Zalai Hírlap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-14 / 217. szám

ptember 14. Egyszerűsítik a táppénzesek nyilvántartását • Kézikönyv a keresőképesség elbírálásához Intézkedések az orvosi adminisztráció csökkentésére Közismert, hogy az orvosok munkaidejük jelentős részét töltik el a betegek nyilvántartásba vételével, különböző adminisztrációs feladatok ellátásával, jelentések készítésével, receptek írásával. Hogyan kívánnak ezen segíteni, milyen intézkedéseket terveznek az orvosi adminisztráció csökkentésére? — erről érdeklődött az MTI munkatársa az Egészségügyi Minisztériumban. — Valamennyi orvos közül. — mondották — a körzeti orvosok munkája a legsokrétűbb és — a rendelkezésükre álló lehetőségek alapján — a legfelelősségteljesebb is. A gyógyító-megelőző tevékenység mellett, különösen vidéken, számos olyan feladat — iskolaorvosi és hatósági teendők, házasság előtti tanácsadás stb. — hárul rájuk, amelyet sok helyen szakorvosok, specialisták látnak el. Ezek mindegyike újabb nyilvántartásokkal és jelentési kötelezettségekkel jár. Ez egyik oka, hogy a körzeti orvosoknak jóval több adminisztrációs munkával kell megküzdeniük, mint többi kollégáiknak. A nyilvántartásokra, jelentésekre viszont szükség van, mert a tervezés, az átfogóbb intézkedések előkészítése elképzelhetetlen széles körű adatszolgáltatás nélkül. Az utóbbi időben jónéhány ilyen, intézkedésen dolgoznak az Egészségügyi Minisztériumban. Közülük az egyik már a gyakorlatban vizsgázik: a táppénzesek nyilvántartásának egyszerűsítésére néhány napja — a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságával közösen — újszerű naplót vezettek be Pest megye három városában, Cegléden, Vácott és Gödöllőn, — egyelőre kísérleti jelleggel. Az új rendszerű napló egyebek között fölöslegessé teszi, hogy minden táppénzes betegről külön adatlapokat töltsenek ki. Elég, ha az indigós átíró naplóból kitépik a másolatot. Adatai — a betegségét jelző kódszámok segítségével — közvetlenül alkalmasak számítógépes feldolgozásra. Az „újítás” szélesebb körű alkalmazása nemcsak az adminisztrációs terheken enyhít majd. Lehetővé teszi, hogy viszonylag rövid idő alatt átfogó képet kapjanak egy-egy terület é s később akár az egész ország táppénz-helyzetéről, és egyes betegségek előfordulási gyakoriságáról. Ez pedig könnyebbé teszi az okok kiderítését és a helyenként nagyobb méreteket öltő betegségek visszaszorítását. Ugyancsak az adminisztrációs terhek enyhítését szolgálja egy új betegnyilvántartási rendszer bevezetése. A tervezett intézkedéssel mindenekelőtt azt szeretnénk elérni, hogy kartonokra egységesen, mindenütt csak olyan adatok kerüljenek, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a beteg szakszerű ellátásához. Készül egy kézikönyv is, amely a keresőképesség elbírálását könnyíti meg a körzeti orvosoknak. Ez talán az újszerű nyilvántartási naplónál is nagyobb segítséget jelent majd nekik. Az ország legnagyobb tekintélynek örvendő specialistái írják meg az útmutatót, amely rövid, tömör megfogalmazásban tartalmazza mindazt, amire a körzeti orvosnak szüksége van egy-egy betegség pontos megítélésénél. A készülő kétkötetes segédkönyv segítségével az eddigieknél lényegesen könnyebben dönthetik el, hogy kit vegyenek táppénzbe és kinek mikor van szüksége alaposabb szakorvosi felülvizsgálatra, esetleg klinikai konzíliumra. Végül külön említésre méltó egy másik tervezet is, amely a receptírással járó indokolatlanul nagy terhek alól mentesíti majd a körzeti orvosokat. KALAI HÍRLAP Sikeres bemutatkozás Radenciben Az elmúlt hetekben — mint arról korábban hírt adtunk — jugoszláviai kiállításra készült Hadnagy György, az ismert zalaegerszegi intarziakészítő. A tárlatot — amelynek megrendezésére tavalyi lendvai bemutatkozását követően kérték fel — vasárnap délelőtt, fél tizenegykor nyitották meg a szlovéniai Radenciben. A bemutató színhelye a népszerű fürdőhely kiállítási csarnoka volt, ahol több mint száz érdeklődő előtt Breda Znidaria, az üdülőközpont kulturális vezetője köszöntötte a zalai vendégkiállítót Megnyitójában ismertette Hadnagy György életútját, s hangsúlyozta, hogy Szlovénia és Zala megye örvendetesen fejlődő gazdasági és kulturális kapcsolatában jelentős állomás ez a tárlat, amely egyúttal az első önálló bemutatkozás is Radenciben magyar művész részéről. A megnyitó keretében a Roganske Slatine-i férfikórus háromnegyed órás műsort adott, majd a közönség nagy érdeklődéssel vette birtokába a kiállítást. A tárlaton főként az egerszegi alkotó nemrég Drezdában is szerepelt intarziái láthatók. A 19 kép jórésze a göcseji folklórt mutatja be, de a szlovéniai nézők elé került többek közt Hadnagy György Bartóksorozatának négy darabja is. A radenci kiállítási hagyományoknak megfelelően egy hónapig, vagyis október elejéig tekinthető meg a bemutató. Látogatók az egyik intarzia előtt Telt házak, vastaps a nézőtéren '-■*egerszegi KISZÖV Táncegyüttes erdélyi turnéjzín Hat napos erdélyi turnéjáról vasárnap este érkezett haza, Zalaegerszegre a KISZÖV Táncegyüttes és népizenekar. Az együttes az idén ünnepli fennállása 10. évfordulóját, s ebből az alkalomból az OKISZ felkérésére, a romániai ipari szövetkezetek országos szövetségének vendégeként jártak három erdélyi városban, szeptember 6—12-e között. Mint Gerencsér Zoltán, az együttes vezetője elmondotta, ez a hetedik külföldi turnéjuk volt valamennyi közül a legsikeresebb. Erdélyben ugyan még nem járt a KISZÖV Táncegyüttes, mégis hatalmas érdeklődés övezte mindhárom fellépésüket, sőt különféle kirándulásaik alkalmával is nagy szeretettel fogadták mindenütt az egerszegi táncosokat. Szeptember 8-án, a gyulafehérvári városi színházban zsúfolásig telt ház, több mint 700 néző előtt mutatkoztak be Magyar néptáncok című, kétórás műsorukkal. Később Tordán még ennél is többen voltak kíváncsiak produkciójukra, Déván, Románia egyik legújabb és legmodernebb színházában pedig több mint ezer néző előtt aratott forró sikert a zalai együttes. ütött. Hároméves koráig az alatt szétszedi őket. Míg visz egészséges emberek. Zita haegerszegi csecsemőotthonban szafelé ballag, eszembe jut, rom testvére állami gondozott, volt. Amikor elvitték volna amit a nagymama mondott. A férjem után ezerötszáz fő- Kanizsára, hazahoztam. Azóta Lacika szívesen segít a rászorint nyugdíjat kapunk, és a mi neveljük. Van még három rulóknak. Egyszer a piacon kislány után egy éve havonta testvére, mind állami gonda- egy néni és az árus vitáját is- ötszázharminc forint nevelési zásban. Engem Édesnek hív, gyelve, ő is számolni kezdett, segélyt. Korábban a többi gye- Amikor idekerült hozzánk, élt s végül beleszólt a beszélge- nekünk adott egy kis pénzt, még az anyám, ő szoktatta rá, résbe. „A néninek igaza van, hogy nevelni tudjuk. Sajnos, ahogy őt Mamának, engem pe- mert becsapta” — mondta az tanulásban nem tudunk neki dig Édesnek szólítson. A múlt árusnak. A tétova öregeket átsegítenikor azt mondja nekem: „Édes vezeti a zebrán. De a múltkor A kislány elmeséli, hogyan Azt hiszem láttam az anyuka- elszomorodott, mert egy néni találkozott Zalaegerszegen a mai Egerszegen. Vasutas azt mondta neki, amikor átér szüleivel, egyenruhában volt. ő is nézett ték a túlsó oldalra: — Milyen — Anyu azt kérdezte: „Hol engem, még én is őt. De nem jó szülei lehetnek egy ilyen a mama?” Apu meg nem is beszéltünk, mert szaladnom, rendes kisfiúnak köszönt. Én szóltam neki, hogy kellett a buszra”. Nem jön ám. Fociról, iskoláról, könyvek- „Szia, Apu ..Azt mondta, megnézni a gyereket...! És erről beszélgetünk, mindjárt jön, és otthagyott, azért nagyon bántja az embert. — És a nagymamáék? Azóta se láttuk. Nem erre neveltük mi.... — Jól érzem magam náluk. — Amíg tudjuk, gondozzuk B-éknél a nyugdíjból ha- — És anyukád? Mikor lát — pillant Zitára Kurucz néni. vonta 1380 forint jön össze, tud utoljára? — kérdezném. — Nagyon szeret itt lenni. Az Május óta minden hónapban de még időben meggondolom, öregapját jobban szereti, mert 580 forint nevelési segélyt körülöttünk gyereksereg, nem az többet megenged neki. Kikapnak Lacika után, értenék a kérdést. Laci kibasz- zeleg neki, össze-vissza csó— Megmutatom a fénykénálva a beszélgetésbe beállt kolja. Van már két vánkosa, pini — mondja az asszony, s szünetet, már focicsapatot meg egy dunyhája. Nem szopllanatok alatt fekete-fehér szervez. Jetném, ha üres kézzel indulna és színes felvételekkel borítja az életnek. Most az iskola előtt be az asztalt is bevásároltunk alaposan. Jer-Másnap a napköziben, az — Négy fiunk van, meg egy sen-nadráftot is kapott, udvaron a gyerekektől B. Laci lányunk — kezdi a pókasze- Zita szalad, s máris boldokránt kérdezősködnék éppen, petki Kurucz István. — Mind-gan hozza ki a szobából a kék amikor a fényképek alapján nek rendes családja van, gon- nadrágot, felmerem közöttük a kisfiút, dokkodnak becsülettel a gyemmmantmmamm A kapu mellett egy kispadon rekeikről, de ennek a kis Zita- Nagyszülők. Mellettük találüldögél társai körében. nak az apja, az hitvány ember, nak otthont, tőlük kapnak szer Jártam tegnap nálatok, az anyja meg trehány. Másfél retetet, gondoskodást, intő szót — Tudom,. Mondta a nagyéves kora óta mi neveljük a az unokák, ök lépnek a szülők mama — feleli, s nem néz kislányt helyébe, ök törődnek a gyererám. Hirtelen felpattan. — — Három—négy hónapja kékkel azok helyett, akik nem Mindjárt jövök —, s elszalad, nem dolgozik egyikük sem — tudják, vagy nem akarják fel A túlsó kapu mögött két fiú kapcsolódik a beszélgetésbe nevelni fiaikat, lányaikat, dögönyözi egymást. Pillanatok Kurucz Istvánné —, pedig ép, Csapó Ida Zrínyi Miklós és vitézei emlékének adóztak Szigetváron Szigetvár kettős évfordulót köszöntött vasárnap: az 1566- os hősi várvédelem 410. és az 1966. évi várossá nyilvánítás 10. évfordulóját. A történelmi múltú dunántúli városka népe egész napos eseménysorozattal adózott Zrínyi Miklós és vitézei emlékének. A vár bástyáján meggyújtották az emlékezés lángját, majd a belső vár udvarán — Zrínyi kirohanásának színhelyén — a honvédség díszszázada katonai tiszteletadásai rótta le kegyeletét a 410 évvel ezelőtt itt harcolt vitézek emléke előtt. Ezután Tinusz János, a városi tanács elnöke méltatta a kettős évfordulót. A TIT szervezésében tudományos emlékülést tartottak, amelyen a történészek a közi véleményben élő Szigetvárképpel foglalkoztak. (MTI) FILM DOKTOR Legenda vagy valóság? Talán mindkettő. A Kozarakörnyéki hegyekben élt egy orvos, aki humanista értelmiségi létére elvhű harcossá érett az usztasák és a nácik gyűrűjében, s akit a néphit szerint állítólag nem fogott a golyó. Kozara hősiességéről a korábbiakban már forgattak egy véresen naturalista filmet, a Doktor Mladen című jugoszláv film — amelyet az egerszegi Ady moziban tegnap mutattak be — nem ilyenre sikerült. Vajon mennyiben különbözik ez az alkotás a sokszor látott partizán filmektől? Legenda ide, legenda oda, Mithal Mutapcic rendező mintha nagyobb gondot fordítana ebben a filmben az emberi jellemekre, kamerája a megszokottnál többet tétovázik egyegy figura kibontakozásánál. Igyekszik elkerülni az eposzba illő misztifikálást, s a hétköznapi, már-már prózai hősiességet veszi célba. Ez különösen a film központi alakjánál érvényesül. Doktor Mladen már a korábbiakban is szimpatizált a bányászmozgalommal, kommunista-gyanússá válik, így útja egyértelműen az erdőbe vezet, s később már csak vörös doktorként emlegetik. A jó értelembe vett deheroizálás azonban nem sikerül a rendezőnek, hiszen a háttérben ott lappang egy olyan néprajzi anyag, amely elöl nincs menekvés. A néphit sebezhetetlen héroszokat teremt, akiknek fehér ló jár, s akik tán már meg is haltak, de maszkírozva élnek, tovább. Így a legendának ki kell teljesednie, a hősön nem foghat más, mint az árulás, és a hős szelleme szürke paripa képében vágtat a hegyekben, a bosszú, avagy a béke szimbólumaként. Sajnos a film többi része egy meghatározott partizán dramaturgia szerint zajlik le. Hagyományos, ha nem szokványos részletekkel zsúfolt drámát láthattunk a Doktor Mladen című film kockáin. Az alkotás megrázó és igazán emberi epizódokkal is gazdagította a nézőt. Kár, hogy ez nem hosszantartó égést, hanem csak villanásokat eredményezett. 5 Az irodalom trón foglalása? Nem akarunk bosszantani senkit. Aki megnézte a Népfürdő című tévéjátékot, az amúgyis bosszús eléggé. Inkább csak a meghökkenésnek akarunk hangot adni, amikor felidézünk egy passzust Görgey Gábor, az író, rádióújságba írt előzeteséből: .... sok minden változott. Mind az irodalom, mind a televízió frontjain ... Az írók felismerték, hogy haladni kell a korral és egyszerűen nem engedhetik meg maguknak — és az ország sem engedheti meg magának —, hogy átengedjék ezt a legnagyobb hatósugarú kommunikációs fórumot a színvonaltalan tömegtermelésnek, ahelyett, hogy az irodalom, az élő irodalom elfoglalná az őt megillető helyeket. A Televízióban szintén megszületett ez a felismerés, s fel is ajánlották ezeket a helyeket azoknak, akik a televíziózásban az irodalom számára is meglátták a jövőt.” Ennyi az idézet. A meghökkenést pedig az az ellentmondás okozza, amely a képernyőre került mű és e között az írói állítás között feszül. Nem kevesebbet állít ugyanis Görgey, mint azt, hogy az élő magyar irodalom a Népfürdővel és a Népfürdőhöz hasonló művekkel foglalja el „az őt megillető helyeket” a televízióban. Nos, ez olyan elszomorító és vigasztalan perspektíva a televíziónézők számára, hogy méltán vált ki meghökkenést, sőt aktív tiltakozást is. Mindig állítottuk és változatlan hittel állítjuk, hogy a filmművészet — csakúgy, mint testvéröccse, a televízió — nem nélkülözheti az irodalmat. Ennek nem mond ellent a magyar filmgyártásban, az úgynevezett „szerzői”, azaz rendezői filmekkel kialakult tendencia. Nyilvánvaló, hogy a magyar film azért vesztett tömeghatásából, mert elharapózott az a divat! Igaz, jó film a rendező művészetéből keletkezik, de csak jó minőségű irodalmi alapanyagból! Teljesen egyetértünk tehát Görgeyvel, amikor az irodalom trónfoglalását sürgeti a televízióban. Van azonban köztünk — úgy látszik — értelmezési különbség. Abban, hogy melyikünk mit tart élő irodalomnak, és abban is, hogy mi alkalmazható és mi nem a televízióra. Egy abszurditásában fárasztó tételdráma például, amely történéseket és emberi viszonylatokat egy algebrai tételre egyszerűsít le és valóságos helyzetekben fittyet hány a valóságra, nem alkalmas a televízió képernyőjére. És ha ezt ráadásul az irodalom trónfoglalása címén nyújtják át az unatkozó tévénézőnek, nem csoda, hogy felhördül, s bőszen-búsan kiáltja a régi sanzon refrénjével: Anyám, én nem ilyen lovat akartam!... Az abszurd, az irreális természetesen nem idegen a televíziótól, ha a képernyőre vitt irodalmi anyagban elegendő az írói matéria. Egy Shakespeare méretű alkotót is, persze, el lehet rontani, sosem annyira azonban, hogy untathatná a nézőt. A vihar című színmű televíziós változata is jó példa erre. A nagy angol drámaköltő utolsó műve Horváth Z. Gergely feldolgozásában és rendezésében alaposan tömörített, már-már zanzásított formában került képernyőre. De ha nem is érte el, mint ahogy a két mű színvonalbeli különbségéből adódóan nem is érhette el a III. Richard emlékezetes sikerét, azért betöltötte mindazt a funkcióját, amelyet egy klasszikus színrevitelétől elvárunk: irodalomtörténeti ismeretterjesztés, színházművészeti propaganda és lélekemelő szórakozás volt egyszerre. A gyűlölet pusztító, a szeretet megtartó, a megbocsátás felemelő erejéről szóló, egy gazdag élet tanulságait összegező történetet hús-vér emberek játsszák, a költő szellemétől teremtett világban. Abszurd dráma tehát, mint ahogyan abszurd a mese, amelyet anyánktól hallottunk és mindig emlékezünk rá. A pazar szereposztásból Őze Lajost (Stephano), Szirtes Ádámot (Caliban) és Szacsvay Lászlót (Trincula) emeljük ki első helyen. Az ő telivér hármasuk talán egy kicsit meg is billentette a darabot, miután a főszereplőket mintha sápadtabb színben ecsetelte volna a feldolgozás. Ariel szerepében Kútvölgyi Erzsébet tűzzel, hévvel röpködött, Mensáros László Prosperója azonban hidegebb, vértelenebb volt a szükségesnél. Hauman Péter Shakespearenál skatulyába került, s ha nem vigyáz, minduntalan III. Richard arcával, hangjával, artikulációjával beszél. Bozóky Istvánt egyre gyakrabban látjuk (a héten A vád tanúi című darabban Pinochet szerepében is) és egyre szívesebben. Miranda és Ferdinand szerepében két főiskolás Bánfalvi Ágnes és Bregyán Péter debütált. Halványan, de elfogadhatóan. Bregyán szebben beszél. A hét további műsorai közül a Duna-völgyi párbeszéd címmel Balogh Edgár romániai magyar íróról, publicistáról szóló portréfilmet említjük meg. A két részes beszélgetés sok érdekes információval szolgált az érdeklődő hallgatónak, nézőnek a Csehszolvákiában és Romániában a két háború közt élt haladó magyar értelmiségi réteg céljairól, küzdelmeiről. Hiányérzetet hagyott azonban, hogy a közel két órás beszélgetésben alig esett szó a második világháború óta elteltharminc évről, arról a nemzeti és nemzetközi szempontból értékes munkásságról, amelyet Balogh Edgár és társai, az új Korunk körül tömörült értelmiségiek végeznek, mint Románia magyar nemzetiségű lakosságának szellemi elitje. Mulaszthatatlannak tartjuk, hogy köszöntsük mi is a 25 éves Vidám Színpadot. Akárcsak még sokan mások, ritkábban jutunk el a színpad egy-egy előadására, mint szeretnénk. Ezért hát azt kívánjuk, hogy a következő években gyakrabban szerepeljenek a televízióban. Ezt a kívánságot még akkor is tartjuk, ha az évfordulóra nyújtott válogatással nem vagyunk elégedettek. Valamivel szellemesebb és egy kicsit „rázósabb” műsort vártunk... No, majd talán a II. rész. Befejezésül: Gratulálunk Csenterics Ágnesnek, aki Rohan az Idő ... című ötrészes összeállítást szerkesztette és rendezte. A műsor részről—részre fejlődött. Az V. rész anyagában és kiállításában, egyaránt — s ez nagy szó egy hazai zenés műsornál — nagyvonalúnak is nevezhető. Különösen tetszett — s ez még nagyobb szó — a tánckar kosztümben és mozgásban egyaránt. Hári Sándor