Zalai Hírlap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

Bizakodással nézhetünk a jövőbe Losonczi Pál újévi kössöntője L­osonczi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizottsá­ga tagjának, az Elnöki Ta­nács elnökének január el­sején, a Kossuth Rádióban és a televízióban elhang­zott beszéde. Tisztelt honfitársak Az­­új év első napján számvetést készít az ország és az állampolgár egyaránt. Számot vetünk az elvégzett munkával, és egyben előre­nézve, megszabjuk a jövő feladatait is. A közösségi és az egyéni számvetés jól meg­fér egymással a mi társa­dalmunkban, és jól össze le­het hangolni azokat a fel­adatokat, amelyek a haza sorsának további alakulását meghatározzák. Milyen évet hagytunk mögöttünk? Nyugodt lelki­ismerettel elmondhatjuk, hogy olyan esztendőn va­gyunk túl, amelyet — gondjaival egyetemben is — alapjában eredményes­nek ítélhe­tünk. Fejlődé­sünk kézzel­fogható ered­ményei ölte­nek testet ab­ban, hogy új gyárakkal, la­kóházak tíz­­­­ezreivel, isko­­­­lákkal, óvo­­­­dákkal, kul­­­­turális, egész­­­­ségügyi intéz­ményekkel gyarapodtunk. Népünk békében, nyugodt körülmények között­ élhetett és dolgozhatott. Eredmé­nyeink értékét csak növeli, hogy nehezebb külső és bel­ső feltételek közepette értük el azokat. Sikereinkben népünk egé­szének tudatos erőfeszítése, akarata és igyekezete ölt testet; a munkások becsüle­tes és fegyelmezett helytál­lása, a természet erőivel is megbirkózó parasztok mun­kája, az értelmiség mind hatékonyabb erőfeszítése. Más szavakkal: népünk kö­zös akarata és erőkifejtése áll a teljesítmények mögött. Népünk a gazda szemével nézi dolgainkat, felelősen­­ mérlegel, józanul ítél. Poli­tikai érettségéről, a szocia­lizmus eszméihez való ra­gaszkodásáról tesz tanúságot, amikor fegyelmezetten és megértően vállalja az olyan intézkedéseket is, amelyek az országos gondok megol­dására irányulnak, jóllehet ezek áldozatot is követelnek tőle. Több évtizedes tapasz­talat alapján meg van győ­ződve, hogy a párt és a kor­mány politikáját népünk ér­dekei vezérlik. A munkában edzett és po­litikailag tapasztalt népünk jól tudja, hogy a szocializ­mus építése nem mentes a gondoktól sem. De erősíti hi­tét és bizalmát az a tudat, hogy országunk az emberi­ség élvonalában a szocializ­mus építésének útján halad. Kedves barátaim! Teljes joggal mondhatjuk: nem gondtalanul, de re­ménykedve nézhetünk az új év elé. Előrehaladásunk fon­tos feltétele ma, hogy min­den területen fegyelmezet­­tebben, jobban dolgozzunk, hogy takarékosabb gazdál­kodással, a hatékonyság és a minőség javításával növel­jük népgazdaságunk ered­ményeit. Meg vagyok győ­ződve róla, hogy eleget tu­dunk tenni e követelmé­nyeknek, hiszen történel­münk során nem egy eset­ben, a mainál rosszabb kö­rülmények közt is úrrá tud­tunk lenni a nehézségeken. Jó alapot adott ehhez a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, amikor kendőzetlenül és őszintén tárta fel a valós helyzetet és mutatott rá a követendő tennivalókra. Né­pünk abban a tudatban vé­gezheti nyugodt alkotó mun­káját, hogy a párt követke­zetesen folytatja azt a fő po­litikai irányvonalat, amely a múlt évtizedekben történel­mi sikereket hozott. Olyan eredményeket és vívmányo­kat, amelyekért szoros nem­zeti egységbe tömörülve, ha­tározott eltökéltséggel, elemi érdekeitől vezéreltetve kell dolgoznia, alkotnia minden magyar állampolgárnak, aki­nek drága a haza üdve és további felvirágoztatása. Bizton építhetünk a nem­zetet szocialista egységbe tö­mörítő összefogásra! A tár­sadalom egésze és a kisebb közösségek azonosan ítélik meg szocialista nemzetünk sorskérdéseit és a rá váró tennivalókat, amelyekről a XII. pártkongresszus irány­elvei így szólnak: „Az előt­tünk álló idő­szak fő fel­adata az, hogy támaszkodva eddigi nagy vívmányaink­ra, tovább erő­sítsük társa­dalmunk szo­cialista voná­sait, megszi­lárdítsuk a ter­melés, az élet­­színvonal és az életkörül­mények terü­letén elért eredményein­ket, és bizto­sítsuk népgaz­daságunk fej­lődését, szo­cialista építő­munkánk sikeres folytatá­sát.” Bizakodással nézhetünk a jövőbe! Hazai tennivalóink­kal tisztában vagyunk, de tudatában vagyunk annak is, hogy békés alkotó munkánk­nak fontos nemzeti felételei vannak. A világ eseményei ellentmondásosak és bonyo­lultak. Sőt, feszültséggel, né­ha fenyegetésekkel terhesek. Elegendő emlékeztetni a NATO nemrégiben elfoga­dott veszélyes európai raké­tafegyverkezési döntésére. De mindezek ellenére is az a meggyőződésünk, hogy a békés egymás mellett élésé, az enyhülésé a jövő, hogy tovább szélesedik a különbö­ző társadalmi rendszerű or­szágok együttműködése. A nemzetközi viszonyok kedvező alakulásában nö­vekvő szerepet játszik a szo­cialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály, a nemzeti felszabadító és füg­getlenségi mozgalom. Ezért tartjuk külpolitikánk alap­jának, hogy erősítsük szö­­vetségü­nket a Szovjetunió­val, a Varsói Szerződés, a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa tagállamaival, a szocialista közösség orszá­­gaival. Szolidárisak va­gyunk a nemzeti felszabadí­tó mozgalmakkal és a gyar­mati uralomtól megszabadult népekkel. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy az előttünk álló út zökkenőmentes. Azonban meggyőződéssel valljuk, hogy ebben az évben is tel­jesíthető célokat tűztünk magunk elé. Szocialista rendszerünkben az egész magyar nép kezébe van le­téve sorsának, jövőjének alakulása. Hisszük, hogy ki­ki jól érti a maga feladatát, kötelességét és e szellemben munkálkodik, alkot saját maga és egyben szocialista hazánk javára és boldogulá­sára. Ezeknek, az egész nemze­tünket átfogó, egységes cse­lekvésre ösztönző feladatok­nak a sikeres végzéséhez kí­­vánok a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa és kormánya nevében minden hazánkfiának jó erőt, egész­séget, egész magyar népünk­nek, boldog új évet. (MTI) Világ proletárjai, egyesüljetek! p­» •. 1 ‘ti a;€;' É " ¥ ' m ljHN­ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 1. szám Ara: 1,20 forint 1980. január 3., csütörtök ^a——MMMBMBM»aEIP«k­«MHraK83 1 ­­c/p­R 2005. "| Másfél ezer összeíró a megyében Tegnap megkezdődött a népszámlálás A tíz évvel ezelőtti, tizen­kettedik országos népszámlá­lás adatai szerint Zala megyé­ben volt az ország harmadik legkisebb községe: 1970-ben a csesztregi tanácsi körzethez tartozó Felsőszent­erzsébeten 61 lakost írtak össze. A leg­frissebb becslések szerint eb­ben a kis faluban negyven egynéhány ember él. Hogy pontosan hányan vannak, az a tegnap kezdődött népszám­lálásból kiderül. A január 13-ig tartó nép­számlálásból nemcsak a lét­számbeli adatokra derül fény, hanem az életkörülményekre, foglalkoztatásra és műveltség­re is. A lakásösszeíró íven például olyan kérdések szere­pelnek, amelyek a lakások építési évén kívül a komfort­­fokozatra, felszereltségre és az egyes helyiségek méretére vo­natkoznak. Közel ugyanezek az adatok kellenek az üdülő­összeíró ív kitöltéséhez. Ez az adatfelvétel teljesen független az ingatlanok adóztatásától, s ami ugyancsak idetartozik, a kitöltött ívek kizárólag sta­tisztikai, illetőleg állami né­pességnyilvántartási célokra használhatók. Hasonlóképpen a személyi kérdőívek adatai, amelyek a családi állapoton kívül pontos képet szolgálati ,­­ az ország­ban élő nem­zetiségiek számá­ról, az érintettek anyanyelvé­ről és arról, hogy hányan és milyen idegen nyelveket be­szélnek. Természetesen felvé­telre kerülnek az iskolai vég­zettségre, a foglalkozási viszo­nyokra, az aktív keresők mun­kakörére vagy az eltartottak, illetve az inaktív keresők — gyesen levők, nyugdíjasok — helyzetére vonatkozó adatok is. Az összeírást végzők a la­kásokban állandó vagy ideig­lenes jelleggel lakó valameny­­nyi személy adatait föl­jegyzik, függetlenül a ta­rtózkodási he­lyüktől. összeírják azokat is, akik huzamosabb ideje tar­tózkodnak az összeíróhelyen, de másutt vannak bejelentve. Ez utóbbi esetekben mindkét helyen ellenőrzőlapot is kiál­lítanak, s ezek későbbi, egyez­tetésével küszöbölik ki, hogy ugyanaz a személy ne szere­peljen kétszer a statisztiká­ban. A népszámlálás eszmei időpontja 1980. január elsejé­nek 0 óra 0 perce. Vagyis: en­nek az időpontnak megfelelő adatok kerülnek az összeíró­lapokra. Ily módon összeírják mindazokat, akik 1979. de­cember 31-én 24 órakor éltek, a január elsején és azután született csecsemőket már nem veszik számításba. Megyénkben a zömmel ta­nácsi dolgozókból és pedagó­gusokból álló mintegy másfél ezer számlálóbiztos többsége tegnap még előzetes, személy­re szóló értesítés nélkül csen­getett be a lakásokba. Persze, nem minden informáltság, elő­készület nélkül, ugyanis a he­lyi tanácsok plakátokon, szó­rólapokon tájékoztatták a la­kosságot, mikorra várhatók a számlálóbiztosok, akik az el­ső, esetleg sikertelen próbál­kozás után értesítést hagynak hátra az ismételt felkeresés időpontjáról. Minderre vonatkozóan a számlálóbiztosokat felkészítet­ték. Az összeírás azonban ak­kor lesz eredményes és zök­kenőmentes, ha a lakosság se­gíti a népgazdasági tervezés szempontjából is fontos mun­kát. Például úgy, hogy az ott­hon tartózkodó személy a csa­ládtagok, valamint a lakás és az üdülő adatait is ismeri. Karácsony és szilveszter — a két ünnep között sok helyen nem dolgoztak, mivel már ko­rábban a szabadszombatokon, vagy nyújtott műszakokon tel­jesítették éves kötelezettségei­ket. Így az új esztendő első munkanapján sok helyen hisz-így aztán tegnap reggel egy kissé hűvösebb volt a szoká­sosnál — A gyár kollektívája december 20-tól gyakorlatilag már az 1980-as megrendelése­ken dolgozott — kaptuk a tá­jékoztatást. Tavaly, év közben a kereskedelem képviselőivel szó szünet után indították be újra a gépeket, foglalták el a munkapadok melletti helyei­ket a zalaegerszegi gyárak­ban is. Tíz napig szünetelt a mun­ka, csendesek voltak a gép­termek, nem is fűtöttek a ellátási helyzet, valamint a ha­zai kereskedelmi szakembe­rekkel történt tárgyalások sem indokolták a 710 milliónál magasabb, belföldre szánt ter­melést.­­ Milyen újdonságokkal jelennek meg? — Az első negyedévben csekély módosításokra­ készü­lünk. A Zita egy- és kétszemé­lyes heverőinken cseréljük ki a habgumi egy részét, a tartó­­sabb bonel-rugóra. Felkészül­tünk a fenyő-fűrészáru helyet­tesítésekre is. Decemberben megvizsgáltuk, s ahol lehetsé­ges — kereteknél, rejtett, bel­ső alkatrészeknél — nyár, nyír, akác, éger fűrészárut haszná­lunk. A tényleges termékvál­tásra csak a második félévben, kerül sor — válaszolta Ti­­hovszky Ernő igazgató. A vitamindús, gyorsfagyasz­tott mirelit-áruknak télen van nagy keletjük, s ezért a hűtőipar zalaegerszegi gyárában az év első munkanapján se­rény munka folyt. Hús, vaj, sajt, baromfi és hal mellett saját és más vállalatok mirelit­termékeitől roskadoznak a hű­tőtárolók polcai, rekeszei. Bő­ven van hűtött alapanyag is, folyik a feldolgozás — tavaly mintegy 10 ezer tonna gyors­­fagyasztott terméket készítet­tek, ebből 3300 tonnát expor­táltak nyugati országokba —, pillanatnyilag exportra szánt hasábburgonyát válogatnak, csomagolnak. — Tavaly nagy sikert arat­tak a kukoricával, a leveles tésztával. Tartogatnak-e vala­milyen meglepetést erre az évre? — Különösebb újdonságot nem ígérhetünk. Igaz, kísérle­tezünk a gesztenyével, de még nagyon az elején tartunk. Va­lószínű, hogy késztermék csak jövőre lesz belőle. Erre az év­re egyébként nem terveztünk látványos dolgokat, szeretnénk az üzem kapacitását jól ki­használni. S reméljük, ehhez elegendő alapanyagot kapunk majd. A környékbeli mezőgaz­dasági üzemekkel a szerződés­­kötések folyamatban vannak — mondotta Eifert Béla, a zalaegerszegi gyár főmérnöke. Zalaegerszegi Ruhagyárban már rögzítették a gyártási programot, mely szerint 1980- ban 1 millió 186 ezer termék­be kerül majd be a ZA-KO embléma. Ezek közül 310 ezer a szovjet, 437 ezer pedig tőkés piacra kerül, a többi a hazai boltokba. Az árbevétel vala­melyest kevesebb — húsz szá­zalékkal csökkentették a bel­földi termelői árakat — 634 millió forint lesz. — S milyen lesz az új di­vat? — A férfi divatirányzat ala­posan megváltozik; vége a szé­les fazonnak, s újból szűk nad­rágokat hordanak majd a fér­fiak. A zakó keskeny fazonú, vállban szélesebb, de kevésbé karcsúsított, a nadrág szára mindössze 24­—25 centiméteres lesz. Továbbra is divat marad az egészen rövid, sportos fel­öltő és a trencsko. Tavaly, a kölni divatbemutatót követően már így­­készültek modelljeink, s a kereskedelmi szakemberek ezekből rendeltek — mondotta Brád András, a ruhagyár di­vattervezője. Előzetes értékelés szerint 1979-ben 720 milliós árbevételt ért el a Zala Bútorgyár, melyből 30 millió forint érté­kű terméket tőkés piacon ér­tékesítettek. Erre az évre 750 millió forint értékű keretszer­ződést kötöttek, ebből 40 mil­liót külföldi megrendelőikkel. Az első félévi konkrét export már ismert — a svéd Ikea és­­ a nyugatnémet Steinhoff cé­geknek szállítanak —, de tár­gyalások folynak még a Zürich­­szekrénysor és a Szultán ülő­garnitúra tőkés exportjáról is. Tavaly, főleg év végén igen nagy érdeklődés volt a búto­rok iránt. Hosszú hónapokra csak előjegyzést fogadtak el a boltok. A gyár vezetői szerint ez a felfokozott érdeklődés nem lesz tartós, de az anyag­ —-----------------------­Keskenyebb fáson a divat — Új bútorok a második félévben — Kísérletesés a s­esszen­étes Új év — új feladatok Három zalaegerszegi gyár elképzelései­­ől. A legtöbb ember számára január másodika volt az újévi munkakezdet napja. Számos munkahelyen azon­ban akkor is dolgoztak, amikor a többség szórakozott, vidáman búcsúztatta az óévet. (Szilveszteri összeállí-t­­ásunk az 5. oldalon.) Képünkön: Ketten azok közül akiket 1980 első perce is munkában talált: Boros Ist­ván és Boros Gyula a m­agyarszentmiklósi I-es fúrás­­........................... . nál. . llliili. Mit kínálnak a termelők? 13. o.) mniniimiii I Akadémiai munkabizottság Kanizsán (3. o.) illlltlllllllli Közgazdaság, gazdasági élet (4. o.) miiiiiiiiiiiii A nagy család hasznára is (5. o.) Puja Frigyes előadása a Politikai Akadémián A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak Politikai Akadémiáján szerdán Puja Frigyes külügy­miniszter tartott előadást „Az enyhülési folyamat jellemzői és perspektívái” címmel. Az előadáson megjelenteket, a párt vezető propagandistáit, gazdasági, politikai, társadal­mi életünk képviselőit Bérces János a KB külügyi osztályá­nak vezetője köszöntötte.

Next