Zalai Hírlap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-13 / 37. szám

› O › Négy alapszervezet bizonyítványa • ›o› Könnyebb és eredményesebb munka ›o› Csak indokolt esetben! ›©› Szolgáltatáspolitika › o› Kérem a jegyeket felmutatni! ·O› Felkutatni, megelőzni › o› Aranyjelvényesek ›o› Magyar–görög külügyminiszteri tárgyalások Dimitri Biciosz görög kül­ügyminiszter és kísérete csü­törtök délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hő­sök Emlékművét. A görög küldöttség a koszo­rúzást követően Budapest ne­vezetességeivel ismerkedett. Csütörtökön délután a Kül­ügyminisztériumban megkez­dődtek Pója Frigyes külügy­miniszter és Dimitri Biciosz görög külügyminiszter tárgya­lásai. A tárgyaláson részt vett Nagy János külügyminiszter­helyettes, Ágoston Béla, a Ma­gyar Népköztársaság athéni nagykövete, a Külügyminisz­térium több vezető munkatár­sa, valamint görög részről Georges Kalitsounakis, a Gö­rög Köztársaság budapesti nagykövete, Efsztátiosz Laga­­kosz nagykövet, külügyminisz­­tériumi főigazgató-helyettes és a minisztérium több más veze­tő munkatársa. (MTI) Világ proletárjai, egyes­üljetek !­­ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 37. szám Ára: 80 fillér 1976. február 13., péntek ••Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter­­tanács csütörtökön ülést tar­tott. Lázár György, a Miniszter­tanács elnöke tájékoztatta a kormányt Pedro Piresnek, a Zöldfoki Köztársaság minisz­terelnökének február 4—9. kö­zött hazánkban tett hivatalos baráti látogatásáról. A kormány jóváhagyólag tu­domásul vette a külügyminisz­ter jelentését az Iráni Császár­ságban, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaságban, a Szin­­gapuri Köztársaságban és az Indiai Köztársaságban tett hi­vatalos látogatásáról. A tár­gyalások hozzájárultak hazánk és a felkeresett országok kö­zötti kapcsolatok fejlesztésé­hez. A kormány megtárgyalta és elfogadta a kohó- és gépipari, a könnyűipari, az építésügyi és városfejlesztési, valamint a mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi miniszter javaslatát az ipari termelési szerkezet át­alakítására és fejlesztésére tár­cájuk területén tervezett ez évi intézkedésekről. Az egészségügyi miniszter jelentést tett a népesedés el­múlt évi alakulásáról. A Mi­nisztertanács a jelentést, amely kedvező változásokról számolt be, jóváhagyólag tudomásul vette, és úgy döntött, hogy to­vábbra is fontos társadalompo­litikai kérdésként kell kezelni a népesedéssel összefüggő egészségügyi, gazdasági, szo­ciálpolitikai és szemléletfor­máló feladatokat. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a külkereskedelmi miniszter jelentését az ez évi tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár előkészítéséről. A közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztésére a kormány jóváhagyta a magyar —norvég közúti árufuvarozási egyezményt. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Hazánkba látogat a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi gyűlésének küldöttsége Apró Antalnak, az ország­­gyűlés elnökének meghívására a közeli napokban hazánkba látogat a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság szövetségi gyűlésének küldöttsége. A de­legációt Alois Indra, a szövet­ségi gyűlés elnöke vezeti. A lá­togatás során a küldöttségek eszmecserét folytatnak a két ország parlamentje munkájá­nak tapasztalatairól, és meg­vitatják a további együttmű­ködés kérdéseit. (MTI) Németh Károly Szabolcs-Szatmárban, Biszku Béla Békés megyében Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Sza­­bolcs-Szatmár megyében. Szer­dán Nyíregyházán, a Megyei Pártbizottság székházában dr. Tar Imre első titkár tájékoz­tatta a megye gazdasági, tár­sadalmi és kulturális helyzeté­ről. Ezt követően a Központi Bizottság titkára felkereste a Balkányi Állami Gazdaságot, majd meglátogatta a nyírgelsei hűtőtároló és léüzemet. Délután a Központi Bizott­ság titkára Mátészalkára láto­gatott, s részt vett a város új húsüzemének átadásán, majd megtekintette a MOM máté­szalkai gyárát. Németh Károly csütörtökön a megyei pártbizottság szék­házában pártaktíva-értekezle­­ten tájékoztatót adott az idő­szerű gazdaságpolitikai felada­tokról. ★ Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csü­törtökön látogatást tett Békés megyében. Délelőtt Frank Fe­rencnek, a Békés megyei párt­­bizottság első titkárának, vala­mint Klaukó Mátyásnak, a Bé­kés megyei tanács elnökének kíséretében Körösladányba utazott, ahol részt vett és fel­szólalt a Magyar­ Vietnami Barátság Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésén. Délután a Központi Bizottság titkára a békéscsabai Kner­­nyomdába látogatott, s üzem­­látogatáson vett részt. (MTI) Mozgalmas év az MSZBT-nél Nagy Mária főtitkár a Baráti Társaság feladatairól A Magyar—Szovjet Baráti Társaság és több mint 1100 munkahelyi, iskolai tagcso­portja az elmúlt évben ered­ményesen segítette a sokrétű magyar—szovjet kapcsolatok erősítését és tartalmi gazdagí­tását — állapította meg az MSZBT ügyvezető elnöksége, értékelve az elmúlt évi felada­tok teljesítését. A tapasztala­tokról, és 1976 főbb program­jairól Nagy Mária, az MSZBT főtitkára adott tájékoztatást. — Idei tevékenységünk alap­ja a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság és a Magyar— Szovjet Baráti Társaság 1976— 77. évi együttműködési terve — mondotta többek között Nagy Mária. — Sajátos eszkö­zeinkkel igyekszünk részt ven­ni a XI. pártkongresszus hatá­rozatainak végrehajtásában. Arra törekszünk, hogy a ma­gyar közvélemény megismer­kedjék az SZKP XXV. kong­resszusának határozataival, és a határozatok végrehajtásának menetével is. Részt veszünk a Komszomol és a KISZ KB kö­zös „nyomkereső menetének” programjában — a szovjet és a magyar fiatalok a Szovjet Hadsereg magyarországi fel­szabadító harcainak útját kö­vetik nyomon: ez év nyarán if­júsági barátság-vonatot indí­tunk a Szovjetunióba 300 mun­kásfiatallal. Tagcsoportjaink munkáját sok új kiadvánnyal, dokumentumfilmmel igyek­szünk segíteni. — Jurij Gagarin űrhajós pi­lótára, az űr első „lakójára” emlékezünk április 12-én, űr­repülésének 15. évfordulóján. A baráti társaság — más ma­gyar szervekkel együtt — or­szágszerte ünnepségeket ren­dez e történelmi jelentőségű esemény alkalmából. A Mun­kásmozgalmi Múzeumban igen érdekes „űrtechnikai” bemu­tató lesz, s ugyanitt a Magyar és a Szovjet Tudományos Aka­démiával karöltve, háromna­pos nemzetközi tudományos ülésszakon megvitatják az utóbbi másfél évtized űrhajó­zásának, technikai előrehala­dásának eredményeit. Ezenkívül főiskolai és egye­temi tagcsoportjaink részére vetélkedőt hirdetünk Gagarin űrutazásának 15. évfordulója alkalmából. Az év kulturális eseményeit gazdagítja majd a „Degesztán iparművészete” című kiállítás, amelyen ötvösök, fegyverková­csok, takácsok mestermunkái kapnak helyet. Az év második felében — Budapesten és egy vidéki városban — Szibériát bemutató fotókiállítást rende­zünk, az APN szovjet hírügy­nökség segítségével. Ugyancsak nagy érdeklődés­re tarthat számot a Moszkvai Állami Filharmonikusok zene­karának vendégszereplése, s a „Berjozka” Állami Táncegyüt­­tes vendégfellépte — mondot­ta végezetül Nagy Mária. , (MTI) . Ahol a boltok vásárolnak 20 millió forint értékű élelmi­szer és 15 millió forint értékű vegyiáru készlettel rendelke­zik a Somogy—Zala megyei FŰSZÉRT és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat nagyka­nizsai lerakata. Képünkön: az édességraktárban 200 fajta fű­szerkeverék és 250—300 féle édességet csomagolnak a bol­tok igényei szerint. Tegnap délelőtt mintegy százötven baktüttősi, puszta­­edericsi és tófeji termelőszö­vetkezeti tag részvételével ke­rült sor a baktüttősi kultúrott­­honban a zalatárnoki tsz rész­közgyűlésére. Illés Ferenc el­nök ismertette az egyesült ter­melőszövetkezet elmúlt évi munkáját, amelyből kitűnt, hogy jól dolgozott a növény­­termesztési ágazat. A terve­zettnél kétmillióval több, ösz­­szesen 12 millió 713 ezer forint bruttó árbevételt ért el. Bár az állattenyésztési ága­zat másfél millió forinttal túl­teljesítette árbevételi tervét a hízómarha értékesítése révén, tavaly mégis súlyos gondokkal küzdött. A rossz állategészség­ügyi helyzet idézte elő, hogy a lórántházi telepen 40 tehén meddővé vált egyszeri ellés után. Nagymértékű volt a bor­júelhullás, a tervezettnél jóval kevesebb a szaporulat. A tejhozam alig emelkedett tavaly, a tervezett 1 millió 177 ezer liter helyett 780 ezer li­ter tejet értékesíthettek. Idén holstein-friz egyedek­­kel keresztezik az állományt, 180 tehenet húshasznú, há­romszázat pedig tejirányú ter­melésre fognak. A szakosítás­hoz már megkezdték a szüksé­ges előkészületeket. A közös gazdaság teljes be­vétele 58 millió 643 ezer fo­rint, ebből a ráfordítások ösz­­szegét levonva 5 millió 9 ezer forint a mérleg szerinti tiszta nyereség. A 15 millió 138 ezer forint bruttó jövedelemből szo­ciális és kulturális célokra idén 260 ezer, fejlesztésre pe­dig 2 millió 687 ezer forintot fordítanak. A részesedési alap­ra 12 millió 634 ezer forint ju­tott. A zalatárnoki téeszben eszerint a 10 órás munkanap értéke 125,38 forint, közel hat forinttal több, mint tavaly. Az egy főre eső átlagos részesedés összege 28 ezer 345 forint. Ezenkívül a biztonsági és tar­talék alapra 173 ezer forintot helyeztek. Illés Ferenc beszámolója után a felszólalók az állatte­nyésztés gondjaival foglalkoz­tak, egyértelműen elmarasz­talva a téeszből időközben el­távozott üzemi állatorvos munkáját. Az ellenőrző, a mun­kaügyi döntőbizottság, majd a nőbizottság elnökének beszá­molója után Kovák Miklós, a zalaegerszegi járási hivatal osztályvezetője kívánt további eredményes munkát, majd a felszólalók kérdéseire Nagy László főagronómus válaszolt. A közgyűlés a szocialista cí­met elért brigádtagok köszön­tésével zárult. Zárszámadási részközgyűlés a zalatárnoki tsz-ben A MÉM miniszteri értekezlet Zalaegerszegen Az elmúlt időszakban kiala­kult gyakorlatnak megfelelően tegnap délelőtt Zalaegerszegen, a megyei tanácson a Mező­­gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium, valamint a megye párt- és állami szerveinek ve­zetői miniszteri értekezlet ke­retében értékelték a megye mezőgazdaságának helyzetét, elemezték az elmúlt esztendő eredményeit és gondjait. Az értekezleten, amelyet Újvári Sándor, a megyei ta­nács elnöke nyitott meg részt vett Varga Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első tit­kára, dr. Soós Gábor államtit­kár, a minisztérium több ve­zető munkatársa, dr. Csokona Sándor, a megyei pártbizott­ság titkára, Panácz Gyula, a megyei pártbizottság gazdaság­­politikai osztályának vezetője, Szabó Károly, a megyei ta­nács elnökhelyettese, Klement Árpád, a Mezőgazdasági Szö­vetkezetek Zala megyei Szö­vetsége titkára, valamint a me­gyei tanács illetékes osztály­­vezetői. A megye mezőgazdasági üze­meinek elmúlt évi munkájáról Fülöp Győző, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi osztályának vezetője szá­molt be. Számok tükrében is­mertette, hogy a termelőszö­vetkezetek elmúlt évi termelési eredményei mind a tervezett­hez, mind a bázishoz viszonyít­va elmaradtak, s az elmúlt évet nyolc termelőszövetkezet zárta veszteséggel, amelyek szaná­lásra kerülnek. Csökkent a háztáji és kisegítő gazdaságok termelése is, az állami gazda­ságok tavalyi eredményei a tervezett szint körül alakultak. A részletes beszámoló után mind a minisztérium képvise­lői, mind a megye vezetői ala­pos elemzés alá vették azokat az okokat, amelyek a kedve­zőtlen eredmények kialakulá­sában szerepet játszottak, majd megtárgyalták azokat a tennivalókat, amelyeknek vég­rehajtása szükséges ahhoz, hogy megyénk mezőgazdasági üzemeiben kedvezően változ­zék a helyzet, növekedjenek a hozamok, stabilizálódjék a ter­melőszövetkezetek pénzügyi helyzete, s felszámolják azo­kat a tényezőket, amelyek hát­ráltatják az előrehaladásban a szövetkezeteket. „Alkotó ifjúság” kiállítás a 407 -es szakmunkásképző intézetben „Alkotó ifjúság” kiállítás nyílt tegnap délután, a zalaeger­szegi 407-es ipari szakmunkásképző intézetben. Az ifjú­munkás klubban hat szakma 130 tanulójának legjobbjai mutatják be két héten át — zömmel kollektív — alkotá­saikat. Szemet gyönyörködtető öltönyök, felöltők, működő­képes gépmodellek, mechanikai műszerek, filcszegélyes, új­vonalú tükrök, fa- és kovácsoltvas munkák sorakoznak körös-körül. A nyilvános kiállítás anyagát a diákvélemé­nyek és a szakemberek javaslatai alapján zsűrizik és jut­tatják el a megyei kiállításra. A három legszínvonalasabb alkotás gazdáit jutalomban részesítik. Képünkön: A ME­ZŐGÉP csesztregi szakmunkástanulók hidraulikus tárcsás talajlazítója. (Kiss Ferenc felvétele)

Next