Zalai Hírlap, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-30 / 255. szám
1982. október 30. DALAI HÍRLAP mmzmmmmmmzimmmmmmmmmmmmmmmmimmmmßmsmmmiimtitBMrwhmmtmmtimßmff.ßii w wiHBHW88^j3W»MWiiiwHBBiHa>waaM f Ily és Gyula ny f I A magar irodalmi élet, szellemi élet kivételes pillanata: Illyés Gyula nyolcvanéves. Ha voltak is irodalmunknak már eddig pátriárkái kort megért— kevés számú — alkotói, még aligha mondhattuk el, hogy bár deres hajú férfi, de szellemileg teljesen friss, alkotóereje teljében élő, nyolcvanéves művészt köszönthetünk, akinek elmeszikráztató gondolatait képernyőre tapadó szemmel hallgatjuk, figyeljük, aki most is új meg új versekkel ajándékozza meg olvasóit, s színház készülődik legújabb drámájának bemutatására. Az ünneplésre, a köszöntésre nem a költőnek; nekünk van szükségünk. Az ünnep csak akkor igazi, ha közösségi együttlétre, találkozásra alkalom. Hisszük, hogy ez a mai nap ilyenféle találkozásra ad lehetőséget: a magyar anyanyelvűek közösségét készteti számvetésre, önvizsgálatra, és a magyar népnek a nagyvilágban szétszóródott fiait fűzi szorosabb egységbe. Gondoljuk el, micsoda hatalmas ívű pálya az övé! Illyés Gyula századunk első évtizedében, a magyarországi nagy aratósztrájkok, az első nagyarányú munkásmegmozdulások, a kormányzati válság idején, 1902. november 2-án született egy Tolna vármegyei nagybirtok uradalmi központjában, Felsőrácegrespusztán. Tizenhétéves fejjel részt vesz Ady Endre temetésén, fiatalon Párizsba kerül, ahol kijárja a szürrealista képzelet iskoláját. Aragonnal, Éluard-ral, Tristan Tzarával indul együtt, kapcsolatba kerül a magyar avantgarde művészettel is, Kassák folyóirataiban publikál, és azon tűnődik, ne franciául írjon-e. Ha Párizsban marad, ma talán híres francia költőként ismerhetné a világ a nevét. De Illyés dönt, 1926-ban hazatér, szülőföldjére látogat, és a két háború közti magyar társadalom legégetőbb, leginkább megoldásra váró kérdéseinek a vonzásába kerül. Az ő gondolatot alföldön járva akkor látunk legtöbbet, ha nem veszítjük el a hazai szemmértéket, ugyanígy a hazai élet sajátszerűsége akkor mutatkozik meg leginkább, ha a külhoni tapasztalatokhoz viszonyítjuk. Ahogy André Gide Kongóban, úgy néz szét a Párizsból, a Szent Lajos szigetéről a francia munkásmozgalom és az avantgarde művészet ismeretével hazatérő Illyés a pusztán, a magyar falvakban, a hazában. Babits bizalmasa, a Nyugat közli írásait. József Attila barátja tiltakozik a társadalmi és a politikai igazságtalanság minden formája ellen. A harmincas és a negyvenes években a szegényparasztság sorsa, élete, vágyai, reményei, elfojtott indulatai az ő műveiben szólalnak meg a legnagyobb erővel. Írói pályájának útjelzőire azt írhatjuk: a pusztától Párizsig, Párizstól a pusztáig. Babits halála után Ady szellemében és a humanista elkötelezettség jegyében szerkeszti tovább a Nyugatot Magyar Csillag címmel. Lapja a háború idején — az önkéntes megszűnésig — a legjelentősebb és legtisztább őrhelye az emberi értékeknek, az írói tehetségnek és tisztességnek. Illyés hű maradt eszméihez akkor is, amikor támadás és üldözés járt értük. Mint minden jelentős is szintézis: összefoglal és kezdeményez, lezár és elindít folyamatokat, általánosít és új távlatok felé nyit utat. Párizsból indul, és a hazán, a magyar pusztákon és falvakon keresztül belenő a huszadik század európai kultúrájába. Életművében a megtett út összes állomása, a Tolna megyei puszta, ahol született, a Szajna rakpartja, ahol dolgozott, a PEN Club New York-i értekezlete, ahol az írói függetlenségről beszélt, egyetlen harmóniába olvad. Munkásságába belesimulnak az anyanyelv legtisztább ízei, a magyar irodalom hagyományai, a világlíra legmodernebb formái. Folytatja Petőfi, Arany és Ady örökségét, de szakít is mind a szilaj, mind az alázatos puszta, mind a „magyar ugar” képével. Az idős költő képverset ír, új műformákat vesz birtokba( legújabb verseskötete, a Táviratok például csupa epigramma), de minden „újításának” formai előképére, szellemi gyökérzetére is rámutathatunk. Az ünnepi köszöntés nem arra alkalom, hogy akár felsorolásszerűen számba vegyük műveit, ezt a termésében roppant gazdag, műfajilag igen változatos írói munkásságot. Életművének egyetlen — talán legalapvetőbb — vonásáról azonban nem feledkezhetünk meg: ez Illyés Gyula erkölcsi ereje, műveinek etikus tartalma. Nyolc évtized a huszadik század történetéből roppant nagy idő. S Illyés Gyuláról, elmondhatjuk hogy annyi történelmi fordulat, társadalmi és politikai változás, közösségi tragédia után ma is teljes életművét vállalhatja. A legveszedelmesebb években is megőrizte tisztességét. Erkölcsi elkötelezettség vezette akkor is, amikor a harmincas években Kun Béláról írt, amikor az ötvenes években a magyar szabadságharc és Kossuth, vagy a parasztforradalom és Dózsa emlékét idézte, és erkölcsi elkötelezettsége miatt emeli föl a szavát ma is, ha bárhol a világon a diszkrimináció, a nemzeti, a faji vagy a vallási megkülönböztetés valamilyen formájával kell találkoznia. Születésnapján olyan írót köszönthetünk, akiben a nagy mű mindvégig tiszta erkölcsiséggel párosul. Aki csak a sorsa"^évtizedre, a megírt művek sokaságára, a pályát kísérő hazai és nemzetközi elismerésre, a rangos kitüntetésekére gondol, és arra a következtetésre jut, hogy ez az író a körülmények kegyeltje, minden bizonnyal téved. Ez a kívülről derűsnek, kiegyensúlyozottnak és szerencsésnek látszó írói pálya valójában belső drámák sorozata: ismeri a belső kínt, a szenvedést, ismeri az emberi sors kopár éskietlen fennsíkjait is. Ami kívülről simának, tragédiáktól mentesnek látszik, az belülről lelki válságokkal, önmarcangoló kínnal barázdált. Emberségét, műveinek fénylő tisztaságát szenvedések árán, a csapdák veszélyeit megismerve szerezte meg. Illyés életműve nem sima, világító üvegbúra, hanem sok lapra csiszolt, éles szögletekkel tagolt kristályrendszer. Művei nem kényelmes látványt kínálnak, csak azoknak adják meg magukat, akik a viharos kilátók metsző hidegét, zord fenségét is vállalják. Ennek a belső kínnak — ne hallgassuk el ezt sem az ünnepen — az egyik okozói mi vagyunk. A legnagyobbaktól, íróelődeitől örökölt gondja: megérti-e szavát az a közösség, amelyért a magyar szót vállalta, meghallják-e gondolatait azok, akikért élt és alkotott. A történelmi példák hosszú sorát kell majd megcáfolni, hogy ne teljék be rajta is a keserű tanulság: a legkönnyelműbben azoktól fordulnak el a kortársak, akik nevükben és értük szóltak; legnehezebben azok találnak utat az emberek szívéhez, akik a közösség életének földerüléséért vállalják a kínt és a szenvedést. Amikor még a múlt esztendő végén új könyve, a válogatott verseit tartalmazó kötet, a Konok kikelet megjelenése előtt fölkereste egy újságíró, és közelgő nyolcvanadik születésnapjára emlékeztette, Illyés Gyula azt mondta, hogy tapintatos felköszöntésben reménykedik. „Én, személy szerint — minden tiszteletet megadva a műfajnak — nem szeretek közszerepelni. Nem kedvelem a színpadra lépést, viszolygok attól, ha fényképeznek, és — elnézést — nem szívesen adok interjút sem. S nem is valamiféle szerénység gátol, zavar ezekben. Meglehet, inkább túl igényes vagyok. Ez nem a költészet, nem az irodalom területe. A költő ne az arcával, a termetével nyerjen, toborozzon olvasókat magának, hanem a munkásságával, az eszméivel. Ezért — remélem, nem sértem meg az ünneplő akaratot, ha ezt megvallom — kerek esztendőm idejére legszívesebben messzire utaznék, vagy bevenném magam egy tihanyi pincébe...” értvén most a költő akarata: le-Le*»yen irig gyen ereje távoli tájakra utaznia, legyen bor a poharában és a miénkben is, hogy egészségére koccinthassunk, és legyen tapintatos, hozzá és munkásságához méltó a felköszöntés, az ünneplő akarat. Ami ezt a megemlékezést, ezt a méltatást mentheti, talán az, amit a köszöntő elején már leírtunk: erre az ünnepre nem a költőnek; nekünk van szükségünk. Az ünnep arra alkalom, hogy életművével, gondolataival szembenézzünk. Legméltóbbak akkor leszünk hozzá, ha a könyvespolchoz lépünk, könyveiért nyúlunk, ha az ő szavát olvassuk és hallgatjuk. Tüskés Tibor Illyés Gyulai Látom a lelkem: itt a fagy; szemmel látom a telkemet, ahogy mellemből ki-kicsap. Kardként küzd értem, úgy szeret. Töményebb lettem, igazibb, hogy a fény s meleg itthagyott. Minden szervem viaskodik. Szüntelen diadal vagyok, ölni akart? Éltet a Tél! Rám rontott? Hátrál a Halál! Kard volt? — Most *— ha nő a veszély! — tűzkígyót vet az orr, a száj. Egész szívemmel dohogok és forrongok és pörölök. Mint a teleírt szalagok, szentek szájából libegők, dől belőlem az érv örök melegért, mihelyt vacogok. És páncéltoronyként forog szívem a hó és a jég fölött isten-jussunkért, emberek, ne haljon sose meg, ki egyszer a világra jött. Lengyel Gyula rajza A köszöntésre nem a költőnek; nekünk van szükségünk... "■ A tál domorok forradalomban A témakör időszerűsége Az összegezés során megfogalmazódott, hogy az elmúlt két évtized és az utóbbi évek tapasztalatainak elemzése, a pozitív és a negatív tapasztalatok kritikai vizsgálata fontos és szükséges feladat. A témakör átfogó elemzése időszerűvé vált egyrészt annak felmérésére, hogy a megyében kibontakozó és fejlődő művészeti élet pártirányítása, eszmei, ideológiai befolyásolása milyen formában, milyen módon és milyen hatásfokkal áll kifejezésre? Másrészt jelentős volt a téma napirendre tűzése abból az alapvető gondolatból is kiindulva, hogy a megyei pártvégrehajtó bizottság a maga politikai tekintélyével alakítsa, befolyásolja a megyében élő lakosság művészeti szemléletét. Azzal, hogy a művészeti élet alakításához, továbbfejlesztéséhez és formálásához közvetlenül ad segítséget, a párttagságot és a párton kívüli aktivistákat orientálja an■nak felismerésére, hogy a napi politikai vitákban elsősorban a gazdasági és a külpolitikai kérdések állnak ugyan előtérben, de ez nem jelentheti a művészeti élet háttérbe szorítását. Nem lehet közömbös számunkra a művészet közgondolkodást alakító szerepe, s az, hogy a közösségek milyen módon alakulhatnak, formálódhatnak a művészet hatására. Csökkenő hátrány, javuló feltételek A testület értékelése abból indult ki, hogy az utóbbi másfél-két évtizedben a művészeti élet területén is sokat törlesztett hátrányából a megye és ma — az alkotóművészek számát és a művészetközvetítés fejlődését figyelembe véve — a közepesen fejlett megyéket megközelítette, egyes vonatkozásokban országos elismerést szerzett. A megye párt- és állami vezetése kiemelt figyelmet fordított — különösen a Politikai Bizottság 1977. decemberi állásfoglalása óta — a művészeti élet tervszerűbb, tudatosabb fejlesztésére. Személyi és anyagi tekintetben művészek letelepítésével— a helyben élő alkotók többségéről való gondoskodással — sikerült elérni, hogy szinte valamennyi művészeti ág művelésének feltételei — hivatásos, vagy kiemelkedő amatőr szinten — létrejöttek, illetve kialakulóban vannak. Jelentős erőfeszítések történtek azért, hogy a közművelődési tevékenység korszerűsítésével növekedjen a művészeti értékek közvetítésének lehetősége, nagyobb tudatosság tapasztalható fz ízlésnevelésben, s mennyiségi gazdagodás jellemzi a művészeti ismeretterjesztő tevékenységet. Az anyagi, tárgyi feltételek javulása természetesen elsősorban a városokban és a nagyobb községekben érezteti hatását. Itt új, nagy, a kulturális, művészeti élet számára szinte minden igényt kielégítő intézmények létesültek, vagy a korábbiak korszerűsítésére került sor. Az intézmények belső felszereltsége, technikai berendezései, kiállítótermei a művészetek számára biztosítják a feltételeket, mégpedig nemcsak az amatőr, hanem a hivatásos tevékenységhez is. Lehetővé vált az is, hogy a Zalaegerszegi Állandó Színház a jelenlegi intézmények falai, keretei között megkezdhesse működését addig is, amíg elkészül a színház állandó épülete, amely berendezseivel és a szükséges színészlakásokkal együtt közel 200 millió forintba kerül. Javuló személyi helyzet A művészeti élet személyi feltételeinek biztosításához többek között lakásépítéssel járul hozzá a megye. Elsősorban Zalaegerszegen és Nagykanizsán, de más településeken is több alkotóművész kapott műteremlakást és most épülnek a megyeszékhelyen a színészlakások. Talán azt sem érdektelen megemlíteni, hogy a kulurális szervek és több gazdasági szervezet, intézmény ugyancsak segítséget nyújtott e feltételek jobbításához. Tudatosabb lett a megyében a művészetpolitikai tevékenység, megerősödött a művészeti közgondolkodás és egyes művészeti ágak, köztük elsősorban a képzőművészet, a színházi élet és a zenekultúra biztató fellendülését tapasztaljuk. Elismeréssel állapította meg a testület, hogy az alkotóművészek nagy többsége elhivatott tevékenységével hozzájárul kulturális életünk gazdagodásához. Alkotómunkájuk progresszív, humanista, s társadalmi célkitűzéseinket támogatják. A hazai alkotóműhelyektől való távolság nem vezetett belterjességhez, a vidékiség felerősödéséhez. A kritikai elemzések azonban utaltak arra is, hogy néhány művész munkásságában alkotói válság tapasztalható, ami legtöbbször emberi, magatartásbeli problémákkal együtt jelentkezik. Az érvényesülésük problémáit rajtuk kívülálló okokban keresik, s leginkább az országos elismerés nehézségeit kifogásolják. Nagyobb gondot az amatőr mozgalomra Az értékelés és a vita külön hangsúlyt helyezett a művészetszervező és közvetítő munka taglalására, a jelentkező problémák feltárására, azok megoldására. Az elmúlt évek során a megyei tanács foglalkozott a művészeti élet átfogó elemzésével és a városi pártbizottságok és tanácsok is meghatározták az ezzel összefüggő törekvéseiket, feladatokat. Az értékelésekből kiderült, hogy a művészetpártoló szemlélet erősödése ellenére művészeti értékekkel viszonylag kevesen találkoznak, a művészeti tevékenység hatása a megyében élő lakosságnak csak egy részére terjed ki. Igényes, szervezett művészetközvetítés kevés vidéki településen tapasztalható — eltekintve a könyvtári szolgáltatásoktól, valamint a helyenként gyenge színvonalú amatőr művészeti munkától. Az utóbbi két év biztató kezdeményezései ellenére tapasztalható, hogy bizonytalankodás jellemzi az alkotóművészek és a közművelődési intézmények kapcsolatát, nem alakult ki megfelelő fórumrendszer, ami biztosítaná az alkotókörök, alkotótáborok, művésztelepek folyamatos, rendszeres működését. A folytatás a 2. oldalom. A zalai művészeti élet a megyei párt-végrehajtóbizotság napirendjén A művészeti alkotó-közvetítő tevékenység Zala megyei tapasztalatait tárgyalta a közelmúltban a megyei párt-végrehajtóbizottság. A testületi ülés elé terjesztett jelentés, a tennivalókat összegező határozattervezet, azok értékelése, elemző és kritikai vitája rendkívül gazdag volt és jelentőségét külön emelte hogy a művészeti élet aktuális kérdései önálló témaként még nem szerepeltek megyei pártfórum napirendjén. Eddig a kulturális élet, a műelődésügy, az eszmei— ideológiai munka átfogó vizsgálata, értékelése során, azok egyik részeként kapott rendszerint minősítést a megye művészeti élete, vagy annak egy-egy területe. Most a megyei végrehajtó bizottság a művészeti alkotó—közvetítő tevékenység valamennyi lényeges kérdését átfogóan elemezte.