Zalai Hírlap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-01 / 204. szám

Kezüket fogva... o / Megifjodott az utca. Cso­dálatosan szép varázsa van. Apró emberkék, Lakli ka­maszok, szépségtől Viruló lánykák igyekeznek az is­kolába hívó csengőszóra, majd a tanítás végén , ki rohanva, ki lassan anda­­logva elindul haza. Annyi­ra gyönyörködtető ez a jö­vőt felsejtető kép, hogy szinte véteknek tetszik nyomasztó gondolatokkal elhomályosítani... Ámbár, amiről szólni akarok, az is a jövőért van. Az önfeledt, boldog­ gyer­mekért. Azért, hogy vidám csapatuk minden tagja holnap is ott legyen az is­kolában, hogy ne hiányoz­zék egy sem a tanteremből, az otthonból, az életünk­ből. Kimondom, azért fog­tam tó­lat, hogy mindany­­nyiunkhoz szóljak, vigyáz­­zunk rájuk,­­ az iskolába igyekvőkre, az önfeledten, felszabadultan hazafelé ro­hanókra. A gyermek, hányan és hányszor leírtuk, elmond­tuk már, még nem ismeri a veszélyt, nem tudja fel­mérni, mennyi idő kell ah­hoz, hogy egy közeledő au­tó hozzá érjen, megy, s nem gondol arra, hogy az autóbusz, az autó mögül, ahová kilépett, milyen ve­szélyek leselkednek rá. Mindezt, ámbár hall róla sokat, nem fogja fel. Eb­ben is keresendő az oka, hogy annyit ér közülük baleset az úton, ami már nemcsak képletesen szólva, hanem a teljes valóságában is veszélyes üzem. Mondhatná persze bárki, fel kell készíteni a közle­kedésre a gyermeket. Van ilyen felkészítés. Elkezdő­dik az óvodában, megyénk­ben is több, jelentős társa­dalmi munkával létesített óvodai közlekedési park szolgál­ja ezt a célt. A me­gye általános iskoláinak egy részében fakultatív közlekedés-oktatás folyik, közlekedési úttörő rajok alakultak megyeszerte, a megyei közlekedésbiztonsá-­ gi tanács és a művelődés­­ügyi szervek közösen szá-­­mos vetélkedőt, versenyt­­ szerveznek, azzal a nem­­ titkolt céllal, hogy a gyer­­­mekeket felkészítsék a he­­­lyes közlekedésre. Nem hiábavaló dolgok ezek, csodát azonban nem­ várhatunk tőlük. Amit ma­­ betéve tud a gyermek, azt­ nem biztos, hogy a készség­ szintjén el is sajátította. Gyakran a felnőttek nyúj­­ totta példa mond ellent an­nak, amit az óvodában, az iskolában, a közlekedési versenyeken, előadásokon­­ hall a gyermek. Nem min­dig követendő a szülői pél­­­da sem. A reggeli p esti rob­­­hanásban bizony gyakran­­ szülője sem ott vezeti át a­­ gyermeket az úton, ahol is vezetni kellene. Ki kell mondani, ezeknek is szere­pük van azokban a balese­tekben, amiknek vége a legszomorúbb, ami lehet: elvész egy fiatal élet, meg­rokkan, olykor egy egész életre a gyermek. Kezüket fogni a szó szó­­f­­os értelmében a nap min-­­ den percében, órájában­­ képtelettség. Meg kell ta­nulniuk egyedül közleked-­­ ni. Képletesen , azonban mégis kezüket fogva ve­­í­tetni kell őket mindany-1 ruiunknak, nemcsak a sa-­ ját,­­a más gyermekét is.­­ Azzal, hogy egy percre sem­­ tévesztjük szem elől az ut-1 rám mindig készenlétben* vagyunk a volán mögött,­­ ha a szükség úgy kívánja , figyelmeztetjük őket, és­­ példát mutatunk abból, h­ogy kell lelépni a járdá­ról, átmenni az úttesten, tisztelni a közlekedési lám­pa jelzéseit, ismerni, meg­tartani azokat a szabályo­kat, amelyek a gyalogosok biztonságát szolgálják. Csakis így védhetjük meg őket azoktól a veszélyektől, amelyek az utakon rájuk leselkednek. Teleki Sári A jó vetőmaggal kezdődik Fém­zárol­ják a búzát Közeledik az őszi kalászosok vetése, s ilyenkor minden esz­tendőben megsokasodik a Ve­tőmagfelügyelőség megyei ki­­rendeltségén a munka, fémzá­rol­ják az eladásra kerülőt, mi­nősítik az üzemek által fel­használandó saját termelésű magot. Bagó István kirendelt­ségvezetőtől megtudtuk, hogy a megye négy mezőgazdasági üzemében, a Zalaegerszegi és a­ Zalaszentgróti Állami Gaz­daságban, a Baki Tangazda­ságban és a zalapáti termelő­­szövetkezetben termeltek az­­idén 2500 hektáron búzát vető­magnak. Ezt még aratás előtt szemrevételezték és mintegy húsz százalékát fajtakeveredés és növényegészségügyi okok miatt szaporításra alkalmat­lannak minősítették. A megyé­ben különösen kedvelt Mar­­tonvásári és Jubilejnaja fajtá­kat teljes egészében elfogad­ták a minősítés során. A búza félzárolása most van folyamatban, a betakarí­tott mennyiségből négyezer tonna jó minőségű vetőmagra számítottak a termelő gazdasá­gok, ami a kirendeltségvezető szerint minden bizonnyal meg is lesz, hiszen már eddig há­romezer tonnát­­ szaporításra alkalmasnak találtak, a mag­tárakban pedig vizsgálatra várva további készletek állnak rendelkezésre. A négyezer ton­na a megyei vetőmagfelújítást fedezni tudja, ami egyben azt is jelenti, hogy Zala önellátó lesz fémzárolt búzamagból. Vetőmagszükségletüknek hat­van százalékát most is maguk állították elő a mezőgazdasági nagyüzemek. Természetesen ez különösképpen vizsgálatra szo­rul. A kirendeltség vezetője szerint várható, hogy e tétel­ből éppen a kedvezőtlen idő­járás miatt jelentős lesz a ki­/cc/z.c m£?­t• f ca­r ratim­penal/ tr i _ jelölt táblákon a mag életké­pessége erősen megromlott, így a maguk készletéből a saját szükségletüket aligha tudják biztosítani a gazdaságok. A je­lentkező többletigények kielé­gítésére készülnie kell a vető­­magellátó vállalatnak, hogy időben teljesíthesse a megren­deléseket. Az üzemi vetőmag minták vizsgálata meglehetősen von­tatott, aminek oka, hogy a me­gye több mint félszáz terme­lőszövetkezete közül eddig csupán 16 gazdaságból küldtek vetőmag mintákat ellenőrzés­re a kirendeltséghez. A búza fémzárolását meg­előzően végeztek a kirendelt­ség szakemberei az őszi árpa és a rozs minősítésével. Ezek­ből 28 tonnányit fémzároltak. Közben a repce vizsgálatát is befejezték, ebből 310 tonna magot fémzároltak, ami az or­szág szükségletének több mint 1 fel­ét­a. Vnafl proletárjai, egyesültet altl A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVIII. évfolyam, 204. szzám Ara: 1,40 forint 1982. szeptember 1., szerda Őszi szolidaritási akció * Az MSZB nyilatkozata A Magyar Szolidaritási Bizottság kedden nyilatko­zatot tett közzé az őszi szolidaritási akciósorozat al­kalmából. Nehéz időszakot él át az em­­­­beriség. Évtizedek óta nem volt ennyire feszült, ellent­mondásokkal, veszélyekkel ter­hes a világ. Az Egyesült Álla­mok politikájában az éles konfrontáció, a fegyverkezési verseny új hulláma került elő­térbe. Földünkön mélyülnek és szaporodnak a nemzetközi biztonságot fenyegető helyi válságok; mindezek miatt a világ országai növekvő belső gazdasági nehézségekkel küz­denek — állapította meg be­vezetőben a dokumentum. A békét féltő tömegek mind bátrabban és erőteljesebben lépnek fel az emberiséget fe­nyegető veszélyek ellen. E vi­lágméretű küzdelemben — el­sősorban a hatékonyabb szo­,­cialista építőmunkával — részt vállal a magyar nép is. A Magyar Szolidaritási Bi­zottság ez évben is szeptember 3-tól, az antifasiszta világnap­tól kezdődően meghirdeti ha­gyományos őszi akciósorozatát. Az akció keretében sorra ke­rülő politikai fórumok, szoli­daritási gyűlések, kiállítások és más rendezvények segítik, hogy közvéleményünk minél szélesebb körben megismerje a rendkívül bonyolult nemzet­közi helyzet összefüggéseit, a világbékéért, a politikai eny­hülésért, Európa békéjéért­­és biztonságáért, a társadalmi ha­ladásért folytatott világméretű küzdelem legfontosabb esemé­nyeit, az imperializmus ellen küzdő népek jogos és igazsá­gos harcát A Magyar Szolidaritási Bi­zottság felhívással fordul a magyar közvéleményhez: ha­tározottan ítélje el az Ameri­kai Egyesült Államoknak és szövetségeseinek, a NATO-nak agresszív, a világbéke szem­pontjából beláthatatlan követ­kezményekkel járó konfrontá­­ciós politikáját. Tiltakozzon Izrael közel-keleti agressziója, a palesztin és a libanoni nép elleni támadásával szemben. Emelje fel szavát a latin-ame­rikai népek és Afrika déli ré­szének haladó és felszabadítá­­si mozgalmai elleni helyi há­borúk, a független államok belügyeibe történő beavatko­zás és a reakciós erőknek nyújtott támogatás ellen. Biz­tosítsa szolidaritásáról Viet­nam, Kambodzsa és Laosz né­pieit békés építőmunkájukban, s tiltakozzon a nemzetközi im­perializmust támogató kínai hegemonizmus és a térség más, reakciós erőinek törekvései ellen. Nyilvánítsa ki szolidari­tását az afgán néppel, ítélje el az afgán forradalom külső és belső ellenségeinek a politikai kibontakozást akadályozó pro­vokációit. A bizottság nyilatkozatában köszönetét fejezi ki azoknak a kollektíváknak és egyéneknek, akik önkéntes hozzájárulásuk­kal lehetővé tették, hogy az év első felében segítséget nyújt­sanak a Palesztinai, a libano­ni, az angolai, a namíbiai, a nicaraguai, az etióp, a vietna­mi, a laoszi, az afganisztáni, a kambodzsai népnek hősies küzdelmükhöz és enyhítsék a függetlenségért, a társadalmi haladásért harcoló népek szen­vedéseit. A dokumentum a továbbiak­ban leszögezi: a világ külön­böző népei a jövőben is szá­mítanak támogatásunkra, ami jelentősen erősíti szocialista hazánk nemzetközi tekinté­lyét. A Magyar Szolidaritási Bizottság ezért köszönettel fo­gadja a számlájára történő ön­kéntes befizetéseket. Abban a meggyőződésben hirdetjük meg az őszi akció­sorozatot, hogy az a magyar nép internacionalista hagyo­mányaihoz méltóan ezúttal is kifejezésre juttatja társadal­munk egészének tevékeny hoz­zájárulását a békéért, a nem­zetközi enyhülésért vívott küz­delemhez, a nemzeti felszaba­­dítási mozgalmak harcának támogatásához — fejeződik be a nyilatkozat. ★ A Magyar Szolidaritási Bi­zottság MNB egyszámlaszáma: 235—96 852. (MTI) A vásárváros készül a BNV-re Élénkül a kőbányai vásár­város, készül a szeptember 17- én megnyíló Őszi Budapest­ Nemzetközi Vásárra. Az idei őszi BNV-n Ma­gyarországgal együtt 41 ország és a Palesztinai Felszabadítá­­si Szervezet kiállítói mutat­ják be fogyasztási cikk újdon­ságaikat. A szocialista orszá­gok közül a szovjet, a jugo­szláv, a csehszlovákiai és az NDK-beli vállalatok, a tőkés országok közül pedig az NSZK cégei jelentkeznek a legna­gyobb területen. Több évi szü­net után ismét a résztvevők között lesz Algéria, Görögor­szág, Kenya és Kuvait, Costa­­ Rica, Ecuador, valamint Hon­­­­duras pedig első ízben vonul­­­­tatja fel exportcikkeit. A vá­­­­sár kiállítóinak szám­a előre- s láthatóan meghaladja a múlt­­ évit: összesen mintegy 1500 hazai és külföldi cég mutatja­­ be árukínálatát. Az őszi BNV- vel egyidőben három szakki­állítást is rendeznek. A Ho­­­­venta Nemzetközi Kereskede­­­­lemtechnikai és Vendéglátó­ipari­ Kiállítás az ötödik, a Protenvita Nemzetközi­­ Kör­­­­nyezetvédelmi Kiállítás a har­­­­madik, a Studexpo Oktatási­­ Eszközök Nemzetközi Kiállí­tása a második alkalommal­­ nyitja meg kapuit. A Szebb, tisztább­­ Bizottsági ellenőrzés Keszthelyen és környékén A Szebb, tisztább Balaton­­partért mozgalom megyei ér­tékelő bizottsága kétnapos el­lenőrzést tart Keszthelyen és környékén. Tegnap délelőtt Vonyarcvashegyre és a társ­községekbe látogattak el, dél­után pedig a városban érté­kelték az eddigi eredménye­ket. A szemle előtti megbe­szélésen Tóthité Simon Mária a városi tanács elnökhelyette­se tájékoztatta a bizottság tag­jait, a legutóbbi ellenőrzés óta végzett munkáról. Elmondta többek között, hogy a mozga­lom népszerűsítéséhez­ igen nagy részt vállalt a TIT: hat­­vankettő előadást szervezett a környezetvédelem témaköré­ből, a város és a járás terü­letén. Az úttörő mozgalom ugyancsak kitett magáért­, a gyermeküdülőkben és az úttö­rőtáborokban szervezett, érde­kes foglalkozások, vetélkedők rendezésével. A városszemléken túl az il­letékes szervek a saját terüle­tükön is rendszeresen tarta­nak ellenőrzéseket. A köz­egészségügyi-járványügyi szol­gálat például a nyár folyamán — ellenőrizve a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek belső rendje mellett azok kül­ső környezetét is — 24 sza­bálysértési eljárást indított, 8 esetben pedig helyszíni bírsá­got szabott ki. A lakosság és a munkahelyi kollektívák a mozgalom keretében augusz­tus 31-ig több mint 13 millió forint értékű társadalmi mun­kát végeztek. Jó kezdeménye­zésnek bizonyult, hogy a par­kosított területek fenntartása érdekében az egyes lakóközös­ségek szocialista szerződés alapján gondozzák a körzetük­ben levő zöldterületeket. A bizottság az ellenőrzést ma Hévízen folytatja. ­­yn f * f . mmmmmmi y ss ss ss // ssss ss s"s ss ss ss ss ss ss. SS /// /X // // // // // /x X/ // X/ // // '(SS SS SS s S SS S S SS S S SS s S SS S S SS SS / Kistermelők randevúja (i os jmm­m­Ts „Bizalmatlansági” kontrol... * , (3. o.) ■mamma Nyári lépéshátrány (3. o.) Család és otthon (4. 0.1 mmm Mindenki otthonaként (5. o. A kakaóbártól a szerelemig (5. o.) ___________________________ Légicsata az izraeli és szíriai gépek között Vádaskodás a PFSZ nehézfegyverzete miatt Bejrút, (AP). A Bejrútban állomásozó utolsó szíriai egy­ségek távozásával egyidejűleg az izraeli légierő gépei kedden reggel légicsatában lelőttek egy szíriai vadászgépet a li­banoni főváros közelében. A hírt a „Libanon Hangja” fa­­langista rádióadó jelentette be, s azt nem sokkal később egy jeruzsálemi katonai szóvivő is megerősítette. A szíriai repü­lőgép felderítő úton volt. A „Libanon Hangja” közöl­te, hogy­­ a szíriai gép a liba­nonit fővárostól mintegy 10 ki­lométerre északkeletre levő település egy kétszintes házára zuhant. Áldozatokról nem ér­kezett jelentés. Szemtanúk szerint a szíriai repülőgép pi­lótája katapultált. Ez volt július 5-e óta az első légicsata az izraeli és a s­zíriai repülőgépek között. Kedden az arabközi béke­­fenntartó erőkhöz (FAD) tar­tozó szíriai csapatok utolsó egységei is elhagyták Nyugat- Bejrútot A közel 1000 főnyi csoport — a szíriai hadsereg 85. dandárja — a Bejrút—Da­maszkusz út izraeliek által el­lenőrzött szakaszán keresztül hagyta el a libanoni fővárost, Bejrút. (MTI): Kedden to­vább ezer szíriai katona hagy­ta el az izraeli hadsereg által bekerített Nyugat-Bejrútot, hogy csatlakozzék a kelet-liba­noni Bekaa-völgyben állomá­sozó arab békefenntartó erők­höz. A többnemzetiségű had­erő olasz egységek által elkí­sért, 265 járműből álló konvoj, a távozó csapatok nehézfegy­­verzetét, páncélosait is magá­val vitte. Ezzel befejeződött az 1976 óta Bejrútban tartóz­kodó szíriai egységek kivoná­sa. Váratlan feszültséget okozott Nyugat-Bejrútban az az izraeli vád, hogy a Palesztinai Fel­szabadítási Szervezet — a ki­ürítési egyezményt megsértve — nem a libanoni hadsereg­nek, hanem a libanoni balol­dali milíciáknak, főként a független nasszeristák mozgal­mának (Al-Murabitan) adta át nehézfegyverzetét. Az An- Nahar című bejrúti lap érte­sülése szerint Izrael a hét vé­géig adott haladékot arra, hogy a palesztin nehézfegyve­reket­­átadják a libanoni had­seregnek. Ellenkező esetben — hangzott a fenyegetés — az iz­raeli hadsereg „saját eszkö­zeihez” folyamodik a nehéz­­fegyverek összegyűjtése vé­gett. Izrael a palesztin nehézfegy­verek összegyűjtésétől tette függővé Kelet-Bejrút, a déli külváros, a nemzetközi repü­lőtér környékének kiürítését. A repülőtér megnyitását kés­lelteti továbbá, hogy Izrael igényt tart az egyik kifutópá­lya folytatólagos használatára. A libanoni kormány elírásít­ja ezt a követelést és azt tervezi, hogy a palesztin kiürítés befe­jezése után kezdeményezi a „zöld vonal” kelet-bejrúti al­jasén elhelyezkedő izraeli csa­­pato­k kivonását Újabb kihívás. Két hónap óta először került sor légicsatára az izraeli és a szír légierő között. Képünkön: egy lelőtt szír repülőgép roncsai. (Telefotó­l­ap — MTI — K.s)

Next