Zalai Hírlap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-18 / 270. szám
1173. november 18. „Tanulótársai cimbalmai Domby Márton Csokonai tanítványa, majd barátja volt. Csokonai V. Mihály élete című munkája istiben jelent meg. Ebből való az alábbi szemelvény: a diákot mutatja be, aki tanárrá válik. rászabtak először mindenkinek maguk közül egy nyelvet, hogy azt tanulja meg. Neki esett az olasz, mikor még se németet, se franciát nem tudott, és gyakran nagy részvétellel beszélte, mely nehezen tudott boldogulni, nem kapván olyan olasz szókönyvet, mely az őelőtte egyedül ismeretes deák nyelven magyarázná az olasz szókat, míg végre az ő kérésére a veneziai könyvnyomtató nem küldött. Megtanulván mindenik a reá kimért nyelvet, tudós újságot (Litteratur Zeitung) járattak. Ebben látván az új könyveket rostálgattatni, s azoknak a foglalatját előadatni, a jobbakat közönségesbe meghozatták, s az olvasásra annak adták maguk közül, ki annak nyelvét értette, így szabták ki mindenre az olvasnivalót. Amikor osztán valamelyik a maga könyvét elolvasta, s kisummázta, összegyűltek, s ezt a rövid summát egymás előtt elolvasták. Ezzel azt nyerték, hogy mikor közülük mindenik csak egy könyvet olvasott is el, mindannyinak a velejét tudta, ahányan voltak a társaságban. Mely szerencsésen talált metódus ez, mind a vetélkedés felserkentésére, mind a elmének gazdagítására, köszörülésére, s az ítéléshez való szoktatására!r így a maga csendes homályában munkálkodván az ő lelke mint a mély vé, ezen egynéhány pajtásán kívül, amint mondtam, nemcsak az ő tanítói, hanem maguk az ő tanulótársai is nem esmérték őket annyira, menynyire érdemtette és arról az oldalról, mely őket főképpen tiszteletre s becsületre méltóvá tette volna előttük. Csak holmi különösségei voltak azok, melyek többnyire mindenek előtt tudva voltak, például, hogy ő rendesen éjszakánként nem aludt, hanem nappal, hogy ő valamely tárgyon, mely őket egyszer magához rántotta, felettébb soká tudott mélázni, hogy ő ottanottan sírni szokott, hogy ő másokat igen elmésen rászedni tudott, hogy ő mások előtt meglábolhatatlan szorultságiban oly mesterségesen segített magán, és másokat holmi ártatlan galibákba úgy beléejtett, melyen mindenek bámultak és nevettek, hogy ő úgy értett valaminek fajnul való elcsenéséhez, hogy azt maga Merkur se könnyen követhette volna, hogy ő a maga furcsa anekdótumival, melyeket inkább maga csinált, mint másoktól tanult, históriácskáival, melyeket inkább úgy mondott el, ahogy illettek volna megesni, mint ahogy megestek, elmés találmányival, gyermekeskedéseivel, játékok indításával, újításával, eleven előadásával, melyért őket Ormos profeszszor úr tanulótársai cimbalmának írja, hogy mindezzel oly kedvet, oly elevenséget gerjesztett a társaságban, hogy szükségesebb volt ő a mulatságra, mint a bor és muzsika. ZAIDAI HÍRLAP Születésének 200. évfordulóján 1773. november 17-én született Debrecenben Csokonai Vitéz Mihály, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja. Ha közvéleménykutatást végeznénk, kiderülne, hogy azontúl hogy költő volt, bizony kevesen tudnak róla valamit. A költők költője volt mindig. Vagyis csak társai ismerték fel nagyságát. Kevesen ismertek és ezért újra meg újra fel kellett fedezni. De igazán sohasem sikerült ez. S másfél évszázad mulasztásait nehéz néhány évtized alatt bepótolni. Pedig Csokonai művészete élő ma is, az idő pora nem tudta befedni. S hadd legyen ez egyszer egészen pontos a költő jóslata: a huszadik századot képzelte eszméi megvalósítójának, fogadjuk hát végre be mi, huszadik századiak. [ Úgy mondják, azt a papírtekercset, amelyre Vitéz Mim Ihály utolsó verseit írta, a költő üvegesedő bokája alá tették a koporsó lezárása előtt: I útravalóul. +Mis Ica nagyon szerette őket, vigye magával”, s adja az anyja szájába a mon- I datot a legenda. Micsoda sors [ még a harcm után is! Micsoda tékozlás. S amit „magával , , , r vitt”, azt meg Juhász Ferenc : ette a debre- i cent homok, akárcsak a tö- I rékeny testei, mohón, gyorsan és kérlelhet tétlenül. Harminckét éves volt, amikor meghalt és harminckét éves korára mindenttudó, elérhetetlen grácia, költő, amilyen a földön csak kevés lehet. Ahogy közeledett a halál I felé egyre finomabb, egyre I kecsesebb, egyre mélyebb lett a verse !,,niki már olyan tiszta a hangja, hogy aki hallja, fölzokog. Úgy énekelt, mint a mesebeli madár: a tövis egyre mélyebben a bögyébe fúródik, de ő énekel csudálatosan. Élete: csupa nyomorúság és megaláztatás. Diák, majd tanár a debreceni főiskolán, aztán kicsapják az iskolából, Csokonai aztán csavargás az országban, éhségszegénység, Komáromban Lilla, a soha be nem teljesült szerelem, a somogyi idők, a fáradt csurgói tanárkodás, aztán vissza a sivár és komor Debrecenbe, állástalanság, végül a tüdőbaj költészete: csupa derű, csupa fegyelem, csupa ellenszegülés, alighanem a legtöbb, amit költő megtehet. Csokonai sohasem adta meg magát! Talán ő vívta meg a legnagyobb csatát az egész országra ülepedő debreceni porral, a közönnyel, a gúnnyal, a megnem-értéssel és a kortárs kicsinyességgel, egyszóval a halállal. S a halál, s a többiek alulmaradtak! Emberentúli erőfeszítés ez! Vidámnak lenni az országos nyomorúságban, énekelni a máglyán, verssel kivédni a csontvázlovas dárdaütését! Csokonai életében és költészetében is a nagy forduló: Komárom, Lula. Beleszeret a gazdag kereskedőlányba, s a lány csillaggá nemesül a költő szavaiban, de a csillag más útra tér, és Csokonai végleg egyedül marad. Ebben a szerelemben érik gazdag, nagy költővé, mindig magát kiáltó lírikussá, olyan modern költővé, aki előre fut egy századot, s tud lenni Ady, vagy József Attila tanítómestere. A Lillaciklus a legszebb és legfinomabb szerelmi regény, a legmegrázóbb tragédia, a legférfiasabb lemondás, az átoktalan fájdalom-elviselés. És a legmerészebb költő-ívelés! A költő-kortárs Kölcsey, aki pedig a vállalkozásban is társa lehetett volna, csak immelammal, fanyalogva ismerte el költőnek, Bugrisnak nézte. Az utókor pedig még nem szerette meg eléggé. Pedig az ő vaskossága maga az élet, az ő naturalizmusa a fölismert és legyőzött pusztulás, az 5 szerelme évszázadok viharosodó szerelmi eposzának kimondása, az ő finomsága törvény és erő. Az ő egész költészete győzelem az Apokalipszis erői fölött. Az ő költészete a mi emberi szívünk fölszabadítása. Csokonai arcképe (Friedrich John metszete 1816-ból) Csokonai Vitéz Mihály A boldogság Most jázminos lugasban E nyári hűvös estvén Lillámmal ülök együtt; Lillám velem danolgat, És csókolódva tréfál. Míg barna szép hajával Zephyr susogva játszik. Itt egy üveg borocskát A zöld gyepágyra tettem. És gyenge rózsaszállal Száját be is csináltam. Amott Anacreonnak kellő danái vannak Kaskámba fris eperrel. Egy öszveséggel By sok Gyönyörűt, becsest ki látott? S ki boldogabb Vitéznél? és őnála nélkül jókedv nem is lehetett. Pattantak ki mindazáltal olykor-olykor némely poétái szikrák az ő lelkéből, melyeknek eleven tüze minden szemeket magára vont, és a mulatságbeli enyelgések, tréfák, intrigyek felserkentették őket holmi olyan versezetekre, melyek mély benyomásokat csináltak, hírbe kezdték hozni az ifjúságnál, és észrevetvén a fent említett remek instranciával, azt okozták, hogy ő hétesztendős deákságában, 1794-ben, a poézist tanulandó ifjaknak közönséges tanítójává tevődött. Vidám volt feje felett az ég, és mosolygott lába alatt a tenger, midőn ő ezen hajókázásnak indult, de még alig volt felén útjának, mikor hajótörésre komorodni kezdett mind a kettő. Félesztendeig tartott csak ez az ő köönséges tanítósága, de ezen évid időben el voltak hintve ■saknem mindazon környalálásoknak, szerencsének, szerencsétlenségnek hírnek, névnek, megvettetésnek, üldözte- tésnek magvai, melyek őtet érdeklették rövid ideig tartó életében. A Csokonai ház Debrecenben Párai Anna Találkozások a szovjet emberrel Jegyzet a szovjet filmnapok bemutatóiról Gazdag és maradandó élményt szerzett a megyénkben filmbarátoknak is a szovjet filmnapok bemutatósorozata, amelyre az idén is, immár hagyományosan a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepségei kapcsán került sor. Olyan alkotásokat láthattak újra a nézők a mozikban, mint a Bulgakov műveiből készített, s a fehérgárda széthullását megrajzoló Menekülést vagy Szergej Bondarcsuk Otellóját s emellett természetesen a szovjet filmművészet legújabb, köztük egy reprezentáns alko- . tásával is találkozhattunk. m A „Saturmts* csapdájában — JW Villen Azarov f $ ^ rendező munkája — példa- ^j ni annyiban / Hé-jj volt több a Yf szokvány kémfilmeknél, hogy mja/mi a Gehlen-szer- ¥"'1jf vezet leleplezd- ^ A se és a kalap- Stttfwdos történet mellett a kor * *J ^ nyugati politikai boszorkánykonyháját is hitelesen, precízen megjelenítette. A Vörös talpánok völgye — a napokban mutatják be a kanizsai Béke moziban — Firdauszi Sahnaane című eposzának látványos feldolgozása, a Várunk, fiú! című, tavaly forgatott üzbég fim pedig főleg a fiatalság számára nyújthat sokat igaz és aktuális mondanivalójával, cselekményesen, friss, üde eszközökkel közelférkőzve a nézőhöz. Az idei szovjet filmnapok kiemelkedő alkotása azonban feltétlenül a Csendesek a hajnalok című, kétrészes filmdráma, s ezt Sztanyiszlav Rosztockij rendező művének a kritikák által is melegen méltatott értékei, szépségei mellett a legékesebben az bizonyítja, hogy a filmet már eddig is több mint tízezren tekintették meg megyénkben. A mű egyébként a filmbemutató előtt sem volt ismeretség sokak előtt, hiszen a történet magvát adó, azonos című Borisz Vasziljev kisregény korábban nagy sikert aratott a magyar olvasók körében is, mint ahogy a mű színpadi változata ugyancsak meghódította a bemutatására vállalkozó Mikroszkóp Színpad közönségét. A történet egyszerű és hétköznapinak mondható világháborús epizód: a „második vonalban” egy falucska élete elevenedik meg, s a továbbiakban egy őrmester és néhány légvédelmi tüzérlány hős harca egy német diverziós egységgel. Sok-sok hasonló témájú, mondandójú szovjet filmet láttunk már, miért hát a Csendesek a hajnalok revelációként ható sikere? Igaztalanok lennénk, ha a film újszerű emberábrázolásának élményét — a siker alapját — kizárólag Rosztockij rendezőnek és stábjának tulajdonítanánk. Emlékezni kell itt Grigorij Csuhraj, Bondarcsuk és társaik kezdeményezésére . A negyvenegyedik című, nemrég a tévében is bemutatott filmre, továbbá a Ballada a katonáról, képsoraira, az Emberi sorsra, a Szállnak a darvakra stb. —, amely új megközelítését jelentette a szovjet film nagy témájának, a II. világháború felidézésének. Amíg korábban gyakran sematikusan, túlheroizálva ábrázolták a filmredezők a szovjet embert, — és az egyén helyett inkább a népről beszéltek —, a szovjet ,,új hullám” alkotói már igazi hús-vér embereket mutattak be. Valóságos embereket, típusokat, egyéneket a maguk háború hozta szenvedéseivel, konfliktusaival, s ezzel egyben hatásosabban, igazabbul megmutatva magát a harcoló szovjet népet ------- ■ is. Ezt a sort folytatja Rosa- _bockij Csendesek a hajna- li lók című filmjében, a szov-jet film nagy fr hagyományait és újabb kezdeményezéseit mesterien örül fíjrt vezve az egyetemes filmművészet legjobb vívmányaival. Hősei a maguk esendőségében, emberi teljességyégében mutatkoznak meg előttünk a hátország nehéz hétköznapjaiban és a váratlan harci próbatétel során is. A rendező — megtoldva a kisregényt — feltárja háború előtti életüket, s azt, hogy az állampolgári kötelességen túl egyéni drámáikból következően is miért vállalják az önfeláldozó, , egyenlőtlen küzdelmet a náci diverzánsokkal. A bevezető képsorok derűs pillanatokat sem nélkülöző, életteli részei szerves egységet képeznek a költői-szomorú önvallomásokkal, visszaemlékezésekkel, illetve a későbbi élethalál-harc bemutatásával és az utódok tisztelgésével. Egy olyan, népéért, a jövőért és értünk el-pusztult fiatalságot idéz fel a nemzedéki élmény közvetlen erejével a rendező, amely előtt tisztelettel kell adóznunk ma és minden időben, s amely kevés ilyen reális, ugyanakkor költői emelkedettségű emlékművet kapott a művészetektől mindmáig. S mivel egy kitűnő filmes — és hasonló kvalitású színészek, társalkotók — dolgozták fel a témát, a Csendesek a hajnalok bemutatójának hatása megrázó, elgondolkoztató és maradandó élményt nyújtó a legkülönfélébb korosztályú kortárs nézők számára is. A színészek mindegyike egyéni karaktert nyújt, elsősorban Andrej Martinov, a markáns Baszkov őrmesterként, illetve a kedves Irina Sevcsuk Rita, a gyönyörű Olga Osztroumova Zsenya, a nagytehetségű Irina Dolganova Szonya, a sokszínű játékú Jekatyerina Markova a lelenc Gálja és a bájos Jelena Drapenko az erdőben felnőtt parasztlány, Gálja szerepében. De ugyanígy idézhetnénk a stáb többi tagjának teljesítményét is. Olyan, a háború sodrába került valós embereket hoztak elénk, akik minden bizonnyal teljesebbé változtatják a mai szovjet filmnépszerűségét hazánkban és világszerte. T. A. 7 November A tarlók borotválatlan férfiarcán nyári káprázatok kilőtt félszemét takarja sár, fekete banditakötés. S mit rövid napsütésben árnyék kiformált, elhagyott dobokat, hegedűt, trombitát összegyűjti ,az alkony öreg kéregető asszonya, összegyűjti kóbor fia, a szél, s holt lovak falához ütődik, cseng, zenél az egész vidék.