Zalai Hírlap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-01 / 128. szám
s Tízezrek kísérték utolsó útjára az Olasz KISZ meggyilkolt tagját Róma (MTI). A latinai államügyész, aki a vizsgálatot vezeti a Sezze Romano községben pénteken este, egy újfasiszta választási gyűlést követő lövöldözésben elkövetett gyilkosság ügyében, bűnvádi eljárást indított Sandro Saccucci 33 éves újfasiszta parlamenti képviselő ellen. Saccucci szemtanúk egybehangzó vallomása szerint, miután választási beszédét a község lakosai közönnyel és gúnnyal fogadták, pisztolyt rántott, és a szónoki emelvényről lövöldözni kezdett a tömegre. A kíséretében levő újfasiszta suhancok később gépkocsijaikból lövöldözve vonultak ki a községből. A lövések megölték a 21 éves Luigi di Rosát, a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagját, és megsebesítettek egy másik, szintén a baloldalhoz tartozó fiatalembert. A gyilkosság országszerte felháborodást és tiltakozást váltott ki. A belügyminiszter 48 órára betiltotta az egész országban az újfasiszta párt minden nyilvános megmozdulását. Saccucci képviselőt beidézték a római rendőrség politikai osztályára kihallgatásra, majd a vizsgálatot vezető illetékes ügyész vádemelési eljárást indított ellene gyilkosság-kísérlet és ismeretlen tettes által elkövetett gyilkosságban történt közreműködés vádjával. Almirante újfasiszta pártvezető, hogy valamelyest enyhítse az esetnek pártjára gyakorolt rendkívül súlyos hatását, „törölte” az újfasiszta párt tagjai közül Saccuccit, aki azonban továbbra is képviselőjelölt. Hétfőre virradó éjjel Cataniában a rendőrség letartóztatta a gyilkosság feltételezett elkövetőjét, egy Pietro Allatta nevű, 49 éves hírhedt fasisztát. Az OKP megbélyegezte a felháborító gyilkosságot. Longo pártelnök és Berlinguer főtitkár táviratot küldött a meggyilkolt fiatal kommunista családjának. Szombaton és vasárnap országszerte tiltakozó antifasiszta gyűlésekre, tüntetésekre került sor. A pártok és a szakszervezetek éberségre szólították fel tagságukat Luigi di Rosa temetésén vasárnap sok tízezren vettek részt. Az OKP vezetőségét Pietro Ingrao és más magas rangú vezetők képviselték. Ingrao kemény szavakkal ítélte el a fasizmust az erőszakot és azokat a politikai erőket azokat a kormányokat, amelyek eszközül használták és használják az újfasizmust, az ellenállási mozgalomban kivívott demokratikus jogok korlátozására. A magát Olasz Szociális Mozgalomnak nevező újfasiszta párt választási gyűlésén provokációkra, majd lövöldözésre került sor a Rómától 75 km-re délre fekvő Sezze községben. Az újfasiszták golyói megölték Luigi di Rosa 31 éves fiatalembert, az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség tagját. A képen a község lakói elhelyezik a kegyelet virágait a gyilkosság helyén. (Telefotó: AP—MTI—KS) Gromiko(Chnoupek megbeszélés Moszkvában Moszkva (TASZSZ): Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn találkozott Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszterrel, aki úton a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság felé, átutazóban tartózkodik Moszkvában. A teljes kölcsönös megértés és nézetazonosság légkörében lezajlott megbeszélésen a két miniszter véleménycserét folytatott a kétoldalú kapcsolatok kérdéseiről, valamint kölcsönös érdeklődésre számot tartó egyes időszerű nemzetközi problémákról Marcos elnök Moszkvába érkezett Moszkva (MTI): Ferdinand Marcos, a Fülöp-szigeti Köztársaság elnöke és felesége, Nimelda Marcos, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. Kíséretükben tartózkodik Carlos Romulo külügyminiszter, Cesar Virata pénzügyminiszter és Vicente Paterno ipari miniszter. A vendégeket a két ország állami zászlóival feldíszített vnukovói repülőtéren Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, Kirill Mazurov, a szovjet Minisztertanács első elnökhelyettese, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, és Andrej Gromiko külügyminiszter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, valamint más hivatalos személyiségek fogadták. A vendégek üdvözlésére megjelentek a repülőtéren Moszkva dolgozóinak képviselői is. A nemzeti himnuszok elhangzása után Ferdinand Marcos és Nyikolaj Podgornij ellépett a fülöp-szigeti elnök tiszteletére felsorakozott díszszázad előtt, majd a fülöpszigeti vendégek vendéglátóikkal és kíséretükkel együtt a városba hajtattak. ZALAI HÍRLAP Véget ért az UNCTAD konferencia negyedik ülésszaka Nairobi (TASZSZ). A kenyai fővárosban háromnapos késedelemmel hétfőn fejeződött be az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletének (UNCTAD) negyedik ülésszaka. A tanácskozáson csaknem 150 ország és sok nemzetközi szervezet képviseletében mintegy 4000 küldött vett részt. Hatórás vita után a plenáris záróülésen a delegátusok egyhangúlag jóváhagyták a konferencia úgynevezett összekötő bizottságában kidolgozott ajánlásokat egy nemzetközi készletalap létrehozására. A 10 legfontosabb nyersanyag áringadozásának mérséklésére szolgáló alap finanszírozását, működésének egyéb részleteit októbertől kezdve bizottságokban vitatják meg, és legkésőbb 1977 márciusában újabb világkonferenciát tartanak erről a témáról. A záróülésen szavaztak Kissinger javaslatáról, a nyersanyagbank-tervezetről amelyet a nyugati propaganda nagy hírveréssel fogadott, s amely a nemzetközi nyersanyag-kitermelő monopóliumokat biztosította volna a kisajátítással szemben. Az indítványt 33 ország — zömében a következetes álláspontot valló fejlődő országok, valamint a szocialista államok — elutasította. A javaslat mellett 31-en adták le voksukat, 44 delegátus tartózkodott, 46-an pedig nem vettek részt a szavazáson. Az amerikai küldöttség vezetője, Charles Robinson a záróülés után kifejtette, hogy a tervezet „tisztán politikai kérdés volt”, s így közvetve beismerte, hogy elutasítása a washingtoni politika kudarca. A TASZSZ tudósítója az értekezlet mérlegét megvonva megállapítja, hogy a konferencia ismét feltárta a kapitalista körök és a fejlődő államok gyökeres nézetkülönbségét sok alapvető, nemzetközi gazdasági kérdésekben. A fejlődő országok és a szocialista államok gyümölcsöző együttműködésének köszönhetően az értekezleten sikerült megoldani számos fontos problémát. A záróülésen a fejlett tőkés államok ígéretet tettek arra, hogy a harmadik világ mintegy 165 milliárd dolláros adósságainak törlesztési feltételeit a fejlődő országok pénzügyi helyzetét figyelembe véve, újra fogják tárgyalni. GYORSLISTA a* 1174. május 11-én megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 20. heti lottószelvények vettek részt. 6 255 242 konyhafelsz. ut„ 6 259 291 vásárlási ut„ 6 271 210 sztereorádió, 6 283 195 vásárlási ut„ 6 322 534 tetőtől talpig ut„ 6 348 400 vásárlási ut„ 6 *54 743 textil Ut„ 6 365 974 grilsütő, 6 376 991 tetőtől talpig ut„ 6 382 14* vásárlási ut„ 6 397 499 zenesarok trt., 6 398 035 ki mit vál. ut„ 6 406 888 tetőtől talpig utalv., 6 419 859 konyhafelsz. ut„ 6 433 062 textil ut., 6 436 363 ki mit vál. ut„ 6 450 021 tetőtől talpig ut„ 6 451 024 textil ut„ 6 454 348 konyhafelsz. ut„ 6 462 361 vásárlási ut„ 6 465 646 ki mit vál. ut„ 6 467 654 konyhafelsz. ut., 6 474 676 utalv., 6 488 482 vásárlási ut„ 515 488 textil ut„ 6 519 390 textil Ut„ 6 523 116 Utalv., 6 525 677 utalv., 6 538 625 tetőtől talpig ut„ 6 551 550 ki mit vál. ut„ 6 554 213 üdülőtelek Balatonszabadi-Sóstón felépített faházzal és 10 000 forint kénzpénz garanciamegváltással, 6 579 552 textil ut„ 6 603 577 konyhafelsz. ut., 6 604 199 Utalv., 6 613 180 6 614 877 ki mit vál. utalv., 6 635 946 textil ut„ 6 642 426 vásárlási ut., 6 643 780 textil ut„ 6 646 709 grillsütő, 6 643 226 tetőtől talpig ut„ 6 650 120 textil Ut., 6 658 663 tetőtől talpig ut„ 6 665 479 konyhafelsz. útl, 6 690 951 vás.lási ut„ 6 695 381 vásárlási ut„ 6 723 600 tv, 6 725 578 vásárlási ut., 6 731 617 tetőtől talpig ut„ 6 734 123 vásárlási ut„ 6 740 590 tv, 6 749 053 konyhafelsz. utalv., 6 759 848 háztartási felsz., 6 782 536 tv, 6 787 713 textil ut„ 6 793 303 vásárlási ut., 6 798 670 vásárlási ut„ 6 814 790 vásárlási ut„ 6 815 865 textil ut„ 6 818 548 vásárlási utasv., 6 825 673 konyhafelsz. ut., 6 826 991 textil ut„ 6 831 852 vásárlási ut„ 6 857 109 grillsütő, 6 863 021 ki mit vál. ut„ 6 870 384 ki mit vál. ut, 6 872 458 grillsütő, 6 879 757 ki mit Vál. ut., 6 880 401 textil ut., 6 903 184 tetőtől talpig ut., 6 946 581 tv, 6 953 400 tetőtől talpig ut, 6 966 430 tv, 6 990 673 vásárlási ut. 44 415 039 textil ut., 44 418 885 zenesarok utalv. 55 417 907 vásárlási ut„ 55 696 197 tetőtől talpig ut. 60 212 035 textil ut„ 60 215 144 tetőtől talpig ut„ 60 223 207 ki mit vál. Ut„ 60 243 176 tv, 60 246 455 ki mit vál. ut„ 60 253 042 ki mit vál. ut„ 60 253 134 vásárlási ut„ 60 256 062 ut., 60 263 154 konyhafelsz. ut., 60 267 633 háztartási felsz., 60 272 1561 textil ut„ 60 290 001 konyhafelsz. utalv., 60 310 519 kimit Vál. ut., 60 324 183 tetőtől talpig ut„ 60 335 504 vásárlási ut„ 60 342 625 tv, 60 345 611 textil Ut., 60 347 379 textil ut., 60 361 241 textil Ut„ 60 370 022 kt., 60 378 855 konyhafelsz. ut„ 60 375 836 vásárlási ut., 60 376 741 vásárlási utalv., 60 412 166 tetőtől talpig Ut„ 60 416 823 tetőtől talpig ut„ 60 418 155 háztart. felsz., 60 421 798 textil Ut., 60 422 955 háztartási felsz., 60 436 259 konyhafelsz. ut„ 60 438 361 zenesarok ut„ 60 442 064 vásárlási ut., 60 457 330 textil ut„ 60 459 511 tetőtől talpig Ut„ 60 461 107 textil ut„ 60 462 435 bútor-lakbér., 60 463 370 konyhafelsz. ut„ 60 474 166 zenesarok ut., 60 515 320 grilsütő, 60 533 510 vásárlási ut„ 60 534 694 vásárlási utalv., 60 540 478 vásárlási ut„ 60 561 252 tv, 60 564 420 vásárlási ut„ 60 576 086 tv, 60 579 012 textil ut. 63 005 253 tetőtől talpig utalv., 63 007 222 hűtőgép, 63 008 633 textil ut., 63 012 556 tetőtől talpig utalv., 63 027 560 tetőtől talpig ut, 63 034 092 vásárlási ut. A nyertes szelvényeket június 20-ig kell a totó—lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc utca 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) Terrorhullán) Argentínában Buenos Aires (Reuter), Argentínából újabb erőszakos terrorcselekményekről érkeztek hírek. A Buenos Aaires-i katonai parancsnokság hétfőn, kora reggel bejelentette, hogy La Plata közelében ismeretlen, feltehetően baloldali gerillák elrabolták Juan Alberto Pita ezredest, az Argentin Általános Munkásszövetség (CGT) vezetőjét. Az ezredest az argentin katonai junta röviddel a hatalom átvétele után nevezte ki a szakszervezeti szövetség élére. A CGT korábbi főtitkára, Casildo Herrera elmenekült az orságból. A közlemény szerint Juan Alberto Pita gépkocsiját a merénylők feltartóztatták és foglyukat saját gépkocsijukba kényszerítve elmenekültek. Ez volt az első, magas rangú katonai személyiség ellen végrehajtott ilyen jellegű akció Isabel Perón március 24-i megdöntése óta. A csaknem megszakítás nélkül tartó terrorcselekményeknek az elmúlt 24 órában Argentínában tizennégy halálos áldozata volt. Argentínában a katonai hatalomátvétel óta az erőszakos cselekmények háromszázötven halálos áldozatot követeltek. 1976. Jdnhw L Koszigin Irakban tárgyal Bagdad (TASZSZ) Szombaton Bagdadban megkezdődtek a tárgyalások Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Szaddam Husszein, az Iraki Baath Párt helyettes főtitkára, az Iraki Köztársaság Forradalmi Parancsnoksága Tanácsának helyettes elnöke között. A barátság és az egyetértés légkörében lezajlott megbeszélésen a szovjet-iraki együttműködés továbbfejlesztésének távlatait vitatták meg. Vasárnap Bagdadban az elnöki palotában találkozott egymással Alekszej Koszigin és Hasszán Al-Bakr, az Iraki Baath Párt főtitkára, a Forradalmi Parancsnokság Tanácsának elnöke, az Iraki Köztársaság elnöke. A barátság és a kölcsönös megértés légkörében lezajlott találkozón mélyreható eszmecserét tartottak a szovjet— iraki kapcsolatok kérdéseiről Mindkét fél megállapította, hogy a Szovjetunió és az Iraki Köztársaság között az 1972- ben aláírt barátsági és együttműködési szerződés szilárd alapján gyümölcsöző együttműködés alakult ki és fejlődik tovább. Portugália készül a választásra Lisszabon (TASZSZ), Portugália már készül a június 27-i elnökválasztásra. Costa Gomes elnök a Diario de Lisboa című lapnak adott nyilatkozata szerint a portugál forradalom legfontosabb vívmánya az egykori gyarmatok felszabadulása és az ország társadalmi-politikai életének demokratizálása. Bizonyos ideig Portugáliának komoly nehézségeket okoztak a nyugati országok akciói. A legutóbbi nemzetgyűlési választások eredményei Costa Gomes szerint arról tanúskodnak, hogy a választók haladó kormányt óhajtanak. A szocialista párt vezetőinek várakozásai nem váltak be, nem sikerült pártjuknak abszolút többséget szereznie. Ezzel kapcsolatban az elnök hangsúlyozta, hogy a gazdasági nehézségek leküzdése végett olyan koalíciós kormányt kell létrehozni, amelyben a szocialista párt, a kommunista párt és a demokratikus néppárt vesz részt Az elnökválasztási kampány hivatalosan csak június 12-én kezdődik, de az elnökjelöltek már nyilvánosságra hozták programjukat és folynak a nagygyűlések. A PKP elnökjelöltjének Octavio Patonak a politikai programja biztosítja a szövetség fennmaradását a portugál nép és a demokratikus érzelmű fegyveres erők között, célul tűzi ki a fegyveres erők egységének erősítését az április 25-i forradalom haladó eszméi közül, az új haladó alkotmány csorbítatlan érvényesítésének alapján. Választások Bulgáriában Szófia (MTI): Szófiában hétfőn közzétették a bolgár központi választási bizottság jelentését a vasárnap tartott nemzetgyűlési és tanácstagi választásokról. A jelentés megállapítja, hogy a szavazás teljes rendben, a választási törvény előírásainak megfelelően zajlott le. A választásokat mindenütt magas fokú politikai aktivitás és ünnepi hangulat jellemezte. A Hazafias Front és a többi társadalmi szervezet biztosította a választások gyors és szervezett menetét, a szavazás titkos voltát. Több választási körzetben a szavazási arány már a délelőtti órákban elérte a 100 százalékot. Délután 16 órára a szavazási arány több megyében meghaladta a 99 százalékot. A választások végeredményét a sajtó, a rádió és a televízió fogja ismertetni. A jelentés végül hangsúlyozza: a vasárnapi választások megmutatták a bolgár nép készségét, hogy végrehajtsa a BKP XI. kongresszusán elfogadott határozatokat, felépítse a fejlett szocialista társadalmat a Bolgár Népköztársaságban. Indira Gandhi szovjet újságírókat fogadott Delhi (TASZSZ) Indira Gandhi indiai miniszterelnökasszony közelgő szovjetunióbeli látogatása kapcsán szovjet újságírók csoportját fogadta Delhiben. A beszélgetés során Indira Gandhi kifejezte meggyőződését, hogy „a szocialista országok, különösen a Szovjetunió, aktív szerepet fognak játszani annak érdekében, hogy a nemzetközi politikában nagyobb legyen az egyenlőség”. Indira Gandhi nagyra értékelte az új szovjet békeprogramot. Az indiai—szovjet kapcsolatok utolsó két évtizedéről szólva a miniszterelnökasszony kiemelte, hogy a két ország kapcsolatait ebben az időszakban az állandóan szélesedő együttműködés jellemezte. „Ez annál is fontosabb, mert az együttműködés az egyenlőség, a kölcsönös megértés és a kölcsönös előnyök elvén alapulnak. Az Indiának nyújtott szovjet segítség hozzájárult ahhoz, hogy megteremtsük az erős és életképes állami szektor alapjait, amely elengedhetetlenül szükséges egy igazságos társadalom építésében. Nem csoda, hogy érdekeltek vagyunk a Szovjetunióval folytatott együttműködés további megszilárdításában és kiszélesítésében” — mondotta Gandhi asszony. „Az 1971-ben aláírt szovjetindiai béke-, barátsági és együttműködési szerződés, ugyanúgy, mint barátságunk, nem irányul más ország ellen. Egyetlen célja és értelme van: a béke és a stabilitás megszilárdítása földünkön” — mondotta. Kiszabadult fogságából Nadine Chaval, Belgium mexikói nagykövetének leánya, akit egy héttel ezelőtt raboltak el, majd nagy összegű váltságdíjért elengedték. A képen a 16 éves Nadine édesanyja társaságában nyilatkozik az újságíróknak. (Telefotó: AP—MTI—RS) BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Tunéziai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Habib Burgiba köztársasági elnököt. ALMA-ATA Befejezve a Szovjetunióban tett hivatalos látogatását, hétfőn Alma- Atából hazautazott Lope do Nascimento, az Angolai Népi Köztársaság miniszterelnöke. BUDAPEST Vasárnap elutazott dr. Jose Santiago Cuba Fernandez, a Kubai Köztársaság legfőbb ügyésze, aki a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyészének meghívására tartózkodott hazánkban. FREIBURG A nyugatnémet szabad demokraták rendkívüli kongresszusán a delegátusok egy szavazat ellenében, és egy tartózkodással megszavazták a koalíció megújítására (Helmut Schmidt kancellárságával) felszólító határozati javaslatot. HAVANNA A KGST Mezőgazdasági Állandó Bizottsága Havannában befejezte 44. ülésszakát, amelyen a KGST- tagország és Jugoszlávia képviselői megvitatták a KGST-országok együttműködésének elmélyítését a mezőgazdaság területén a komplex program teljesítése keretében. BUDAPEST Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter vezetésével hétfőn Belgrádba utazott a KGST Építésügyi Állandó Bizottságának 41. ülésén résztvevő magyar delegáció. OSLO Hétfőn délben a norvég fővárosban megkezdődtek a brit-izlandi külügyminiszteri tárgyalások a két ország kapcsolatait elmérgesítő halászati vita átmeneti megoldásáról. KAIRO Egyiptom hétfőn hivatalosan javasolta, hogy a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet teljes jogú tagként vegyék fel az Arab Liga tagjai közé. ISZTAMBUL Ritki Danisman török kulturális miniszter meghívására vasárnap Isztambulba érkezett dr. Polinszky Károly magyar oktatási miniszter. Dr. Polinszky hétfőn részt vett, és beszédet mondott annak a tudományos szimpóziumnak a megnyitóján, amelyet a II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulójára alakult török emlékbizottság szervezett.