Zalai Hírlap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-01 / 258. szám

vit«»/ számunkból. Kevés, késik, elmarad ›o› Járatok és gondok › o› Nélkülözhetetlen termékek ›©› Család és otthon ›o› Termelés és kultúra ›©› Mint egy felkiáltójel Ugandai támadás Tanzánia ellen Dar Es-Salaam (AP). Nyu­gati hírügynökségek szerint a tanzániai kormány kedden közleményben jelentette be, hogy az ugandai államfő hét­főn parancsot adott csapatai­nak a tanzániai határ átlépé­sére. A közlemény ezt provo­kációs cselekedetnek minősíti és hangsúlyozza, hogy „Tanzá­nia megteszi a szükséges in­tézkedéseket”. A két afrikai ország fe­szültté vált viszonyára a — különösen a legutóbbi időben szánt, mindennapossá vált — kölcsönös vádaskodások utcá­nak. Nyugati hírügynökségek ezzel kapcsolatban emlékez­nek Uganda két héttel ezelőtt vádjára, miszerint Tanzánia agressziót követett el ellene. Tanzánia ezt cáfolta. Világ proletárjai, egyes»«.,­ \ / A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 258. szám Ara: 80 fillér ______^^1978^november^L^»erda Az amerikai közvélemény a SALT—II. megkötését sürgeti New York, (MTI). Neves amerikai tudósok, szakszerve­­zeti vezetők, az amerikai köz­vélemény kiemelkedő képvi­selői lépnek fel a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról szóló szovjet— amerikai szerződés (SALT— II.) mielőbbi megkötéséért. John Galbraith ismert ame­rikai közgazdász a TASZSZ tudósítójának adott nyilatko­zatában elmondotta, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok közötti megállapodás a hadászati támadó fegyver­­rendszerek korlátozásáról el­engedhetetlen és életbevágóan fontos lépés lenne a béke megőrzése, az ellenőrzés alól kicsúszott fegyverkezési ver­seny megszüntetése, az esetle­ges nukleáris katasztrófa meg­­előzése irányában. Douglas Fraser, az amerikai autóipari munkások szakszer­vezetének elnöke ugyancsak a TASZSZ tudósítójának kije­lentette: a SALTA II. megkö­tése megfelelne az amerikai nép érdekeinek. Ezért a szak­­szervezet felszólítja az Egye­sült Államok kormányát, hogy tegyen meg minden szükséges erőfeszítést a meglevő akadá­lyok legyőzésére. Washington, (Reuter): A Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok olyan közel jutott a SALT—II. megállapodáshoz, hogy elképzelhetetlen, miért ne köthetnék meg — jelentet­te ki hétfői sajtóértekezletén Paul Wamke, az Egyesült Ál­lamok fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatalának kedden leköszönt igazgatója. „A SALT—II-nek olyan előnyei lennének” — tette hozzá Warnke, aki eddig SALT-tárgyalásokon résztve­vő amerikai küldöttség veze­tői tisztét is­ betöltötte — „hogy nem látom be, miért szeretné bárki is, ha megkö­tése elmaradna”. Előkészületek a Szovjetunióban November 7. ünnepére Moszkva (MTI): Országszer­te jó politikai hangulatban, újabb munkasikerekkel ké­szü­nek a szovjet dolgozók a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 61. évfordulójának megün­neplésére. A tyumenyi olajmező — amely ez év tavaszáig egy­­milliárd tonna olajat adott a népgazdaságnak — 24 fúró­brigádja teljesítette az 1978. évi tervet. Örvendetes hír ér­kezett Naberezsme Cselnyiből is: befejező szakaszához érke­zett a nyizsnyekamszki vízi­erőmű építése, megkezdődött a Káma vizének betonmederbe terelése. Az üzembehelyezés előtti végső próbák folynak az Orenburg — Szovjetunió nyu­gati határa között nemzetközi összefogással épülő gáztávve­zeték ötödik, legnyugatibb sza­kaszán. A magyar szakasznak is nevezett ivano—frankovszki és Kárpáton túli területén a bogorodcsányi kompresszorál­lomás üzemkész állapotban van. A szovjet fővárosban javá­ban folynak a hagyományos november 7-i katonai dísz­szemle és a dolgozók ünnepi felvonulásának előkészületei. Éjszakánként az egyes had­erőnemek alakulatai tartanak főpróbát az idén a szokásos­nál korábban beköszöntött tél miatt már most fehér hóle­pelbe öltözött Vörös Téren. Folyik a főváros főútvonalai­nak és központi tereinek, épü­leteinek, hídjainak feldíszíté­se is. Folytatódtak a kü­lönbéke­­tárgyalások Washington (MTI): Kedden új lendülettel folytatódtak az egyiptomi—izraeli különbéke­­tárgyalások. Az egyiptomi ve­zetés nagyobb hajlandóságot mutat a megegyezésre, mint valaha — közvetlenül azután, hogy Izrael újólag leszögezte: ragaszkodik a megszállt Cisz­­jordániában létesített telepü­léseihez csakúgy, mint Kelet- Jeruzsálemhez. Az amerikai kormány any­­nyira szeretné mielőbb tető alá hozni a különbékét, hogy a megegyezés érdekében egye­lőre „félretették” a Ciszjordá­­nia körüli vitát. Begin izraeli kormányfő Carter elnöknek vasárnap küldött, eddig titok­ban tartott üzenetében újra leszögezte: országa jogot for­mál a ciszjjordániai települé­sek hálózatának kibővítésére. Az álláspontot Washington hi­vatalosan „elítélte”, de — a jelek szerint — a vita egyál­­­­talán nem akadályozza a kü­­l­­önbéke-tárgyalások lendületes­­ folytatása. Szovjet békenyilatkozat az ENSZ-ben New York, (MTI): A Szov­jetunió soha nem alkalmaz nukleáris fegyvert olyan álla­mok ellen, amelyek lemon­danak annak gyártásáról és beszerzéséről, és nem tartanak területükön ilyen fegyvereket — jelentette ki Oleg Troja­­novszkij, a Szovjetunió állan­dó ENSZ-képviselője az ENSZ-közgyűlés egyes számú főbizottságának ülésén, amely hétfőn a Szovjetunió kezde­ményezésére megkezdte a vitát az egyik fontos napirendi kér­désről, a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok biz­tonságát szavatoló nemzetközi szerződésről. A Szovjetunió — mondotta a szovjet ENSZ-képviselő — kész kétoldalú egyezmények megkötésére is ebben a kér­désben. Ugyanakkor úgy véli, hogy a nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok biz­tonságát teljes mértékben csak az szavatolhatja, ha a nukleá­ris fegyverrel rendelkező or­szágok kötelezettséget vállal­nak nemzetközi szerződésben rögzített garanciák betartásá­ra — hangsúlyozta Troja­­novszkij. A közgyűlés elsőszámú bi­zottságának ülésén felszólalt Henryk Jaroszek, Lengyelor­szág állandó ENSZ-képvise­lője is. Jaroszek aláhúzta a szovjet javaslat fontosságát és időszerűségét. Á­l, ' -H ÉPÜL AZ ÚJ ACÉLMŰ Diósgyőrben, a Lenin Kohászati Művekben épül az új acél­mű. Jelenleg alapozási, vasbeton-szerelési munkákat és a fő­­csarnok acélszerkezetének szerelését végzik. Az építkezés első üteme 1980. végén fejeződik be. Akkor hétszázezer ton­na acélt gyárt majd az új acélmű. A teljes kiépítés után ki­­lencszázhúszezer tonnára emelkedik a termelés. (MTI fotó — Manek Attila felvétele — RS) Tisztelet és megbecsülés az őszirózsás forradalmároknak Ünnepség Nagykanizsán az 1918-as polgári demokratikus forradalom 60. évfordulóján Az 1918-as polgári demokra­tikus forradalom győzelmének 60. évfordulóján megyei ün­nepséget rendezett Nagykani­zsán az úttörőházban a megyei és a városi pártbizottság, va­lamint a városi tanács és a népfront városi bizottsága. A délután 5 órakor kezdődött ünnepség elnökségében foglalt helyet Tóth Lajos, a megyei pártbizottság titkára, dr. Gaál Antal, a megyei tanács vb-tit­­kára, Gál Róbert, a városi pártbizottság első titkára, Mó­zes Pál, a városi tanács elnö­ke, Mersits Ferenc, az SZMT titkára és Tarr Ervin, a megyei KISZ-bizottság tit­kára. A honvéd helyőrségi zenekar a Himnuszt játszotta, majd Kuczka Péter: Minden­kihez című versét mondta el Büki Gabriella. Az ünnepség résztvevőit Szőke János, a városi tanács általános elnökhelyettese üd­vözölte, majd Tóth Lajos, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. — Ezekben a napokban né­pünk és hazánk történetének nagyon jelentős eseményeire emlékezünk. Hatvan évvel ez­előtt két, egymással szorosan összefüggő forradalom zajlott le hazánkban: 1918 őszén győ­zött az őszirózsás forradalom, 1919 tavaszán pedig megvaló­sult a Magyar Tanácsköztár­saság. Az 1848-as forradalmi időszakot követő hét, remény­telen és nehéz évtized után hazánk ismét a nemzetközi haladás élvonalába került — mondotta bevezetőül a szónok, majd így folytatta: — Ma, a hatvan évvel ez­előtti dicsőséges harcokra em­lékezve tisztelettel és megbe­csüléssel tekintünk vissza 1918. október 31-re, az őszirózsákat mint jelvényt viselő forradal­márokra, a népforradalom nyi­tányára. Ezután a szónok visszate­kintett a magyar társadalom akkori helyzetére, a kapitalis­ta fejlődés szülte ellentmon­dásokra, a társadalmi konflik­tusokra, amelyek egyre jobban sürgették az 1848—49-ben fél­bemaradt forradalom befeje­zését. Utalt arra, milyen esz­közökkel igyekezett ezt a ha­ladást meggátolni a magyar uralkodó osztály, azonban a haladó mozgalmak nyomására képtelen volt tartani pozícióit, s a háborúhoz való csatlako­zást hirdette meg a forrada­lom elkerülésére. Ez a kísér­let azonban teljes csődbe ju­tott, a monarchia felbomlott, s az Oroszországból érkező hí­rek a magyar társadalom prob­lémáinak forradalmi megoldá­sára ösztökélték a tömegeket. E harc kiemelkedő egyéniségeire emlékezett a szónok, taglalta az őszirózsás forradalom köz­vetlen előzményeit, győzelmét, majd így folytatta: — A polgári demokratikus forradalom megvalósította a bé­két, törvénybe iktatta a­z álta­lános, egyenlő és titkos vá­lasztójogot, a sajtószabadsá­got, a gyülekezési szabadságot. Magyarország minden más ál­lamtól független és önálló nép­köztársaság lett. A továbbiakban méltatta Károlyi Mihály köztársasági elnök érdemeit, intézkedéseit. Hangsúlyozta, hogy e forra­dalmat a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom ihlette, amelynek példája élt a mun­kások harcaiban, tetteiben, mindenekelőtt pedig a nemso­kára megalakult KMP célkitű­zéseiben. A megyei pártbizottság tit­kárának beszéde után a mun­kásőrség központi férfi kóru­sa adott műsort. Műsoros megemlékezések, koszorúzási és avatóünnepségek A NOSZF 61. évfordulójára készül a magya Gazdag programmal készül megyénk lakossága a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 61. évfordulójának kö­szöntésére. Zalaegerszegen november 5-én, 17 órakor, az Ifjúsági és Úttörőház színháztermében kerül sor nagygyűlésre, ame­lyen Horváth László, a városi pártbizottság titkára mond be­szédet. Az ezt követő ünnepi műsorban öt amatőr művésze­ti együttes, illetve szólista lép fel. Aznap 16 órakor, a Hevesi Sándor Művelődési Központ­ban rendezik meg a nagykani­zsai megemlékezést, amelynek szónoka László Zoltán, a vá­rosi pártbizottság titkára lesz. Ezt követően három művésze­ti csoport szerepel. Szintén november 5-én, 18 órakor kerül sor a lenti járás központi ünnepségére, a lenti Sólyom László Művelődési Központban. A kultúrműsor­ral egybekötött nagygyűlésen Kovács Tibor, a járási pártbi­zottság titkára mond ünnepi beszédet. Ezen a napon, dél­után 13.30 órakor emlékeznek meg a pacsaiak is az évfor­dulóról. A nagykanizsai járás köz­ponti ünnepségét november 4-én, 19 órakor rendezik meg a letenyei művelődési házban és aznap ünnepelnek a zala­­lövőiek is. A NOSZF-évforduló alkal­mából minden zalai emlékmű­nél és emlékhelyen koszorúval róják le kegyeletüket a párt­, állami és társadalmi szerve-5- én este a nagykanizsai vá­rosi KISZ-bizottság rendez koszorúzási ünnepséget a szovjet hősi temetőben. Más­nap délelőtt 10 órakor hasonló ünnepélyes aktusra kerül sor a zalaegerszegi Len­in-szobor­nál, s 9 órakor a nagykani­zsai Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél és Lentiben. Zalaszentgróton november 6- án, 17 órakor koszorúzás vezeti be a járási műsoros megemlékezést, amelyre a Hamburger Művelődési Köz­pontban kerül sor. Ünnepi be­szédet mond dr. Gellén István, a járási párt-végrehajtó bizott­­ság tagja, a járási rendőr­­kapitányság vezetője. Megyénk üzemeiben, közsé­geiben november 5-én tartják a megemlékezéseket, amelye­ken a fiatalok adnak műsort. Az évforduló alkalmából me­­gyeszerte megrendezendő ün­nepélyes úttörő-csapatgyűlése­­ken gyermekek ezrei jelent­keznek a piros- és kéknyak­­kendős próbára. November 6-án a legjobb Ifjú Gárda ra­jok részvételével megyei lö­vészversenyt rendez Lentiben a KISZ megyei bizottsága. Az ünnepi időszakban szá­mos létesítmény átadására is sor kerül. November 2-án dél­előtt 10 órakor adja át rendel­tetésének a zalaegerszegi pá­terdombi fazekas­házat dr. Nagy László, a Népi Iparmű­vészeti Tanács elnöke. Más­nap, délután 14 órakor dr. Hanga Mária, oktatásügyi mi­niszterhelyettes avatja fel a megyeszékhely új, Népköztár­­c­c­se úti általános iskolájét. Az ez alkalomból megalakuló úttörőcsapat pedig II. Rákóczi Ferenc nevét veszi fel. A tervidőszak egyik jelentős zalai beruházásának, a 74-es út új szakaszának avatására november 4-én, délelőtt 11 órakor kerül sor. A NOSZF 61. évfordulójára, november 5-én szovjet fiata­lok 40 tagú csoportja érkezik Zalaegerszegre, együtt ünne­pelnek a város dolgozóival, ott lesznek a Lenin-szobornál rendezendő koszorúzáson is. Nincs megállás Befejezés előtt az almaszüret és a szójaaratás, magtárban a kukoricának 50 százaléka Lehet hétköznap, szabad szombat, vagy vasárnap, ki­tartóan, megállás nélkül dol­goznak a földművelők min­denütt a megyében. Ennek eredménye, hogy az 52 ezer hektár őszi vetőszántással — kétezer hektár kivételével — végeztek. Sőt előre is dolgoz­tak már néhány gazdaságban, a tavaszi vetések alá a 63 ezer hektárnyi területnek mintegy 15 százalékán forgatták meg a földet. Október hónapnak ugyan vége és bármennyire is kedve­zett az időjárás, néhány mező­­gazdasági üzem késlekedése miatt az optimálisnak mon­dott időre nem sikerült vé­gezni a búzavetéssel, a 33 ezer 470 hektár előirányzatból még 2­2,5 ezer hektárnyi terület várja a vetőbrigádokat. Ez pedig mintegy 92 százalékos teljesítést mutat. Még mindig van a földben burgonya a növényt termelő gazdaságok többségében. Akár legutóbb, úgy most is a zala­egerszegi termelőszövetkezet­ben ad még bőséges munkát a betakarítóknak. Náluk is, de a többi gazdaságban is ideje lenne végezni ezzel a tenniva­lóval. Az 1200 hektáron termelt cukorrépának több mint nyolcvan százalékát kiszedték és a termésnek nagyobb részét már el is szállították a sárvá­ri gyárba feldolgozásra. Ezekben a napokban vala­mennyi gyümölcstermelő álla­mi gazdaság és termelőszövet­kezet végez hi almaszürettel. A több mint háromezer hek­táros nagyüzemi almásból húsz hektár kivételével sze­dőládákba, onnan raktárba, vagy külföldre, illetve a bol­tokba kerül az áru. Szőlőből mintegy nyolcvan hektárnyi várja még a szíjrezelőket. Ezzel, egyidőben befejezéshez köze­ledik a 648 hektáron termelt szója aratása, ami meglehető­sen gyenge hozamot mutat. Több munkát ad még a har­mincezer hektárnyi kukorica betakarítása. Eddig a tavalyi­nál lényegesen jobbnak mu­tatkozó termésnek mintegy fe­le került magtárba. A nagy­üzemekben viszont a terület­nek csak egyharmadáról ke­rült le a kukorica, tehát a kis­termelők előbbre tartanak a

Next