrehaladott a szakmai képzés. Az idén az épülő sertéskombinát számára is megkezdődik a szakmunká­sok képzése, s szakmunkás­tanfolyam indul a traktorosok körében is. Megyénkben 28 szakmun­kás-tanfolyam kezdődik 847 hallgatóval, közülük 17 csoport szarvasmarhatenyésztő szak­mával ismerkedik, 7 csoport­ban növénytermesztő gépész képzettséget szereznek, három helyen sertéstenyésztő, két he­lyen gyümölcstermesztő, az Észak-zalai Tsz-ek Területi Szövetségénél pedig erdőmű­­velő-fakitermelő tanfolyam in­dul. A szakmunkások és betaní­tott munkások továbbképzésé­re is gondoltak. A növényvé­delemben dolgozók két cso­portban vesznek részt tovább­képzésen, a Zalaegerszegi Ál­lami Gazdaságban pedig a Diesel adagoló, szabályozó és hidraulika javító, szerelő szak­mában dolgozók számára kez­dődik továbbképzés. Betanított munkás­tanfo­lyam 17 lesz az idén 610 részt­vevővel, nyolc speciális tan­folyamon biztonságtechnikai megbízottak, tűzvédelmi fele­lősök, nőbizottsági elnökök, er­dőfelelősök, ellenőrző bizottsá­gi elnökök, s a különböző ága­zatok brigádvezetői tanulnak 768-an. A tsz-vezetők ötnapos továbbképzésén pedig 540-en gyarapítják tudásukat a télen. i Yr I­v­i Brezsnyev Párizsban Párizs (MTI): Leonyid Brezsnyev kedden délelőtt Chaban-Delmas miniszter­­elnök kíséretében koszorút helyezett el a diadalív alatt az Ismeretlen Katona sírján, majd Marcellin belügyminisz­ter kíséretében a párizsi vá­rosházán tett látogatást. A városháza előtti téren — akárcsak előzőleg, a diadalív közelében és a Champs Ely­­sées-en — hatalmas tömeg gyűlt össze és a párizsiak lel­kes éljenzéssel fogadták az SZKP főtitkárát és a kíséreté­ben levő szovjet államférfia­kat. A városháza főbejáratánál, Jean Cherioux, a párizsi ta­nács elnöke fogadta a szovjet vendégeket és a városháza dísztermébe kísérte őket, ahol már összegyűltek a városi ta­nács tagjai és a párizsi diplo­máciai kar képviselői. Jean Cherioux a városi ta­nács és Párizs lakossága nevé­ben üdvözölte Leonyid Brezs­­nyevet és hangsúlyozta, hogy a párizsiak rendkívül nagyra értékelik a szovjet és a fran­cia­­ népet összekötő hagyomá­nyos barátságot. Leonyid Brezsnyev beírta nevét a párizsi városháza aranykönyvébe, majd távozá­sakor a városháza előtt össze­gyűlt sokaság ismét lelkesen éltette az SZKP főtitkárát. (Folytatás a 2. oldalon.) Leonyid Brezsnyev üdvözli a párizsiakat a Champs Elysées­­en, úton a Diadalív felé. iTelefoto — ap — mti — ksi Koszigin Kanadában Toronto (MTI): Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke be­fejezte kanadai látogatását, kedden kíséretével Torontó­ból baráti látogatásra Kubá­ba utazott. Havanna (MTI): A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának és a kubai kor­mánynak a meghívására ked­den baráti látogatásra Kubá­ba érkezett Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, az az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja. Kijevben a magyar országgyűlési küldöttség Kijev (MTI): Kedden reggel Moszkvából Kijevbe érkezett a magyar országgyűlés kül­döttsége, amely Apró Antal­nak, az MSZMP Politikai Bi­zottsága tagjának, az ország­­gyűlés elnökének vezetésével hétfőn kezdte meg tíznapos Szovjetunió-beli látogatását. Az ukrán főváros központi pályaudvarán Ivan Lutak, az Ukrán Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának másodtit­kára, Jakov Kolszuha, az Uk­rán Legfelső Tanács Elnöksé­gének titkára, Mihail Bilij, a köztársaság Legfelső Tanácsá­nak elnökhelyettese, a kijevi egyetem rektora, Andrej Ko­­zsama és Vlagyimir Marti­­nyenko, a köztársaság külügy­miniszterhelyettesei és más magasrangú személyiségek fo­gadták a magyar delegációt. Ott volt a munkatársaival együtt Kocsis Vilmos, kijevi főkonzulátusunk vezetője is. A magyar országgyűlési kül­döttség látogatást tett az Uk­rán KP KB székházában, ahol Pjotr Seleszt, a párt Központi Bizottságának első titkára, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja fogadta a magyar parlament képviselőit. A találkozót követően a köztársaság Minisztertanácsá­nak elnökségét kereste fel de­legációnk, majd koszorút ke­delyezett el az Ismeretlen Ka­tona emlékművén. A közvélemény ereje szolgáltat igazságot Angela Davisnak Sajtótájékoztató a DÍVSZ székházban — Az ártatlanságát bizonyí­tó tények ereje nem nyitotta meg Angela Davis cellájának ajtaját, a fiatal kommunista filozóffusnőt elítélték, mielőtt bíróság elé állították — hang­súlyozta a Demokratikus Ifjú­sági Világszövetség keddi saj­tótájékoztatóján Alain Thé­­rouse, a DIVSZ új főtitkára. Ügyéből politikai pert fabri­káltak, s noha erre az ameri­kai törvények módot adnának, jelentős összegű óvadék elle­nében sem bocsátják szabadon, nem, mert Angela Davis élő jelképe lett az antiimperialista harcnak, mert szabadságot kö­vetelt elnyomott testvéreinek, harcosa lett egy haladó társa­dalmi berendezkedés megte­remtéséért vívott küzdelem­nek. Fania Davis az újságírók kérdéseire válaszolva elmon­dotta, hogy nővérét csaknem egy esztendeje tartják már egy szűk, ablaktalan cellában, lá­tása, egészségi állapota erősen leromlott. Az a veszély fenye­geti, hogy még a tárgyalás előtt meggyilkolják, nem lehet nem összefüggésbe hozni a közelgő tárgyalást azzal a gyilkosság­gal, amely augusztus 21-én tör­tént a San Quentin-i tel'­ház­­ban: megölték polgárjogi har­costársát, George Jacksont. De Angela Davis még él, a sza­badságáért, életéért indított harcnak mind erősebb, mind szélesebb tábora van. A világ haladó közvéleménye egyre erőteljesebben hangoztatja kö­vetelését: szabadságot, igazsá­got Angela Davisnak! — Európai utam során meg­győződhettem arról, hogy az az ügy, amelyet nővérem kép­visel, ma már milliók ügye. Bízom abban, hogy a közvéle­mény ereje igazságot szolgál­tat Angélának — mondotta Fania Davis. Fania Davis kedden délután elutazott Budapestről, a DIVSZ vendégét a Ferihegyi repülő­téren a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a De­mokratikus Ifjúsági Világszö­vetség vezetői búcsúztatták. (MTI)

Next