Zalai Hírlap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
t Államfők újévi nyilatkozata Belgrád (AP). Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke hagyományos újévi televíziós beszédében az európai biztonsági konferenciát „jelentős fejlődésként” értékelte. Hozzátette, hogy most „a Helsinkiben elfogadott elvek megvalósításáért kell nagy küzdelmet folytatni”. A jugoszláv elnök a továbbiakban foglalkozott a nehéz világgazdasági helyzettel, valamint méltatta a vietnami, a kambodzsai és a laoszi nép történelmi győzelmének jelentőségét. Bukarest (MTI): Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, román államfő az új év alkalmából mondott rádió- és televíziós beszédében nemzetközi politikai kérdésekkel foglalkozva kiemelte Helsinki jelentőségét, az indokínai és az afrikai népek nagy sikereit. Kijelentette, hogy Románia a jövőben is támogatja a ciprusi és a közel-keleti probléma békés úton történő megoldását és síkraszállt a szocialista utazásokkal, a fejlődő és a fejlett kapitalista országokkal való béke és a biztonság érdeke^Washington (AP): Gerald Ford amerikai elnök újévi üzenetében rgzzal a felhívással fordult az amerikaiakhoz, hogy„csatlakozzanak Amerika felvirágoztatásához és megvédelmezéséhez, és isten segítségével építsék az új évben hazájukat”. Az elnök utalt arra, hogy az új esztendő egyben a függetlenségi nyilatkozat 200. évfordulójának éve is. Kijelentette: „Erősen és kétszáz év büszke örökségével kezdjük az új esztendőt”. London (Reuter): „1976-nak Nagy-Britannia gazdasági megerősödése évévé kell válnia” — mondotta Harold Wilson brit miniszterelnök újévi üzenetében. Az angol kormányfő szerint olyan jelek vannak, hogy a recesszió elérte mélypontját. Az új esztendőben az infláció elleni harcot „döntően javunkra kell fordítani”. A munkáspártnak támogatnia kell a kormányt „nagy gazdasági harcában”. Bonn (MTI): A világgazdasági helyzet ma kedvezőbb, mint egy esztendeje —"állapította meg szerdán este elhangzott újévi rádió- és televíziós beszédében Helmut Schmidt szövetségi kancellár. A nyugatnémet kormányfő újévi nyilatkozatában első helyen foglalkozott a nemzetközi gazdasági helyzettel és bizakodóan állapította meg, hogy várható a konjunkturális fellendülés, mégha visszafogottan is. " A politikai események közül Schmidt mindenekelőtt a helsinki csúcstalálkozót emelte ki és a± NSZK szempontjából igen fontosnak minősítette a Lengyelországgal és az NDK- val elért megállapodásokat. Berlin, (ADNI: „A Német Demokratikus Köztársaságnak a nép jólétének megteremtésére irányuló politikája a társadésl lézet minden területén, 'az ország minden részében meghozta eredményeit” — hangsúlyozta Will Stoph, az NDK Államtanácsának elnöke szerdán elhangzott újévi beszédében.— Erről tanúskodnak — folytatta az NDK államfője — a dolgozók anyagi és kulturális életszínvonalának emelésében elért jelentős eredmények, valamint szocialista államunk stabilitásának és tekintélyének növekedése is. Külpolitikai kérdésekről szólva Willi Stoph az NDK-ról mint „az egyre fejlődő szocialista világ elszakíthatatlan részéről” beszélt és méltatta hazája fejlődését, ami a Szovjetunióval való szétrombolhatatlan barátság szilárd alapján ment végbe. Párizs. (MTI): A francia kormány az év utolsó napján tartott minisztertanácson elhatározta, hogy függetlenséget ad a korábbi „Francia-Szomáliának”. A minisztertanácsi ülés után kiadott nyilatkozat szerint a francia kormány biztosítani fogja a terület szuverenitását. Szovjet-amerikai kulturális együttműködés Washington (TASZSZ): John Richardson, az amerikai külügyminisztérium kulturális és oktatási ügyeinek államtitkára Vjacseszlav Csernisevvel, a TASZSZ tudósítójával folytatott beszélgetése során kijelentette: az Egyesült Államok kormánya nagy jelentőséget tulajdonít az amerikai— szovjet tudományos és kulturális együttműködésnek. A széles körű kulturális csere feltárja a népeink közötti kölcsönös megértés fejlesztésének lehetőségét, annak lehetőségét, hogy helyes elképzeléseink legyenek egymás életéről, kulturális, társadalmi és politikai struktúránkról, elősegíti az együttműködés kiszélesítését más területeken is. Az amerikai fél — folytatta az államtitkár — elégedett a két ország közötti tudományos és kulturális csere kiszélesedé- sével, azzal, ahogyan megvalósul e területeken az 1972-ben aláírt együttműködési egyezmény. Jól haladnak jelenleg az együttműködés további kiszélesítését célzó tárgyalások. Különös megelégedésre szolgál az, hogy ebbe az együttműködésbe bekapcsolódik mind több szervezet, főhatóság, tudományos kutató intézet, egyetem és tudományos társaság. Richardson egyebek között kiemelte az Amerikai Tudományos Társaságok Tanácsa és a Szovjet Tudományos Akadémia között létrejött hasznos kontaktust. Az Egyesült Államok akadémiai világában — mondotta —, az egyetemeken és a főiskolákon neves szovjet professzorok tartanak előadásokat az orosz nyelvről és irodalomról, történelmi, társadalmi kérdésekről és az egzakt tudományokról. A szovjet főiskolákon mind gyakrabban tartanak előadásokatamerikai szakemberek. Sikeresen fejlődik az együttműködés a kultúra és a művészet területein. Csupán az utóbbi időben — jegyezte meg az államtitkár — olyan kiváló szovjet művészi kollektívák vendégszerepeltek az Egyesült Államokban, mint a Moszkvai Nagyszínház opera- és balettegyüttese, kiállításokat rendeztek az Ermitázs és az Orosz Állami Múzeum kincseiből. A Szovjetunióban kiváló amerikai művészek és művészegyüttesek vendégszerepeltek, amerikai múzeumok kiállításait mutatták be. Folytatódik az indonéz invázió Keletimoron New York (AFP) Kedden New Yorkban sajtóértekezletet tartott José Ramos Horta, a Kelet-timori Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. A Kelet-timori Forradalmi Függetlenségi Front (Fretilin) kormányának képviselője elmondotta, hogy az indonéz csapatok karácsony napján tömeges támadásokat indítottak Kelet-Timor ellen, és egyre mélyebben hatolnak be a területre. José Ramos Horta közölte hogy az indonéz csapatok megszállták a főváros, Dilit, valamint Baucat, az ország második legnagyobb városát, amely a Fretilin erőinek főhadiszállása volt, és jelenleg Kelet-Timor területének mintegy 30 százalékát tartják ellenőrzésük alatt. A karácsonyi invázióval együtt jelenleg 20 000—30 000 indonéz katona tartózkodik Kelet-Timoron, és harminc indonéz hadihajó blokád alá vette a területet — mondotta a Fretilin képviselője. José Ramos Horta hangsúlyozta, hogy Kelet-Timor népe elszántan folytatja a harcot a betolakodók ellen, és sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsa múlt heti határozatának végrehajtását. ZALAI HÍRLAP Anglia hazarendelte chilei nagykövetét London, (MTI): Elhagyta Chilét Reginald Seconde brit nagykövet, aki — londoni kormányközlemény szerint — „meghatározatlan ideig” tartózkodik majd állomáshelyétől távol. A Callaghan vezette külügyminisztérium ezt a tiltakozó gesztust a szokványos jegyzékeknél erőteljesebb, de a teljes diplomáciai szakításnál enyhébb lépésnek szánja. Londonban közzétették annak a levélnek a szövegét is, amelyet Callaghan külügyminiszter küldött a chilei külügyminisztériumnak, tiltakozásul amiatt, hogy egy brit állampolgárt brus tálisan megkínoztak a Pino-chet-kormány pribékjei. Biztonsági szervezet alakul Angolában Bumedien üzenete New York (AFP): Bumedien algériai elnök, az el nem kötelezett országok soros elnökeként, kedden üzenetet intézett a mozgalom állam- és kormányfőihez Angoláról. Bumedien hangsúlyozta, hogy az Angolában végbemenő rendkívüli súlyos fejlemények közvetlenül veszélyeztetik Afrika és az egész világ békéjét és biztonságát. Az algériai elnök elítélte a fajüldöző dél-afrikai rezsim katonai beavatkozását és az imperializmus erőivel szövetséges zsoldosok tömeges mozgósítását. Ezek a lépések súlyosan megsértik a fiatal Angolai Népi Köztársaság szuverenitását és területi integritását — mutatott rá az üzenet. Luanda (TASZSZ): Az Angolai Népi Köztársaság fővárosában bejelentették, hogy megalakítják az ország biztonsági szervezetét. A kormány ellenőrzése alatt működő szervezetnek az a feladata, hogy megvédje az angolai nép forradalmi vívmányait, szilárdítsa a nemzeti egységet, őrizze az államhatárokat és felvegye a harcot a gazdasági bűnözés, valamint a szabotázscselekmények ellen. Egyiptom Megszüntetik néhány alapvető fontosságú cikk állami ártámogatását Kairó (MTI) Az egyiptomi nemzetgyűlés kedden úgy döntött, hogy megszüntetik néhány alapvető fontosságú cikk állami ártámogatását. A jövő évben az állami alapokból nem biztosítják több lisztfajta, a cukor, az étolaj és a textíliák eddigi viszonylag alacsony árát. Az így felszabaduló öszszegnek — a képviselők több csoportjának tiltakozása ellenére — mindössze egyharmadát fordítják''a lakosság szegényebb rétegeinek juttatott úgynevezett „életszín, vonal-jegyekre” (ezekkel bizonyos alapvető cikkek olcsóbban vásárolhatók meg), a másik kétharmaddal „a fogyasztásicikk-ellátást javítják” a nemzetgyűlés ülésé- ről kiadott közlemény szerint. A képviselők a jövő évi gazdasági tervről folyó vitában már fölvetették korábban is, hogy a kenyér ártámogatásán kívül szüntessék meg a más cikkek dotálását, mert nagy- méretű spekuláció folyik az ott esőbb árutermékekkel. Sok képviselő azonban hozzáfűzte, az így nyert állami bevételeket teljes egészében az alacsonyabb színvonalon élő néprétegek életkörülményeinek javítására kell fordítani. A nemzetgyűlés ülése egyébként további tényeket tárt fel Egyiptom gazdasági nehézségeiről. Először kerültek nyilvánosságra adatok az ország nemzetközi adósságairól. Kiderült, hogy az ország 700 millió fontos kereskedelmi deficitjén kívül ez év végére az adósságok elérték a 2 milliárd 700 millió fontot, amelynek legnagyobb része, 2 milliárd 200 millió font — konvertibilis valutában áll fenn. A gazdasági miniszter tájékoztatása szerint ez az összeg nem foglalja magában a katonai adósságokat, amelyek öszszege — mint mondta — szigorú államtitok. I Magyar vezetők üdvözli távirata Kuba nemzeti ünnepe alkalmából DR. FIDEL CASTRO RUZ elvtársnak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a forradalmi kormány elnökének, , DR. OSVALDO DORTICOS TORRADO elvtársnak, a Kubai Köztársaság elnökének, Havanna Kedves Elvtársak! .... A forradalom győzelmének 11. évfordulója, a kubai nép legnagyobb nemzeti ünnepe, a felszabadulás napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, a magyar nép és a magunk nevében forró, elvtársi üdvözletünket küldjük Önöknek, önökön keresztül a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság forradalmi kormányának, a hős kubai népnek. A forradalom történelmi jelentőségű győzelme óta eltelt 17 év alatt a testvén kubai nép a Kubai Kommunista Párt vezetésével kiemelkedő sikereket ért el a társadalom szocialista átalakításában, a dolgozó nép hatalmának megszilárdításában, a népgazdaság sokoldalú fejlesztésében. A magyar nép őszintén örül ezeknek a nagy eredményeknek. A szocializmust építő Kuba példaként szolgál a nemzeti felszabadulásért és a társadalmi haladásért küzdő népek számára. A kubai kommunisták életének történelmi jelentőségű nagy eseménye, pártjuk 1975 decemberében megtartott első kongresszusa, mérföldkő a szocializmus építésében. Azok a jelentős sikerek, amelyekről kongresszusukon beszámoltak, méltán töltik el büszkeséggel a kubai dolgozó népet és joggal váltják ki a testvéri szocialista országok, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a világ összes haladó erőinek őszinte elismerését. A kongresszus által kitűzött célok, a szocialista társadalom teljes felépítésének programja, új, nagyszerű és lelkesítő távlatokat nyitnak a kubai munkásosztály, Kuba dolgozó népe előtt. Nagy örömünkre szolgál, hogy pártjainknak és népeinknek a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein alapuló testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése egyre mélyebbé és eredményesebbé válik. Együttműködésünk hasznosan hozzájárul a szocializmus építéséhez, a szocialista államok közösségének erősödéséhez, egységének szilárdításához, az imperializmus ellen, a szocializmusért, a nemzetközi békéért és biztonságért folytatott harchoz. Nemzeti ünnepük alkalmából kívánjuk Önöknek és a Kubai Köztársaság testvéri népének, hogy érjenek el további sikereket pártjuk első kongresszusa határozatainak végrehajtásában, a szocialista társadalom építésében, hazájuk felvirágoztatásában, közös ügyünk, a szocializmus és a béke javára. Budapest, 1975. december 31. KADÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LAZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke ★ ★ ★ A társadalmi és tömegszervezetek táviratban fejezték ki jókívánságaikat kubai testvérszervezeteiknek. (MTI) 1907. január 1. TELEX | TELEX | TELEX | TELEX | MOSZKVA A szovjet vezetők — Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgomnij és Alekszej Kosztam*— december 31-én üdvözletet küldtek Fidel Castróhoz, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárához, a Kubai Köztársaság miniszterelnökéhez, és Osvaldo Dorticoshoz, Kuba elnökéhez a nemzeti ünnep — a kubai forradalom — 17. évfordulója alkalmából. NEW YORK Szerdán szigorú biztonsági intézkedések közepette ismét megindult a forgalom a La Guardia repülőterén. Mint ismeretes, hétfőn este ismeretlen, tettesek által elhelyezett időzített bomba súlyosan megrongálta a repülőtér épületét. BUDAPEST Hazaérkezett a Szovjetunióból dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke vezetésével az a küldöttség, amely a magyar és szovjet fogyasztási szövetkezetek együttműködésének továbbfejlesztésére, ötéves megállapodást kötött. ALGÍR, BÉCS A UPI amerikai hírügynökség illetékes algériai körökre hivatkozva jelentette, hogy az OPEC bécsi székháza ellen intézett terrortámadásban részt vett csoport tagjai szerdán a líbiai fővárosba érkeztek. Az értesülés szerint az algériai hatóságok azért engedték szabadon a terroristákat, mert azok túszaik szabadon bocsátását ahhoz a feltételhez kötötték, hogy Algéria biztosítsa nekik a szabad elvonulást. BUDAPEST Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki részvétét Indira Gandhinak, az Indiai Köztársaság miniszterelnökének az indiai Bihar államban bekövetkezett december 27-i súlyos bányaszerencsétlenség miatt. HANOI Hanoiban kedden megkezdődött a Vietnami Hazafias Front B. konferenciája. Az ülésen felszólalt Xuan Thuy, a VDP Központi Bizottságának titkára, a front elnökségének tagja. A vezetői munka demokratizmusának néhány vonása a Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál A VEZETŐI MUNKA tartalmi színvonala, módszere és fejlesztésének igénye a társadalmi lét minden területén érdeklődés középpontjába került. Tudományos intézetek vizsgálják és munkáskollektívák kísérik figyelemmel a vezetők munkáját, magatartását, tevékenységük eredményét. A magyar gazdasági reform kritikus fordulópontja volt ennek a folyamatnak, annál is inkább, mert nőtt a gazdálkodó egységek önállósága, s ezzel együtt a vezetők és az üzemi kollektívák felelőssége. A szocialista Vállalatvezetés az egyszemélyi felelősség elvére épül, de a döntések meghozatala előtt egyetlen vezető sem nélkülözheti a munkatársak, a kollektívák és a szervezetek ményét, var telét a vezető A Dunai K . Földgáztern. (DKFV) alkalmazott módszerek, vezetési tapasztalatok sokrétűen igazolják, hogy a vezetők és nem vezetők együttes erőfeszítései pozitívan járulnak hozzá a jó munkahelyi közérzet kialakításához, az emberi viszonyok fejlesztéséhez, s nem utolsó sorban a gazdasági eredményekhez. A vállalat legfelső fóruma az igazgatói-műszaki gazdasági tanács. A napirendjén szereplő minden fontos anyag előkészítésében részt vesznek azok a munkatársak, akik a végrehajtásnak is részesei. Véleményeik, javaslataik bekerülnek az előterjesztett anyagba, majd a testületi vita során reálisabb kép alakul ki a döntés megho’ ^ V* ~~ A t»páps munkástagjai — a kapirftttcH ti tik p megtálesztő kollektívák lélerl tW& s főleg az emberi érle.lő kérdésekben alkotó módon vesznek részt a vitában. Hasznosan működnek közre a határozatok (döntések) ismertetésében, a végrehajtás segítésében. A kollektív döntés előkészítés valószínűsíti a határozatok realitását, tompítja a szubjek- tivizmus veszélyét, és az előkészítésben is részt vett dolgozókat aktivitásra készteti. Ez a munkastílus azonban nem csupán a vállalat legfelső fórumának sajátja. A dolgozók ' részvételének igénye a vezetésben, tulajdonosi jogukból fakad. A vállalatvezetés következetesen és kellő igényességgel működteti azokat a fórumokat, ahol a munkás-kollek- ' tivák élhetnek is jogaikkal, beleszólhatnak a legfőbb gaz- ' okat -' •• IV.- „ A ' tetési demokratéhez 1 •V . nács- ;- " Ketél sók azonban nem sokat ér,, ezért fontos, hogy tartalmas és felelős fórumai legyenek a vállalati, üzemi életnek. Vállalatunknál negyedévenként, illetve szükség szerint tartunk termelési tanácskozásokat. Mindenekelőtt a témák megválasztása és az érintett vezetők érdemi részvételének kötelezettsége jelent új vonást. A vállalat egészét érintő kérdésekben — mint a rövid és hosszabb távú tervek, a termelési feladatok, a munkaviszonnyal összefüggő előterjesztésekben — mondanak véleményt az egyes dolgozók és kollektívák. A TERMELÉSI TANÁCSKOZÁSOK adnak módot arra is, hogy az igazán élő emberi problémákat a vezetők megismerjék, munkájuk során számoljanak azzal, szükség szerint tegyenek intézkedést azok megszüntetésére. A tanácskozáson a vezetők részvétele köelező, szóban vagy írásban válaszolniuk kell a kérdésekre, panaszokra. Feladatuk a haáskörükbe tartozó ügyek intézése. Tevékenységük legfőbb kontrollja a következő tanács